Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Loreál Casting Creme Gloss

norcsell
Létrehozva: 2007. október 10. 14:26

Sziasztok!

Próbálta már valaki ezt az új hajszínkrémet??? Ha már festett a hajam be fogja ugyanúgy??? 

Nagyon szépek a színei, szemezgetek párral... 

  1. 2007. november 2. 21:34101.

    Ha jobban megnézem mégiscsak kékes fekete. Legalábbis ennyire még egyik kékes feketétől se volt ennyire kékes és még soha egy festéktől se fénylett ennyire hihetetlenül a hajam! 

    előzmény:
    Hedge (100)
    2007-11-02  19:19
  2. 2007. november 2. 19:19100.

    Na én biztosra mentem és inkább kékesfeketét vettem. 

    Természetesen nem lett kékes, de nagyon szép fekete lett. Végre megint fekete a hajam. 

    Kíváncsi vagyok meddig bírja a színe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. november 1. 23:0999.

    engem is érdekelne kép, hogy milyen lett a hajad a világos borostánytól

    a "glossy chocolates" 3 barnája mikor jön be hozzánk?

    praliné, csokoládé, karamell

    a karamellbe szerelmes vagyok  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_578929 (97)
    2007-10-30  21:44
  4. 2007. október 31. 22:5198.
    Ez a világosabb borostyán engem is érdekelne

    Tudsz feltenni képet? Nagyon jó lenne.
    Illetve: milyen volt a kiinduló hajszíned??? Mennyire lett vöröses fénye az eredménynek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_578929 (97)
    2007-10-30  21:44
  5. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 30. 21:4497.
    Na, most festettem be a hajam a borostyán árnyalattal 8száz valahányassal. Szép lett, de még szerencse, hogy a világosabb borostyánnal festettem mert sötétebb lett mint a dobozon. Eredetileg a sötét borostyánt vettem meg de nem mertem rákenni mert féltem, hogy nagyon sötét lesz és milyen jól tettem Amúgy tényleg elégedett vagyok viszont nekem nem lett a balzsamtól olyan hajde selymes, még utána tennem kellett rá sima balzsamot is, pedig nincs strapás hajam. De összességében jó lett Mostmár csak a tartósságára vagyok kíváncsi!
    Amúgy tényleg ajánlom én is mindenkinek, hogy egy-két árnyalattal világosabbat vegyen mint amilyet szeretne!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 30. 18:1296.
    Igen értem.Festékkel főleg nem merném megpróbálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (94)
    2007-10-30  17:58
  7. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2007. október 30. 18:0095.

    A barna-fekete témához: én kb. 10 évvel ezelőttig sötétebb színekkel színeztem az eredetileg középbarna hajamat, sokszor Castinggal, és néha volt festve is. Az eredmény mindig sötétebb lett, mint a dobozon/mintatincsen, és később fodrász is mondta, hogy mindig érdemes 1 árnyalattal világosabbal festeni/színezni, mert a barnák mindig sötétebbek lesznek. Szóval ha valaki kinézi mintatincsen mondjuk a 4-es árnyalatot, akkor 5-össel érdemes festenie. (Általában ugye a nagyobb számú a világosabb, bár már láttam 1-2 festéknél fordítva is.)

    A Castingtól pedig szerintem nem fog letörni senkinek a haja, ezeknél a tartós színezőknél általában 2%-os a hidrogén, ami nagyon-nagyon gyenge. Egyébként nem kopik ki 28 mosás után, fokozatosan halványul, de teljesen nem kopik ki, hanem lenő. Persze mivel színező, és általában az eredeti hajszínhez hasonló árnyalatot választ belőle az ember, nem feltűnő a lenövés, de ha természetes fénynél jól megnézzük, akkor egy barnás árnyalattal színezett természetes barnán is látszik a különbség a színezett és a lenőtt haj közt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 30. 17:5894.

    elvileg nem.. de pl elvileg X hajmosàs utàn kikopik, gyakorlatilag pedig nem.. legalàbbis én még nem olvastam olyan véleményt se itt se külföldi oldalon, hogy valakinek a természetes szinig kikopott volna.. szoval minden elvileg megtévesztö

    de ha màr levedletted a barnàt, és mindenképp ràkennél valamit, egy szinezö szerintem még mindig kiméletesebb mint egy festék, de nem vagyok fodràsz, szoval érted, csak elmélkedem  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (93)
    2007-10-30  17:39
  9. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 30. 17:3993.
    Köszi hogy válaszoltál De elvileg ez az új loréal nem teszi tönkre a hajat nem?Most eléggé lekopott a barnám,de nem merem semmivel bekenni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (92)
    2007-10-30  17:23
  10. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 30. 17:2392.

    Megprobàlok neked vàlaszolni, nehogy vàlasz nélkül maradjàl, de nem tudom mennyit fogsz vele érni  

    én az utobbi idöben, pàr honapban joooo sokat festegettem mindenfélével (wellaton, palette, londa, londa szökitöpor, casting ) , bàr szöke nem voltam, de hàzi leszivàspancserkodàs is közbejàtszott.. szoval az utso kb 4 alkalom szinezés volt festés helyett, és még van hajam.. szerencsére   azt nem mondom hogy hajde egészséges, de nem töredezik annyira ahogy màr gondoltam kelleneneki  

    mindenesetre amikor castingal szinezem, amikor mosom le a festéket, kifejezetten nekem vizesen "drotos" tapintàsa van, addig amig az a specko balzsam ràkerül.aztàn megszàrad, és onnantol pihepuha csillogo   az a balzsam tud valamit  

    persze mindez nem jelenti azt, hogy a tied esetleg nem törne le.   szerintem azért nem vàlaszolt senki, mert ugyse tudja senki sem garantàlni neked, szoval passz, proba cseresznye, max paroka   most biztos megnyugtattalak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (74)
    2007-10-27  11:34
  11. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 30. 11:3591.
    Sziasztok!A 74 es hsz emre válaszoljon valaki aki tud.Légyszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (74)
    2007-10-27  11:34
  12. 2007. október 30. 10:4590.

