Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elveheti?

Torolt_felhasznalo_456394
Torolt_felhasznalo_456394
Létrehozva: 2007. október 5. 21:00

Sziasztok!

Hasonló helyzetben lévő anyukáktól szeretnék egy kis segítséget kérni.
A történet röviden: van egy 10 hónapos kisfiam és egy párom. Sajnos a kapcsoaltunk az utóbbi időben nagyon megromlott, szeretnék kilépni belőle. Viszont ő csak úgy engedne el ha a kisfiunkat vele hagynám. Ezt viszont sosem teszem meg! Ha kell egy szó nélkül maradok vele mint eddig. Nekem az életem ez a gyerek, amióta megszületett 24 órában együtt vagyunk, imádom!

Viszont én is vágyom egy veszekedésmentes nyugodt életre, de lépni nem merek, mert ha kiejtem a számon a szakítás szót egyből megkapom hogy csináljam, sok pénzébe fog kerülni egy jó ügyvéd, de nem érdekli megszerzi tőlem a gyereket. Na most az ő családja anyagilag igen jól áll. Az enyém meg nem. Már csak anyukám él, ő is nyugdíjas. A lakás amiben élünk ez enyém, de hitel van rajta. Értelem szerűen csak gyed-et kapok, tehát ha ketten maradnánk mennie kéne a bébinek bölcsibe nekem pedig dolgozni. Ez ok, nincs bajom a munkával.

Szóval a kérdésem, szerintetek mennyi esélye lenne elvenni tőlem? Vagy hová menjek érdeklődni? Szerintetek ki tud ebben segíteni?
Napok óta nem alszom, annyira rettegek hogy mi lesz ha igaza lesz és elveszi.

Előre is köszönöm a segítséget!

Aki pedig azért írna hogy minősítsen hogy rosszul választottam meg felelőtlen voltam hogy nem a legjobb embernek szültem, hát kérem most ne írjon! Köszi.

Minden hozzászólásra fogok válaszolni de lehet hogy 1-2 órát majd nem leszek a gépnél.

  1. Torolt_felhasznalo_283278
    Torolt_felhasznalo_283278
    2007. október 5. 22:2526.
    Szia,
    szerintem menj el a kerületi Családsegítőbe, ott adnak felvilágosítást a jogaidról és a lehetőségeidről. Én a II.kerületiben voltam "érdeklődni", nálunk szerencsére még nem aktuális (lekopogom)de sose lehet tudni. Nagyon aranyosak és segítőkészek. Érdemes felvenni magnóra szerintem is. Ha velem történne meg biztos,hogy nem állnék jót magamért, még a TV-hez is elmennék, hátha a nyilvánosság elriasztja. Más. Szerintem a férfiak túlnyomó részének halvány fogalma sincs, mit jelent egy gyereket ellátni mosolyogva, úgyhogy sokan önként adnék vissza pár nap után. Sok szerencsét és erőt Neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  2. 2007. október 5. 22:1525.

    Szia!

    -GYÁMÜGY!!! Menj el és mondd el hogy mi történt, pláne ha fenyegetett, nem tudom hogy testi sértés történt e ? .. Kérj jegyzőkönyvet, (gyermekelhelyezési perhez kelleni fog) , az nem árt ha a Te kezedben van mindez, sose lehet tudni. Őszintén mondj el mindent, melléd állnak! 

    Igen, ha gazdag a családja, sok mindent el tud érni, volt már rá példa hogy apuci elvette a gyereket anyucitól, szó szerint elrabolta mikor még nem volt meg a gyermekelhelyezési per és így az anya nem tehetett semmit, mert a perig ugyanannyi joga van hozzá az apának is, úgyhogy ne add ki a kezedből!         

    De ugye ha Te:      Kiteszed a jóember szűrét , gyámügyre mész és nem adod ki a gyereket a lakásodból, még sétálni sem! Akkor nincs esélye. Azt megtagadhatod hogy elvigye tőled, ragaszkodhatsz hozzá hogy a Te lakásodon láthassa  gyereket.

