Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Loreál Casting Creme Gloss

norcsell
Létrehozva: 2007. október 10. 14:26

Sziasztok!

Próbálta már valaki ezt az új hajszínkrémet??? Ha már festett a hajam be fogja ugyanúgy??? 

Nagyon szépek a színei, szemezgetek párral... 

  1. 2010. március 23. 11:316301.

    Helló!

     

    Hát igen, azt csinálja amit szeret, fazontól és minőségtől függetlenül, meg attól hogy kinek mi áll jól. Komolyan a ritkító ollótótól is már rosszul vagyok, meg attól hogy ilyen összevissza megtépkedik a hajam. Most is pont emiatt tök gubancosnak hat. Ja és mostanában vettem észre, hogy a fejem tetején hátul nekem is 10 centis tincsek vannak. Szuper! Lehet az eredeti elképzelés az volt, hogy majd ettől dúsabbnak hat, de abba se vagyok biztos h ez nem egy véletlen belevágás eredménye. Ezek a rövid tincsek csak arra jók hogy hülyén álljanak. Göndör hajjal nem lehet ilyet csinálni. Hiába vasalom ki, nincs súlyuk és így önálló életre kelnek.

    előzmény:
    doria007 (6300)
    2010-03-23  11:11
  2. 2010. március 23. 11:116300.

    Szia:)

    Minden fodrász azt csinálja amit tud és szeret...:)Ez ilyen...sajnos.Nekem már megértette,hogy csak a végéből lécci,mert növesztem...és kiskutya szemek:)És semmi átmenet,semmi ritkítóolló..és közben hadonászok a kezemmel és mutatom hol...egyszer már mérgesen mondta,lehet az is segített:)+volt egyszer egy divat mikor ott a fejed búbján ilyen nagyon minire vágták a hajat...nah egyszer csináltam egy olyta,h azt mondtam azt csinál a hajammal amit akar...fogtam az HBO-t rendesen:)

    előzmény:
    veroni85 (6288)
    2010-03-22  15:45
  3. 2010. március 23. 09:586299.

    nekem is sokkal puhább és fényesebb lett a hajam mint a castingtól. 

    bár egész eddig a vörös árnyalattól akartam megszabadulni a hajamban, most arra a vöröses diószőkére áhítozom nem vagyok normális, 2 napja festettem a hajam, de már mást akarok.

    örülök h jó lett neked is Tamara, majd teszek fel képet, de sajna csak hétvége felé tudok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6296)
    2010-03-22  22:33
  4. 2010. március 23. 08:096298.

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=237144

     

    Ezt még régebben indítottam,nézz szét,hátha látsz valami olyat ami tetszik,több képet is tettek fel 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740864 (6293)
    2010-03-22  19:27
  5. 2010. március 23. 08:036297.

    Szia!

    Hát,én is pont ebben a gondban vagyok!Olyan rézvöröst szeretnék ami természetes,de mégis kicsit élénkebb annál.Volt már egy két próbálkozásom,de az a baj,hogy pár mosás,és mind fakul,elveszti a színét.

    Ami eddig talán a legnormálisabb volt(elég sokat próbáltam) az a Color investino-nak a 6.64-es árnyalata. De sajnos ez is olyan volt,hogy az első egy hétben szép és csillogó volt,aztán pár mosás után kezdett átmenni ilyen semmilyen szőkébe...Szóval nem igazán tudom.

    Most koptatom a hajam,mert a tövét picit megkapta az előző festés.de amit legközelebb ki fogok próbálni az ez lesz:

    Bár azt hiszem már nem ezen a néven fut. Talán ez végre jó lesz.

    A vágáson meg még filózok,tegnap már ott jártam hogy levágatom az egészet,nagyon rövidreDe azért még nézelődök,hátha találok valami olyan fazont ami tetszene 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740864 (6293)
    2010-03-22  19:27
  6. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 22. 22:336296.

    jóóóó!

    remélem nem nagyon fog kopni.

    kíváncsi vagyok természtes fényben milyen lesz.

    de így első gondolatom az, hogy nagyon klassz ez a színező, sokkal jobb, mint a casting. (nekem)

    és tényleg klassz fényes lett.

    előzmény:
    DijaBaba (6295)
    2010-03-22  21:53
  7. 2010. március 22. 21:536295.
    Gondolom lassan kész is vagy, milyen lett?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6294)
    2010-03-22  20:58
  8. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 22. 20:586294.

    huh már megijedtem h természetes fénynél ilyen világos...

    ma megvettem mindjárt nekiállok h felkenjem a fejemre, csak annyira fáááj a torkooom. remélem szép lesz. majd csinálok én is képet, ha tudok és majd teszek fel.

    előzmény:
    Hesperide (6287)
    2010-03-22  15:35
  9. Torolt_felhasznalo_740864
    Torolt_felhasznalo_740864
    2010. március 22. 19:276293.

    szia Momokaaa,

     

    ha jól emlékszem, Te írtad, hogy vörös vagy és olyan rezes vöröst szeretnél és feltettél képet is. 

     

    Nem tudnál segíteni, hogy olyan rezes árnyalat melyik lehet, amelyik nem túl narancsos, inkább természetesebb, mélyebb --róka --vörös, kevésbé rikító-divatos réz? 

     

    gondolom Te is túl vagy 1-2 próbálkozáson, ezért kérdem, hátha találkoztál "véletlen" ilyennel. 

     

    mintha természetes lenne, olyat szeretnék, pl a  Garnier 100% colortól a sírógörcs kerülgetett és a többi sem volt nyerő. 

     

    fodrászhoz nem mennék, mert a beszárításkor tönkre vágják a hajam és úgy jövök ki, mintha búrát nyomtak volna a fejemre. 

     

    A rövidebb haj (vállig érő) pedig én úgy tudom és úgy tapasztaltam, hogy előnyösebb a kicsit teltebb lányoknak.  A hosszú haj pedig összenyom. A vállig érő haj keretezi az arcot és messzebbről slankít.

     

    Üdv

    előzmény:
    momokaaa (6279)
    2010-03-21  16:20
  10. 2010. március 22. 17:436292.
    "Tök jó" hogy másnak is van ilyen jellegű problémája! Már azt hittem hülyének leszek nézve! De tényleg szóljatok ha tudtok jó és értelmes fodrászt nem horribilis áron. Mert ez még pluszba jó drága is volt.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6290)
    2010-03-22  16:06
  11. 2010. március 22. 16:316291.
    Normál fényviszonyok közt nekem is sokkal sötétebb.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6289)
    2010-03-22  15:53
  12. 2010. március 22. 16:066290.