    Semmiféle képpen nem arra gondoltam hogy hazudtál volna. Max. arra, hogy te esetleg hozzászoktál a világosabb színekhez és csak azért tűnt neked olyan sötétnek vagy ilyesmi.

    De igazad van végül is kénytelen leszek kipróbálni a legsötétebb barnát, ha óvni akarom a hajam. 

    Mert engem is beparáztatott ez a sok rémhír a fekete festékkel kapcsolatban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (88)
    2007-10-30  07:34
  13. Torolt_felhasznalo_650985
    Torolt_felhasznalo_650985
    2007. október 30. 08:0589.

    Sziasztok!

    Kicsit off leszek, előre is bocsi: ehhez a fekete-sötétbarna témához szólnék hozzá. Hasonló cipőben járok, mint Hedge, kedvenc hajszínem a fekete, de nem merem feketével festeni az állítólagos káros anyagok miatt. Eddig egyetlen olyan festéket találtam, ami a dobozon írtak szerint sötétbarna, de a gyakorlatban teljesen fekete, kizárólag akkor van egy kicsit barnás fénye, ha ráesik a nap. Ez a Palette Deluxe Dark Brown, 800-as kód. Olyan a színe, mint a hinduk hajának, de a lemosóvíz barna. Hogy érdemben is hozzászóljak a topikhoz: én is a Casting Darkest Brown-ban gondolkodom, mert ez az ammónia hiánya miatt még kímélőbbnek tűnik, de annyira engem se győzött meg a képen látható árnyalat. 2 hét múlva aktuális lesz egy festés, lehet, h akkor majd kipróbálom, (ez esetben én is megírom itt a tapasztalatomat&nbsp max ha nem annyira sötét, visszatérek a Palette-re.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 30. 07:3488.

    ja, sajnos nem olcso   viszont én ha feketét szeretnék, és amiatt vàlasztom ezt a szinezöt hogy kiméletesebb legyen, akkor sem festenék rà egyböl feketét, hanem elöször sötétbarnàt, hàtha fekete lesz. mert hiàba irjàk hogy ilyen-olyan kiméletes, bàr nem értek hozzà, de feltehetöleg a feketében még mindig több a kàros anyag mint a barnàban. vagy ki tudja, mindenesetre a feketeellenes hadjàratok sikeresek.

    igazàbol csak az hökkentett meg a hozzàszolàsodban, hogy nem mondtam igazat, azaz hazudtam   mert én voltam a màsik akinem majdnem fekete lett a barna, és nyilvàn nem irnék ilyet ha nem igaz.. de ha valaki tutira akar menni, persze kenje rà a feketét   de ha valaki barnàt akar, akkor is vilàgosabb barnàval jobb kezdeni, kevésbé rizikosabb.

    szerintem  

    előzmény:
    Hedge (87)
    2007-10-29  19:52
  15. 2007. október 29. 19:5287.

    Igazad van csak nem olcsó mulatság ez a szín próbálgatás. 

    Egy ilyen hajfesték árából akár vehetnék egy szupi hajápolót is. Úgyhogy nem mindegy. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (85)
    2007-10-29  19:15
  16. 2007. október 29. 19:4186.

    Szerintem ez tök attól függ, hogy kinek milyen a kiinduló hajszíne. Eleve festett hajon máshogy viselkedik egy festék, mint natúron. Eddig, amikor festettre kentem rá valamit még mindig másmilyen lett a végeredmény, mint a próbatincsen/dobozon.

    Aki pedig azt írta, hogy a 400-as barna lett, ő azt is említette, hogy világosabbra volt melírozva a haja előtte.

    Én is festettem már a hajam be 40-es festékkel (Wella Decoré középbarnával) és tiszta fekete lettem. (előtte csokibarnára voltam festve)  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (85)
    2007-10-29  19:15
  17. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 29. 19:1585.

    Ha 2 embernek a 400as majdnem feketére festette be, és 1 valakinek barnàra az azért màris mutat valamit, hogy nem biztos hogy barna lesz, megvan az esély hogy FEKETE...

    szoval én még mindig azt mondom hogy csak ovatosan ha valaki nem akar feketét barna helyett.. és csak ovatosan az ilyen kijelentésekkel, hogy "nem is igaz, mert tök barna!!! "

    mert vki lehet pont emiatt fogja megszivni  

    előzmény:
    Hedge (80)
    2007-10-27  14:17
  18. Torolt_felhasznalo_706451
    Torolt_felhasznalo_706451
    2007. október 29. 16:1584.
    én is most készülök befesteni, és még jó,hogy írtátok,hogy 28mosásig tartós csak...nem tudom,megnéztem volna-e a dobozt...csak úgy megörültem,hogy van ilyen festék,majdnem vettem is..csak én 2naponta mosok hajat,ezért nekem ez nem jó..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_343294
    Torolt_felhasznalo_343294
    2007. október 29. 15:4583.
    én pár napja festettem be a hajam a blond árnyalattal.évekig volt  melirozva hajam a barnától a rézvörösig mindennel, majd nagyon kiszőkültem.befestettem ezzel és majdnem az erdeti hajszinem kaptam vissza.igaz kicsit sötétebb de 2 hét mulva ugyis kezd kivilágosodni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. október 27. 16:5682.
    legalábbis nagyon remélem...addig is beszerezhető külföldön 
    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  21. 2007. október 27. 16:1881.

    Sziasztok!

    láttam, hogy sokan írogattatok a csokoládé árnyalatokról ( 530,630 és 535), ezek jelenleg még nem kaphatóak magyarországon, de csak türelem, jönnek!

