Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szóval,mint említettem,ez még csak az első ciklus,amikor használom,de az általános tapasztalatom nagyon jó(nem vagyok terjesztő,én is a neten keresztül vettem .
Részletesebben:Felhelyezéssel nincs gondom,fura,hogy egész lent kell viselni,nem a méhszájnál,mégsem érzem.Kicsit levágtam a szárából,mert kilógott.A levételt még gyakorolni kell,mert eléggé véres lesz a kezem,ha ügyetlenkedek.Sikerült már jól is levenni,de néha nem.Két kicsi gyerekem van,otthon vagyok általában velük,úgyhogy itthon nem nehéz az öblítését,cseréjét megoldani.A wc mellé szoktam vinni magammal egy kancsó meleg vizet,abban kiöblítem,aztán visszateszem.Este egyszer alaposan átmosom,csap alatt.Ha vége lesz a ciklusnak,majd kifőzöm.Az alapvető gondom az volt ez előőtt,hogy a szülések után nagyon sok lett a vérzésem,csak pelenkával(szó szerint!!!)tudtam valamennyit aludni a vérzés első két napján.A mooncuppal egyszer kellett felkelni éjjel,és kiüríteni.Már ez nagy könnyebbség nekem.Azért betettem egy nagyon vékony betétet,hátha nem veszem észre,hogy megtelt.De azonnal felébredtem,mert éreztem,hogy kifolyik.Az első két nap1,5-2 óránként kellett ürítenem,mert kifolyt.Nem mindig azért,mert tele lett,néha úgy éreztem,nem jól(nem jó magasságba)tettem fel,éreztem,hogy levegős,ha viselem.Lehet,hogy azért folyt ki.Ha futottam,akkor is kifolyt... Ez most a 3.nap,mostmár 5 órákat is bent van,egyáltalán nem érzem .Szerintem gyakorlat teszi...
az A vagy a B van neked?
milyen széles egy olyan tölcsér?
én pl. hiányolom az oldalról ennek a tölcsérnek a méretét (szélesség/átmérő/hosszúság stb.)
Nem, erre a célra csak az Instead Softcup alkalmas, a többi (Divacup, Mooncup, Lunette) nem való erre!
Ezen gondolkozom fél órája! Az a kis csövecske, amiről azt írják, ha kényelmetlen, le lehet vágni, khm... az ott biztos útban van, nem? Vagy én nem értek valamit?
de jóóóó ... már van magyar oldal is
eddig csak az angol oldalakat böngésztük
softcup
divacup
mooncup
már vagy egy éve téma itt ez az nlc-n ... egyszer a fordításával is megpróbálkoztunk valamelyik régi topikban
http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=138013
http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=141865
Elég vadul néz ki...nem kényelmetlen viselni? Én eléggé idegenkedem tőle, így a képeket elnézve
A méhszájra kellett feltenni, kb úgy, mint egy pesszáriumot. (ha sose használtál is, azt kb tudod, gondolom) Nem volt vele semmi gondom, a messzemenőkig kényelmes volt, csak az ára, és a kivétel volt a gond. De a mooncupnak van ez a kis "füle", és csak egyszeri beruházás, tehát mindkét gond kipipálva. Futás, úszás, bringázás, emelgetés,. hajolás, sőt, semmilyen extrém sport nem volt gond vele. (ahh, boldog idők, mikor még ilyeneket csináltam.. )
Én csak szemezgetek vele, mert régebben az Instead nevű cuccot használtam, és meg voltam vele elégedve, csak rettentő drága volt. (hat darab került 1700 ft- ba, lassan négy éve.. (ezek egyszer használatosak voltak). Az egyetlen problémám az volt vele, hogy amikor kiszedtem, nem mindig sikerült túl jól, mellécseppent, hasonlók..De amúgy messzemenőkig a legkényelmesebb menstruációs segédeszköz volt, még szexelni is simán lehetett mellette. A mooncup ennek egy jóval fejlettebb változata, remélem, csupa jót fogsz mondani majd használat után róla. Várom!
Én is olvastam azt a topicot, ahol erről volt szó, sajnos a címére már nem emlékszem...
Én is kíváncsi vagyok a tapasztalatodra....
Ha dolgozol hol és hogyan tudod tisztítani? Honnan tudod egyáltalán, hogy megtellt és tisztítani kell? Vagy mi fene...el nem tudom képzelni....
sokat beszéltünk már itt erről, de te leszel az első azt hiszem, aki használta itt (igaz, mintha valaki már írta volna, hogy használta, de erre lehet nem jól emlékszem)
kíváncsi leszek a tapasztalataidra
légy szíves írd majd le