    érdekes mert nekem is ugyanez a bajom. 2 éve kezdtem el növeszteni a hajam és úgy szerettem volna ha mindenhol egyforma hosszúságú, nem tépett vagy ritkított. 3szor voltam ez idő alatt fodrásznál, minden alkalommal elmondtam, hogy ne vágjon bele fokozatot(nem ugyanannál a fodrásznál voltam egyszer sem) ehhez képest nagyon van ritkítva, főleg akkor látszik ha összekötöm copfba, úgyhogy én már nem is szívesen megyek fodászhoz, mert nem bírják megérteni, hogy mit szeretnék. pedig nem egy nagy kérés. nekem tnap a bnőm vágott a végéből, ő legalább úgy vágta ahogy szerettem volna és semmi fokozat. 

    ha talál vki egy normális fodrászt, szóljon!!!! 

    előzmény:
    veroni85 (6288)
    2010-03-22  15:45
  13. 2010. március 22. 15:536289.
    úúú köszi szépen a képet. hát az enyém azért jóval sötétebb lett, gondolom azért mert az alaphajszínem is sötét volt. de amúgy nagyon szép fényes.
    előzmény:
    Hesperide (6287)
    2010-03-22  15:35
  14. 2010. március 22. 15:456288.

    Sziasztok!

     

    Már rég jártam erre, csak olvasgattalak titeket! De van egy kis problémám. Illetve nekem elég bosszantó. Nem festés téma, de fodrász! Szóval a bevált fodrászom az istennek nem tudott elvállalni, így mérgemben bementem az első utamba esőhöz mert már nagyon le volt élve a hajam és picit át akartam vágatni. Már egy jó ideje növesztettem, mert szeretnék hosszú hajat, de nagyon lassan nő. Kb. már a lapockám alá ért a vége, tök jó volt. Bementem a fodrászhoz, mondtam neki hogy nagyon lassan nő a hajam, így csak olyan fél-egy centit vágjunk. Ja és nincs is túl sok hajam. Erre nem lecsapott belőle minimum 6 centit, plusz jól meg is tépte.  Na most szinte épphogy váll alá ér és sehogy nem áll! Komolyan mondom, minden fodrász ilyen idióta???? Már nem az első eset hogy így elcseszik a hajam amint egy kicsit elkezd nőni. Ti mit mondtok a fodrásznak ha csak a  töredezett, seprűs részeket szeretnétek minimális vágással eltüntetni???? Én bármit mondok, alig marad utána hajam. Ezeket nem érdekli hogy amit 3 éve növesztettem attól kb. 10 perc alatt megszabadított?! Ja és azt is elmondtam, hogy ne ritkítsa még véletlenül se mert így is alig van hajam, de hiába... Bocs hogy itt rinyálok nektek, de ez tényleg nagyon idegesítő számomra! Ti mit mondtok vágás előtt????  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. március 22. 15:356287.
    Túl nagy volt a kép, kivágtam belőle egy részt (mert hogy ezen a gépen semmi nincs amivel át tudnám méretezni), szerintem ezen is jól látszik.
    előzmény:
    Hesperide (6286)
    2010-03-22  15:30
  16. 2010. március 22. 15:306286.
    valamiért nem akarja a képet feltölteni...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  17. 2010. március 22. 15:296285.

    Sajnos természetes fénynél nem tudtam képet csinálni mert már sötét volt mikor megmostam, amit mellékelek az vakuval + benti lámpa alatt készült, tehát itt azért jóval világosabbnak ha mint valójában, természetes fénynél szerintem simán 2 árnyalattal sötétebb.

    Szóval ez a Palette Color & Gloss 7-es gyömbér, asszem 4 mosás után, én nem veszem észre hogy nagyon kopna, igazából az első mosásnál sem lett picit sem színes a sampon habja a hajamon, úgyhogy jó tartósnak tűnik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. 2010. március 22. 10:016284.

    Sziasztok lányok!

     

    Múltkor írtam hogy nem tudom mivel fessem a hajamat, mert vagy túl sötét barna lesz vagy túl világos. Na elég egyszerűen megoldottam a gondot. Nem is tudom hogy eddig miért nem így csináltam.

    Egyszerűen csak a tövét festettem  a hajamnak világos barnával. :)

    Most így hogy előzőleg sötétszőke-világos barna keverékkel festettem a hosszát kb annyira kopott le hogy most hogy csak a tövét festettem világos barnával teljesen egyszínű lett mindenhol. :)

     

    Ezentúl csak a tövét fogok festeni a hajamnak. :) 

    Szerintem amúgy az volt a baj hogy amíg világosabb árnyalattal festettem nagyon hamar ledobta a hajam és kénytelen voltam a teljes hosszát festeni, de most hogy kicsit sötétebbel festem megengedhetem hogy a hosszát csak nagyon ritkán fessem be, mert nem kopik le annyira. :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. március 21. 21:406283.
    :) kíváncsi leszek a tiéden milyen lesz, majd fotózd le. én is teszek fel képet, amint fényképezőhöz jutok:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6282)
    2010-03-21  20:58
  20. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 21. 20:586282.
    azt hiszem meggyőztetek, én is meveszem holnap a 7es color and glosst :)
    előzmény:
    butterflygirl19 (6280)
    2010-03-21  19:09
  21. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 21. 19:556281.

    igen, nekem is nagyon bejön ez a 6-6, de valószínűleg sokkal sötétebb lenne ennél... :S

    hát most annak is örülnék, ha a töve nem lenne világosabb...

    igazad van egyébként... szerintem is a 321 lesz a választásom, remélem eléggé besötétedik... :O

    vagy legyen az új gloss-ból a 7-es???

    jaj de nehéz az élet. :D:D:D

     

    frufru? milyen sztárról láttál képet??? :D

    mondjuk hátratűzni is sokféleképpen lehet, legalább kicsit variálod a hajad. ;) egy jó hajtű csodákra képes. :D

    előzmény:
    DijaBaba (6278)
    2010-03-21  13:53
  22. 2010. március 21. 19:096280.

    szerintem az h kinek áll jóól a rövid haj, az elsősorban az arcformád dönti el és nem a testalkatod. nem is egy olyan csajt láttam,akinek irtózatosan jól állt a rövid haj, és nem csontkollekció volt. Keress rá Balázsi Bettire. Nagyon szép nő szerintem, bár tudom Te azért hosszabb hajra gondoltál(vagyis azt írtad, váll fölé érő) . Na mindegy ez csak az én véleményem.

    Amúgy kipróbáltam a gyömbért(color and gloss). Jó illat, utánna csillogó, pihe-puha haj. Úgyh szeretem Igaz picit sötétebb lett mint amire számítottam, de gondolom pár mosás, és okés lesz.

    előzmény:
    momokaaa (6279)
    2010-03-21  16:20
  23. 2010. március 21. 16:206279.

    sziasztok!

