Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Loreál Casting Creme Gloss

norcsell
Létrehozva: 2007. október 10. 14:26

Sziasztok!

Próbálta már valaki ezt az új hajszínkrémet??? Ha már festett a hajam be fogja ugyanúgy??? 

Nagyon szépek a színei, szemezgetek párral... 

  1. 2010. május 24. 10:226601.

    Sziasztok!

     

    Már nagyon régóta olvasgatlak Titeket, és azt látom, hogy eléggé otthon vagytok ebben a hajfestés témában :) Nos, egy kis segítségre lenne szükségem!

    Én is nagy hajszínváltoztató vagyok, leutóbbi alkalommal egy violettás vörös színből szerettem volna hamvas szőkét varázsolni. Tudom-tudom, ez nem megy egyszerre, hosszú hónapok kellenek hozzá, hogy elérjem az áhított hajszínt. Jó hír, hogy elég türelmes természet vagyok, de muszáj volt leszívatni azt a sötét árnyalatot, hogy valamiféle világos vörösből elindulhassak a hamvas szőke felé.

    A mostani helyzet az, hogy sikerült egy szőkés-rezes árnyalatot kihozni a hajamból, de nem meglepetés gondolom, hogy tiszta seprűs lett a hajam vége és nagyon zavar. 

    Arra gondoltam, hogy pár hónapig maradok ennél a rezes színnél és a 834-es castinggal tartom meg a színt, amíg kicsit kikúrálom a hajam.

    A kérdésem az lenne, hogy szerintetek a lenőtt, seszínű, középbarna hajamat mennyire fogná be ez az árnyalat? 

    Castingon kívül esetleg tudnátok valami megoldást ajánlani erre az áthidaló időszakra?

     

    Minden megoldásnak nagyon örülök, és köszönöm előre az ötleteket!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. május 23. 16:396600.
    Szia,tényleg szép fénye van,és nekem is fényképezövel vörösebb,meg sötétebb lett,vagy napfényben világosabb,csak éppen nem olyan,mint a valoságban.Most sikerült csinálnom egy élethü képet,dehát azt írták a vivát nem lehet Mo-n kapni.Teljesen természetes a színe arany fénnyel,nagyon erös napfényben kicsit rezes-gesztenyés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6599)
    2010-05-22  18:24
  3. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 22. 18:246599.

    ma csináltam még képeket, kicsit élethűbb lett talán.

    (még mikor sütött a nap )

     

    az egyik napfényben van, tényleg ilyen a fénye, nekem nagyon tetszik,

    a másikat is vaku nélkül csináltam, de nem direkt napfényben.

    előzmény:
    jnka (6597)
    2010-05-21  21:07
  4. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 21. 21:326598.

    na most szerintem már feltölti.

    de nem élethű ez a kép... :S még itt bent lámpafénynél is hamvasnak tűnik, pedig amúgy mindig vörösesnek láttam eddig más festékekkel.

    ja és egy tipp:

    babasampon és fodrászkellékes búzaproteines hajpakolás. nem is tudom volt e valaha ilyen puha a hajam. és a babasampontól nem zsírosodik olyan hamar a fejbőröm se. gondolom azért mert nincs benne agresszív tisztítóanyag. és árban is tök olcsó... szóval nekem nem kell több gliss kur meg loreal sampon

    előzmény:
    jnka (6597)
    2010-05-21  21:07
  5. 2010. május 21. 21:076597.
    Jó, mert nagyon kíváncsi vagyok rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6596)
    2010-05-21  19:12
  6. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 21. 19:126596.
    valamiért nem engedi feltölteni, majd megpróbálom később...
    előzmény:
    tundiizland (6593)
    2010-05-20  21:59
  7. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 21. 19:116595.

    hát a fénykép nem adja vissza igazán a színét... :S

    de a sötétsége vagy világossága stimmel. 

    mondjuk lehet, hogy normál esetben világosabb lesz a 7.21-es, de én kevertem hozzá még pluszban grafit színkiemelőt a narancsos fény nompítására, és attól lehet picit sötétebb a végeredmény.

    előzmény:
    tundiizland (6593)
    2010-05-20  21:59
  8. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 21. 14:056594.
    kb 7es színmélységű, natúr (tehát sima 7es) színre lett kenve, szerintem egységesebb lett és kicsit világosabb is. mindjárt hajat mosok-szárítok, utána lefényképezem.
    előzmény:
    tundiizland (6593)
    2010-05-20  21:59
  9. 2010. május 20. 21:596593.
    Szia.Azt meg tudnád mondani,hogy milyen színü hajra kented,és milyen szín lett beöle?Úgy értem milyen sötét vagy világos,hogy mennyi árnyalattal érdemes belöle világosabbat venni.Nyilván,ha szökére kented akkor nem húzza be,de ha barnára,akkor milyen.Esetleg egy képet feldobnál?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6586)
    2010-05-17  12:48
  10. 2010. május 20. 11:096592.
    Szia! Én használok, a dsm holttengeri iszappakolást, normál hajra jó, de most h én is festettem, színeztem a hajam, kevés. Én azt hallottam h a loreal absolute repair pakolás csodát művel a hajjal, azt tervezem megvenni, csakhát igencsak drága! Amúgy nekem is zsírosodik a töve, én úgy csinálom, hogyvízes hajra ráteszem a pakolást, rá törülköző, majd várok fél órát-40percet, ez alatt beszívja amit kell, és utánna mosok hajat. Nekem így vált be, próbáltam hajmosás után, de mindig elnehezítette, zsírosította a hajam, sehogy sem volt jó. Ha olcsóbb hajpakolást keresel akkor a serical latte sem rossz, régen azt használtam az is eléggé jól hidratált!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (6591)
    2010-05-19  22:10
  11. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2010. május 19. 22:106591.

    Használ valaki hajpakolást, ha igen milyet? Mivel szőke lettem, gondoltam rá, hogy használnom kellene, mert egy kicsit kiszöszödök a hajam, de csak a töve.

    Viszont gyorsan zsírosodik, és félek, hogy a hajpakolástól még jobban zsírosodna, vagy nem jól gondolom?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. május 19. 19:446590.

    Köszi.

    Vajon tényleg nem károsítja a hajat?

    előzmény:
    Anda39 (6588)
    2010-05-19  17:37
  13. 2010. május 19. 19:236589.

    Sziasztok!

    Én használtam már ezt a hajfestéket, és nekem nagyon bevállt. Szépen csillogott  a hajamDe most más hajszínt szeretnék. Már meg is találtam  a nekem megfelelőt, csak sajnos nem tudom hogy hol találok ilyet....Szerintetek itt, nálunk hol  lehet kapni Clairol-t?Vagy esetleg más auburn (vörösesbarnás) a képhez hasonló színű hajfestéket?

