Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Loreál Casting Creme Gloss

norcsell
Létrehozva: 2007. október 10. 14:26

Sziasztok!

Próbálta már valaki ezt az új hajszínkrémet??? Ha már festett a hajam be fogja ugyanúgy??? 

Nagyon szépek a színei, szemezgetek párral... 

  1. Torolt_felhasznalo_393870
    Torolt_felhasznalo_393870
    2009. március 3. 11:013901.

    Sziasztok!

     

    Hétvégén voltam a Tescoban és én is láttam palette 10 perces festékekt, de kicsit csalódtam bennünk, mert olyan árnyalt nem volt ami nekem tetzsett volna. De ez miattam van. Lehet vannak jó színei is, de azok inkább natúr árnyalatok.

     

    Viszont láttam az excell 10-ből új árnyalatokat is, azok szépek voltak.

     

    szerintetek melyik milyen lenne? Melyik nem lenen túl sötét? A 4.0 nagyon fekete lett a hajam...

     

    Most 6,52 majirellel van festve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. március 3. 09:323900.

    Sziasztok!

     

    Bocsi hogy belekotoyogok, de tapasztalat, ha a hajatokban megvan a vörös pigment akkor fesettek rá akármit egy idő után úgyis előjön a vörös fény. Max hamvasító sampon segít rajta valamit.

    Az én hajam is alapból vörös. Volt már olyan hogy totálisan eltörtem a hajkamat a sok festéssel mire sikerült elérni a hamvas árnyalatot, aztán a hosszú derékig érő hajamból lett állig érő emiatt..

    Nekem ilyen színű most a hajam és ezzel festettem utoljára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. március 3. 09:153899.
    Megpróbálok majd képet feltenni.Egyébként nekem is a vörösességgel van bajom,ha középbarnát szeretnék,akkor legalább három különböző színben pompázik.Úgyhogy már alig várom,hogy egységes színű legyen,remélem,hogy szép lesz.
    előzmény:
    sweetnika7 (3897)
    2009-03-02  21:50
  4. 2009. március 2. 22:413898.
    Igen olvastam, örülök hogy jó lett a hajad Az enyém még nem az igazi, kicsit vöröses, attól jó lenne megszabadulni.  Szóval első körben kéne rá egy Majirel 5.71, aztán lehet kipróbálnám a wella 5.77-et, az nagyon tetszik A festés már aktuális lenne, de most nincs igazán pénzem rá... addig is pihen a hajam
    előzmény:
    sweetnika7 (3896)
    2009-03-02  21:49
  5. 2009. március 2. 21:503897.
    Engem nagyon érdekelne hogy milyen lesz a hajad,képet majd teszel fel?
    előzmény:
    dytta20 (3895)
    2009-03-02  21:39
  6. 2009. március 2. 21:493896.
    Szia.Hogy vagy mi ujság?De aranyos vagy hogy irtál.Köszi szépen.Biztos láttad a hozzászolásomat,hogy sötétbarna lettem,mert képzeld álladóan kikopott rózsaszinre a viola már nagyon elegem lett,a vörös persze át üt,de fényben olyan mintha csoki barna lenne,a páromnak is nagyon tetszik.Na megtaláltad az álomszined?Ha lesz itt Cegléden palette 10 perces kiprobálom,nálunk a tescoba nincs még ez a festék.Mikor lesz aktuális a hajfestés?Lehet hogy irtad de nem mindig vagyok itt.
    előzmény:
    DijaBaba (3893)
    2009-03-02  21:31
  7. 2009. március 2. 21:393895.
    Szóval nem használtátok.Majd megírom pénteken,milyen lett,ha érdekel valakit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 2. 21:343894.
    júúj arra nagyon kíváncsi leszek h milyen lesz...igen közben én is felfedeztem azt a másik dobozt és azon tényleg világosabb a csaj haja... innentől kezdve már csak benned van a reményem mert én jó darabig nem nyúlhatok a hajamhoz... de ha ez igaz amit a csaj írt és tényleg attól a festéktől lett olyan a haja akkor szívesen kipróbálnám.... csak ha neked is para a lila h kopik.. lehet nekem is necces lenne mert vörösre kopik az enyém is ééés akkor lehet ezzel is ráfaragok...
    előzmény:
    momokaaa (3892)
    2009-03-02  21:09
  9. 2009. március 2. 21:313893.

    Már beszéltük itt a csajokkal, jó sok hozzászólás is lett, a Palette 10perces már kapható a Tescoban. Más helyen még nem láttam.