    Tudom ,hogy ez hajfestős topik,de azért,megkérdezem:

    Szerintetek egy  nem olyan vékony csajoknak jól áll a rövid haj?Mondjuk valami váll fölé érő,nem oylan durván rövid. Nem mondanám magam ducinak,de azért nádszálvékonynak sem,és félek a rövid hajtól.De ezt meg már nagyon unom,meg a vége is el van töredezve(amiben még a szőkítés van...)Szerintetek?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  24. 2010. március 21. 13:536278.

    Szió!

    Úúúú az a 6.6 naggyon dögös De én is inkább a 321-et választanám a helyedben, a 6-6 tuti nem ilyen lesz felkenve.. Mondjuk a 321 is biztos sötétebb lesz, de annak olyan szép természetes színe van.

    Na akkor jól megjártad a fodrásszal.. én meg a saját hülyeségemmel Kitaláltam, hogy nekem frufru kell.. hát nem volt egy nagy ötlet Szóval azóta hátratűzve hordom, karácsonyra lenő teljesen 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6272)
    2010-03-20  15:12
  25. 2010. március 21. 12:556277.

    hát végülis megvettem a gyömbér árnyalatot a color and glossból, kíváncsi leszek milyen lesz a hajamon. volt még egy árnyalat ami nagyon tetszett, a tone cremeből a diószőke. eszméletlen szép az is, csak egy icipici vörös árnyalatot láttam benne, ezért maradtam a gyömbérnél.

    amúgy láttátok már a garnier új samponját? rengeteg féle van belőle, engem a barna hajra való fogott meg, diós.:) teszek fel errőé is képet,de sajna magyar honlapon még nem találtam róla semmit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_503004
    Torolt_felhasznalo_503004
    2010. március 20. 23:456276.

    Sziasztok!

    Lehet hogy már sokan kérdeztek ilyesmit de én is a segitségeteket szeretném kérni

     Megtudnátok mondani hogy a képen látott szint milyen festékkel,  vagy inkább milyen szinezővel tudnám elérni?

    Az eredeti hajszinem világos-középbarna:D

    előre is köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 20. 19:106275.

    Szia Momoka!

     

    Az extra red Wella festéket lehet nálunk is kapni.Fodrászkellékes boltban hajfestékeket is árulnak ott.

    A wella festék palettáján külön meg vannak jelölve az extra színek piros pontal, de ott úgyis segítenek.Nekem már volt olyannal festve pár éve, mikor vella szalonba jártam.Nekem nagyon tetszett, tartós volt és igazán intenzívek a szinek.

    Volt ilyen rézvörös is, mint  képen és pirosas vörös is, hosszú hajam van, jól mutatott, aztán meguntam, de sokszor még most is fáj a szívem utána, csak sötétbarna a saját hajszinem és elég sűrün kellett festenem, most így meg elég két havonta.

    Bár, most hog íígy  "beszéltünk" róla, lehet legközelebb úgy festem itthon, hogy egy tubus extra vörös és fél tubus barna, majd még meglátom, milyen kedvem lesz...

    előzmény:
    momokaaa (6233)
    2010-02-25  08:00
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 20. 18:546274.

    Köszi DijaBaba a segítséget.

    Holnap hajfestés lesz.Aztán  a következő festésnél már a vágás is kell, már most ráférne, de másfél hónapot még kibír

    Akkor majd fodrásszal festetem..Már jó hosszú, hátközépig ér, de sehogy nem áll, mert természetes hullámos , mikor megmosom jó, de másnap reggelre olyan, mint egy szénakazal, meg össze ugrik.Pedig használok pakolást, olajat, mégis..Nem is szoktam fésülködni, csak lehajtom reggel a fejemet és az ujjaimmal össze rázom.

    előzmény:
    DijaBaba (6270)
    2010-03-20  13:37
  29. 2010. március 20. 17:556273.

    én is azt a két színárnyalatot néztem ki (gyömbér illetve sötétszőke), sztem nagyon szépek, csak nem tudom befogná-e a középbarna hajam és eltüntetné e a vörösses árnyalatát. 

    meg kicsit félek, mert több helyről hallottam, h a palettétől hullott a haja.volt vkinek ilyesmi tapasztalata, mert még sohasem használtam palettet.?

    amúgy én is alátámasztom, hogy simán belehet keverni egyszerre a festéket, előző fodrászom egyszer azzal festette be a hajam, amivel az előző vendégét, mert megmaradt. nem lett semmi baja a hajamnak, csak virító vörös lett rézvörös helyett. akkor voltam nála utoljára:D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6272)
    2010-03-20  15:12
  30. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 20. 15:126272.

    szia!

     

    akkor te is sötétedsz megint ;)

    sajnos kiderült, hogy legutóbbi fodrászi látogatásom nem volt túl sikeres... :S

    nem is jól festette be és elrontotta a fazont is. :( nem tudom, hogy hogy történhetett...

    hátul rövidebbet kértem, erre hátul vhogy kicsit hosszabb... nagyon fura és nem csak én vettem észre szóval nem képzelem be...

    a szín meg... barátnőim szerint narancssárga volt a töve, nagyon gáz... kb két mosással kikopott és nem is hamvas színt kent rá, hanem natúrt, pedig az elején azt mondta hogy hamvasat tesz rá, mert tudom hogy azt szeretem...

     

    most sztem nem fogok szarozni, egy középbarna színezőt keresek és remélem végre egyenletes lesz a hajam... 

    erre néztem ki az új schwarzkopf színezőt, remélem jó lesz... csak nem tudom, hogy pl ez mennyire lenne sötét, sötétedne be: (sárga doboz)

     

    ill. nagyon tetszik még a 6-6 is, de csak akkor ha pont olyan lenne mint a dobozán. :D  pedig ennél bizti sötétebb lenne. szted? mit tanácsolsz mint régi festőbarátném? :D

     

     

    előzmény:
    DijaBaba (6270)
    2010-03-20  13:37
  31. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 20. 15:026271.

    szia!

    mennyire lett sötét, van esetleg képed róla?

    van benne vöröses árnyalat vagy teljesen natúr, természetes szín?

    köszi :)

    előzmény:
    Hesperide (6264)
    2010-03-19  12:54
  32. 2010. március 20. 13:376270.
    Nyugodtan bekeverheted, én is így festettem tegnap (400as Casting volt az új áldozat, tetszik), meg szerintem a fodrászok is egyszerre keverik be :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_809431 (6269)
    2010-03-20  08:07
  33. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. március 20. 08:076269.

    Sziasztok!

     

    Volt néhány kérdésem már itt a topikban és mindig segítettetek.Amit köszönök!

    Most az lenne a kérdésem, hogy mikor én hajat festek, mindig ugye először a tövét festjük a hajamnak, majd egyből a már festett részt is.