    Remélem tudtok segíteni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. május 19. 17:376588.
    Inoa a neve, és professzionális festék.
    előzmény:
    andi0726 (6587)
    2010-05-19  15:30
  15. 2010. május 19. 15:306587.

    Sziasztok Lányok!

    Állítólag a Loreálnak van egy új festéke, ami nem tartalmaz ammóniát meg semmilyen káros anyagot. Valami i-betűs.....

    Nem tudjátok véletlenül a nevét?

    Új cucc, még a drogériákban nem kapható.

    előzmény:
    butterflygirl19 (6579)
    2010-05-14  23:19
  16. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 17. 12:486586.

    sziasztok!

    jó rég nem írtam ide...

    pár hete egy fodrászismerősöm modellt keresett bob frizurához és meggyőzött... mindenki szerint nagyon jól áll, nem bántam meg, de azért hiányzik a hosszabb/hosszú haj... meg a lófarok

     

    legfőképp azért írok, hogy elmeséljem: kipróbáltam az alfaparf festékét, eddig még soha nem volt hozzá szerencsém. 7.21-es színt vettem, gyönyörű... és nem csak a tincsen!!! extraán hamvas plusz vettem hozzá színkorrektort is, a grafitot, ami a narancs és vörös árnyalatok tompítására való. hát szerintem fantasztikus jó ez a festék! majdnem mint az eredeti hajszínem, nagyon tetszik! mindenkinek ajánlom a .21-es végű színeket, akik hamvasat szeretnének.

    festés óta 3x mostam hajat és nem fakult vagy kopott, de ez nyilván még hosszabb távon derül majd ki, de azt is hozzáteszem, hogy egy ideje csak babasamponnal mosom a hajam, ami szulfátmentes, így nem koptatja annyira a hajszínt, balzsam nélkül se kócolódik a vékonyszálú hajam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. május 15. 12:136585.
    De ezen a képen olyan semmilyen,nem látszik a fénye.Itt látszik a fénye,de nem ilyen vöröses,csak fényben van rezes beütése.A család szerint nem olyan,mint azon a képen,amit Eva Longoriáról küldtem,hanem mint ezen az Eva Longoriáson fényben.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6584)
    2010-05-15  09:01
  18. 2010. május 15. 09:016584.
    húú nagyon szép a színe, nagyon tetszik!!!
    előzmény:
    tundiizland (6583)
    2010-05-15  00:33
  19. 2010. május 15. 00:336583.
    Az elöbb nem ment át,mert túl nagy volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. május 14. 23:546582.
    Na a kisfiam csinált róla egy élethü képet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. 2010. május 14. 23:386581.
    Menj el egy jó fodrászhoz.Én rákenném az igora hamvaszökéjét sima 6%-os oxival,hogy ne szívja,csak hamvasítsa.Csak a lenövésre ne kerüljön.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6579)
    2010-05-14  23:19
  22. 2010. május 14. 23:356580.
    Jajj de sajnálom,azt hittem tudtam segíteni.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6579)
    2010-05-14  23:19
  23. 2010. május 14. 23:196579.

    Nem itt Mo-n tuti nincs ilyen:(:(:( legalábbis én még nem találkoztam vele sem dm,se rossmann meg ilyen helyeken...viszon a casting magyar honlapján fent van két új árnyalat: jeges csokoládé és gesztenye krém. :) kíváncsi leszek a boltokban mikor lesz.

    Bár én most elcsesztem a hajam és vöröben pompázok (elgon 7.1estől) és gondolkodom mit csináljak. :(

     

    előzmény:
    tundiizland (6578)
    2010-05-14  22:35
  24. 2010. május 14. 22:356578.

    Beütöttem a keresöbe,és írnak róla fórumon.:

    http://www.google.hu/search?as_q=wella+viva&hl=hu&num=10&btnG=Google+keres%C3%A9s&as_epq=&as_oq=&as_eq=&lr=&cr=countryHU&as_ft=i&as_filetype=&as_qdr=all&as_occt=any&as_dt=i&as_sitesearch=&as_rights=&safe=images

    Az is oda van írva,hogy boltban 2000Ft.

    A szine egyébként nem olyan vöröses,mint a dobozon.Vagyis egyáltalán nem vöröses.Olyan,mint amit mutattam a képen.

    előzmény:
    butterflygirl19 (6576)
    2010-05-14  21:53
  25. 2010. május 14. 22:246577.
    Ez most komoly,hogy otthon nem lehet kapni?Én úgy emlékszem láttam,mikor otthion voltam,de nem vagyok benne biztos.Egy tök olcsó termék egyébként.És már nagyon régi.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6576)
    2010-05-14  21:53
  26. 2010. május 14. 21:536576.
    bocs én vagyok a hülye írtad h wella viva, de én ezt még sohasem láttam ezt a márkát egyik boltban sem. Magyarországon vetted? Amúgy neten megnéztem azt az árnyalatot, tényleg nagyon szép!
    előzmény:
    butterflygirl19 (6575)
    2010-05-14  21:49
  27. 2010. május 14. 21:496575.
    És ez a 573-as milyen márka? hol lehet kapni? fodrászkellékes vagy drogéria?
    előzmény:
    tundiizland (6574)
    2010-05-14  20:58
  28. 2010. május 14. 20:586574.
    Még azt hozzátenném,hogy azért nem próbáltam ki elöször,mert azt olvastam,hogy ez nem egy jó márka,aztán tessék.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  29. 2010. május 14. 20:556573.
    Szép közép és világosabb barna hajra vágyó lányok,figyelem!!!Megtaláltam a tökéletes hajfestéket.Ma voltam edzeni,és ott volt 2 csaj nagyonszép festettbarna hajszínnel.Csak abból látszott,hogy festett,hogy ragyogott,amúgy szép természetes színü volt a hajuk.Kérdeztem tölük mivel festik.Az egyiknek világos bronzbarna volt a haja,nem csúnya vörös,hanem tényleg szép bronzas,és ö mondta,hogy az övé a wella viva bronzbarna festékkel lett festve.Azt hiszem 45-ös.A másiknak meg nagyonszép tejcsoki középbarna haja volt arany fénnyel,mint az Eva Longoriáé ezen a képen.Hihetetlen szép.Gyorsan elszaladtam a boltba és vettem egy ilyet,a neve nálunk golden brown,vagy autumn gold,a száma 573.Fostam a száma miatt,nehogy behúzza sötétre,de nem,csak úgy mint a 2 csajnak az edzésen sem.Gyönyörü tejcsoki középbarna lett arany fénnyel.Semmi vörös,semmi sötét.Ebböl létezik 1-gyel világosabb árnyalat is,azt is ki fogom próbálni a legközelebbi alkalommal.Az meg olyan arany világosbarna lehet.Lehet az én hajamra fele fele arányban kéne,nem tudom,de majd kitapasztalom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  30. 2010. május 14. 10:296572.
    nem. azzal kell leöblíteni a végén. vagy választhatsz hamvasító sampont. asszem a kallosé a legjobb és nem a schaumáé. Én használtam a folyadékot, nem csinált semmit csak kiszárította a hajam. mondjuk nekem barna hajam van, szőkéknem nem tudom milyen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6571)
    2010-05-13  19:02
  31. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. május 13. 19:026571.

