Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Haladok.Tegnap volt az első nap, így munka után kipróbáltam. Hét órát simán kibírt. Aztán csere után egy óra múlva ismét cseréltem és már majdnem full volt, úgyhogy ma nem mertem berakni munkához. Estére is kipróbáltam, de átáztam (szerencsére volt bent betét). A hajtogatási módokat néztem, eddig a hetes jött be a legjobban, bár kissé nehezen nyílik ki. Elég sokat kell igazgatni. Még próbálgatom, de elsőre nem jött be annyira. Mélység: én nem érzem úgy, hogy túl mélyre nyomnám, és amikor ellenőrzöm, hogy kinyílt-e rendesen, akkor mintha érezném a méhszájam. Lehet, hogy csak ilyen rövid a hüvelyem vagy menszi alatt amúgy is "lent" van a méhszáj?
Bocsi a hülye kérdésekért.
( a látvány még eléggé zavar, ahhoz kell hozzászoknom a legjobban)
Szia!
Na hogy haladsz? Miután beraktad, lehet 2 ujjal forgatni, igazgatni, 1 ujjal körbejárni, hogy biztosan rendesen kinyíljon, de horpadt tényleg ne maradjon. Sok függ a hajtogatási módtól is, nekem az "origami fold" jön be.
A magassággal kapcsolatban csatlakozom az előttem szólóhoz: érdemes próbálgatni, a lényeg, hogy kényelmes legyen és rendesen illeszkedjen.
Sok sikert!
Szia Liimo!
Én is szívesen segítek.
A "milyen mélyre" kérdésre nincs szerintem általános válasz. Én kipróbáltam több "mélységet", mindegyik jó volt.
Ami fontos, hogy a kivétel során ne legyen gond hogy elérd és könnyen el tudd távolítani.
A kis fogantyúja alul (ha nem vágtad le) picit kilóghat, nem lesz zavaró. Kísérletezz, hogy neked mi nyújt biztonságérzetet.
Szerintem nem nagy a tölcsér, ha amúgy a karimája behelyezve is az eredeti formában van.
Horpad nem horpad: a neten nagyon sok videó segít abban, hogy milyen módon helyezd el, úgy, hogy gömbölyű legyen. Nekem is sokszor horpadtra sikerül az alja, ilyenkor újra kell próbálkozni. Szerencsésebb ha "kerek" a történet, így nem kell aggódnod sem, és biztos, hogy nem történik malőr.
Remélem tudtam segíteni, de ha van még kérdésed, csakírj.
Szép napot és sok sikert!
Szia!
Ma kezdtem el először használni, de eléggé érzem. Milyen mélyre kell ezt nyomni? Bár próbáltam mélyebbre, de nem ment. Lehet, hogy túl nagy a tölcsér? Meg a másik dolog, hogy nem vgayok biztos, benne, hogy normálisan, rés nélkül nyílt ki. Megtapogattam felül, ott gömbölyödik (ahogy alaphelyzetben is szokott lenni) viszont az aljánál behorpad. Ez nem gond?
Remélem érthető voltam.
Bocsánat, de csak most néztem rá erre a topikra. Köszönöm a biztató szavakat :-)
Szóval túl vagyok már az esti használaton is. :-)
A fenntartásom igazából csak annyi volt, hogy vajon nem fog elmozdulni, de nem!!!! :-)
Összességében elmondhatom, hogy abszolút bejött nekem. Életemben nem élveztem ennyire ezeket a napokat :-))))
Úgyhogy elhatároztam, hogy majd a barátnőimnek is tudnia kell róla ;-)
Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szia!
Gratulálok a választáshoz és a bátorságodhoz! Mi a fenntartásod az esti használattal kapcsolatban? Lefekvés előtt érdemes kiüríteni és általában simán kibírja reggelig.
Tegnap beszereztem egy Pink Cup-ot, felbuzdulva a pozitív tapasztalatokon, de egy kis fenntartással... Ma próbáltam ki és eddig azt mondhatom érdemes volt megvenni. Nincsenek a tampon által okozott kellemetlen érzetek és nyüglődés. Azért az esti használatra is kiváncsi vagyok... :-)
szia
boltban talán még nem, de nem tudom, mert nem is kerestem.
én ezt használom, a gyűrűs fogantyúst. ki tudom szedni könnyen és nem zavar.
sziasztok
péntek délután óta én is használó lettem :)) a második napra érkezett meg a kehely, azóta tesztelem.
rendeltem egy s és egy m-est. kézbe véve nem is tűnik olyan nagynak, mint a képen. végül az s-est tettem próbára, és jól tettem. eléggé magasra kell tennem, hogy beférjen. az m-es szerintem max szár nélkül férne el bennem hosszára.
felhelyezes tényleg könnyű. szippantódik bagától a helyére. jó hajtogatással, még a felső pereme is viszonylag könnyen befér. szóval, simán ment. kivétel: ahogy korábban javasolták a többiek, előszőr kádban próbálkoztam vele. kis nyomás, és már ki is lógott. onnan meg sima ügy volt. a peremét leszámítva. az kicsit nehezen fér ki....semmi nem folyt sehová, mert alig alig volt benne valami. és ez minden alkalommal így volt, pedig teszteltem 12 órára is.
sajna a mostani wcmben nincs mosdó, így viszem a flaska vizet magammal. kis kitörlés után könnyen gyorsan lemosható. nem túl nagy macera. gyakorlat teszi a mestert. a pici lyukat meg jól ki lehet tisztítani a törlőkendővel. nekem ez jött be, a wcpapírral nem igazán ment a kitörlés. hozzáragad.