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  22. 2007. október 27. 14:1780.

    Valaki azt írta itt korábban hogy a 400-as majdnem fekete.

    Nem is igaz, mert tök barna!!!! 

    Még jó hogy nem próbáltam még ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104327 (76)
    2007-10-27  13:02
  23. Torolt_felhasznalo_104327
    Torolt_felhasznalo_104327
    2007. október 27. 13:1179.

    valóban sötétnek tűnik, kicsit én is meglepődtem, de tetszett, így nem sírtam el magam 

    szerintem néhány mosás, és kivilágosodik pár árnyalatot, amit így már annyira nem is szeretnék  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. október 27. 13:0878.
    mindig egy árnylalattal világosabbat kell venni, mint amilyen lenni akarsz. tapasztalat.
    egy szép középbarnához tehát világosbarnát válassz, és még azzal is vigyázni kell, hogy ne nagyon lépd túl a hatóidőt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104327 (76)
    2007-10-27  13:02
  25. 2007. október 27. 13:0777.
    Sztem jó áll neked ez a szín!

    A 400as amúgy a sima festékben a 4esnek felel meg ami elvileg középbarna, gyakorlatilag meg sötét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104327 (76)
    2007-10-27  13:02
  26. Torolt_felhasznalo_104327
    Torolt_felhasznalo_104327
    2007. október 27. 13:0276.

    Kedves Mindenki 

    Kipróbáltam a 400as barnát, valami fenomenális lett. Évek óta melíroztatom, plusz volt benne barna is, szóvala natur színskála minden színe benne volt a hajamban...mostmeg...sötétbarna vagyok   

    persze ez még csak az első kör, ezután derül ki, milyen hamar dobja majd le magát 

    amúgy egy tubus nekem épphogy elég lett, alig tudtuk kicentizni, de az eredmény nekem maximális(eddig) és nem bántam meg.

    csatoltam képet, remélem nem ronda  

    jó probálkozást

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2007. október 27. 12:1975.

    Ebony Black-et próbálta már valaki?

    Kíváncsi lennék, hogy milyen. Mivel azt mondtátok, hogy eleve sötétebb lesz festésnél mint a képen ezért gondolom fekete lesz, de eleve benne van a nevében hogy fekete. Csak a képen meg tök barna.

    Szóval kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban milyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 27. 11:3474.
    Sziasztok.Nekem kb.egy hónapja szőkéről lett barnára befestve a hajam.Azóta mégegyszer át kellett festeni barnával a hajam,mert kezdte ledobni a szint.Most már jobban megmaradt a barna a hajamba.Az lenne a kérdésem,hogy szerintetek be merjem festeni ezzel az új loréal-lal?Rendes festékkl már nem merem,nehogy leessen a hajam.Ez tényleg nem teszi tönkre a hajat?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (73)
    2007-10-27  11:17
  29. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 27. 11:1773.

    Ez a 3 az uj csokolàdé szinàrnyalat, biztos azért nincs még azon a skàlàn. De a loreal honlapjàn megtalàlod.

    530 Praline

    535 Chocolate

    ? Caramell

    Attol függetlenül az 500ast még lehet ki fogom probàlni, mert nekem meg van egy kb 2cmes sàv a vàlasztéknàl, ami még Londa chilli brown volt, ami nagyon vöröses, és ez a Praliné hamar lekopott rola   Max a tövére több ideig fogom rajtahagyni, a végére meg majd csak kicsit. A 600as egyébként nem fog sokat moccantani a hajadon, csak a tövén fog làtszani ott meg vilàgosabb lesz, ha elötte màr ilyen sötét lett, az nekem se làtszott semmit. Visszafelé nem érdemes menni àrnyalatban, mert pénzkidobàs. De pàr hajmosàs utàn ki fog kicsit vilàgosodni meglàtod, és jobban fog hasonlitani a dobozon lévö szinre az 500as

     

    előzmény:
    batgirl (72)
    2007-10-27  10:25
  30. 2007. október 27. 10:2572.

    Én az 500-ast próbáltam a középbarna festett (kb. 2,5 hónapja) hajamra tegnap.

    az eredmény: nagyon sötét barna, a végeken majdnem fekete lett!!!

    A képen középbarna volt, én hasonlót szerettem volna mint volt, csak át szerettem volna térni egy kevésbé káros megoldásra.

    legközelebb talán megpróbálom a 600-ast.

    530-ast nem találtam, a színskálán sem láttam, ami a festék alá ki volt téve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (69)
    2007-10-25  14:26
  31. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 25. 16:3471.

    mert megrögzött hajfestö vagyok   vagy inkàbb  

    havi minimum egyszer befestem vagy beszinezem, ha rossz kedvem van, vagy lelki gebasz, ez az egyik mod amitöl megujulok, még akkor is ha ali làtszik az eredmény   Szigoruan csak otthon. Egyébként meg nem birok egyfajtànàl megàllapodni, igy mindig màst probàlok persze àltalàban csak csak a barna àrnyalatai között.

    a 300ast még nem probàltam, nem is fogom, de szerintem az sem vöröses, mint ahogy a 400as sem. A kerek szàmosak nem vörösösek, ezek a természetes àrnyalatok.  A helyedben lehet a 400al kezdeném aztàn ha nem elég sötét, legközelebb még mindig ott a 300as.  Viszont pölö az én hajamban elég sok a vörés pigment igy akàrmit ràkenhetek mindig picit vöröses lesz a fénye. ebbe màr beletörödtem, fodràszhoz meg nem megyek    

    előzmény:
    Hedge (70)
    2007-10-25  14:45
  32. 2007. október 25. 14:4570.

    Te hogy-hogy ennyi féle árnyalatot kipróbáltál? 