     

    Ja és most látom, hogy itthon 2 gépet használok: a 2 monitoron teljesen más színűek a hajak. Szóval így soha nem fogjuk tudni megmondani egymásnak a tutit, ahány monitor, annyi árnyalatban játszanak a hajak, pláne, hogy már eleve a kép se adja vissza a színeket rendesen De azért jó nézegetni a sok szép hajat... Ma pl aCasting csoki reklámot láttam, hát nem sok köze volt a valósághoz, Penelope haján olyan szép aranyos az 535, nem tűnik egyáltalán vörösesnek... Olyan ez, mint a szempillaspirál-reklámok a műszempillákkal

     

    Tamara, a képeket később felteszem, most a másik gépet használom

    előzmény:
    sweetnika7 (3891)
    2009-03-02  20:58
  10. 2009. március 2. 21:093892.

    szia!

    pont ezt a festéket vettem meg,csak annyi h annak már más a doboza,de ugyanúgy 700as(bár a kettőt megnézve az új dobozon a csaj haja nekem világosabbnak tűnik...)

    ma akartam befesteni,de csak a tövét,mert koptatni akarom,és a múltkori castingos fekete cseresznye után borzalmasan néz ki a töve(majd 1 hónapja festettem)de sajnos várnom kell,mert ma jött meg,és festés előtt barátőm közölte h így nem lehet befesteni,mert állítólag nem fogná be.úgyhogy megint várnom kell 7végéigde majd megírom milyen lett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3889)
    2009-03-02  19:05
  11. 2009. március 2. 20:583891.
    Szia.Szerintem ez egy jó sötétbarna,szinte fekete,tudom még a középbarna a palettében is jó sötét.A bolti festékek,na persze nem mindegyik ,kimélök.Tapasztaltam,amikor fodrászkellékes festékkel lett festve állandóan száraz volt pedig maga a festék jó drága volt,amikor meg boltival mindig szép volt,mindig sötétebbet választottam mert kb 2 hét mulva olyan volt mint a dobozon.Brillance most már a fénynél is és a szobában is jó sötétbarnának látszik.Majd ki akarom probálni a palette deluxot.A palletében vajon mikor jelenik meg a tiz perces festék,abba is láttam szép barnákat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3889)
    2009-03-02  19:05
  12. Torolt_felhasznalo_991910
    Torolt_felhasznalo_991910
    2009. március 2. 20:243890.
    na ez már jobban tetszik mint az előző nekem ő az új szerelmem -->
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3889)
    2009-03-02  19:05
  13. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 2. 19:053889.

    Aha.. szóval akkor nem ajánlatos ilyet vennem... azért kérdeztem itt mert nekem is olyan feketésnek mattnak tűnik még a dobozon is.. és általában a dobozon szépek a színek a hajon kicsit rosszabb.. akkor ez mit produkálna ugyan !!

     

    Ezt mindenkinek!!

    Fel tudtam venni a kapcsolatot ezzel a lánnyal akit már korábban is ide tettem ... és azt mondta h ezzel a 700as árnyalattal van festve a haja... a nevéhez képest... a dobozon jól néz ki.. sztem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991910 (3888)
    2009-03-02  17:48
  14. Torolt_felhasznalo_991910
    Torolt_felhasznalo_991910
    2009. március 2. 17:483888.
    Szia! Az egyik bnőmnek ezzel a festékkel volt festve a haja, de úgy, hogy ráfestette a vörösre és nem fogta be rendesne, de végülis az árnyalat ilyen lett neki is. :) De szerintem szimplán attól a festéktől tuti nem lesz ilyen...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3887)
    2009-03-01  21:48
  15. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 1. 21:483887.

    Sziasztok!! Véleményeket kérnék!!!

    Ennek a lánynak állítólag ezzel van festve a haja... nekem nagyon tetszik csak nem tudom h igaz-e az infó.. sztetek??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2009. március 1. 21:053886.

    Sziasztok!

     

    Használtátok már a Récital Preference Brazília árnyalatát?Ahogy nézegettem,itt világosabb színeket szoktatok használni,de valaki hátha.. Pénteken lesz festve a hajam,meguntam,hogy a töve mindig kicsit világosabb,és ez már olyan színű lenne majdnem,mint az eredeti hajszínem..Azaz majdnem fekete,de mégsem. Köszönöm a választ előre is!Már ha van tapasztalatotok ezügyben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 1. 19:183885.