    Viszont ehez szükséges hogy fedhetetlen legyél! Ha van valakid, vagy zűrös életet élsz, hááááááááááááááááát ....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. október 5. 22:1424.
    Szerintem felelőtlen dolog azt állítani, hogy nem veszik el a gyereket, bár nem ez az általános helyzet...
    Mikor az én szüleim váltak engem anyukámnak itéltek, akkor 6 éves voltam, a 3 éves öcsémet pedig apukámnak...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_358989
    Torolt_felhasznalo_358989
    2007. október 5. 21:5423.
    Szija!
    Előszőr is sok sikert kívánok! hogy ki bírdd ezt az egészet !!!!!!

    A másik. Nekem nincs gyerekem (még nem is lesz egy darabig..) de az egyik nagyon jó barátnőm párjának már van.
    A kislány 2 éves és az anyukájánál van... Az anyja nem normális a kislánynak, legutóbb úgy vitte a barátnőmékhez hogy a kislány bőröndje macsakpisis , az egész gyerek pisi és dohány szagú volt. A kislány az anyukája meg a nagyival (anyuka anyukája) él egy másfélszobás lakásban, 2 macskával, bagó szagban. A barátnőm párja egy 3 generációs családi házban, elég jó létben.... el akarják hozni a gyereket az igazi anyjától és egy ügyvédet ezügyben már felkerestek... az ügyvéd azt mondta hogy a gyereket 6 ÉVES KORÁIG MINIMUM az édesanyja mellett marad! nagyonkivételes esetekben lehet csak elvenni.. pl. drogos, alkoholista, elmebeteg...
    neharagudj hgoy iylen kacifántosan és bonyolúltan írtam le... de nem tudom másképp meg már egy kicsit fáradt is vagyok, de muszáj volt ezt megírnom!
    A lényeg! A gyereknek kiskorában igenis az anyukájánál van a helye, ezt a bíróságon is megmondták anno anyukáméknak mivel ők is elváltak, és apu elakart venni...... de ezek az alap döntések nem változnak! tehát szerintem bátran lépdd meg a lépést, nem jó ha egy ilyen kapcsolatban vagy, s a gyereknek sem jó.....

    Ez most hüyle kérdés lesz, de a párod miért ragaszkodik annyira a gyerekhez??? nem vagyok hülye, tudom szereti meg a gyereke stb... de nem lehet hogy így akar "magáhozláncoli"???? ő szeret még téged???

    Nagyon szomorú ez a helyzet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  5. 2007. október 5. 21:5222.
    Szia nyugodj meg nem veszik el a gyereket töled!! 1.még pici!2.nincs semi olyan amivel vádolhatna példu: prostitució,alkoholfüggőség,a babát ellátod rendesen, tehát nem kell agodni,lakásod van és teljesen mindegy hogy, van rajta hitel vagy nincs!nézzük az apát!1. hová tenné a babát addig mig dolgozna?2.hol lakna vele?3.mit kezdene vele? szerintem csak nyugodtan add be a válokeresetet,igy még elönyben is vagy!a lényeg hogy addig mig el nem váltok ne találkozz még férfi ismerőssel sem,és kerülj minden olyan tevékenységet amit esetleg fel tud használni ellened.sok sikert! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  6. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. október 5. 21:4721.

    Jaj lányok, ne parázzatok már! A magyar bíróság nem veszi el az anyától a gyereket. Higgyetek nekem, végigasszisztáltam két ilyen estet (nyugi, nem szeretőként) , és az egyik esetnél én is mindig ott voltam az ügyvédnél. Kívülről fújtam az egész menetet, a családjogot, az eseteket.

