Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
előbb paráztunk, hogy ciki lesz hogy Papp prof műtötte a párom, aki az osztályvetező főorvos azon az osztályon ahol ez a Szabó doki is dolgozik! de nem volt, viccelődve mondta, hogy szokta a Papp betegeit gyógyítani
na szóval ő sem értette hogy a Papp miért csak az egyik heréből vett mintát, mikot a kettő teljesen eltérhet egymástól! Szóval most a menetrend az, hogy csinálnak egy genetikai vizsgálatot, aztán ultrahang.
Ha az ultrahangon lesz visszér, akkor megműti, és lehet hogy attól helyre is áll a rend. Ha nem lesz visszér, akkoris megműti, csak akkor megint mintát vesz, a másik heréből, több helyről. De mondta ő is hogy meg lehet próbálni majd a meglévő 6os érettségű mintával is ha netalán nem lesz jobb. De kért hogy ne szaladjunk ennyire előre!
12.000 ft volt a konzultáció, rendes volt, mert mondta hogy nem ott ultrahangozza meg hanem menjünk be a kórházba, ott ingyen van!
Szal holnap megyünk vérvételre a genetikai vizsgálathoz, majd 2 hét múlva pénteken ultrahang!
Nincs mit.
Köszönöm meg vagyok.
szia Zemanek!
köszi az infót!
hogy vagy?
van valakinek infója, hogy szabó dokinál mennyibe kerül egy konzultáció?
ma este megyünk. Végülis így is úgy is megyünk, meg kifizetjük, csak jó volna tudni előre, értitek!
Zemanek!
minden rendben???
Sziasztok!
Zemanek,mit mondtak tegnap?
Sziasztok!
Zemanek mit mondtak tegnap??
A 8. napon emeltek, pontosabban plusszban kellet még adnom napi 2 merionalt, de olyankor már mindegy. Ha az elején keveset írnak fle, már nem segíthet semmi.
Nem lesz transzfer mivel nincs mit visszaültetni, nagy valószínűséggel, hiszena 2 sejtből ami érett volt, egyben voilt látható megtermékenyülés és minimnális az esély arra, hogy az az egy elkezd osztódni, holnap mondják meg.
Sziasztok!
Zmanek szorítok nektek nagyon!!!
Többieknek is minden jót!!!
Lehet, h a szuri nem volt elég erős. csak azt nem értem, h akkor közben miért nem emeltek adagot, vagy váltottak másikra?
Most lesz transzfer is ugye?
Sziasztok!
Nálunk is ez a helyzet, hogy már találtak egy-két katonát, aztán a bioptátumban semmi ( 6-os ). A szövettani eredmény alapján kiérési probléma van a spermiumokkal. Azt nem értem, hogy nincs erre vmi gyógyszer ami elősegithetné az érési folyamatot? Nincs vkinek erről tapasztalata? Többek között ezért szeretnénk menni a Szabó dokihoz.
Igen ezt én is tapasztaltam, hogy különböző helyeken más -más eljárással vizsgálják az ejakulátumot. Nálunk csakis a Kaáliban találtak katonákat, mert mint kiderült ott nézték csak az egész anyagot összességében, máshol csak egy-egy cseppet vizsgáltak.
Már mindent kivizsgáltak, és eddig a lombikig ezzel nem volt gond az elsőnél11 sejtem lett, a másodiknál 5, de ott kevés hormont adtak, a 3.nál 13, most meg ilyen kevés, vagy kimerültek a petefészkeim, hiszen nem vagy már 18 éves és a lombikok mindenkinél előre hozzák a petefészek kimerülést, vagy ez a gonal-f nem jó gyógyszer, mert eddig nem ezt kaptam.
Az a legszomorúbb az egészben, hogy a most felnyitott bioptáumban, volt egy csomó mozgó spermium,de nem volt hozzá sejt.
Az utolsó lombik óta több mint 1 év telt el, és várni már egyébként sem tudok, hiszen max fél évem van, ami azt jelenti, hoyg még 1 lombik fér bele.
Szaisztok!
Tegnap volt a leszívás, össz vissz 3 sejtem lett, de a doki azt mondja, hogy egy cosmofolyadékot leszívott, met tüsző sok volt, de a legtöbb pici, nagyobbak 5-6 db volt, de annak is csaka felében volt sejt.
Ma beszéltem velük a biológus mondta, hogy az egyik nem volt teljesen érett, de azt is megszúrta, de hiába, csak 1ben látszott ma délig, hogy megtermékenyült és ugye nagyon kérdés, hogy osztódni fog-e. Vasárnap kell majd telefonálnom, az esély minimális, de nagyon ideges vagyok.
de aranyos vagy, köszi szépen, természetesen én is drukkolok neked, meg mindnekinek
ugye Zemanek ma megy leszívásra?
mert akkor ma neki mégjobban drukkolok!
Én sem értem, h hogy lehet, h a bioptátumban semmit sem találtak, az ejakulátumban viszont igen, a dokik is totál tanácstalanul állnak ez előtt, azt mondták, h ilyet még nem láttak a praxisukban... :-) Végül is mindegy, az a lényeg, h a petesejtleszíváskor találjanak mindig!!
Emea, drukkolok NEktek nagyon! Akár így, akár úgy, meglesz az a baba!
Tobe, köszi a kérdésed, jól vagyok-vagyunk!Már várom a szept végi kezdést, remélem minden rendben lesz, és ezúttal is megtapad a baba, de nem hagy el minket... Nagyon szeretném, ha összejönne!
Mindenkinek drukk!!
szed vitaminokat a februári biopsziája óta, Ferulant-ot meg Maca Vibe-t, Bio-Szeléniumot, meg ilyen növényi porokat, amiket apukája hozott Ázsiából. Szóval moindenféle csodabogyót
nekünk eddig soha semmi, de a legutóbbinál már nem rázott meg annyira, mert elkezdett érlelődni bennünk hogy de jó lenne örökbefogadni! szóval nem ez az utolsó lehetőségünk
Zemanek,
minden lehetséges dolgot kivizsgáltak már nálad? Nem lehet még valami aprónak tűnő dolog, ami gátolja, h több és normál méretű petéd legyen?
Azon nem gondolkoztatok, h tartotok hosszabb szünetet? 1-2 évet is akár?
Emea,
nem biztos, h érdemes sűrűbben nézetni, h van-e katona, mert annak csalódás is lehet a vége. Ennél a problémánál sajnos soha nem lehet tudni, h a mintában lesz-e valami. Nálunk eddig az első mintában nem nagyon volt mozgó, egészséges katona, de a második mintában már találtak néhányat, amivel tudtak termékenyíteni is és el is kezdtek osztódni.
Vitaminokkal próbálkoztatok?
én ezt egyszerűen nem értem, hogy hogyan lehetséges, hogy egyszer 0 van, egyszer meg van pár darab? máshogyan vizsgálják? nekem ez a gyanúm!
és akkor most mit tegyünk ilyenkor? havonta csináltassunk spermiogramot, hogy hátha lesz 2-3 darab?
vajon lehet bérletet venni? hátha úgy olcsóbb
de volt már, hogy szépen nőtt és volt hogy szépen osztódott! erre gondolj! meg arra, hogy majd ha egyszerre jön össze minden, szépen nőnek a sejtjeid is, meg a párod sem lesz beteg, akkor majd sikerülni fog!
persze értem én hogy most mindegy mit mondunk
így inkább csak annyit mondok, hogy kitartás, és hamarosan jobb lesz