    Akkor tök jó. Mert én sötétet szeretnék, de feketével nem akarom festeni a hajam. Örülök hogy két árnyalat is van ami majdnem fekete. Mégis melyik az a 300-as és a 400-as árnyalat közül, ami kevésbé vöröses?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (69)
    2007-10-25  14:26
  33. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 25. 14:2669.

    Sziasztok, olvasgattam a topicot, és gondoltam megosztom, hogy én melyiket probàltam, milyen eredménnyel. Ahogy le van rakva az volt a sorrend, de 1-1 szinezö között festettem is màssal, szoval egyik sem szüz hajra volt.

    régi casting 34-es, szép barna, semmi extra

    uj 400as, Barna, nagyon sötét barna lett, majdnem fekete,alig akart kikopni

    uj 600as, Sötétszöke, de a honlapon vilàgosbarnànak irjàk, bàr akkor a hajam hasonlo vilàgos volt, nem fogta be, tehàt tul vilàgos volt a hajamra

    uj 415ös Iced chocolate, nagyon sötét, bordos barna volt, rettenetesen utàltam, a viznek bordo szine volt hajmosàskor

    uj 535ös Chocolate, nagyon vörös volt, sokkal vörösebb mint egy àltagos csokibarna, a lemosott viznek szinte piros szine volt  

    uj 530 Praline, ez a legutobbi, ez szép aranybarna, a lemosott viznek szép aranybarna szine volt

    Egyébként jo szinezö, nagyon tartos. Valoszinü még ki fogom legközelebb probàlni az 500as vilàgosbarnàt, vagyis középbarnàt, mert hol igy hol ugy irjàk, aztàn meglàtom, vagy ennél, vagy a Pralinenél maradok, mert az volt a legjobb eddig. Külföldi honlapokon olvastam review-kat, és ott irtàk, hogy aki pölö feketét akar, elég a 300as darkest brown, mert mindig sötétebbre szinez mint a képen van. én ezért 400nàl sötétebbel nem is fogom, mert nekem màr az majdnem fekete volt.

    üdv. B.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_104327
    Torolt_felhasznalo_104327
    2007. október 25. 09:3668.
    nagyon köszi megnyugtattatok, azthiszem kipróbálom...remélem jó lesz majd holnap megírom, milyen lett a végeredmény.köszönöm mégegyszer a válaszaitokat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2007. október 25. 08:2767.
    Szerintem igen, a sötétebb szín be szokta fedni a világosabbat. Max. lehet, hogy a csíkokról picit gyorsabban kopik, és akkor kicsit melírozott hatású lesz a hajad, csak sötétebben, mint most.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104327 (65)
    2007-10-24  14:31
  36. 2007. október 24. 21:0166.

    szió

    saját tapasztalatot nem tudok mondani, de a dobozokon az áll, hogy befedi a melírcsíkokat, szóval szerintem 1 próbát megér

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_104327 (65)
    2007-10-24  14:31
  37. Torolt_felhasznalo_104327
    Torolt_felhasznalo_104327
    2007. október 24. 14:3165.

    sziasztok!!!

    nekem az lenne a kérdésem, hogy ha melírozott a hajam, az alapszínem pedig világosbarna, akkor el tudok  érni ezzel a színezővel egy szép, egységes barna hajszínt?a melírozott tincseimet befogja, vagy elüt majd????

    köszi a választ

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_287595
    Torolt_felhasznalo_287595
    2007. október 23. 21:3964.
    Voltam a 7végén egy Rossmanban, és nem volt az uj három árnyalat közül egyik sem. Tudtok mondani tippet hogy pesten hol lehet kapni? Vagy lehet mindenhol csak pont nekem volt pechem? Pedig már nagyon szineznék. Asszem kiprobálom ezt a Caramelt, aztán lesz ami lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2007. október 23. 20:4563.

    Szia, nekem nem lett szürkés, és nem is sötétített sokat a kiindulószínen. A lenövést biztos nem fogja meg, ha az nagyon eltérő színű. Nekem most nem volt lenövés, mert 1 héttel korábban lett rendesen festve, csak az a világosabb szín nagyon elkezdett vörösödni (legalábbis az én szememben nagyon), ezért színeztem rá ezzel.

    Egyébként NE a képet nézzétek a dobozon, hanem a minta hajtincset, ami kint van, a doboz nem igazán mérvadó. DE a minta hajtincs is a természetes hajon "létrehozott" színt mutatja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698944 (54)
    2007-10-21  17:09
  40. 2007. október 21. 19:5662.

    Sziasztok!

    Én is kipróbáltam a Creme Gloss-t. Nagyon tetszik, gyönyörű, fényes lett a hajam tőle. Nagyon jó az állaga, nem folyik össze-vissza és elég volt egy tubus a hosszú hajamra. 

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  41. 2007. október 21. 19:3561.
    mindenképpen olyan árnyalatit kell venni amiben nem szerepel a csokoládé, karamell, stb. nevek mert ezek mind-mind vöröses beütést sejtetnek szerintem. tehát csakis natúr színeket kell, de ez mindegyik márkában van.
    előzmény:
    Hedge (60)
    2007-10-21  18:38
  42. 2007. október 21. 18:3860.
    Ki is próbálom majd. Remélen nem lesz vöröses a hajam tőle. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698944 (59)
    2007-10-21  18:12
  43. Torolt_felhasznalo_698944
    Torolt_felhasznalo_698944
    2007. október 21. 18:1259.

    Akkor Dark Brown!  Ebből ezután is lehet sötétebbet csinálni...ha mégis úgy alakul...

    Kár, hogy világosítani nem tud a Casting... 

    előzmény:
    Hedge (58)
    2007-10-21  17:59
  44. 2007. október 21. 17:5958.

    Akkor lehet hogy fekete színezőt használhatok? 