    NEM VESZIK EL!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. október 5. 21:4420.
    A barátnőd beszart és lemondott a gyerekről? Na akkor jobb is annak a gyereknek, hogy az apjánál van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924959 (16)
    2007-10-05  21:34
  8. 2007. október 5. 21:4219.
    Az anya soha nem egyezhet bele (nem szabad!!), hogy az apa kapja meg a felügyeleti jogot, se jogilag, se megbeszélés alapján, mert az "elhagyásnak" minősül, és utána soha nem fogja visszakapni a gyereket. Hallottam olyat, hogy a veszekedések elkerülés miatt úgy oldották meg a gyerekelhelyezést, hogy az anya ugyanabban a házban ahol laktak, vett egy lakást magának, átköltözött, a gyerek a régi lakásban maradt az apával. Ez így baráti megoldás lett volna, de ez "elhagyás", szóval az apa simán elperelte a gyereket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924959 (16)
    2007-10-05  21:34
  9. Torolt_felhasznalo_148812
    Torolt_felhasznalo_148812
    2007. október 5. 21:4118.

    Szia

    Semmi bíztatót nem tudok írni, mert én is hasonló cipőben járok. Nekem 11 hónapos a lányom csak az a különbség, hogy én már megtettem azt a lépést, hogy elküldtem. Nálunk a pénzen tört ki a balhé mert a bejelentett fizetése után akar fizetni ami ugye meg se közelítí a valósat. Nem vagyok pénzéhes de a gyerek két ember feleössége, ne csak az egyik húzza a rövidebbet. Azzal, hogy lehetetlenné akarja tenni a megélhetésünket csak bosszúból csinálja, hogy el tudja vennia gyereket. Sajnos sikerült összevesznünk amire az volt a válasz, hogy a bíróságon találkozunk. Azóta olvasgatok a neten, vajon mi vár még ránk. Szerintem nem állunk olyan rosszul. Állítóag amíg ilyen pici a baba szóba sem jöhet, hogy másnál helyezzék el mint az anyánál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_100875
    Torolt_felhasznalo_100875
    2007. október 5. 21:3817.
    Ez is egy megoldás. Bár ha ennyire tart a férjétől, valószínű hogy ezt nem fogja meglépni, de jó kis lecke lenne. Én 2 hónapos korától nevelem a lányom egyedül, és a házasságunk hát enyhén szólva tiszavirág életű volt. Aztán vártam, míg 10 hónapos volt a kicsi mikor rájöttem hogy tulajdonképp nincs mire várjak, és beadtam a válópert. Szerintem a gyerek "elvesztése" ne tartsa vissza a topikindítót a válástól.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557224 (13)
    2007-10-05  21:31
  11. Torolt_felhasznalo_924959
    Torolt_felhasznalo_924959
    2007. október 5. 21:3416.

    a baratnommel tortent ez meg egy meg anyapartibb orszagban...

    nem akarlak itt ijesztegetni de sajnos a kapcsolatok, a penz igenis sokat szamit mindenhol. o is valni akart es a ferje ugyanigy kijelentette ( befolyasos vallalkozo penzzel kapcsolatokkal a hata mogott) hogyha menni akar menjen, barmit vihet amit akar, de a kisfiu vele marad, esha harcol ellene akkor meg azt is elintezi, hogy soha tobbet ne is lathassa a gyereket...a baratnom lemondott a gyerekrol, viszont szerencsere a ferje teljesen normalisan kezeli a szituaciot a mai napig, akkor latja a picurt amikor akarja, viheti ide oda, nincs beszabalyozott lathatas veguils, szoval mukodik a dolog. szerencsere. a gyereket mindketten imadjak semmiben nem szenved hianyt.

    szerintem probalj a ferjeddel kozos nevezore jutni elobb mielott ugyvedek meg penz kerul a kepbe. az 50-50 megosztas is mukodhet jol, ha annyira ragaszkodik o is a gyerekhez.

    azert erdekes a vilag, rengeteg gyerek van akihez nem ragaszkodik vagy az anya vagy az apa, es vannak akikert meg verremeno kuzdelem folyik. nem is tudom melyik a rosszabb szitu...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  12. Torolt_felhasznalo_255209
    Torolt_felhasznalo_255209
    2007. október 5. 21:3415.
    Nekem az is baromi furcsa, hogy olyan nagyon el van telve a családja pénzétől, de közben a feleség lakásában laknak, amire valamiért hitelt is fel kellett venni.
    Szerintetek, ha a saját életük rendezésére nem adott a család kölcsön, akkor majd pont bírósági esélytelen perekre fog?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. október 5. 21:3114.