    A hajam hátközépig érő és most van 3 cm. lenövés.Nem vészes a látvány, csak a beteg voltam elég sokat és csúszott a a festés.

    Szóval az a gondom, hogy a már festett rész mindig sötétett lesz  , mint a töve.

    Ha én azt szeretném, hogy befestjük a tövét és várunk 15 percet, csak utána tesszük a festett részre a többi festéket, akkor előre kikeverhetem az összes festéket és a tálban maradhat, vagy a többit csak közvetlenül előtte keverjem ki, mielőtt felviszem a hajamra. A szín 1 tubus sötétszőke és 1 tubus rézvörös ebből a keverékből szoktam gesztenye barnát kapni., 6 oxival.

     

    Előre is köszi a segítségeteket.

    Gabi.

    előzmény:
    Hesperide (6255)
    2010-03-08  17:02
  34. 2010. március 19. 17:546268.
    köszi szépen a gyors választ. na nekem valami szép középbarna kellene, ami szépen csillog, úgyh azt hiszem kipróbálom.
    előzmény:
    Hesperide (6264)
    2010-03-19  12:54
  35. Torolt_felhasznalo_740864
    Torolt_felhasznalo_740864
    2010. március 19. 15:296267.

    sziasztok,

     

    kíváncsi lennék, h Közületek vki színezte-e már a haját a Gloss termék borostyán árnyalatával? 

     

    vagy más rezes vörivel, ami boltban kapható... milyen volt az eredmény? és milyen trtós? 

     

    minden réz vöri olyan gyorsan kopik, főleg ha 2 naponta kell hajat mosnom, hogy két naponta  egy új hajszínnel látnak engem nyelvórán... válozatos, egy szavam nem lehet e téren, abszolút nem vagyok kiszámítható, csak már kicsit fura a folyamatos színváltásom.

     

    egy hete még sötét voltam, olyan télies, most hétvégére meg tavaszias zsenge színt kapott a hajam...

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  36. Torolt_felhasznalo_740864
    Torolt_felhasznalo_740864
    2010. március 19. 15:196266.

    jajjjj, tündérke ne rinyáljál már, ha jól értelmezem a nicked, Te is 28 vagy...rég voltál ovis, mikor jól állt a panaszkodás.

    Azé lettél leszólva, mert írtál vmit, aminek semmihez nem volt köze.

     

    A lényeg, h most látod, jó helyen vagy

     

    Én is azé jöttem ide, hátha olvasok ÁLTALÁNOS hajtémában vmit a rezes vöri árnyalatról. Mivel annak inkább itt a helye, nem ott. 30 hoz közel kéne legyen némi értelmezési készség, meg miegymás.

     

    28 évesen légy oly' drága, téma szerint válogass!  Nem ér meglepi.

     

    na nézek vmi véleményt a réz vörikről,

     

    csók, 

     

    tacskó

    előzmény:
    nady81 (6262)
    2010-03-17  20:46
  37. 2010. március 19. 15:116265.
    Nekem totál kikopott a fekete.Tudnátok valami hajszinezöt ajánlani kékesfeketében ami a világos hajtővem befogná?
    előzmény:
    butterflygirl19 (6263)
    2010-03-18  20:27
  38. 2010. március 19. 12:546264.
    Pont ezzel színeztem 2 hete (gyömbér, ugye?), hát eléggé besötétedett. Na jó, nem lett sötétbarna, de én világosabbra számítottam (kiinduló hajszínem világos-középbarna volt, és olyan jó középbarna lett tőle). Majd hétvégén csinálok képet és felteszem. Ami nagyon pozitív, hogy tényleg szép csillogó lesz tőle a haj, és nem csak az első mosásig mint ahogy azt más színezőknél sokszor tapasztaltam, és azt sem vettem észre hogy roncsolta volna a hajamat, akár csak a legkisebb mértékben is.
    előzmény:
    butterflygirl19 (6263)
    2010-03-18  20:27
  39. 2010. március 18. 20:276263.

    sziasztok!

    valakinek van tapasztalata az új palette color and gloss hajszínezőről?

    kinéztem egy szép árnyalatot, de nem tudom mennyire sötétedne be a hajamon?

    csatolom a képet!

    és a hajam középbarna, de múltkor a essential világosbarnája is sötét lett...

    palette-t még sosem használtam. ha van vkinek tapasztalata légyszi segítsen, fontos lenne. köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  40. 2010. március 17. 20:466262.

    Szia!

     

    Nekem a 3. kéed, amin pár mosás után vagy ill. lekopott az a szin nagyon tetszik!

     

    Mondjuk aki nem akar vörösesben tündölökni annak télleg nem tetszhet...

     

    Én is gondban vagyok,de majd holnap részletezem mert kell hozzá fénykép is, most meg már nincs kedvem veszödni vele..

    Föleg ugy, h. egy másik hajas forumban leszoltak... (hátha itt is vki...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3964)
    2009-03-07  13:18
  41. 2010. március 17. 14:026261.

    Sziasztok!

     

    Jó rég volt, mikor befestettem a hajam színezővel, akkor is a Ti segítségetekkel.

    Egy olyan kérdésem lenne, hogy ez a festés december végén volt, és úgy érzem totál kikopott, a lenövés sem látszik. De még mindig van egy kicsi olyan árnyalata a hajamnak... -na, ez értelmes lett^^'

    Szóóval, a kérdésem a következő lenne: 

    Megint kenhetem rá úgy a színezőt, mintha először festeném? Megvárhatom a megadott időtartamot, és nem fog befeketedni a hajam? (amúgy Garnier-világosbarna színezőjével volt)

    Bocsi a nagyon kezdő kérdésért ^^'

     

    Előre is köszi a választ!

    Rita07

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_684441
    Torolt_felhasznalo_684441
    2010. március 13. 19:026260.

    Sziasztok!

     

    Olyan boldog vagyok!!Már annyit kísérleteztem barnákkal, de most rátaláltam egy szép színre. Schwarzkopf(palette) LIVE unlimited gloss, annak a  csokibarnája, de nem lett vöröses egyáltalán. szép mélybarna. Szerintetek nagyon gáz lenne ha beletennék pár vörös tincset?Sötétbarnába pár vöröset, épp csak a tetejére, váll alá érő haham van és úgy gondoltam, hogy oldalt elválasztom és azon az oldalon, ahol több haj van(na ezt jól megmondtam:) ) felső rétegbe tennék pár vörös tincset, élénvöröset, bordósat.Véleményeket várok, hogy szerintetek ez nagyon gáz kombó?

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  43. 2010. március 13. 09:216259.
    a Vadszilga nagyon vörösre kopik???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_589844
    Torolt_felhasznalo_589844
    2010. március 10. 16:356258.