másnak is ilyen sűrű a vére? kiönteni nem is nagyon tudtam...
egy szó, mint száz örülök, hogy rátalátam a topikra, és kipróbáltam.
tampon helyett biztos ezt használom majd, mert ezt egyáltalán nem érzem, hogy ott van.
köszi csajok
értem
érdekes, azt gondoltam volna, jobban ismerik a dokik. na, majd levizsgáztatom a sajátom :))
láttam én is, az orvos ajánlásávalt, de számomra ez a név nem mond semmit, ráadásul nem is tűnt igazán orvosi ajánlásnak....
még megvárom a dokim véleményét, aztán ennek fényében döntök. (bár erősen hajlok az igen felé) az esetleges tapasztalatokról beszámolok
köszönöm még egyszer neked a válaszokat
Alvás előtt ajánlják kiüríteni, fejen állni nem szoktam, de egészen extrém sportokat is űznek vele gond nélkül. Ha nagyon extrém dolgok csinálsz, ajánlott előtte kiüríteni.
Dokik általában nem ismerik, még olyan országokban sem, ahol elterjedtebb, mint nálunk. Akik tényleg ismerik, azok általában támogatják. Az egyik magyar kelyhes oldalon van fent orvosi ajánlás is. A tamponnál biztosan egészségesebb, mert nem jelent táptalajt a baktériumoknak, nem szárít ki, nem tartalmaz vegyszereket, mint pl. a dioxinnal fehérített tamponok.
köszi, nagyon kedves tőled, hogy válaszolgatsz kitartóan .)
azóta nekem is bejött
az én ujjam csak 6cm :)) és ezzel is bőven elérek mindent. ezért is gondolom, hogy rövidebb lehet a hüvely is...
gondoltam, hogy nem betonkarika :))) de, gondolom az sem jó, ha túlságosan összenyomódik....bár még mindig inkább a hossza izgat. :))
na, meg az, hogy mi van olyankor mikor az ember lefekszik, netán fejreáll? a kehely marad, és a vér? folyik össze vissza a hüvelyben? jó ez nekünk? mert gondolom a gariváticó miatt nem marad benne.....
egyébként a nődokik mit mondanak erre az egészre? te kérdezted a sajátod?
több kérdésem hirtelen nincs :))
Azért ne úgy képzeld el azt az átmérőt, mint egy betonkarika. Nagyon rugalmas anyagból van + testmelegre tovább lágyul = teljesen felveszi a test formáját, szerintem kb. oválissá alakul.
Valóban jóval lentebb hordják, mint a tampont.
Ha rendelsz egy M-eset, nagyot nem tévedhetsz vele szerintem. Nem tom', nekem a középső ujjam 9 cm...
Nekem bejött a honlap simán:
http://laxus.hu/main.php?module=meluna
Ha tudok még valamiben segíteni, írjál nyugodtan.
köszi a választ
szülni, szültem, -hüvelyi úton. 30 viszont ahogy méregettem nekem nagyon úgy tűnik hogy nem igazán férne be. max teljesen legvágott véggel. persze ez csak egy próba után fog kiderülni.... lehet, hogy nagyon meg vannak süllyedve nálam a dolgok...de, úgy tűnt a leírásokból, hogy lejjebb kell tenni, mint a tampont, ...megmértem az 4 cm hosszú. ha azt lejjebb tenném, mint szoktam, már majdnem kilógna. ezek meg több, mint 4cm-esek+ a szár. hmhm
ha valakit még érdekel, és erre jár.... csak viszonyítás képp. egy normál tampon kb 20ml folyadékot szív fel, méréseim szerint. ekkor lesz az átmérője 3cm. bennem ekkora még sosem, de lett de így sem egyszerű kiszedni, illetve érezni hogy feszít. ezek a kelyhek meg több, mint 4cm-esek....tudom, tudom, ahol egy gyerek feje kifért :)) de, az azért más helyzet volt.
igen, néztem én is korábban már azt az oldalt, azok talán a legiksebbek. most miért nem jön be? vagy csak nekem? pedig ennyiért megérné kipróbálni akár két méretet is.
Bocs, a MeLunát egy másik topicban említették:
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=141865
Szia!
Tényleg befér hosszában, bőven. Legfeljebb a szára szokott zavaró lenni, sokat levágják, vagy a legutóbb említett MeLunát gyártják szár nélkül, vagy egyéb fogantyúkkal (gömb, karika).
Hány éves vagy, szültél-e már? Ezek az általános paraméterek, de ezek is inkább szélességben számítanak. Azt mondják, a testmagassággal ez nincs összefüggésben és a testalkattal sem.
sziasztok
jár még erre valaki?
érdekelne engem is a dolog, de méret ügyileg nem nagyon tudok dönteni a táblázatokban megadottak alapján sem.
tényleg befér hosszára?
van, lehet összefüggés a testmagasság, alkat és hüvely méret közt?
privi valakinek?
Szia!
Én azt használom, ez a 2. ciklus, de úgy tűnik bejött. Nézd meg a képeket, és a videókat amiket a többiek feltettek. Egy probléma van vele, hogy megszűnik a forgalmazása Magyarországon. Ha 1-es méretre van szükséged, akkor még tudsz rendelni (az intimkehely.hu oldalon hónap végéig meg tudod nézni, hogy hol), néhány darab van még raktáron, de 2-es már nincs.
A Lady Cup-ot sokan szeretik, én a kettő között nem tudtam dönteni. de végül a Lunettet ajándékba kaptam.
Sziasztok!
Mostanság barátkozok az intim kehely gondolatával...a Lunette kehellyel van valakinek tapasztalata?