    Szia!

    Igaz, én nem értek hozzá, de csatlakozom az előttem szólókhoz, szerintem kicsi az esélye annak hogy elvegyék tőled a babát.

    Oké, hogy van pénze, de szerintem akkor se tudja zsebre tenni az egész bíróságot, ilyen szerintem esetleg egy amerikai filmben fordulhat elő

    Viszont ne hagyd magad, szerintem nem gondolja komolyan. Szerintem csak meg akarja mutatni hogy ki az úr a házban. Nagyon megviselné a babát ha elszakítanák tőled és ha a férjed szereti a babátokat akkor nem fogja kitenni ilyen traumának a gyereket. Legalább is remélem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  14. Torolt_felhasznalo_557224
    Torolt_felhasznalo_557224
    2007. október 5. 21:3113.
    A saját lakásodban fenyeget?Ne ne már!Rakd ki a cuccát és zárd be az ajtót,persze csak ha már végleges a döntésed.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  15. hha
    hha
    2007. október 5. 21:3012.

    Szia!

    Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de nem Te vagy a hibás! Ha az ember tudja, hogy el fog esni, akkor leűl, nyilván...

    Egy ismerősöm van pont ebben a helyzetben és sokszor hív fel zokogva, hogy mit tegyen, fél, hogy elveszíti a gyermekét.   Az ilyen pasikkal le sem írom, mit kellene tenni, mert kimoderálnak!   

    Nem vagyok ügyvéd és különösebben jártas sem vagyok ilyen dolgokban, de nem hiszem, hogy reális esélye lenne a párodnak arra, hogy neki ítéljék a gyereket. Ma M.o.-on 100 esetből talán 98-99 esetben az anyának ítélik a gyereke(ke)t, tehát szerintem minimum drogos, gyermekbántalmazó prostituáltnak kellene lenned, hogy elvegyék tőled!!! Azért pedig én úgy tudom, hogy nem vehetik el tőled a babádat, mert rosszabb az anyagi helyzeted, mint a párodé. A férfiaknak eleve jobb az anyagi helyzetük, hiszen többet keresnek, mint a nők, ráadásul egy nő szülés esetén kiesik x időre a munkából. Szép is lenne, ha ez alapján döntene a bíróság!   Ha van rá lehetőséged, beszélj egy ügyvéddel, de úgy tudom, hogy a neten is találsz jogi tanácsadást, talán jogiforum.hu az oldal címe. Most jut eszembe még az is, hogy a Markó utcában (ha budapesti vagy), a bíróságon minden héten van ingyenes jogi tanácsadás!

    Nagyon sok erőt kívánok Neked a döntés meghozatalához és remélem boldogok lesztek a kisbabáddal, bárhogy is alakul az életetek!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  16. Torolt_felhasznalo_100875
    Torolt_felhasznalo_100875
    2007. október 5. 21:2911.
    Szerintem azért ez enyhe túlzás. A baba még csak 10 hónapos!! Nem ítélhetik az apának. Lehet hogy a pénz sokmindenre gyógyír, és az exemnek is volt bőven. De ilyen téren nem tudott sem velem, sem a gyerekkel mit kezdeni. Bele kellett törődnie. Pedig az én lányom is 10 hónapos volt amikor válni kezdünk. Bár az tény, hogy el tudta húzni rendesen.2,5 év. Tovább tartott a válóper, mint a házasság.
    előzmény:
    kisnyusz (6)
    2007-10-05  21:25
  17. 2007. október 5. 21:2910.
    Csatlakozom az előttem szólokhoz, sztem nem sok esélye van. Egy ismerősöm hasonló cipőben járt, bár ott már 2 év körüli volt a gyerek amikor váltak. Férje detto ugyanezt játszotta vele. Persze semmi esélye nem volt, a gyerek a lányhoz került, és 3 éves koráig csak láthatási joga volt, el sem vihette. Viszont időröl-időre benyújtott panaszt a bírósághoz, hogy a lány ilyen rossz anya, olyan rossz anya, de semmit nem ért el vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  18. Torolt_felhasznalo_255209
    Torolt_felhasznalo_255209
    2007. október 5. 21:279.
    Ha nem vagy alkoholista, nem vered a gyereket, nincs rá tanu, hogy veszélyezteted, vagy nem törődsz vele, akkor nincs az a magyar bíróság, aki elvenné az anyától. Nyugi, lakásod is van, így még az sem probléma, hogy veszélybe sodrod a gyereket a nem megfelelő élettérrel.
    Egy ilyen kreténnel meg ne maradj együtt, aki a gyerekkel próbál fogva tartani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  19. 2007. október 5. 21:268.