    Sziasztok! Eladó 1 doboz L'oreal Casting Creme Gloss Praliné - 530 (fénylő csokoládé) hajszínező. Teljesen originált, bontatlan dobozban. Akit érdekel írjon! Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  45. 2010. március 8. 17:406257.
    Ja, és ha nem akarsz semmilyen vöröses beütést akkor Castingból olyat vegyél ami 00-ra végződik (600, 500, 400, 300).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_356950 (6256)
    2010-03-08  17:36
  46. Torolt_felhasznalo_356950
    Torolt_felhasznalo_356950
    2010. március 8. 17:366256.
    Rendben. Köszönöm a választ. Majd keresek valami jó sötétet.
    előzmény:
    Hesperide (6255)
    2010-03-08  17:02
  47. 2010. március 8. 17:026255.
    Minél sötétebbel mész rá annál valószínűbb hogy egységes lesz a színe. De fényben minimális árnyalatkülönbség még így is előfordulhat a már többször festett részek és a töve között.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_356950 (6254)
    2010-03-08  16:32
  48. Torolt_felhasznalo_356950
    Torolt_felhasznalo_356950
    2010. március 8. 16:326254.

    Sziasztok!

     

    Már írtam korábban is, de sajnos most újabb problémával állok szemben. A hajam csokibarnára volt festve, gyakorlatilag elég sötétbarna volt (bár már eléggé kopott). Én nagyon okos, kitaláltam, hogy világos színt szeretnék... ezért vettem Loreal Preference festéket, hamvas világos gesztenyebarna árnyalatot. Pénteken festettem be vele a hajam, az eredmény nem túl "fényes". A lenövésem+előző casting csokibarnát nagyon kivilágosította, de nem barnásra, inkább vörösesre... a többi rész még mindig sötét, de most vörös beütéssel. Főleg napfényben látszika vörös, de akkor nagyon...

    A kérdésem az lenne, hogy ha ráfestenék most Castinggal (sötétebb árnyalattal, pl. középbarna), akkor befogná a tövét is, ami ugye világos vöröses? Most a célom, hogy egyszínű legyen a hajam, nem zavar, ha sötétbarna lesz, csak legyen egyszínű, és ne legyen vörös beütése. A másik kérdésem pedig, hogy rákenhetném a Castingot már a hétvégén? Nem roncsolná nagyon?

     

     

    Előre is köszönöm a segítséget!

     

    Szép napot!

     

    Huncutka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. 2010. március 4. 15:326253.
    Szerintem úgy biztos hogy világosabbat fogsz kapni, én is sokáig variáltam arányokkal, de ha már megvan akkor le van tudva a gond egészen amíg nem akarsz új hajszínt. :)
    előzmény:
    Inde (6252)
    2010-03-04  14:36
  50. 2010. március 4. 14:366252.
    Nem ragaszkodok a 9%-oshoz, csak kérdeztem, mert hülye vagyok hozzá. Szerintem az aránnyal fogok akkor próbálkozni. Legközelebb nem fele-fele arányban keverem a sötét szőkét meg a világos barnát, hanem 3/4 rész sötét szőkét keverek majd 1/4 világos barnával. :)
    előzmény:
    Hesperide (6251)
    2010-03-04  14:21
  51. 2010. március 4. 14:216251.

    Akkor próbálkozz 2/3 - 1/3 aránnyal, vagy 3/4 - 1/4 aránnyal. Megéri a kísérletezgetést, ha tényleg a megfelelő színre akarsz rátalálni.

    Én 9-es oxival tuti nem festenék, világosszőkéhez használtam 9-est anno. Főleg hogy írtad hogy rendszeresen fested a hajadat, szerintem nagyon szárítaná, megtörné. A 9 már durva, sok fodrász inkább rámegy többször 3-assal vagy 6-ossal, mint egyszer 9-essel, ne adj isten 12-essel . De vágülis neked kell tudonod milyen minőségű a hajad, mennyire viseli meg a festés, meg mennyire zavarna ha szárazabb/töredezettebb lenne. De ne számíts olyan hű de világosabb eredményre mint a 6-osnál, szerintem max. lehelletnyivel lesz világosab.

    előzmény:
    Inde (6249)
    2010-03-04  14:07
  52. 2010. március 4. 14:186250.

    Lehet olyan hogy különböző márkájú festékeknél másmilyen a világos barna?

    Pl. mondjuk a Palette világosbarnája sötétebb lehet mint a Garniernek? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  53. 2010. március 4. 14:076249.
    Az a baj hogy a fele-fele arány se nagyon vált be. Az is sötét, csak pár hónap múlva kezd világosodni, de akkor se lesz olyan mint amilyet akarok. :)
    előzmény:
    Hesperide (6248)
    2010-03-04  13:51
  54. 2010. március 4. 13:516248.
    Inkább fele-fele arányban keverd akkor a sötétszőke és a világosbarna feséket, nekem is 7 és 8 színmélység van felesben keverve. A 9%-os oxi már nagyon tud roncsolni egy többször festett hajon, és lehet hogy némileg világosabb eredményt produkálna mint a 6-os oxi, de szerintem inkább "fakóbbat", szóval nem lenne igazán szép.
    előzmény:
    Inde (6247)
    2010-03-04  12:43
  55. 2010. március 4. 12:436247.

    Sziasztok lányok!

     

    Szerintetek milyen lenne a hajam, ha a világos barna hajfestékhez 9%-os oxit használnék? Világosabb lenne, mintha 6%-os oxit használnék hozzá?

    Az a bajom hogy a világos barnától túl sötét lesz a hajam, a sötét szőkétől meg túl világos.  

    Amúgy világos barnával festettem az elmúlt pár alkalommal, előtte meg sötőt szőkével. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  56. 2010. március 4. 10:526246.
    Nagyon szép színek! Nekem az  5.24 a kedvencem. Remélem hamarosan nálunk is lehet majd kapni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6244)
    2010-03-03  18:26
  57. 2010. március 3. 18:446245.
    Szia.Hüha miket nem találtál?Nekem a sötétbarna mega fekete illetve a sötét viola tetszett.Kiváncsi vagyok nálunk mikor lesz,és h mennyire tartós.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6244)
    2010-03-03  18:26
  58. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. március 3. 18:266244.

    ezt nézzétek!!!

     

    http://www.syoss.de/index.php?id=116&L=1

     

    kíváncsi vagyok, hogy hozzánk mikor hozzák be.

    nekem most a 5.8 a kedvencem, annyira szééép.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  59. 2010. március 3. 12:296243.
    nekem van revalid samponom (klor-acetamidot tartalmaz) és nagyon szedi a festéket, ezen kívül a wu2 sampon is.
    előzmény:
    blueorange (6242)
    2010-03-03  11:10
  60. 2010. március 3. 11:106242.

    Szia!