    Naháát.. most tökre elbizonytalanodtam hmm... hát akkor köv körben sötétebb alapot választok.. visszanéztem "azokat" a képeket... pl itt van egy itt a "melír" is csak póthaj deee az alapszínre nem emléxek h mivel lehetett festve... az a baj h ugye itthon már nem tudok így festegetni alapot a melírok miatt meg már a póthajam is fent van... sztem június közepe fele elmegyek majd újra akkor úgyis világosítunk még a melírokon mert a hajam végét nem akarta vinni a 12es oxi sem úgy ahogy szerettem volna... de azt mondta a fodrász csaj h meg tudja oldani h ugyanazokat a melírokat ki tudja halászni legközelebb is... 

     

    Jah.. HAMVASÍTÓ csepp: vki használta már??? nekem azért eléggé lilás árnyalat kellene... és azt szerettem volna kérdezni, hogy ez mennyire kapja meg a hajam és sampon mellé kell tenni???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  32. 2010. május 13. 15:386570.

    Sziasztok!

    A segítségetek szeretném kérni. Ma festettem a hajam elgon 7.1-es hajfestékkel+ 6%os oxival. 7.1eset  választottam, hogy elnyomja a vörös árnyalatú lenövésem. Ugye a hamvasbarna pont erre van. Ehhez képest a hajam most vörösben pompázik. Nem a töve, hanemaz egész. Kb gesztenyebarna lett. Mitől fordulhatott elő ez, mivel pont a hamvas árnyalatoknak nem szabadna bevörösödni! Segítsetek! kösziii

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  33. 2010. május 12. 23:076569.

    Sziasztok!

     

    Ma vettem hajfestéket 2 doboz Garnier Color Naturals kiszőkítőt ezt a " 3 féle olajat tartalmazó összetétel,oliva,avokádó és karité" félét és mivel narancsos leszek tőle ,ezért vettem hozzá Palette XXL jégszőkét.Hatóidőket lecsökkentjük megint.

     

    Most 3 x annyit gondolkodtam hogy mit is vegyek,mivel rendeltem Futura hajat és még nehezebb volt így a döntés.Nagyon szép természetes árnyalata van a hajnak,ami az én hajamnak soha nem lesz.... 

    Kicsit csalódtam a Futurában,de csak azért vagyis amiatt hogy hiperszuper egyenes és van egy merevsége ettől hat műnek.Puhábbra számítottam vagy nem is tudom...

    Fura nekem az indiai haj után,de az se érte meg amennyiért megrendeltem.Ezeket sűrűn kell cserélni ha használatban vannak.

     

    A színre visszatérve,ezek az ismert a hajguruk is 66 félére színezik az ember haját,azt mondják attól lesz a legtermészesebb,úgyhogy nem fogok bánkódni ha nem lesz a legtökéletesebb a színe.Nem fogom használni sűrűn.

     

    Jövőhét.....végére van tervezve a festés hamarabb semmiképp.

     

    Dzsuzsdi: Nekem is nagyon tetszik a hajad,jól adja a kontrasztot.Végüisl szőke is vagy és olyan színű is,ami jól áll neked! (de nekem a lilás árnyalattal vagy a nyerő ) A hamvasítás jó ötlet,szerintem próbáld ki nem veszítesz vele semmit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  34. 2010. május 12. 21:156568.

    Akkor érdemes lenne nekem is feltenni egy képet magamrol, hogy jobban tudjatok segiteni a szinválasztásban? (holnap csinálok egy képet akkor...)

     

    Nekem még mindig tetszik a hajszined! (akármivel is szerkesztetted)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6566)
    2010-05-12  20:25
  35. 2010. május 12. 20:366567.
    Na igy már mindjárt más,ez a szin is nagyon jól áll,de még mindig jobban tetszik a sötétebb.A fodrászkellékesben van ilyen hamvasitó folyadék,de a nevét nem tudom,na attol lillás lesz kicsit.Lehet nem ilyet keresel,csak most eszembe jutott.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6566)
    2010-05-12  20:25
  36. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. május 12. 20:256566.

    Neem... londa hamvas világosbarnával lett befestve... azt hittem besötétedik meg tervezve amúgy is sötétebb alap volt de meglepi lett ez az árnyalat mert kb olyan mint a garnier sötétszőkéje... az volt egy ideje csak az nagyon kikopott és csak a tövemtől 6centire kopott már túl világosra ami meg zavart.... 

     

    Sweetnika: dehogy haragszom az a lényege ennek a fórumnak, hogy megmondja a másik h mi állna jól mi nem... külső szemmel főleg "ismeretlenül" könnyebb sztem dönteni mert nincs ami befolyásoljon.... az arcom láttátok már... pl itt van egy kép amin teljesen "látszok"   De most megint kitaláltam a kis hülyeségem venni szeretnék hamvasító CSEPPET... és belilítom vagy ezüstözöm a hajam kíváncsi leszek milyen lesz de nekem eleve sokkal jobban tetszik az ezüstös halvány lilás árnyalat mint egy natúr szőke... csak előtte fel kéne fedezni hogy a környéken hol kapok olyat!

     

    ui: Bocsi az előző képpel "csaltam" most látom csak mert picassában szoktam szerkeszteni és van rajta egy "melegítés" funkció és nem esett le ha az az... most itt az eredeti kép van annyi h vakus kép... de összehasonlítva mááár nem olyan "világos"...

    előzmény:
    nady81 (6564)
    2010-05-12  19:48
  37. 2010. május 12. 20:046565.

    Köszike!

    Igazad van,most néztem a neten,tényleg szép szine van a dobozon.

    Majd még megdiskurálom fodrász ismerösömmel,aztán ha eldöntöttem mi legyen és megcsinálom, linkelek képet!

    előzmény:
    butterflygirl19 (6563)
    2010-05-12  19:37
  38. 2010. május 12. 19:486564.

    Nem tudom azelött milyen voltál,de nekem ez nagyon bejön, és borzasztoan tetszik!