    1. Bocsi ha figyelmetlen voltam... szűröm a hozzászólásaidat de volt rá precedens h fagyott ez a ... laptop és sok dolgot benéztem vagy észre sem vettem mert én mindenkinek visszaírok lehetőség szerint és ha a nekem szánt üzenet között van még 4 nem nekem szóló akkor elő fordul h véletlenül kihagyom vagy átkerül a másik oldalra és tényleg nem veszem észre.... 

     

    DE  ha nem tetszik az amit írok akkor ne reagálj... még mindig jobban elviselem mintha fellengzősen aprehendálsz!!!!

    előzmény:
    DijaBaba (3884)
    2009-03-01  17:45
  18. 2009. március 1. 17:453884.

    Ne haragudj, de a te szemed szűri az én hozzászólásaimat????? Nem egy alkalommal kerestem már vissza neked ezt a k..va 5.71-est a hajamon, de te megkérdezed huszadjára is h van-e vkinek képe róla... Azt is írtam, hogy élőben JÓVAL SÖTÉTEBB volt, de te erre is beírod hogy seszínű...Nem fogod fel, hogy a kép nem adja vissza hogy milyen lett élőben?  Komolyan már az agyam eldobom tőled... eddig próbáltam türelmesen válaszolgatni neked, innentől nem érdekel, fessed a hajad hetente, egyszer majdcsak leesik a fejedről...

     

     

     

    Elnézést kérek mindenkitől, de ez most már kikívánkozott belőlem.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3883)
    2009-03-01  17:21
  19. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 1. 17:213883.

    Ha jól emléxek csíkost írtam.. ha rosszul akkor bocsánat a semmilyent azt úgy értettem h a csíkok amiket látok. mert nem látom mindenhol tökéletesen egyszínűnek de gondolom azért mert neki is vöröses volt (valószínűleg ezért választotta ő is ezt a festéket).. azok nagyon is világosak az én elképzelésemhez képest... szóval a kép alapján nekem világos barna ...

     

    Amúgy tényleg elgondolkodtam h vissza festem a fenébe feketére... csak ha már a 7. hónapot küszködöm ezzel a barnával akkor már nem érné meg vissza festeni mert ha megint kattan az agyam h megunom vagy ilyenek akkor előrőr én már tuti nem kezdeném ezt a szenvedést!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (3879)
    2009-03-01  16:53
  20. 2009. március 1. 17:153882.
    Szia! Nekem nagyon kopott, már 2 hét után alig hasonlított a frissen festetthez, viszont nagyon szépen csillogott még hetek múlva is és nem mattá fakult!
    előzmény:
    milumilu (3880)
    2009-03-01  17:04
  21. 2009. március 1. 17:133881.

    Sziasztok!

     

    Tegnap végre döntöttem és megvettem a Nutrisse Capuccinot. De csak azért ezt mert a mahagónis árnyalatot nem találtam sehol, gondolom kezdik beszüntetni. Vagy már nincs is. Jövő héten pénteken leszek befestve vele.

    Tegnap leszólítottam egy csajt mert nagyon megtetszett a hajszíne és vadállat módjára csillogott neki! Azt mondta Kallos 5-ös violával van festve! Na ezen meglepődtem mert már több fodrász is mondta hogy az a lehető legszarabb festék és van akinek tőben letörik tőle a haja. Már csak ezért sem fogom kipróbálni! De tényleg gyönyörű volt a haja tőle!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2009. március 1. 17:043880.

    A casting hajszínező amúgy sokkal jobban kopik, mint egy festék? mert láttam már nagyon szép színeket, pl. praliné, amit akár ki is próbálnék, csak ha 2 hét múlva már fakóra kopna a fejemen, akkor nem biztos, hogy örülnék!

     

    Márcsak azért is, mert nemsoká itt a nyár, strandolás meg ilyenek, gondolom gyorsabban lekopik... vagy tévedek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 1. 16:533879.

    szerintem egyszerűbb lenne, ha visszatérnél  feketéhez

     

    amúgy ha jól emlékszem, akkor valaki írta, hogy a wella festékeknél a 7-es második szám a natúr barnát jelöli...

    és szerintem nem semmilyen színű a haja azon a képen, hanem natúr barna. nekem foltosnak sem tűnik. de lehet, hogy rosszul látom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3878)
    2009-03-01  16:33
  24. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. március 1. 16:333878.

    aham... köszi szépen h megkerested nekem !!