    Köszi, hogy írtál tapasztalatokat, jó tudni. Egyelőre koptatok, növesztek, meg ilyenek. A jó sötét hajamat, amit mindenki feketéz.  Hátha a napocska maj dmegoldja, egy kicsit megszívja.

    előzmény:
    Raine (6237)
    2010-03-02  19:33
  61. 2010. március 3. 01:336241.
    Szia.Nekem nagyon tetszett akkor,3 hétig birta,növesztettem le a feketét és avval kentem de csak egyszer,utána átkentem mással,de kikopott hamar,meguntam a vöröset és át tértem sötétbarnára.
    előzmény:
    Loleita (6238)
    2010-03-02  20:10
  62. 2010. március 2. 20:326240.
    Pedig beleszerettem a dobozába. kipróbálom aztán lesz ami lesz. méteres hajam van..fekete is már egy ideje. néha kell egy kis változatosság. vágatni nem akarom, megbánnám tuti.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6239)
    2010-03-02  20:27
  63. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. március 2. 20:276239.
    Szia! Nekem volt azzal festve, de nem lett lila... inkább fekete de persze van egy minimális lila fénye napon de viszonylag hamar ki is kopik!
    előzmény:
    Loleita (6238)
    2010-03-02  20:10
  64. 2010. március 2. 20:106238.
    sziasztok. van valakinek tapasztalata a Loreal Casting Créme Gloss Vadszilva árnyalatáról? Már egy ideje sötétbarna/fekete a hajszínem. Befogja?Bennemarad? Előre is kösziiiií
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  65. 2010. március 2. 19:336237.

    Sziasztok!

     

    Blueorange, új vagyok ugyan itt, de úgy láttam hasonló az ízlésünk. Nem tudom mennyire vagy érdekelt még a dologban, de nekem például  a Wellaton "csokoládés karamell" nevű festéke (számát sajna nem tudom), pont olyanra fogta be a hajamat mint a képeken amit LindsayLohanről linkeltél. A másik amiről régebben kérdeztél, a 6.34 (indián nyár). Az nekem sajnos nem volt olyan sikeres, mint ahogy reméltem, ugyanis a dobozon lévő szín az az álomvörös számomra, a hajamon viszont az a természetes rezes tónus bordós lett. Viszont a Wellatont nagyon tudom ajánlani, nekem eddig az volt az egyik legjobb festék amit használtam.

     

    Nekem is szükségem lenne egy kis segítségre. Ha jól olvastam vannak itt még rajtam kivűl olyanok akik nézik a tuti gimit (7. évad), ezért szeretném megkérdezni, hogy Saranak (Clay volt feleségének)a hajszínét milyen festékkel tudnám szerintetek elérni?

     

    Előre is köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_249609
    Torolt_felhasznalo_249609
    2010. február 26. 20:366236.

    Sziasztok! :)Megint én, és most egy olyan kérdésem lenne, hogy valaki használta e  a Garnier 28as számú festékét, és hogy azt mégis európaira fordítva minek számoznák? Illetve ugyanez a kérdésem volna a Palette Delux 650ről is, hogy használta e valaki és milyen lett a vége?

    Mint a fodrászomtól megtudtam, én eddig 4-5 között kevert hajszínben tündököltem, persze volt még mögöttük két két szám, de alaszínnek ezek voltak. Nemtudom a 650es befogná e, illetve, hogy a 28ast minek kell értei. Ha valaki használta őket és tudna képet mutatni milyenek voltak, nagyon jól jönne nekem.

    Én Vörösesbarnát szeretnék, amit persze csak így köznapi nyelven nevezek annak. Rezesfényűt. Nem bordó, lila meg piros.... És mindehez középbarna vagy mahagóni talán ami legjobban tetszik. Dehát igen, a képek a dobozon mérhetetlenül nem valósak. Próbáltam a hajmintákból eligazodni, úgy nagyon tetszett a 650 Deluxe. Csakhát érdekelne, hogy húsvér emberen milyen lett... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  67. 2010. február 25. 09:386235.

    Szia! ez a wella színezője, lehet kapni itthon, csak sztem már más a doboza. Én használtam color touchot régen, meg voltam vele elégedve, bár én barnát használtam, nemtudom ha vörös mennyire tartós.

    Az én kérdésembe tudna vki segíteni? Hogy van vmi jó fodrászkelékes színező hamvas barna színben? Ha lehet nem wella. Köszi 

    előzmény:
    momokaaa (6233)
    2010-02-25  08:00
  68. 2010. február 25. 08:056234.
    Nem feltétlen ezt a színt,hanem ezt a márkát
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  69. 2010. február 25. 08:006233.

    Azért köszönöm a segítséget

    Közben találtam egy olyat,ami szerintem hasonlít a képen lévőhöz.

    Lehet kapni ilyet Magyarországon?

    Valakinek van tapasztalata vele?(ha igen,mennyibe kerül,meddig tart stb...) 

    előzmény:
    _árvácska_ (6232)
    2010-02-24  19:26
  70. 2010. február 24. 19:266232.

    De, most hogy így jobban megnézem az általad belinketl képet, ahhoz képest valóban kicsit pirosasabb vörös, amit te belinkeltél az meg rezesebb. Hát ha 6-os színmélységű most a hajad akkor azt valóban nem fogja befogni,vagy ha be is fogja, akkor sokkal de sokkal sötétebb lesz. Nekem mindig 8-as színmélységű volt kb a hajam és mindig vöröses, úgyhogy nálam működött. De nagyon nagyon szép vörös volt az eredmény, pedig én sem a lilás sem a piros beütésű vöröset nem szeretem, csak a rezeset. De tényleg nagyon szép és intenzív volt a szín.

     

    Ha annyira vágysz arra a színre akkor szerintem fodrász lesz a megoldás, szerintem ő tudni fogja mit kenjen fel:)

    előzmény:
    momokaaa (6231)
    2010-02-24  19:04
  71. 2010. február 24. 19:046231.

    szia!

    köszönöm a választ!

    Nem lett ez a szín nagyon pirosas?

    Az a baj vele,hogy nekem olyan 6os színmélységű most a hajam,ez meg 8as...Lehet h a tövét túl kiszívná(bár a bolti festékek mindig sötétebbre fognak) 

    előzmény:
    _árvácska_ (6229)
    2010-02-24  09:28
  72. 2010. február 24. 16:156230.
    Ez gyönyörűséges!!!
    előzmény:
    momokaaa (6227)
    2010-02-24  08:44
  73. 2010. február 24. 09:286229.
    Brokátvörös volt, eszembe jutott és ez volt a doboza.
    előzmény:
    momokaaa (6227)
    2010-02-24  08:44
  74. 2010. február 24. 09:246228.
     Nekem ilyennel vol pár éve festve és dobozos schwarzkopf brillance festéket használtam. A neve kasímír vagy brokátvörös volt, már pontosan nem emlészem. próbálok képet keresni a festékről. Attól nekem pont ilyen volt.
    előzmény:
    momokaaa (6227)
    2010-02-24  08:44
  75. 2010. február 24. 08:446227.