    Bár az az igazság, hogy nekem a fekete már túl sötétnek tűnik. Mostmár jobban szereték valami sötét barnát. Ezért gondoltam hogy kipróbálom ezt a Dark brown-t.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698944 (57)
    2007-10-21  17:50
  45. Torolt_felhasznalo_698944
    Torolt_felhasznalo_698944
    2007. október 21. 17:5057.

    Elméletileg a színezők sokkel kevésbé károsak, mint a hajfestékek - már azáltal is, hogy a hajszál felszínén hatnak és nem a belsejében. Biztos, hogy a fekete szín esetén is így van ez!   Voltam régen én is fekete, rendes hajfestékkel...mondta is a fodrászom, hogy sokkal kevesebb károsító anyagot tartalmaz a fekete színező, azzal kellett volna kezdeni...de már késő volt... Aztán persze jött a szőkítés...meg a vörösödés...aztán megint a szőkítés....csoda, hogy még van hajam! De most eldöntöttem, hogy vigyázni fogok rá a jövőben... Ezért szeretnék színezőt használni.

     

    előzmény:
    Hedge (56)
    2007-10-21  17:36
  46. 2007. október 21. 17:3656.

    Én egyébként azért tértem át a barna hajfestékre, mert azt mondták hogy a fekete sok méreganyagot tartalmaz.

    Egyébként szívesen visszatérnék a feketére.

    Arra lennék kíváncsi, hogy a Casting Glossnak az ébenfeketéje, vajon mennyi méreganyagot tartalmaz és mennyire károsítja a hajat.

    Szerintem biztos az is ugyanolyan káros.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698944 (55)
    2007-10-21  17:13
  47. Torolt_felhasznalo_698944
    Torolt_felhasznalo_698944
    2007. október 21. 17:1355.

    Igen, ez furcsa, én is néztem... Jajjj hányszor történt meg, hogy az eredménynek köze sem volt a képhez!!! Ha egyszer Black, akkor gondolom fekete a végeredmény...

    Persze van, amikor a "szőke" nevű hajfesték vöröset produkál...vagy sötétbarnát... 

    A Casting internetes oldalán egyébként egész más képek szerepelnek némelyik színnél, mint a magyar változatnál...akkor most melyiknek lehet hinni??? 

    előzmény:
    Hedge (53)
    2007-10-21  13:39
  48. Torolt_felhasznalo_698944
    Torolt_felhasznalo_698944
    2007. október 21. 17:0954.

    Én is most szeretném kipróbálni a Gyöngyszőke árnyalatot...de nem szeretném, hogy nagyon szürkés legyen...Sokat sötétített ez a szín a kiindulóhoz képest? Nekem jelenleg 9.1-es Wellatonnal van festve a hajam, ami nem is lenne rossz, csak éppen néhány hónapja nagyon hullik...gondoltam kíméletesebb módszerre kellene váltani. A másik gond, hogy elvileg a Casting nem világosít, tehát a lenövésnél meglátszana a különbség...

    A Caramel árnyalat is tetszik, csak tényleg kicsit természetellenes a fénye a képen... Olyan furcsa zöldes...Ha ezt a szőkére ráfesteném, ki tudja, milyen érdekesség jönne ki belőle! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_276548 (47)
    2007-10-18  20:15
  49. 2007. október 21. 13:3953.

    Egyébként szerintetek hogy lehet hogy az Ebony Black nem fekete a hajfesték dobozán, hanem sötét barna?

    Annak feketének kéne lennie nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2007. október 21. 13:3752.
    Ja és nekem az lenne a lényeg, hogy ne legyen vöröses egyáltalán a hajam, mert írtózom a vöröstől. Elég nehéz olyan barna festéket találni amitől tényleg barna lesz a haj.
    előzmény:
    Hedge (51)
    2007-10-21  13:36
  51. 2007. október 21. 13:3651.

    Valaki próbálta már a Darkest brown 300-as árnyalatot?

    Nekem feketére volt festve a hajam, de már hónapok óta barnára festem és már eléggé fakult. Mostmár inkább sötét barnás a hajam. Szeretném kipróbálni rá ezt az árnyalatot, mert szerintem már befogná a hajamat rendesen a barna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_287595
    Torolt_felhasznalo_287595
    2007. október 20. 19:4950.
    Sziasztok!

    A 630-as Caramel árnyalatot próbálta már valaki? Nekem nagyon tetszik, csak kicsit tartok töle hogy nem lesz e természetellenes fénye a hajamnak. A dobozon egy picit az a kép. Amugy a hajam világosbarna, szinezve volt kb. 1,5 hónapja de már szinte teljesen kikopott. Szóval szerintetek bepróbáljam ezt a Caramel-t vagy inkább az 530-as Praline-t?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 19. 23:5749.

    én próbáltam már a sötétszőkét, nekem tetszik, de "eredeti"hajon szebb lesz, fényesebb, mint a festett részen. legalábbis nekem. de nagyon jó kis színező, nagyon tetszik.

    ha eredeti színében pomázna a hajam, akkor a borostányszínűvel mosnám be  ahajam, hogy rezes fényt adjak a saját hajszínemnek, az most nagyon tetszene!  de most úgyis lenövesztem... majd talán, ha lenőtt... de addigra úgyis 600x meggondolom még magam.    

