Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
no íme "vörösségem". nagyon szerettem ezt anno.
azóta meg a hamvasat imádom rendületlenül... ez van.
akkor szerintem ehhez hasonló csokival fesd, mondjuk azzal a palette-tel. és hagyd rajta mondjuk 10 perccel kevesebb ideig. én úgy szoktam (régen) ha nem akartam, hogy nagyon sötétre kapja be.
és mivel sajnos alapból a száraz felé hajlik a hajtípusom, így ez nem nehéz... főleg egy festett hajnál, ami lehet, hogy még szárazabb.
akkor szerintem a 73-at töröld ki abból a mappából, mert szerintem az teljesen olyan, mint egy természetes vöröses haj, nem a legvilágosabb fajtából ugyan, de mivel én is nagyon fehérbőrű vagyok, ezért mindenki azt is hitte, hogy az az eredeti hajszínem volt.
akkor miért nem fested azzal, amivel akkor festetted a hajad amikor megismert? vagy az a decore csoki volt?
én sem bírtam egy idő után magammal, mindent ki akartam próbálni, minden dobozon lévő képet imádtam.
a 73assal kibírtam több, mint fél évig, igaz akkor max 2-3 havonta festettem utána.
akkor áttértem a nutrisse 73-ra, és onnantól kezdve meg sötétítgettem.
na mindjárt megkeresem azt a képet.
dm, rossmann biztos.
vagy rendelj netről, szerintem lehet.
ez a kép hétvégén készült, természetes fényben. itt szép pl, neki is meg nekem is, csakhat nem mindig ilyen
ezek a doboztetök, nekem is el vannak mentve a gépemen, a "talŕn jo lenne" mappŕban. Régen a 67 csokit hasznŕltam ezekböl csak akkor még mas volt a képen, majd a mogyorot én is, ugyanez a csaj volt rajta. hat, ja, szépen vilagossagi sorrendben ki is probalgatnam öket
Szoval a pasi nem szereti ha a vilagos vörösesbarna bizonyos fényben atmegy olyan vörösesbe, mintha természetes vöröses lennék tudod akiknek vilagos a börük is. na azt nem szereti, inkabb a csokira szavaz, de ne legyen sötét. de ne is tul vilagos... érted, nehez a lelkemnek megfelelni de istenem csokihajjal ismert meg, és azota azt hajtogatja. csak én nem tudok a fenekemen ülni, és probalgatok, majd ugyis csoki lesz a vége... csak csokibolse mindegy milyen, mert nehogy tul sötét legyen... és most attol félek, erre a hajamra barmilyen csokival ramegyek, tuti sötétebbre fogja bekapni.
de most is egyszer azt mondja milyen szép, mas fényben meg hogy hmm...
szia!
hogyhogy nem jó irányban világosít?
foltosan? vagy túl vörös?
de mindegy is, szerintem a lényeg, hogy világosabb lett, mert a nagyon sötétet úgy sem szeretted. most legalább tuti befogja majd ez a festék.
nem szívfájdításképpen, de pont tegnap láttam a dm-ben, hogy van új wella decore tincskatalógus és a barnás kollekció is benne van, ezek a színek: (szerintem ezekből tuti találnál olyat, ami tetszik)
én anno a 73-as mogyoróval kezdtem a pályafutásom mindenki azt hitte, hogy eredeti vörös a hajam. majd teszek fel róla képet.
hehe, kiélem magam az emlékezésben
üdv a klubban!
és köszi a tapasztalatokat. Igen a Brillancot én is hasznaltam mar régebben még otthon a termeszetes barnat, és tényleg jo volt, de itt sajnos nem lehet kapni azt se, meg a Decorét sem a mŕsik régi kedvencemet.
Most viszont hétvégén a pasim megjegyezte, hogy ez a A3 perference nem jo iranyban vilagosit, igy valszem megint festek valtas lesz...
Valoszinü Palette Gold Gloss Chocolate -re. Na majd kiderül, de megfogadtam 4 hétig nem veszem meg elöre a festéket, mert a fürdöszobapolcon nem marad sose sokaig, valahogy mindig raugrik a fejemre idö elött
nekem a legeslegesleges festék a Casting volt. A régi Casting, mert az újat még nem próbáltam:-))
Meg az Igora royal, de az is csak akkor, ha nem túl erős oxival van keverve.