    Sziasztok!

     

    Egy kis segítséget szeretnék kérni.

    A képen lévő hajszín érdekelne,ha valaki megfejtené nekem,annak nagyon örülnék  

    Előre is köszönöm 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  76. 2010. február 22. 22:296226.
    Köszi csajok :) Igen, most nekem is tetszik, bár élőben nem ennyire hamvas, inkább natúr barna. 5.23-as Excell 10-zel festettem legutóbb, vagy 2 hete kb. Szerintetek lehetne keverni a natúr 5-ös Excell 10-et valamilyen fodrászkellékes mixtonnal ami nem Loreal? Mert annak nagyon borsos az ára..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (6224)
    2010-02-22  15:08
  77. 2010. február 22. 21:176225.

    Sziasztok Lányok!

    Segítséget szeretnék kérni. a hajam középbarna, és volt egy két tincs szőkítve majd aranybarnára befestve, ami bevörösödött. ez tavaly májusban volt, 3 hete ráfestettem essential color világosbarnájával, szép színe lett, de a szőke tincsek ledobták a festéket. most színezni szeretném, vmi natúr világosbarnával, ami esetleg hamvasba hajló, de semmiképp sem vörös árnyalatú. (Sajnos nagyon hajlamos a hajam a vörösödésre).

    Tudtok vmi jó színezőt? Igorának van, vagy esetleg a matrixnak? (WELLA KIZÁRVA) :) a Castingnak a sötét szőke tényleg sötét barna lesz? mert azt nagyon nem szeretném.

    köszi P. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_589395
    Torolt_felhasznalo_589395
    2010. február 22. 15:086224.

    szia!

     

    de szép hosszú a hajad!

    az enyém most nagyon rövid... de legalább egészséges megint.

    nem lett ilágosabb sokkal, a fodrászom nem akarta leszőkíteni, igaza volt, akkor most úgy állna mint egy szénakazal... viszont még most is világosabb a töve, mint kéne. :S

    majd hónap elején veszek hajszínezőt. szigorúan csak színezőt. :D 7.1-et, azt hiszem ilyen szín van a richesse-ből, vagy talán 7.2 is, az lehet hogy még jobb lenne.

    viszont most sima 7-tel van festve a hajam és gyönyörű aranyfénye van, nem vörös, hanem az az igazi arany-sárga amikor rásüt a fény!

    most épp megfázva fetrengek itthon, ha jobban leszek, belövöm a sérót és töltök fel képet is!

     

    jól emlékszem, hogy nem natúr színnel festetted a hajad? ahhoz képest elég hamvasnak tűnik a színe!

    előzmény:
    DijaBaba (6221)
    2010-02-21  22:53
  79. 2010. február 22. 11:276223.

    A harmadik képen látszik a legjobban

    Nagggyon tuti ,szép, egyenletes és puha és fényes

    Eddig szerintem ez a legszebb színed

    Mivel festetted?

     

    előzmény:
    DijaBaba (6221)
    2010-02-21  22:53
  80. 2010. február 22. 11:246222.

    Szia!

     

    Köszi, akkor előtte szőkítek :-(

    előzmény:
    DijaBaba (6219)
    2010-02-21  19:18
  81. 2010. február 21. 22:536221.
    Tamara, itt lesznek a képek a hajamról:)  A körítést meg a fejemet ne nézd.. A tiéd milyen lett? Várom a beszámolót
    előzmény:
    DijaBaba (6219)
    2010-02-21  19:18
  82. 2010. február 21. 20:166220.
    Sziasztok van egy bontatlan L'oréal C Gloss hajfestékem, vadszilva árnyalatban 316-os bármire elcserélném hasonló értékben. Azt hittem kettő kell a hajamra de elég lett egy is. Akit érdekel írjon priviben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  83. 2010. február 21. 19:186219.

    Szia! Persze hogy nem csinált semmit a végeiddel, hiszen ezek a festék természetes sötét hajra ajánlott. Ezért szívta ki csak a tövét. Ha világosbarnát szeretnél, nem fogod megúszni szőkítés nélkül szerintem.

     

    Szentszoszyke, épp ma festettem vele anya haját. Szerintem nem egy nagy durranás, ráadásul a szőkésbarna töveiden nem is fog jelentősen világosítani, azt viszont tudnod kell, hogy ugye a száma 8034, amiből a 3-as arany árnyalatot jelöl, a 4 pedig rezeset. Szóval szerintem ez is sárgulni fog. És ez is lenő, csak legfeljebb kopik is közben, de nem tűnik el nyom nélkül. 

     

    zsoo91, a Casting Gránátalma árnyalata dobozon hasonló, de élőben jóval sötétebb lett barátnőm haján. Annak azt hiszem 565 volt a száma, szóval én egy árnyalattal világosabb színnel próbálkoznék (Castingból viszont nincs ilyen), vagy csökkenteném a hatóidőt.

    előzmény:
    Fülele (6216)
    2010-02-18  11:43
  84. Torolt_felhasznalo_475328
    Torolt_felhasznalo_475328
    2010. február 21. 17:206218.

    Sziasztok!

    Szerintetek a képen a hajszín milyen árnyalat lehet? Szerintetek mivel lehetne elérni? A castingnak van vmi hasonló árnyalata?

    Előre is köszi:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_819681
    Torolt_felhasznalo_819681
    2010. február 19. 20:026217.
    Sziasztok!  Azt szeretném kérdezni, hogy loréal casting créme gloss 8304-es mézszőke árnyalatát próbálta-e már valaki? Nekem az eredeti hajszínem szőkésbarna és szőkére van festve, de már egy éve nem fetettem be, mert szeretném lenöveszteni(mindig besárgult a hajam, és a hamvasítótól meg bekékült vagy belilult a hajam:S) Ja és azt szeretném, hogy ez a hajszínkrém tényleg kikopik kb. 24 hajmosás után úgy, mintha színező lenne? És hogy sárgítja-e a hajat, ha valaki ért hozzá? Köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2010. február 18. 11:436216.

    Sziasztok!

     

    Ismételten segítséget szeretnék kérni...

    Befestettem a hajamat Feria P10, szikrázó bézsbarna árnyalatával. A dobozon az volt, hogy kifejezetten sötét hajra ajánlják, mivel eléggé világosító, nem kell előtte előszőkíteni. Mivel a hajam elég sötét volt, majdnem fekete, és a töveknél már szépen lekopott, az eredmény katasztrófa lett.. A töveket kikapta világos-vöröses barnára, a végeknél meg meg sem mozdította a festéket. Eléggé nagy az eltérés. 