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  54. 2007. október 18. 21:0248.
    Szia

    Leszívatás nélkül sajnos nem megy. Nekem is közép-sötétbarna az eredti hajam, és kb. 1,5 hónapja világosítattam ki. Nagyon jó lett.
    A fodrász 9%os hidrogén+szőkítőporral csinálta, ez a kombináció nem roncsolta a hajam , kb. 15-20percig volt rajta. (előbb a végekre tette csak fel, a tövére csak a végén kb. 7-8 percre) Ezt lemosta, majd erre jött a festék, ami nekem 7.3as aranyszőke Londa volt, így a hajm most olyan mézszőke szerű, kívülről "csak" világosbarnának tűnik, de nagyon jó lett, pont ilyent akartam. Egyáltalán nem lett baja a hajamnak, mondjuk a lelkére is kötöttem a csajszinak, hogy nagyon kíméletesen csinálja. Közben azért vagy 3x balzsamozott a lemosásoknál.
    Ez a szín azért is jó, mert egyáltalán nem vészes a lenövés, most már azért van egy 1,5cm-es, de szerintem még 1-2(3) hetet simán ki fog bírni. Amúgy sem vagyok a sűrű festés híve.
    Ja és ez az árnyalat szinte minden márkában kapható dm, rossmann-ban.
    előzmény:
    Aida84 (46)
    2007-10-18  11:32
  55. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2007. október 18. 20:1547.
    Ma megcsináltam a hajamat a Gyöngyszőke árnyalattal, nagyon szép lett, kicsit sötétített a kiinduló szőkén, szépen befogta, és le is hamvasította, eltüntette a vörösséget belőle. (Nekem sajnos vörösödésre hajlamos a szőkém, mindig hamvasítani kell valamivel.) És 1 doboz elég volt, pedig vállig érőnél picit hosszabb a hajam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2007. október 18. 11:3246.
    majd írd meg, mi lett az eredmény igazából le szeretném növeszteni a hajamat, azért festeném be az eredeti színére.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472414 (45)
    2007-10-18  11:08
  57. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 18. 11:0845.
    Én csak azt tudom neked mondani amit a fodrásztól hallottam az én hajammal kapcsolatban. Én kb. 2,5 hónapja festettem utoljára sötét bársonybarnával. Most szerettem volna 1-2 árnyalattal vilgáosabbat és azt mondta hogy az az árnyalat befogja a hajamat anélkül hogy kiszednénk belőle a festéket előtte. Bár ezt a festéket csak fodrász használja, nem ilyen drogériás, de lehet hogy találsz ott is olyat ami jó lesz. Szerdán megyek festetni, kíváncsi leszek hogy tényleg befogja e.
    előzmény:
    Aida84 (44)
    2007-10-18  10:39
  58. 2007. október 18. 10:3944.
    szia, köszi a választ. nekem már a sötétbarna eléggé lekopott a hajamról, nem tudom, hogy ha most befesteném egy árnyalattal világosabbra, az megfogná-e. a castingról már lemondtam, mondták sokan, hogy nem világosít 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_472414 (43)
    2007-10-18  10:36
  59. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 18. 10:3643.
    Szia Aida84!

    Én ishasonló cipőben járok, sötétbarna a hajam és szeretném 1-2 árnyalattal világosabbra. A héten voltam a fodrászomnál megbeszélni és mesélte, hogy 2 hónapja jelent meg egy új termék, ami kiszedi a hajból a festékpigmenteket, de nem szőkiti ki. Ezáltal nem roncsolja a hajat, mivel csak addig világosít amig nem éri el a haj az eredeti színét.
    Talán próbáld meg ezt. Vszont ilyet csak a fodrászok csinálnak, otthpn nem tudod.
    Nekem nem kell végül leszivatni, mert már eléggé kikopott a festék a hajamból és be fogja fogni a festék amit választottunk. Amúgy az sem mindegy milyen márkájú termékkel festeted.
    előzmény:
    Aida84 (40)
    2007-10-17  16:04
  60. 2007. október 17. 17:2142.
    Elég lesz! Nekem kicsit váll alattig ér! Általában más festékek húzósan voltak elegek, de ez simán! Főleg, hogy nedves hajra kell kenni, sokkal könnyebb, és jobban eloszlik! És az illata is jó!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201210 (39)
    2007-10-17  15:27
  61. Torolt_felhasznalo_276548
    Torolt_felhasznalo_276548
    2007. október 17. 16:2041.

    Tényleg semmit nem világosít, még természetes hajon 1 árnyalatnyit talán, de festett hajat tutira nem. Azt le kell szivítni, ha világosabbat akarsz (persze ha csak 1-2 árnyalattal akarsz világosabbat, nem kell szőkére szivatni, csak annyira, hogy a kívánt színnek megfelelő legyen a "világossága".

    Amúgy én is most tervezem kipróbálni a castingot, világos szőke festett (nincs előszőkítve, csak simán szőke festékkel festve) hajam van, és a tájékoztató szerint ezt az új Castingot már festett hajon is lehet használni, a gyöngyszőke árnyalatot néztem ki, az picit sötétebb, mint a mostani hajszínem.

    előzmény:
    Aida84 (40)
    2007-10-17  16:04
  62. 2007. október 17. 16:0440.

    sziasztok,

    elnézést, hogy idepofátlankodok a kérdésemmel. írtátok, hogy ez a festék (színező) semmit nem világosít, de tényleg semmit? most sötétbarnára van festve a hajam, és egy-két árnyalattal szeretném világosabbra festeni/színezni(ami az eredeti hajszinem lenne). szerintetek megoldható ez a castinggal?

    ha valakinek van ebben tapasztalata, megköszönném, ha válaszolna 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2007. október 17. 15:2739.
    milyen hosszú a hajad? vállig érő hajra elég 1 doboz?
    előzmény:
    norcsell (38)
    2007-10-17  15:20
  64. 2007. október 17. 15:2038.
    Én már befestettem vele a hajam, mahagóni árnyalattal! Nagyon szép lett, könnyű felvinni, és nem utolsósorban bőven elég!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_578929 (37)
    2007-10-17  14:45
  65. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 17. 14:4537.