Ezektől dús, fényes, egészséges maradt még mindig a hajam:-))
Ma végre hajat mosok Most tettem rá szárazon ilyen tubusos balzsamot, pont az amit te mondtál Tamara, ilyen alkoholos Tényleg büdös amúgy, de így nem érződik mert kimosom belőle Viszont jót tesz a hajamnak De benne nem hagynám... arra nekem csak a spray balzsam vált be.
Megírom majd, hogy mennyit kopott a hajam
Sziasztok!
Én is feketével kezdtem 18 évesen én is azért, hadd szóljon
Most 30 vagyok, vannak tapasztalatok... Voltam fekete, szőke, vörös(rókavörös, mahagóni stb), barna, padlizsán... Közben lenövesztés... Leszívatás 19 évesen... utána barna... újra kiszőkülés, bemosások,henna, most félig lenövesztés jelenleg sötétszőke.
Bichodoro, nekem a Brillance feketéje vastagította a hajszálaim. Anno a legelső. És gyönyörű fényes volt.
Tapasztalatok?
A leszívatott szőkémet befogta a színező. Elvileg a rendes festék behatol a hajba, a színező rátapad a külső felületére. Nekem ez a módszer bejött. Ha most váltanék mondjuk barnára, először is (mivel kiszőkített) vennék egy doboz tartós hajszínezőt, aztán festeném fokozatosan rendes festékkel. Így nem roncsolom szanaszét a hajhagymáim.
Jelenleg azért kezdtem újra festeni, mert őszülök
Ja, és végig ragaszkodtam a vállig, hátközépig érő hajacskámhoz, ami eredetileg aranybarna hullámos, vékonyszálú és sok. Olyan Karádys.
Olvasgatlak benneteket, ügyesek vagytok
én egyzser azt a nyomós (fogkrém)tubosos gliss kurt akartam megvenni, ami hajpakolás és fénykúra vagy mi a szösz egyben, de annyira alkoholszaga volt...
nem véletlenül, mert a második összetevő az alkhol benne. szóval azt nem vettem meg.
jaja, én is láttam ezeket a barna meg szőke hajra való pakolásokat szórják ki, igaz nálunk nem ennyire olcsón, "csak" féláron. de nekem volt barna hajra való pakolásom és azt nem szerettem különösebben.
Gliss Kurból a rózsaszín termékcsalád jön be , a pakolása is nagyon jó.(jó még a narancssárga is, de annak olyan tömény az illata, hogy csak néha bírom használni.) ja és jut eszembe az a folyékony olajcucc is jó,(a citromsárga) a sampon és a balzsam, a pakolása túl kemény volt.
SZiasztok!
Olvasom, hogy ti milyen ügyesek vagytok már a hajfestésben!
Dijababa valamelyik nap írtad, hogy tetél a hajadra szárazon Gliss kur nem kimosható regenerálót.Milyen lett utána a hajad?Sookal fényesebb?
Mert ha jó én is kipróbálom.Én is itthon fesem a hajamat, csak akkor a fodrásznál, mikor vágatok a végéből.
A jövő héten én is meglátogatom a fodrászt, mert már át kell vágatnom a végeit!Most szeretném, ha kicsit tépettebbre vágná, mert most majdnem mindenhol egyforma hosszú, kicsit unalmas.
Már sikerült a lapockám alá lenöveszteni, de biztos ha 3 cm-t mondok, akkor is 8cm-t levág belőle!
most hogy mondod, a 100% color tényleg nagyon rossz volt...