    Hát ezen a képen is olyan seszínűnek látszik a haja... meg csíkosnak... és mivel nekem is csíkos nem elég csak a vöröset eltüntetni hanem örülnék ha végre egyszínű lenne a hajam!!

    Húúú nagy dilemmában leszek sztem... vmiért még mindig a koleston perfect 5.71es felé húz a szívem.. bár lehet h felkenve az sem produkál többet..

     

    Hát végülis... talán van még 60évem... egyszer csak sikerül kiegyeznem vmi színnel...

    előzmény:
    nyuszimamusz (3874)
    2009-03-01  09:45
  25. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. március 1. 12:553877.

    Nincs mit...

    amúgy valószínű én is, csak előbb normális alapszínre kéne hoznom a hajam, az kb még 2 festés, és akkor sem lesz teljesen "vörösmentes", szóval kb  12 hét múlva mehetne bele először melír... Az a haj amúgy nekem is tetszik amit feltettél, de attól még igencsak messze járok...Nyárra talán lesz belőle valami... Neked sok sikert..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_265086 (3875)
    2009-03-01  10:19
  26. 2009. március 1. 12:493876.
    szia.hát igen,de sztem a 630as nem fogná be a hajamat m elég sötét.úgyh maradok az 530asnál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (3860)
    2009-02-28  11:23
  27. Torolt_felhasznalo_265086
    Torolt_felhasznalo_265086
    2009. március 1. 10:193875.
    cs-jucus köszi szépen!
    De hogy birom ki azt a 2 hetet...:)
    Lehet ezekután tincsezni fogok csak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2009. március 1. 09:453874.
    magtaláltam!a színmintán nagyon sötét,de a DijaBaba haján meg világos,de azt írta még korábban h élőben egy kicsit sötétebb az ő haján is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3871)
    2009-02-28  18:41
  29. 2009. március 1. 09:213873.
    Szia. DijaBaba-nak már volt ilyennel festve a haja és küldött is előtte/utána képeket!keresgess vissza jó sokat!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3871)
    2009-02-28  18:41
  30. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. március 1. 06:193872.

    Én is köszönöm az infót, ezek után tuti nem veszem meg, nekem pont a vöröses fény eltüntetése lenne a cél...

    Amúgy ha gyakran mosod, elméletileg fog kopni, vagy várj 1-2 hetet és színezd át másik árnyalattal, az talán eltünteti a tövénél a vörösséget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_265086 (3868)
    2009-02-28  17:11
  31. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. február 28. 18:413871.

    Nah.. némi siker élmény... találtam 5/71et... igaz ez Koleston Perfect.. de mikor szőke voltam kolestont használtam és nem volt bajom vele... egyszer a kékesfeketémbe is kevertem kolestonból sima kéket...

     

    De találtam 5/07et.. itt a 7es már nem a zöldet jeletni??szóval ez már másabb kategória mint a 5/71esnél a 7es szám???

    Tényleg bocsánatot kérek tudom h vagy 1000 elmagyaráztátok már a számokat de egyszerűen képtelen vagyok nem összekeverni!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3870)
    2009-02-28  18:15
  32. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. február 28. 18:153870.

    Igen a majirelben nagyon gondolkodok mert már tényleg sokan mondták h faca a festék... a számok alapján az 5.71es különösen jól hangzik nekem!!!

    Viszont annyi a bibi.. hogy én ezt nem találom sehol... ha beírom a google-be kidobja a palettát de 5.71es nem szerepel rajta !!!

    Vki meg tudná nekem mutatni h mégis milyen tincsen vagy ha esetleg volt már festve vele vkinek a haja és esetleg lenne kép??!!

     

    És akkor sztetek ha február 24én volt festve ... akkor legközelebb csak március  24én festhetem???

    előzmény:
    nyuszimamusz (3855)
    2009-02-27  21:40
  33. Torolt_felhasznalo_830029
    Torolt_felhasznalo_830029
    2009. február 28. 18:093869.
    köszi az infót... legalább így sosem veszem meg a vörös hatása miatt és megúszok még egy mellényúlást!!
    előzmény:
    starlit322 (3847)
    2009-02-27  15:01
  34. Torolt_felhasznalo_265086
    Torolt_felhasznalo_265086
    2009. február 28. 17:113868.

    HELP ME!
    Tegnap elszántam magam hogy befestem a 700-as szinnel, elméltileg ez sötét szőke...