    Meg a barna is,de abbol gondolom többféle árnyalatot vitt fel..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6561)
    2010-05-12  16:35
  39. 2010. május 12. 19:376563.
    akkor sztem próbáld ki a 734est, sztem szép lesz. Vagy a palettenek van egy diószőke árnyalata, az is kicsit vörösses, nagyon szép. A sárga dobozos színezője(natural color creme-asszem ez a neve). Azt még nem próbáltam, de a dobozon nagyon szép színe van.
    előzmény:
    nady81 (6560)
    2010-05-12  14:39
  40. 2010. május 12. 17:046562.
    Szia.Nagyon szép lett a hajad,de a sötétebb barna sokkal jobban áll,még igy is h az arcod nem lehet látni.A sötét kiemeli az aRCOD SOKKAL SZEBB VAGY UGY.Nem feketére gondolok,hanem a jelenlegi hajszinednél kicsit sötétebbet.De ez csak az én véleményem.Remélem nem haragszol az öszinteségemért.De az a Garnier hajszinezötöl nagyon szép volt a szine és a fénye is és nem olyan sötét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6561)
    2010-05-12  16:35
  41. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. május 12. 16:356561.
    Sziasztok! na túlestem a fodrászon.... végül barna alap lett festve meg bele szőke melírok... sztem semmi extra így nem tudom meddig fogom bírni vele!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  42. 2010. május 12. 14:396560.

    Köszi.

    Csak az a baj h szeretnék vmi világosabb árnyalatot,de pl. amit belinkelelk most ( napsütésben a hajtövem) az a szin már elözetes szineltávolitást igényelne :(

    Olyantot meg nem szeretnék...csak világos barnát, vagy sötétszökét,ami nem kifejezetten barnának hat ha ránézel..

    előzmény:
    butterflygirl19 (6559)
    2010-05-12  14:27
  43. 2010. május 12. 14:276559.
    Szia! Ez a szín inkább vörös mint barna. Anyukám haja ilyennel van festve, onnan tudom. De aszínkód is erre utal: 7es színmélység, 3as aranyra. 4es pedig a vörösre. Nem lesz az a nagyon vörös, kb olyan mintha a rézvöröset, összekevernéd egy barnával. Amúgy van ennek a színnek egy sötétebb árnyalata, a 634-es (mézgesztenye), sztem a hajadra azt kellene kenned az tuti be fogja FOGNI!
    előzmény:
    nady81 (6556)
    2010-05-12  12:04
  44. 2010. május 12. 13:316558.

    És szted megprobálkozhatok vele elözetes szinleszedés nélkül, vagy inkább maradjak a vörösnél? Az elsö két kép a mostani hajszinem, a fejem tetejés tegnap készült, az összevágott meg pár hete.

    Szoktam kamillás öblitést csinálni, sztem kicsit világositotta..

    A 3. kép meg az a vörös amivel még kacérkodok a castingon kivül..

    előzmény:
    bejke (6557)
    2010-05-12  13:05
  45. 2010. május 12. 13:056557.
    Szerintem a világosabb, mivel 7es szín ami szőke szín.
    előzmény:
    nady81 (6556)
    2010-05-12  12:04
  46. 2010. május 12. 12:046556.

    Sziasztok!

     

    Nézegettem a casting szineit, aztán mentegettem párat ami megtetszett.

    Ma vettem észre h. ugyanaz a szinárnyalat, szám,és a nöcinek mégse egyforma szinü a haja rajta...

    Most akkor melyik lesz ha befestjük a hajat vele? A szökésebb (1. kép) v a barnásabb (2. kép) árnyalat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_687675
    Torolt_felhasznalo_687675
    2010. május 11. 20:266555.

    Nyugi, a fekete haj szerintem soha nem fog bezoldulni.

    Na akkor most elöhozom az én problémámat.

    3 napja leradiroztam a sotétbarna hajam efassorral.világosbarnát szeretnék.Rányomattam egy sotétszokét, gondoltam hogy ugyis sotétedni fog. de sajna nem tette.bár szép egyenletes lett, de sajna ez a sotétszoke nem az én világom. futás tesco casting caramel. szép a szin, de még mindig tul világos a fejemhez.

    Tegnap vettem natural and easy világos mandula aranybarnát. Az a bibi hogy nem nagyon merem rákenni, mert félek hogy visszasotétedik.és ha a hatoidot mondjuk csokkenteném a felére?? 20 perc helyett 10 ?? szerintetek ?? nagyon nem akarok visszasotétedni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  48. 2010. május 11. 16:046554.

    Sziasztok!

     

    Most gondolkodom azon, hogy áttérek az alfaparfos hajfestékről a Loréal Casting Creme Glossra, annak is a fekete árnyalatára, csakhogy úgy hallottam, hogy bajok lehetnek a festékváltásból, attól függetlenül, hogy árnyalatban sokat nem változtatnék. És főként ezt a LOrealos festékekről hallottam. Állítólag zöld hajat eredményezhet a váltás. Volt valakinek hasonló tapasztalata, hogy tényleg más szín jött ki a festés végén? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. 2010. május 11. 09:546553.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szeretném kérni. 700-as Casting Creme Glossal volt eddig színezve a hajam, tegnap ráfestettem az 535-ös színű csokoládéval és eléggé vöröses árnyalata lett, ami nekem nem tetszik :(

     

    Mit tudok most csinálni? Mivel fessek rá, hogy szép barna legyen, de vörös árnyalat nélkül??

     

    Előre is köszi a választ:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. május 10. 10:236552.
    Szia!nem lett szürkés?Esetleg egy képet nem tudnál felrakni a 9.1-esröl?
    előzmény:
    mesezöld (6529)
    2010-05-03  07:20
  51. 2010. május 10. 10:116551.
    milyen új barna árnyalatok? ha a méz gesztenyére gondolsz (azt hiszem az a legújabb árnyalat) az inkább vörös mint barna. Amúgy egész szép, ha vörösre vágysz:)
    előzmény:
    kiscsay (6545)
    2010-05-08  19:51
  52. 2010. május 10. 10:106550.

    Az inoának az a lényege, hogy olaj bázisú, így nem szárítja annyira ki a hajat. De sztem ha feketére festeted, ugyanazok a méreganyagok ebbe is bent vannak.

    Amúgy nekem felkeltette az érdeklődésem ez az új festék, lehet benevezek rá, csak kár h nem lehet kapni fodrászkellékesnél, nem szívesen megyek megint új fodrászhoz. 

    előzmény:
    amirahercegnő (6544)
    2010-05-06  00:27
  53. 2010. május 10. 10:046549.

    Olyan nincs, hogy festék és csak a haj felszínén fest.

    Ami csak a haj felszínén "fest", az színező.

    A festéknek pont az a lényege, hogy megbontja és behatol a haj szekezétebe és belülről tölti fel festékkel.