    Én tegnap vettem meg a Borostyán árnyalatot. Kb 2 hét múlva lesz esedékes a hajfestés, majd beszámolok milyen lesz. Dobozon nagyon szép színe van!

    Itt fent van az összes árnyalat és tippek meg tanácsok is vannak, hogy kinek melyik szín áll jól!

    http://www.lorealparis.co.uk/minisites/casting/

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  66. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2007. október 16. 14:2836.

    Sziasztok!

    Hétvégén beszíneztem a hajam a Grenadine árnyalattal, világosabb ugyan nem lett, de szépen, egyenletesen befedte a festett hajam (és a lenövést is, nincs különbség a kettő között). Szép fényes lett a hajam, és helyenként vannak benne világosabb vörös hajszálak is - lehet, hogy ezek az ősz hajszálaim  - ez feldobja az egészet. Alapjában elégedett vagyok az eredménnyel, ha beválik ez a hajszínező, ezt fogom használni. De lehet, hogy legközelebb egy árnyalattal világosabbat veszek majd, így apránként hátha kivilágosodok.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_826250
    Torolt_felhasznalo_826250
    2007. október 13. 11:5635.
    Hello!
    Eladnék 2 dodot loreal casting creme gloss hajfestéket 550, mahagóni színben. Mindkét papírdoboz nyitott, az egyik festékből egy fültisztítóhegynyi hiányzik, szóval teljesen jó. 1500 ft-ért adnám a kettőt, anyukám vette, de mégse szeretné használni. moni@passwd.hu címre írhatsz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_251022
    Torolt_felhasznalo_251022
    2007. október 11. 19:1534.

    Szia!

    nem!még mindig megvan a rezes fény..kivéve ami már új haj..de a lenövés csak ennyiben látszik (elég gyorsan nő a hajam) hogy ott nem olyan fénye van..hanem sima

    előzmény:
    csigabiga (15)
    2007-10-10  17:24
  69. 2007. október 11. 14:4333.
    Dobozról nincs képem, a casting meggyvörös árnyalata volt. Hasonló színűt szeretnék, csak nem ennyire bordósat (és sötétet). 
    előzmény:
    norcsell (32)
    2007-10-11  14:23
  70. 2007. október 11. 14:2332.
    Melyik színezővel, és pontosan mennyire sötét az árnyalat?? Nincs kép? A festék dobozáról is jó lenne! Milyennek szeretnéd beszínezni ismét??
    előzmény:
    ellenálló (31)
    2007-10-11  13:45
  71. 2007. október 11. 13:4531.
    Valaki esetleg tudna segíteni??
    előzmény:
    ellenálló (30)
    2007-10-11  11:04
  72. 2007. október 11. 11:0430.
    Utoljára meggyvörösre színeztem a hajamat. (Kb. 1 hónapja) Melyik vörös árnyalat lenne jó, ami befogja? Sötétebbet nem akarok a mostani színnél.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2007. október 11. 09:5329.

    Nem fog menni! Otthoni pampucolással csak tönkreteszed a hajad...én már kísérletezgettem Csak fodrász! A többiek előttem is már leírták, a festős, és világosítós festék a már előtte festett hajom nulla!  

    Pedig jó lenne, ha otthon is meg lehetne csinálni... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (19)
    2007-10-10  17:54
  74. 2007. október 10. 20:5828.

    Sok sok éve Castinggal színeztem a hajam..most pár hete kimelíroztattam, tehát már nem színezhetem. Fáj a szívem a Castingért, igazán jó festék, mert festék, csak nincs benne ammónia..Rendkívül tartós, én kb 8 évig festettem a hajam a 12 -es Cassis színnel, és csak drasztikus melirozással lehetett ettől a színtől kissé megszabadulni..

    Jó fényes, illatos ápolt haj, hiányozni fog

    Ja, világosabbra nem színez, ez tuti.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2007. október 10. 20:4227.
    Festék festéket nem világosít
    Először kicsit koktélozni kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (26)
    2007-10-10  20:23
  76. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 10. 20:2326.
    Ja ezt nem tudtam.Én nem próbáltam csak hallottam róla
    előzmény:
    DijaBaba (25)
    2007-10-10  20:11
  77. 2007. október 10. 20:1125.
    ezek a viléágosító&festő hajfestékek csak természetes hajszínre jók, festett hajat nem világosít, szóval csak a tövét kapná ki  narancsosra, a többi maradna olyan mint volt. Inkább egy gyenge radírozás és utána mehet az új szín
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (24)
    2007-10-10  18:11
  78. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 10. 18:1124.
    Van az a hajfesték ami fest és világosit is egyszerre,de szerintem többet árt a hajnak mint egy normál hajfesték.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (22)
    2007-10-10  17:57
  79. 2007. október 10. 17:5823.
    Sajnos nem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (19)
    2007-10-10  17:54
  80. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2007. október 10. 17:5722.
    Ettől tartok én is... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (21)
    2007-10-10  17:55
  81. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 10. 17:5521.
    Előszőkités nélkül nem fog világosodni szerintem...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (19)
    2007-10-10  17:54
  82. 2007. október 10. 17:5420.
    Igen, ez az.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483838 (18)
    2007-10-10  17:47
  83. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2007. október 10. 17:5419.

    Sziasztok!

    Én a sötétvörös festett hajamat szeretném világosítani valami rézfényű, világosabb vörös árnyalatra. Szerintetek előszőkítés nélkül menni fog ezzel a festékkrémmel?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. Torolt_felhasznalo_483838
    Torolt_felhasznalo_483838
    2007. október 10. 17:4718.
    Ez az amibe nincs ammónia?
    előzmény:
    norcsell (17)
    2007-10-10  17:40
  85. 2007. október 10. 17:4017.
    Én nem próbáltam az előző szériát! Az jó hír, ha annyira nem kopik, mert akkor a festéket tényleg le lehetne váltani... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_897623 (13)
    2007-10-10  16:39
  86. 2007. október 10. 17:3816.
    Húh nem tudom mennyi a hatóidő, gondoltam most majd munka után elmegyek a boltba, és megveszem...csak előtte megkérdezlek titeket  
    előzmény:
    Julchie (12)
    2007-10-10  16:36
  87. 2007. október 10. 17:2415.