    Be is festettük  és hajmosás után döbbenet ült az arcomra.

    hajam tövénél...ilyen be nem határolható vöröses-szőkés-szinű lett!
    A hajvégeknél olyan mintha az eredti szinem lenne.

    mit tegyek hogy ne legyen ez a vöröses szin a töveknél? vagy várjak hogy kikopjon...egyáltalán ki fog ez kopni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. február 28. 17:003867.

    köszi Neked is...

    na nekem ez elég biztató. Mármint az hogy barnás... végülis sötétszőke-világosbarna hajszín lenne a cél, ami félig meddig meg is valósult csak kissé rezes a fénye, ahogy kopik a 701-es alfaparf a koktélozás után...ha ezt valamennyire elfedné, meg fent a "sárgás" részt barnásra az jóóó! Mert ugye  ha világos barnával festeném/színezném full sötét lenne, ezért próbálkozom "szőkével"

    Az meg nem baj ha kikopik (nekem) mert ha nem sikerül olyan jól akkor azért, ha meg igen, végülis mindegy mert pár hét múlva mehetek festetni a fodrászhoz, csak addig kéne egy ideiglenes megoldás amivel egyszínübbé tehetem, nagyobb roncsolás nélkül...

    előzmény:
    uaim (3865)
    2009-02-28  15:52
  36. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. február 28. 16:543866.

    Köszi a tanácsot, igen asszem így fogom csinálni, a lényeg hogy kicsit egy színbe hozzam... a 600-as-t pont a vörössége miatt mellőzném, meg mivel elég sötét is lenne szerintem...

    de ha tényleg ilyen szépen csillog az már fél siker

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (3864)
    2009-02-28  15:49
  37. 2009. február 28. 15:523865.

    Én használtam, nekem nem volt a legjobb, olyan barnás a szin, de nekem nem fogta igazán be a lenövésem, pedig szőke a hajam:) Picit talán egyenletesebb fénye lett a hajnak de lekopik nagyon hamar szerintem. Persze lehet hogy másnál más eredmény lesz.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122692 (3861)
    2009-02-28  13:45
  38. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 28. 15:493864.

    akkor jobb is ha inkább színezed a hajad.

    szerintem ez nem lenne rossz, én úgy csinálnám, hogy arra a 10-15 cm-es "sárgás" részre kenném először fel, a végekre meg csak 5-8 percre kb.

    szerintem ez a színező csodát tesz a lemattult, kifakult hajjal, és olyan szép fényes lesz tőle, hogy csak na. (bárcsak megmaradna a fény...) örökre

    ja igen, 600-ast használtam, nekem vörösesen kopott, de hát ez fügött attól is, amire ment ugye...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122692 (3863)
    2009-02-28  15:06
  39. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. február 28. 15:063863.

    Szia!

     

    Köszi a választ...

    Az a helyzet hogy kicsit félek a színeredménytől, mert nekem nem natúr hajra menne, és már annyit kínlódom a hajammal az utóbbi hónapokban...

    Feketéből akartam nagyon világos barna lenni, hát ez nem egy egyszerű művelet, ezt tudtam... most ott tartok, hogy 3 hete fodrász lekoktélozta a hajam, szépen le is szedte, fent 15 cm kb citromsárga, alatta rézvörös, a vége rozsdavörös lett, de féltem ha világosbarnával vagy sötétszőkével megy rá túl sötét lesz az eredmény, ezért 701-es alfaparf hamvas középszőkét kent rá. Jó színe lett csak sajna eléggé átüt a vörös rajta (amit tudom hogy egy darabig még így is marad, jó pár festés kell hozzá hogy elfedje) meg  a teteje világosabb és a vége kicsit sötétebb, szóval olyan melírhatású, de nem rosszz. Viszont ahogy mosom (2 naponta persze ) egyre fakul és már igen csak rézvörös a fénye. Festetni most jó pár hétig azt mondták nem ajánlatos (így is csoda hogy épen megúszta a hajam) ezért gondoltam ammóniamentes színezőre, viszont félek a 600 túl sötét, ettől meg félek fent a világos résznél még rezesebb fénye lenne. Amúgy term. fényben kb hasonló most a hajam színe mint a kép amit betettél. Csak fent világosabb (a pasim szerint sárga, na ezt akarnám eltüntetni) és a sötétebb végével jobban egy színbe hozni illetve a rezes fényét tompítani...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589395 (3862)
    2009-02-28  14:51
  40. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 28. 14:513862.

    szia!