    A színező, az nem bontja meg a haj szekezetét, hanem csak a felszínén fejti ki a hatását.

    Szóval olyan nincs, hogy festék és csak a haj felszínén fest. 

    Nem kell minden reklámnak bedőlni

    előzmény:
    amirahercegnő (6544)
    2010-05-06  00:27
  54. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2010. május 9. 19:246548.
    A Garnier Color Naturalsnak láttam egy pár új festékét, amire rá van írva, hogy sárgulás gátló. Próbálta már valaki?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  55. 2010. május 9. 14:366547.

    Tudom,hogy nem igazán ide való,de ezt a topicot többen látogatják,mint ahová eredetileg beírtam...

     

     

    Sziasztok!

    Szeretném a segítségeteket kérni hullámosítás ügyben...

     

    Még karácsonyra kaptam egy kb. 3cm átmérőjű egész jó minőségű hajsütővasat. Csak az a probléma a hajammal,hogy alig akar hullámos maradni. Jó minőségű a hajam, váll alá érő a hossza,nem átmenetes,vagyis egyforma hosszúságúak a hajszálaim.

    Tudnátok tanácsot adni,hogy mit próbáljak ki,hogy a hullám megmaradjon a hajamban? Elötte mivel fújjam be? Mit tegyek rá? Szeretném,ha konkrét termékeket írnátok,nektek mi vált be!

    Mert úgy látom, csak úgy "simán" egyáltalán nem lesz hullámos..  

    Gondolom könnyebb lenne,ha átmenetes lenne a hajam,mert ugye akkor nem lenne a súlya akkora,mint most... De most nekem így tetszik 

    Köszönöm előre a segítségeteket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  56. 2010. május 8. 19:526546.
    a loreal casting-ból természetesen :)
    előzmény:
    kiscsay (6545)
    2010-05-08  19:51
  57. 2010. május 8. 19:516545.

    Sziasztok!

    Az új barna árnyalatokat próbálta már valaki? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  58. 2010. május 6. 00:276544.

    Hallottatok már az Inoa hajfestékről? Én csak annyit,h. nem káros,m. a hajszálak felszínén fest és nem jut be a belsejükbe. Aki hallott már róla vagy esetleg fodrász és többet tud róla az nyilatkozzon!:) Vajon ez kevésbé káros,mint a castingos hajszínezők? Mert, ha így van, akkor inkább kiadom rá a megfelelő összeget egy szalonban, csak ne hulljon ki a hajam "5 év múlva";)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  59. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. május 5. 17:536543.

    Sziasztok! na ma voltam a fodrásznál (el kellett ugranom h ránézzen a hajamra h egyáltalán lehet-e szőkíteni úgy h szőke is legyen úgymond) péntelen lesz aktuális a művelet de inkább egy a mostaninál sötétebb alapot festünk és bele szőke melírokat (már majdnem akkora a hajam mint a póthaj és nem akarom tönkre vágni nagyon főleg h most is el van törve pedig 2hónapja lett vágva belőle) és ilyet szeretnék ---> lehet h szőke festéket vennem kellene mert csak az alapot választottuk ki a fodrásszal a melírokra meg azt mondta h akkor festjük ha látjuk milyenre szívta le a szőkítő... szal benne van a pakliban h nem akarja festeni... viszont a képen lévő szőke szín nem alakul ki pusztán szőkítéssel!!

     

    Sztetek milyen nevű számű festéket vegyek ehhez a szőkéhez vagy inkább nagyon világosbarna ez???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6540)
    2010-05-04  20:36
  60. 2010. május 5. 12:596542.

    aha, szép színe volt, meg aránylag lassan kopott, úgyhogy mondhatjuk be. De nekem sajnos nem áll jól a nagyon sötét barna, úgyh csak egyszer használtam.

    Dzsudzsi, sztem meg ha szép szőke, világosbarna hajat akarsz, először fodrásszal csináltasd mindenképp, mert nagyon mellé lehet nyúlni! 

    előzmény:
    amirahercegnő (6536)
    2010-05-04  18:52
  61. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. május 4. 21:056541.
    szerintem bézsszőke!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6540)
    2010-05-04  20:36
  62. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. május 4. 20:366540.

    Sziasztok S.O.S eljött az időm.. újra bekattantam hajszín ügyileg... holnap elugrok fodrászhoz csak h meglesse a jelenlegi hajszínem mert kitaláltam, hogy nekem nagyon nagyon világos barna majdnem h szőke kell sötét barna melírokkal

     

    Deee kicsit bizonytalan vagyok... teszek fel képet... az elképzelésről persze

     az első kép az alapszín amit szeretnék... (2. at azért választottam mert napon készült természetes fénynél )kellene egy kis változás 4év fekete 2év barna szenvedés után  

     

    Sztetek milyen NEVŰ festékkel lehetne elérni az alapot??? ezt lehet mogyorószőkének hívni????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  63. 2010. május 4. 19:216539.
    :D Én meg pont azt szeretném! Szupi! Hétvégén megcsinálom és majd leírom a tapasztalatokat! Hátha valakinek jól jön!
    előzmény:
    Sanmina (6538)
    2010-05-04  19:12
  64. 2010. május 4. 19:126538.
    Nincsmit :). Tényleg próbálj ki a 300-st, és ha elsőre nem is lesz olyan "fekete" a fekete, rá következő festéssel tutti hogy befeketedik. Ha vissza olvasol, látni fogod, hogy mindenki attól retteg hogy szép barna/sötét barna második festésnél már fekete lesz.
    előzmény:
    amirahercegnő (6537)
    2010-05-04  18:55
  65. 2010. május 4. 18:556537.
    Akkor szerintem a 300as lorealt fogom kipróbálni, ami elvileg sötétbarna. Köszi a segítséget!:) Eddig mindig csak hajszínezőt használtam,így 4havonta kell csak átfestenem,m. aránylag egyenletesen kopik. A hajfestéktől csak azért félek,mert gyorsan nő a hajam és biztos többször kellene befestenem.
    előzmény:
    Sanmina (6535)
    2010-05-04  17:42
  66. 2010. május 4. 18:526536.
    Az étcsokival mindig is szemeztem, de csak azért,mert jól hangzik a neve:) Neked bevált? Amúgy tényleg ritkásabbnak tűnik a feketék haja, de biztos számít az is,h. nagy a kontraszt a fejbőr színe és a hajszín között. Egyébként tony&guy hajcuccokat használok és azóta sokkal dúsabbnak tűnik,mert tartást ad neki.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6534)
    2010-05-04  17:21
  67. 2010. május 4. 17:426535.
    Nekem Garnier Color Naturals 3. kódú, sötét barna hajfesték fekete hajat csinált, úgyhogy azt melegen ajánlom annak, aki fekete hajat szeretné. És hogy biztosabbra menj, ne 30 percig, hanem 40 percig maradjon a hajadon a festék, amikor fested.
    előzmény:
    amirahercegnő (6533)
    2010-05-04  13:44
  68. 2010. május 4. 17:216534.