Bichodoro... majd gondolunk rád Amúgy mindig ad egy kis löketet ha uncsitesómmal találkozok, neki épp olyan haja van mint nekem volt, szép hosszú és egészséges... Nekem is kell olyan
egyebkent itt tartok. a szine tetszik vilagos vörösesbarna, pont amilyet szeretnék. nem annyira vöröses mint az elsö képemen, és nem annyira vilagos int a 2.on, valahol a kettö között.
csak egyedül az nem tetszik, amikor mosom le a festéket, balzsam elött iszonyu szar tapintŕsa van.. csak nem emlékszem melyik volt az a festék, amit mikor leöblitettem, rögtön csuszos volt, majdnem mint egy neezen kimosato pakolas utan..
nekem a legrosszabb a garnier natural colors és 100% color volt.
nagyon szárítottak és az előbbitől szörnyen hullott a hajam... bár tény és való, hogy gyönyörű természetes színekben lehet kapni.
a legjobb a már említett wella decoré, schwarzkopf natural and easy és a wellton soft color volt, ami színező és megszüntették olyan szép fényes volt tőle a haj, a casting elbújhat mögötte...
köszi a vŕlaszt, nekem is ez van, kavarodnak a festékek..
Na de egyébként meg akkor most mŕr elözetesben rad is szoltam , mert ahogy igy olvasgatlak titeket meg kell hogy mondjam, bar nem akarom az ördögöt a falra FESTENI, de sajna nem hiszem, hogy akŕr neked, vagy Tamaranak sikerülne a lenövesztés...
majd gondolj rŕm... én megmondtam
egyébként én meg 15 éves korom ota festem, azaz 15 éve az én anyam is megtiltotta, "be ne merd mert kitagadlak" hat bemertem és nem tagadt ki, és rögtön kékesfeketével inditottam, és festékkel még csak véletlenül sem szinezövel, mert ha mŕr belefogtunk, hagyszoljon.... még akkor sem tudtam az eredetit megtartani, amikor hosszubol 2 cm-esre vagattam egyszer. onnan tudom milyen az eredeti, hogy amikor 2szer oviban elkaptam a tetüt, anyŕm derékig érö hajamat copfbol lenyisszantotta, majd eltette emlékbe selyempapirba csomagolva..
Ami legjobban bejött, azok a Loreal festékek voltak minőségre, tapintásra, stb.
A legpocsékabb nekem a Safira volt, egy hamvas árnyalattól narancssárga lett a hajam És szárított is keményen...
Amúgy már annyi félét kipróbáltam, hogy vissza se tudok emlékezni...
Tamara, én is bánom, hogy addig győzködtem anyát.. de ezt neki nem vallom be, mert akkor jönne a "Na ugye, én megmondtam" szöveg Remélem most tényleg sikerül a lenövesztés... ha mégsem, akkor is maximum Casting vagy más színező és mindenképp barna... szóljatok rám, ha elkalandoznék festékek felé
Na akkor körkérdés mégegyszer:
melyik a kedvenc hajfesték mŕrkŕtok?
(és melyik volt a legborzasztobb? )
és itt most nem feltétlenül arra gondolok hogy melyikben talŕltŕtok meg a legjobb ŕrnyalatot ( bŕr kétlem itt bŕrki is valaha megtalalta ) hanem inkabb arra, hogy minöségre, fényre, tartossŕgra, könnyü felvitelre, hajkiméletességre, csillogŕsra, szupi balzsamra, szagra, etc. Szoval lehet hogy épp olyan lenne a kedvenc amit csak egyszer kentetek fel, de sajnos az ŕrnyalat hianya miatt nem annal maradtatok. de ha lett volna a szinetekben, na akkor csak azzal a fajtŕval lett volna onnantol...
tudom fogas kérdés de tessék gondolkodni
akkor jó korán kezdted. nekem anyukám még akkor sem akarta hagyni, már bánom, hogy addig unszoltam míg rámhagyta...
"Van élet a hajfestés uán"
NAGYON JÓÓÓ!!!
köszönöm amikor még kicsi voltam
attól félek mire lenő megőszülök...
jó, hogy elhatároztam magam.