    Szia!

    De a rezes fény csak előszörre volt nem? Utána eltűnt belőle a mosások által? Vagy végig megmarad benne?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_251022 (14)
    2007-10-10  16:40
  88. Torolt_felhasznalo_251022
    Torolt_felhasznalo_251022
    2007. október 10. 16:4014.

    Szia!

    Én egy hónapja színeztem be a hajam Borostyánszőkére. Nekem szépen befogta a hajam és még mindig látszik, kicsit rezes fényt adott neki, de én természetes hajra kentem és nem festettre.

    De én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a termékkel..főleg mivel rendes festéket nem vagyok hajlandó a hajmra kenni(mostmár), csak színezőt.

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  89. Torolt_felhasznalo_897623
    Torolt_felhasznalo_897623
    2007. október 10. 16:3913.
    Hello!

    Én a szőkének nevezett full barnát kentem a szerintem barna, a festékek szerint középszőke hajamra. Tök szép lett, nekem befogta rendesen a nyáron tök szőkére kiszívott tincseimet. 2 hete festettem, de nem kopik, pedig sokszor mosok hajat. Hát azt nemtudom, hogy ki fog e jönni egyáltalán, nekem az előző széria sem mosódott ki, nőtt le
    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  90. 2007. október 10. 16:3612.
    De úgyis látod, ha már alakul a kívánt szín. Persze vizesen sötétebbnek tűnik. De sztem 20-25 p elég kell hogy legyen. Amúgy is ennyit írnak, nem?
    előzmény:
    Julchie (11)
    2007-10-10  16:31
  91. 2007. október 10. 16:3111.
    Ugyanaddig, ameddig a tájékoztatóban írva vagyon
    előzmény:
    norcsell (10)
    2007-10-10  16:29
  92. 2007. október 10. 16:2910.
    De akkor mennyi ideig hagyjam rajta???
    előzmény:
    Julchie (8)
    2007-10-10  16:21
  93. 2007. október 10. 16:279.

    Persze, hogy emlékszem!!!  Akkor te is kísérletezgetsz!!!

    Szóval nem olyan jó??? Kár, pedig jól néznek ki a színek!!! Mondjuk nekem a Plaletteből is a legsötétebb volt jó, nem tudom ezzel mit pirítanék.... (sírást legfeljebb &nbsp

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113059 (6)
    2007-10-10  16:08
  94. 2007. október 10. 16:218.
    Egy tipp, ha nem szeretnétek, hogy az eredmény sötétebb legyen, mint a dobozon látható: vizezzétek be a hajatokat! Miután a hajszínezőt összeráztátok a flakonban, vagy összekevertétek egy tálkában, adjatok hozzá egy kisebb diónyi sampont és 2-3 evőkanálnyi vizet. Ezt rázzátok/keverjétek össze, és kvázi mossatok vele hajat, ügyelve az alapos eloszlatásra! Vigyázat, erősen habozhat Az eredmény tuti
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 10. 16:137.

    ja, és ki ne hagyjam, a tövét meg nem fogta be rendesen, se a lenövést, se nem azt a részt, ami bàr festett volt, de kicsit vilàgosabb mint az alja..   szoval ezért kacsingatok màrmegint egyre jobban a sötétebbek felé.

    ha a sötétbarna jol àllna nekem semmi gondom nem lenne, de lehet az lesz a vége mert màr kezdem unni...

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  96. Torolt_felhasznalo_113059
    Torolt_felhasznalo_113059
    2007. október 10. 16:086.

    Szia norcsell  

    màr megint festegetünk?   ha emlékeszel még , palette gold gloss browns 102es hozzàszolàs..

    én probàltam a jeges gesztenyét, nagyon sötét bordosvöröses barna lett festett hajra, és közel sem kopott le sittysutty, tartos mint egy festék.. ugyohgy csak ovatosan

    (csak ugy zàrojelben megjegyzem, ma kentem a fejemre az uj 3 csoki àrnyalatbol a csokibarnàt, és az is nagyon sötét vöröses lett, a kàdban a festék szine pirosasbordo   volt !!

    remélem hamar kopik egy kicsit, legközelebb a praliné lesz az àldozat, na meg a fejem...  

    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  97. 2007. október 10. 15:375.

    Nekem a jeges gesztenye tetszik! 

    Nem tudom, megér-e egy próbát...Vagy ledobná a festett haj?? 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201210 (2)
    2007-10-10  15:05
  98. 2007. október 10. 15:364.

    Hát ez nem jó hír! 

    Pedig gondoltam, kímélem egy kicsit a hajamat!

     

    előzmény:
    Angel_fire (3)
    2007-10-10  15:06
  99. 2007. október 10. 15:063.
    Ez az uj Casting? En probaltam, termeszetes hajszinre. Szerintem minosegre jobb volt a regi valtozat, ennek bar jok a szinei, nem lesz olyan mint amit igernek, raadasul bo harom hajmosas utan ugy eltunik mint .... nem tudok jo hasonlatot.
    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26
  100. 2007. október 10. 15:052.
    én is nézegettem, tényleg szép.

    viszont ez a hajszínkrém név kicsit megtévesztő, mert gondolhatná az ember, hogy festék, de közben rá van írva, hogy 28 hajmosásig tart. Tehét mint színező műküdik.
    engem a gyönygszőke árnyalat érdekelne.
    előzmény:
    norcsell (1)
    2007-10-10  14:26

Címlap

top