    Szia!

    Én nagyon sok olyan nőt látok, aki feketére festi a haját és tisztára ki van ritkulva neki. NEkem azt mondta a fodrászom, hogy a fekete és sötétbarna színezőkben van a legtöbb káros anyag, attól hullik (asszem kátrány). 

    Amúgy ha egyébként nem hullik a hajad, csak a vizsgaidőszak alatt, betudható idegességnek is, de én azt ajánlom váltsál hajszínt, ha akarsz magadnak hajat 5 év múlva is.

    Egyébként nekem étcsokival volt színezve (300 vhányas a színe)

     az nagyon sötétbarna, de nem fekete. látszik a különbség azért!

    előzmény:
    amirahercegnő (6533)
    2010-05-04  13:44
  69. 2010. május 4. 13:446533.
    Sziasztok! Mostanában annyi rosszat hallok a fekete hajszínezőről,h. picit megijedtem! Sötétbarna hajam van, de feketére színezem  loreal casting talán 200-asával. Vizsgaidőszak alatt nagyon hullott a hajam, nem tudom,h. ez minek tudható be, a festéknek vagy az idegeskedésnek. Kérdésem az,h. szerintetek melyik árnyalattal tudnék elérni fekete hajszínt (mmint a feketén kívül:). Esetleg próbálta már valaki a 300as sötétbarnát?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  70. 2010. május 4. 07:496532.
    Ezt én is használom. Pontosabban nem ezt, hanem, ami kombinálva van a korpásodás elleni hatóanyaggal.  Azt hiszem annak Doppeleffekt a neve. Én általában váltogatom a samponokat, de ez egy olyan volt, amiből megvettem a második flakont, amikor elfogyott. Szerintem is kicsit gyorsabban nő tőle a haj, mondjuk nem csoda, kis gyorsítót kapnak a hajhagymák.
    előzmény:
    linácska21 (6531)
    2010-05-03  22:56
  71. 2010. május 3. 22:566531.

    Nem illesztette be a linket...

     

    Szóval a sampon neve: Alpecin coffein C1

    előzmény:
    linácska21 (6530)
    2010-05-03  22:53
  72. 2010. május 3. 22:536530.

    Ez az a sampon:

     

     

    Remélem megtudjátok nyitni!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  73. 2010. május 3. 07:206529.

    Sziasztok! Idetévedtem és látom, hogy a régi hajamról is szó volt.

    Igen ezen a képen 7-es Excellence-el volt festve, ezután áttértem a 9.1-esre, azt nagyon szerettem, világosabb is lett a hajam, de a szőkétől azért messze vol:) 8-assal is festettem már, az nekem annyira nem tetszett.

    előzmény:
    tundiizland (6512)
    2010-04-25  16:11
  74. 2010. május 2. 21:066528.

    Engem is érdekelne ez a sampon.

    Bár én most visszatértem a régi, jól bevált samponomra. 1 éve hullik a hajam, csak ettől a sampontól nem. Elcsábultam, mot épp biosamponra, és újra előjött a hajhullásom :(

     

    Butterfly900513: ilyen van, hogy ha sötétbarnéával fested, másodszorra befeketedik. A tövére kell felvinni, teljes hatóideig, és csak a végén kell áthúzni a végéig. Én még nem jártam így, de ha visszanézed a hozzászólásokat, itt a lányok már tapasztaltabbak ebben témában. 

    előzmény:
    linácska21 (6524)
    2010-05-02  10:18
  75. 2010. május 2. 19:196527.

    Csak így tudtam elküldeni mert túl nagy a kép!Ilyen lett!

    Remélem látszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  76. 2010. május 2. 19:096526.

    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni hajszínben.Még 2008 nyarán befestettem a hajam középbarnára.Nagyon szép színe volt de lekopott.Aztán megint befestettem de befeketedett.Ez miért történt?Hogytudnék újra szép színt varázsolni belőle.Olyan szép középbarna színt.De a leszivatás kilőve.Előre is naggyon köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  77. 2010. május 2. 16:306525.
    Pontosan melyik az a sampon?
    előzmény:
    linácska21 (6524)
    2010-05-02  10:18
  78. 2010. május 2. 10:186524.

    Sziasztok!

     

    Múltkor elfelejtettem nektek megírni,hogy nem olyan rég az egyik barátnőm ajánlott egy sampont,amire ő azt mondta,hogy nagyon jó az ő hajára,mert nem hullik ki annyi haja,mint eddig,és gyorsabban is nő azóta,mióta azt használja!

    Gondoltam ok, egy próbát megér...  

    Már egy párszor megmostam a hajam ezzel a samponnal,és nekem is bevált!!!

    Mondjuk azt annyira nem vettem észre,hogy hú de gyorsan nő a hajam tőle, de nem hullik ki annyi hajszálam, mint idáig például a hajmosáskor, és dúsabbnak is érzem! Szóval nem csodaszer azért, de tényleg jobb a hajam tőle,csak ajánlani tudom én is!

    Dm-ben lehet kapni, coffeines sampon...

    Gondoltam megosztom veletek a tapasztalatomat ezzel kapcsolatban...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  79. 2010. május 1. 19:406523.

    Sziasztok lányok! Jó rég voltam erre.

     

    Próbálta valaki azóta, valaha a Palette 10 min 550, 650, vagy akár 850-esét??? Arra lennék kiváncsi mennyire sötétedik és mennyire vöröses árnyalatú?

    Köszi, sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_687675
    Torolt_felhasznalo_687675
    2010. Április 29. 21:596522.

    sziasztok.

    Tudnátok mondani olyan dm ben vagy rossmannban kaphato hajfestéket, vagy szivatot, ami a már festett hajszinen tud világositani 2 -3 árnyalatot ??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  81. 2010. Április 29. 09:436521.
    Én azt hiszem félek rákenni bármelyiket is.Kár,hogy nincs valami,ami csak fényt ad.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6520)
    2010-04-28  17:01
  82. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 28. 17:016520.

    Elvileg szerintem sem lehetne feketésebb a sötétszőke, mint a világosbarna, (de sajnos anno ez volt a tapasztalat) de az kb. 15 éve történt, és akkor nem igazán foglakozott az ember még a számokkal, hanem a dobozon levő szín alapján választott egy festéket és ahhoz képest tök más volt az eredmény. Meg anno tényleg nem volt ilyen választék. Mondjuk most sem egységes a számozás, más gyártóknál tök más száma van egy szőkének vagy egy barnának.