    Szerintetek mit csináljak? Próbáljam meg még egyszer ezzel  a P10-el, és csak a végekre kenjem (1-2 festés után hátha befogná); vagy fessem vissza a töveket sötétebbre? vagy szívassam le az egészet, és úgy fessem be? A célom világos barna lenne.

    Kösz, sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2010. február 17. 18:396215.

    Loreal 6 és 807 volt, persze ez az akkori haját tükrözte.

    Nem tudom, hogy a belinkelt képen lévő hajat ezzel lehet-e elérni.

    előzmény:
    _árvácska_ (6214)
    2010-02-17  18:03
  88. 2010. február 17. 18:036214.
    Hát sajnálom, hogy nem találtad meg. Lehet már törölte a bejegyzést. Az egészen biztos, hogy Loreál fodrászfestéket írt, két szín van neki keverve, asszem 8.3-as meg még valami...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6212)
    2010-02-17  14:55
  89. Torolt_felhasznalo_662699
    Torolt_felhasznalo_662699
    2010. február 17. 17:126213.

    Én olvastam egy "szaklapban" story vagy ilyesmi,hogy Dukai Regina haját a Hairclub- fodrászaten festik.

    Ott biztos tudnának neked segiteni,próba szerencse

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6212)
    2010-02-17  14:55
  90. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. február 17. 14:556212.
    átfutottam pár bejegyzést... de 2007nél már végképp meguntam egyet találtam ahol azt írja h fogalma sincs mivel van festve a haja meg h hosszú folyamat elérni "azt" csak ugye nem tudjuk melyik az éppen mert elég sűrűn van más hajszíne
    előzmény:
    _árvácska_ (6210)
    2010-02-17  08:40
  91. 2010. február 17. 11:526211.

    Sajna ahol lakom, nincs Safira:( Pedig tetszene..

     

    Bichodoro hozzászólását megnéztem, még az elején írta és ehhez a Castingot írta, hogy azzal van (csoki).

    előzmény:
    jnka (6207)
    2010-02-16  18:05
  92. 2010. február 17. 08:406210.

    Szia!

     

    A dukai reginának a honlapján van egy blogja, ott olvastam, hogy milyen színűvel van festve a haja, konkrét márka meg arányok, mivel asszem két színt kever a fodrásza. Olvasgasd át a blogját, valamelyik bejegyzésben írja, hogy milyennel van festve a haja!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (6209)
    2010-02-17  00:05
  93. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2010. február 17. 00:056209.

    Sziasztok!

     

    Hirtelen ötlettől vezérelve szeretnék ilyen színű hajat, mint dukai reginának!

     

    Mivel úgyis el kell mennem fodrászhoz hajvágás miatt így vele csinátatnám meg csak annyi a bajom h alfaparffal dolgozik éééés nem biztos h abban van olyan árnyalat ami ezt produkálja...  sztetek milyen festékkel lehetne ezt elérni?

     

    sötét barna még a hajam legutóbb dec. 27.n volt festve garnier colour and shine világosbarnával ezért tuti le kell szőkíteni... vagy minimum lekoktélozni de attól meg különösen tartok h vöröses árnyalatot idézne elő pl egy koktélozás.... akkor már jobb ha leszőkíti még ha drasztikusabb is nem?? mert akkor nagyobb esély van a sárgára mint a sötét vörösre gondolom....

     

     

    azt se tudom h nekem jól állna-e ez a szín... max ahogy ismerem magam visszafestem ha minden kötél szakad csak most úgy döntöttem h a diplomaosztó után belevágnék egy nagyobb átváltozásba.. hajvágás, esetleg színváltás, meg a kékes szürkés szemöldököm áttetováltatása barnára...

     

    2. kép: nem éppen friss de nem sokkal kopottabb most a hajam

    3. kép: ez volt a "legviágosabb" csak vélemény szinten h be merjem-e vállalni  a világosabb hajat vagy ne??!! (a fekete paca azért van mert kitakartam a nevem )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2010. február 16. 18:566208.

    sztm is palette gloss brown volt, mert emlékszem ő meg én egy időben festettünk ugyanazzal a festékkel, csak más árnyalatta.. vagy ugyanazzal, az is lehet, rág volt :D

     

     

    lányok én holnap megyek a fodrászomhoz vágatni egy kicsit, vmi jó kis fazont:)

    a Haircut szalonba "költözött át", ismeritek? ahová én megyek az az andrássy úton lévő...

    előzmény:
    jnka (6207)
    2010-02-16  18:05
  95. 2010. február 16. 18:056207.

    Bichodoro haja, de nekem a Palette gold gloss brown caramel rémlik erre a színre.

     

    Aranyló fahéj van a Safirában, az is valami vörösesbarna árnyalatot ad.

    előzmény:
    mesezöld (6198)
    2010-02-16  12:02
  96. 2010. február 16. 15:316206.
    Nem tudom mindenhol lehet-e kapni ezeket a golden glossokat, de Auchanban tuti láttam nemrég, dm-ben viszont mintha nem lettek volna. De olyan nagyon nem szoktam figyelni mostanában, 3 hónapja nem festettem már, csak pár melírcsíkot felülre hogy ne tűnjön fel annyira a lenövésem, mondjuk amúgy se nagy a különbség a lenőtt festett rész és a lenövés közt, de így mégis egységesebb.
    előzmény:
    mesezöld (6205)
    2010-02-16  15:20
  97. 2010. február 16. 15:206205.
    Köszi! Ezek tényleg szép színek és jó, ha nem lesz túl sötét tőle a hajam!
    előzmény:
    Hesperide (6200)
    2010-02-16  13:27
  98. 2010. február 16. 14:316204.
    Nagyon sokáig festettem én is, és kísérletezgettem, nekem a L'Oreal Excell festék vált be legjobban (nem a 10 perces), igaz nem olcsó, de tényleg jó a minősége, megéri, ezt szívből tudom ajánlani.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_356950 (6203)
    2010-02-16  14:25
  99. Torolt_felhasznalo_356950
    Torolt_felhasznalo_356950
    2010. február 16. 14:256203.
    Köszönöm szépen a választ! Akkor még nézelődök a festékek között.
    előzmény:
    Hesperide (6202)
    2010-02-16  14:18
  100. 2010. február 16. 14:186202.
    Ha a kikopott festékre festesz rá a castinggal, az világosítani nem fog rajta sajnos. Inkább festékkel próbálkoznék a helyedben, de nem 10 percessel, mert a tapasztalatok szerint mindkét 10perces (Palette, Excell) festék nagyon sötétedik. És én 6-os színmélységnél nem vennék sötétebbet. Az talán picit mozdít a kopott festékeden.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_356950 (6201)
    2010-02-16  13:54

Címlap

top