Igen, castingot tettem rá. Még nem mostam hajat (ebben a melegben szinte felesleges ) De holnap fogok, majd beszámolok Remélem nem fogja nagyon ledobni
Tamara, tényleg nagyon szép hajad volt Én 14 éves korom óta festem, 18-ig többnyire szőke voltam, utána meg mindenféle
De most bennem is él az elhatározás... Lassan nyithatjuk az új topicot: Van élet hajfestés után
szerintem tökmindegy, hogy eltalálja-e a színed, mert idővel úgyis kopik a festék...
ezért festem vagy színezem át a végeit néha, mert vörösesen kopik és az nem csípem.
de mindenképpen lenövesztem. hála égnek nem nő lassan a hajam. remélem ez nem is változik majd.
meg szedek vitaminokat meg igyekszem egészségesen táplálkozni, remélem látszani fog.
Én sajnos nem tudom lenöveszteni, mert az kábé 7-8 év lenne, mire lenőne, mert annyira hosszú már. A hátam közepéig ér:-))
Kértem 1 éve a fodrászt, hogy fesse be a saját, eredetire, és akkor úgy meg tudok szabadulni az örökös festéstől. nem jött össze neki, mert soha nem tudják eltalálni:-(
köszi.
majd megnő/lenő újra. egyszer...
remélem addig nem kezdek el őszülni.
no itt van.
most már a színét is imádom és hát be kell ismernem a "szűz" hajnak van a legszebb fénye...
a dacos kamaszkori nézést nem kell nézni.
18 voltam, lassan négy éve...
mindjárt belinkelem , hogy milyen volt a hajam...
LENÖVESZTEM
most már fix...
ja, még eszembe jutott, nekem a londa volt még ilyen rohadtul tapados, alig tudtam szétkenni a "kenöcsöt" a halajom, mert az nem is krém volt hanem kenöcs ... brrr
szoval irjatok jo sokat, hogy legyen mit olvasgatnom
hali mindenkinek ! :)
azon filozok épp igy (miutŕn bekentem a hajam tövét az A3 Preference festékkel, ) ,hogy bŕr kiprobaltam mar nagyon sok dobozos festéket, és megvannak a doboztetök is, kommentekkel ellŕtva , viszont arra nem emlékszem hogy melyik festék mennyire szŕritotta kifejezetten rögtön festés utan a hajamat. Mert igy amikor a Preferencet lemosom, mikor még vizes, olyan "szŕraz" tapados a tapintŕsa, és ugyan a balzsam helyrerŕntja, nem az igazi. De emlékszem hasznaltam olyan festéket is, amit mikor kiöblitettem, mŕr vizesen balzsam elött is csuszos volt, és mikor megszŕritottam, szinte ugy éreztem ujjŕéledt a hajam, mintha "megvastagodtak", feltöltödtek volna a hajszŕlaim.
Az biztos, hogy a Loreal Casting, és a Preference, se Excellence nem ilyen az én hajamon. Talŕn a Safira volt ilyen, vagy Wellaton? Vagy a Palette deluxe Gold gloss browns? végigolvastam a régi hozzŕszolŕsaimat mŕs topicocban, és egyeböl a Safirŕrol irtam, hogy "az bizti hogy tele van olajokkal, mert jo csuszos festék".. De a többi?
Nektek mi erröl a tapasztalat? melyik csuszos mŕr felvitelkor pl, könnyü belefésülni a festéket, és lemosŕskor is jo tapintŕsu még vizesen? Vagy szinte beletapad, és gubancolodik, és csak a balzsam segit???
jo sokat irtam... visszaemlékezéseket kérek, és "NAGY FESTéK öSSZEFOGLALAST "
jaja, nagyon szép...
nekem tetszik a 7,1 is
én azt hiszem most hagyom a hajfestést...
tegnap néztem a régi képeimet és mikor még festetlen volt a hajam, gyönyörű volt... és milyen hosszú... majd a derekamig ért és olyan szép fényes volt.
szia!
szerintem várj most kicsit a festéssel...
a színező jobban megtapad a hajban, mert nem szívja le az erős oxi a haj színét és amit utána ráfest így az jobban lekopik.
a színezőben meg csak kb 3%-os oxi van.
jobban a hajban marad a pigment.
nekem a fodrászom mondta és bevált.
Szia!Én eddig mogyorószőke voltam mások szerint és azt bézs szőkével értem el!
Persze tegnap festettem egy hamuszőkével ez jobban illik hozzám...most perpillanat