    Most már persze, sokkal több információt kap az ember és ha alaposan utánaolvas sikerülhet jól választani. Bár tényleg sokmindentől függ kinek, milyen lesz a szín. De láttad, hogy a dobozon milyen szép világos volt a kasmírbarna, arról még véletlen sem gondoltam volna, hogy ennyire sötét lesz.

    Mindegy, az a lényeg, hogy kopik hálisten folyamatosan a szín, most már elég jó.

     

    Te végül is találtál magadnak olyan színt amit szeretnél? Vagy még egy darabig megmarad az eredeti? :)

     

    előzmény:
    tundiizland (6519)
    2010-04-28  15:22
  83. 2010. Április 28. 15:226519.
    Szerintem az baromság,hogy a sötéyszökénél a világosbarna világosabb lesz.Ezek csak elnevezések,a számokat kell nézni.Ha a sötétszöke fekete,akkor a világosbarna mégfeketébb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6518)
    2010-04-27  17:39
  84. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 27. 17:396518.

    Szia! Lehet, rosszul írtam múltkor, én nem próbáltam az excellence 8.1-esét, hanem a színminta alapján amit te beraktál, sötétebbnek látom, mint amilyen a hajamon volt az alfaparf 7.23-as.

     

    Az alfaparf 8.1-esével volt festve a hajam, majd ezután a 7.23-assal. Az volt a bajom ezekkel a festékekkel, illetve színekkel, hogy ilyen rezes beütése volt a hajamon. Úgy használtam, hogy a festék+12%-os oxi. Külön előtte nem lett leszivatva a hajam, és a festék magában nem tudott annyit világosítani, valószínű ezért volt a rezes beütés. 

     

    A sötétszőke festékkel anno vagy tizen éve próbálkoztam és emlékeim szerint akkor nem volt ilyen sokféle árnyalat a közép- és sötétszőkékben és amit anno vettem attól lett "fekete" a hajam. Többtől hallottam, hogy sötétszőkével így jártak, és javasolták nekem a világos barnát. Arról több pozitív véleményt hallottam, ill., hogy nem sötétednek úgy be, hanem hasonlóak a színmintához. 

     

    Remélem most érthetőbben írtam, van amikor tudok ám összeírni mindenfélét :) 

    előzmény:
    tundiizland (6516)
    2010-04-25  23:26
  85. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2010. Április 26. 22:206517.

    Szőkét mennyi hetente lehet festeni, hogy azért ne menjen nagyon tönkre?

    A tövét festitek csak, vagy a végén azért áthúzzátok a tövét is?

    Ezt azért kérdezem, mert hallottam már olyat is, hogy a végét nem kell áthúzni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  86. 2010. Április 25. 23:266516.

    Szóval az excellence 8.1-esét próbáltad ezek szerint,és az is sötét?Akkor pedig a 9-es kell.De ahogy elnézem,a .1-esek sötétebbek a mintákon,mint a natúr .0-ások.A Kolestonos színek is szépek,amit mutattál,csak kérdés,hogy felkenve milyen.Én nem merem felkenni,amíg nem láttam róla véleményt.

    Amúgy ha sötétszökét kentél a hajadra,és sötét lett,akkor mért sötétebbel próbálkoztál utánna,mért nem világosabbal?Ezt nem értem... Eddig szinte minden festékre azt írták,hogy sokkal sötétebb lett.Biztos azért,mert a minták fehér mühajra vannak festve,nem barna igazira.Kivéve amit most írtál alfparf 7.23-asat.Az nem jött be?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6513)
    2010-04-25  18:16
  87. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 25. 18:226515.
    Persze a link nem ment át megint, a begépeltnek meg csak a fele nyílik meg. Szóval a Rich naturals árnyalatban van a két szín amit írtam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6514)
    2010-04-25  18:20
  88. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 25. 18:206514.

     A Koleston link nem ment át, (nem tudom miért) megpróbálom újra:

     

     

     

    Begépeltem külön is, hátha így át megy ha a másik újra nem sikerül:

     

    http://www.wellaprofessionals.hu/fodraszoknak /termekek/color

    /koleston_perfect/arnyalatok/rich_naturals /attekinto.php?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6513)
    2010-04-25  18:16
  89. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 25. 18:166513.

    Tényleg gyártó és gyártó között is sok különbség van, egy 8-as árnyalat egész más mondjuk az excellence-nél mint pl. az Alfparfnál. Nekem a 7.23-as alfaparf sokkal világosabb volt a hajamon mint itt a 8.1-es az excellence-nél. Lehet, hogy tényleg a 9.1-es lenne olyasmi amilyet szeretnénk. 

    Én régen sok éve sötétszőke hajfestékkel jártam úgy, hogy szinte fekete lett, (nem is nagyon kopott ki) ezért gondoltam, hogy inkább világosbarnát veszek. Aztán most ugye ez sem jött össze. De ma megint megmostam a hajam, és szerencsére kopott megint! Úgyhogy most már kezdek megnyugodni.

     

    A Koleston Perfect  8.11-es és a 7.1 árnyalta is nagyon tetszik:

     

     

     

    Az Elgon 8.1-es és  8NC árnyalata is jó, ezek elég hamvasnak tűnnek, de itt a képen sötétebb a minta mint élőben. 

     

    http://www.elgonusa.net/id81.html

     

     

     

    előzmény:
    tundiizland (6511)
    2010-04-25  15:33
  90. 2010. Április 25. 16:116512.
    Megtaláltam egy másik oldalon annak a lánynak a kommentjét,aki feltette a képet a hajáról,és írta,hogy 7-es.Szóval a 7-es még picit sötét,valószínüleg 8-as jó.Vajon milyen lehet a 8.1-es?
    előzmény:
    tundiizland (6511)
    2010-04-25  15:33
  91. 2010. Április 25. 15:336511.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6507)
    2010-04-25  10:00
  92. 2010. Április 25. 15:086510.
    Vagyis ez sötćetszökének van írva,és világosbarna lesz,de inkább egy halvány árnyalattal sötétebb lett,mint a képen.Visoznt nem sötétbarna.
    előzmény:
    tundiizland (6509)
    2010-04-25  15:02
  93. 2010. Április 25. 15:026509.
    Hát ott is szerintem számít milyen cég,milyen minöség.Pl az igorából nagyon szerettem a gyönhyház színt,ami most valami hamvas név alatt megy,de a barnája nem jött,be,se a színe,se a tartósága.Mondjuk nekem minden sötét színt ledob a hajam,igaz,mindennap mosom.Viszont erre a Palette Natural colors-ra azt írták,nem vöröses.Csak kérdés,ez is mennyire sötétedik be,mert ha nagyon,lehet,nem a 400-as lenne az igazi,hanem a 300-as.Én egyszer régen bekentem a Loreal Excellence 7-es blond-jával,és az lett olyan középbarna.Talán egy árnyalattal sötétebb,mint a doboza,vagy olyasmi.Csak arra nem emlékszem,hogy volt e vöröses beütése,vagy nem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6507)
    2010-04-25  10:00
  94. 2010. Április 25. 12:316508.

    szia!