    én is a 700-on gondolkozok...

    tettek már be régebben 700-sal színezett hajat.

    hasonló volt, mint ez:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_122692 (3861)
    2009-02-28  13:45
  41. Torolt_felhasznalo_122692
    Torolt_felhasznalo_122692
    2009. február 28. 13:453861.

    Sziasztok!

     

    Próbálta már valaki a Casting 700-as (szőke) árnyalatát? Mennyire szőke...? Gondolom sötétebb mint a képen látható szín, inkább olyan sötétszőkés-világosbarnásnak látszhat... Tapasztalatok?

    Köszi előre is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. február 28. 11:233860.

    gondolom a jobb felső sarokban lévőre gondolsz, nem?

    szerintem ez inkább 630, az 530 ennél tuti sötétebb...

     

    előzmény:
    nyuszimamusz (3858)
    2009-02-27  23:39
  43. 2009. február 28. 10:343859.

    sziasztok

    Szoktam néha olvasgatni a hajfestős fórumokat.

    Én is otthon oldom meg a festegetést, hiába mondják a fodrászok, hogy a bolti hajfestékek rossz minőségűek, nekem csillogó a hajam tőle.

    Ami nálam bevált az a natural and easy. Nekem hátközépig érő hajam van, sötét vörösesbarna, fényben teljesen vörös, és a mandula csokoládé színt használom.  gondokodok a mokka csokoládén, de még nem döntöttem, melyik legyen a következő áldozat. 

    Én kéthavonta festem a hajam, mert elég lassan nő, a hajam is sötét barna alapban is, szóval nem vészes a lenövés, és én úgy vettem észre, hogy festés után 2 hónappal is tud csillogni a hajam és nem is szárítja ki a festék. Szóval nekem ez vált be.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. február 27. 23:393858.
    Megtaláltam azt a színt amit nagyon szeretnék!meg persze azt is hogy ilyen fényesen csillogjon!:-Da két felső az, szerintetek az 530as castinggal ilyesmi lenne?tudom h az sötétebb de a 630as meg már túl világos sztem.vagy nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2009. február 27. 23:163857.

    Megtaláltam (nem jutottam ide, csak most)

    egy loreal volt. 

    Szóval én maradok a loreal festékeknél asszem:))

    Ma néztem az excellence 5-öst és az világos barna (itt) 

    előzmény:
    veroni85 (3852)
    2009-02-27  15:39
  46. 2009. február 27. 22:473856.
    Hát a fényben látszik hogy barna,vöröses,de tudod nekem vörösre volt még kenve és azért.De szóbai fénynél feketés,azt hitték hogy természetes a hajszinem,igaz nem napfényben látták.A tővén látszik hogy barna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3823)
    2009-02-26  23:57
  47. 2009. február 27. 21:403855.

    Szia!én olyan másfél éve még totál vörös voltam, de barnát szerettem volna.nem akartam tönkretenni a hajamat,amúgy se vmi erős, és a koktélozást és hasonlókat kihagytam.koptattam egy ideig, 4-5 hetente festettem, folyamatosan 5ös színmélységű natúr festékkel és minden egyes festéssel egyre inkább tűnt el a vörös!most már egyáltalán nics vöröses árnyalata elég rég óta.tényleg sok időbe telt, de legalább nem ment tönkre a hajam!sztem neked is megérné,ha türelmes lennél.

    miért nem fested be majd, jó soká majirel 5.71essel?az elvileg kiszedi a vöröset!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830029 (3823)
    2009-02-26  23:57
  48. 2009. február 27. 18:023854.
    Ha megtaláltad szólj! Én is ilyet vadászok csak picit világosabbat! De az árnyalat stimmel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_991910 (3853)
    2009-02-27  17:36
  49. Torolt_felhasznalo_991910
    Torolt_felhasznalo_991910
    2009. február 27. 17:363853.
    Sziasztok! Remélem tudtok nekem segíteni, fontos lenne! Mellékelek képet álmaim hajszínéről, nagyon tetszik, ilyet akartam mindig, de nem találtam róla képet. Tudtok olyan festéket ajánlani, amivel ilyen hatást tudok elérni? Főleg a Loreal Excellence árnyalatok érdekelnének, azok a termékek általában jó minőségűek. Köszönöm!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2009. február 27. 15:393852.
    Oké! Várom!
    előzmény:
    mesezöld (3851)
    2009-02-27  15:29

Címlap

top