    Sztem először fodrásszal csináltasd, ő tudja pontosan milyen árnyalatú és  hányas oxi kell majd a hajadra, hogy a kívánt színt elérjétek. De nyugodtan kérdezd meg mivel csinálta, és utánna fodrászkellékesbe te is be tudod szerezni és otthon megcsinálni magadnak!

    előzmény:
    linácska21 (6505)
    2010-04-24  14:04
  95. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. Április 25. 10:006507.
    Szia! Igen sajna, jó megjártam. Most jó sokszor megmosom, valamennyit talán tényleg kopott, de még messze sötétebb mint kéne lennie. Megnéztem a Palette 400-asát, tényleg jó szín, szerintem az nem lenne sötét. Nekem is inkább ilyesmit kellett volna vennem. Eddig alfaparfot használtam (8.1-es majd 7.23-as) azok tényleg olyan sötétségűek voltak mint a mintán, csak az volt a baj, hogy picit rezes beütése volt. De ha ez lekopik valamennyire lehet megint visszatérek inkább fodrászkellékes festékekhez, azok szerintem megbízhatóbbak szín szempontjából.
    előzmény:
    tundiizland (6506)
    2010-04-24  21:41
  96. 2010. Április 24. 21:416506.
    Ú,szegény!Pedig milyen szép a képen.Ezért félek rákenni bármit is.Nekem l Ntćur olyan a színe a hajamnak,mint a képen,csak fény kellene neki.A Palette Nature Color-nak néztem még a 400-asát,mert az középszöke,tehát világosabb,hátha nem feketítené be,de ki tudja...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_910778 (6497)
    2010-04-18  20:37
  97. 2010. Április 24. 14:046505.

    Sziasztok Lányok!

     

    Nagyon régen nem írtam a topicba,sőt,egyáltalán be se jelentkeztem az nlcafe-ba már lassan 1éve... De néha azért olvasgattalak Titeket!

     

    Most is,mint eddig,szeretnélek Titeket megkérdezni egy pár dologról,kíváncsi vagyok a véleményetekre,mert nektek aztán tényleg van tapasztalatotok festés,fodrász téren!

     

    Nem olyan régen elmentem fodrászhoz,aki nagyon sötét szőkére melírozta be a hajam,de mondhatjuk ezt világosbarnának is,mert fényben látszik inkább,hogy olyan szőkés.Eredetileg világosabbra szerettem volna, de annyira ellenálló a hajam,hogy 9-es hidrogénnel,és ha jól emlékszem 9-es és 10-es szőke árnyalattal lett befestve (talán wella),és az eredmény jóval sötétebb lett. Végülis nem bánom,mert tetszik,de legközelebb szeretném majd világosabbra festetni,de nem csak melírral,hanem az egészet.

     

    Most jönnének a kérdéseim..  

    Ha legközelebb befestetem a hajam,és az alja a hajamnak kicsit másabb színű,mert azon a részeken volt már 2-3szor másféle festék,tartós színező is,attól még azt is befogja olyan színűre a festék,mint az eredeti hajszínemet? Vagy lehet,hogy másabb árnyalatú lesz? Ettől azért félek... Mondjuk nincs sok árnyalatkülönbség az eredeti hajszínem és az alul lenőtt között... Azt most amúgy nem nagyon látom,hogy a most melírozott részeken mennyire fogta be ezt az alja részét a hajamnak a festék,mert ugye főleg az alján már szinte teljesen összekveredik a melíros részekkel. Jézusom!Remélem érthető amit leírtam!  

     

    A másik kérdésem pedig,hogy szerintetek leírhatom a festék nevét,számát,és azt,hogy milyen hidrogénnel keveri be és milyen arányban a fodrász? Mert gondolom lehet kapni fodrászkellékesnél ezeket a festékeket stb. Elég drágán dolgozik a fodrászom,nem tehetem meg,hogy havonta menjek,és a lenövést sem szeretném,ha csúnya lenne,ha legközelebb még világosabbra festetném... Szerintetek mit szólna hozzá a fodrászom? De vágatni biztosan hozzá mennék,mert megbízom benne,bár most jelenleg növesztem,pár hónapja volt a végéből vágatva. Bár azért attól félek,hogy ha festeni fogom rendszeresen,akkor tönkremegy...

     

    Még arra lennék kíváncsi,hogy egy középszőke árnyaltú festett hajra tartós festékkel festenék majd esetleg középbarna árnyalatot,mekkora annak az esélye,hogy be se fogja,vagy esetleg ledobja pár mosás után? Valakinek volt már ilyesmi tapasztalata? Mondjuk én úgy gondolom,befogná rendesen,mert azért ez nem olyan talán,mintha egy full szőkére akarnék ráfesteni barnát,nem? Vagy csak magamat akarom most meggyőzni?

     

    Előre is köszönöm a válaszaitokat, a segítségeteket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  98. 2010. Április 21. 14:436504.

    Sziasztok!

     

    Tegnap elkészült a hajam először rákentük a Palette Blond UIL+  utána pedig szintén Palette Color & Gloss 9-1 jeges szőkéjét.

     

    A szőkítő kevés lett a hajamra a végére alulra nem maradt úgyhogy 3 színű a hajam.Jól kiszedte a sötét tövét és azt a 7 cm érdekes színű  lenövést,úgyhogy végre szőkének érzem magam újra.

     

    A fotók sehogysem adják vissza a színét,vaku nélkül tiszta vörös ,vakuval pedig fehér.Első kettő webcamerás (ez adja vissza legjobban )a harmadik pedig kinti vakuval.Gyönyörűen megtörik rajta a  vaku fénye és csíkosnak látszódik...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (6499)
    2010-04-19  15:32
  99. 2010. Április 20. 01:386503.

    Még amit kinéztem, az Wellaton 5/77.

    Ezzel van valakinek tapasztalata?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  100. 2010. Április 19. 21:386502.

    Sziasztok!

     

    Hasznalta valaki Londa Color 4.2 (sotet gesztenye) vagy Londa Color Naturals 15/3 (Kakaobarna) festekeket? Mire lehet szamitani? Mennyire sotet? Mennyire lesz "voroses" beutes?

     

    Es ez a 15/3 szamozas mit jelent pontosan? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     

Címlap

top