    Ahogy Nyuszedli is írta (néhány esetben sajnos) anyapárti a magyar bíróság. Van lakásod, van munkád (így a jelzálog nem számít), és anyukád még ha nyugdíjas is, ha melléd áll, hogy vállalja a gyermekfelügyeletet, esélytelen a párod. Viszont valóban húzós egy gyermekelhelyezési per.

    Ha valahogy tudod bizonyítani, hogy érzelmi zsarolással, fenyegetéssel tart sakkban, akkor pedig bizosra mehetsz, mert mentálisan veszélyezteti a gyermeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  20. 2007. október 5. 21:257.

    Vedd fel egy beszélgetéseteket, azonnal kiderül mindenkinek, hogy a gyereket csak eszköznek használja, hogy ne menj el. Kizárt, hogy neki ítéljék.

    Az nem bűn, hogy ha bölcsibe adod ameddig dolgozol. Csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy csak nagyon indokolt esetben veszik el a gyereket az anyától. Viszont a megosztás egyre gyakoribb. Kérj segítséget, de ne hagyd magad zsarolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  21. 2007. október 5. 21:256.

    Én úgy gondolom, hogy ha sok pénze van BÁRMIT el tud érni amit csak akar a férjed.
    Kikészít, bizonyítákokat szerez ellened, pert perre halmoz, orvosi leleteket szerez be, stb. stb.

    Én nem tudom mit tennék a helyedben.
    amikor mi elváltunk én is azt mondtam a férjemnek, hogy vagy a gyerekek is jönnek velem, vagy én sem megyek. szerencsére neki ez ellen nem vol kifogása.

    Másrészt van egy olyan érzésem, hogy a férjed csak meg akar ijeszteni, és nem gondolja ő komolyan, hogy annyira szeretné megtartani a gyereket...

    előzmény:
    semiramis (2)
    2007-10-05  21:17
  22. 2007. október 5. 21:225.
    Ha nála lenne a gyerek, akkor Ő hogyan dolgozna? Ha nincs kizáró tényező, kicsi gyereket általában az édesanyánál helyeznek el.Ha nem tudja bizonyítani, hogy alkalmatlan vagy,ne idegeskedj.Engem is fenyegetett az apjuk, hogy elveszi őket tőlem mert súlyos depressziós vagyok, azt mondta a pszichológus, ad ő nekem szakvéleményt, nem megy az olyan könnyen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  23. Torolt_felhasznalo_100875
    Torolt_felhasznalo_100875
    2007. október 5. 21:224.
    Nem veszik el tőled a gyereket nyugi. Nagyon nyomós, és alapos indokkal kell előrukkolnia a párodnak ha megszeretné szerezni a felügyeleti jogot. Pl. A gyereket éhezteted, koszos, és nem látod el megfelelően. A védőnő és a háziorvos véleményét is ki szokták kérni. És ameddig hivatalosan nincs gyerekelhelyezési végzés, az tarthatja magánál a gyereket, aki ügyesebb.
    Vagyis ha te reggel lelépsz a baby vel, és nem mész vissza, senki nem kötelezhet arra hogy oda add a gyereket az apjának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  24. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. október 5. 21:213.

    Ha nem kefélgetsz minden irányban össze-vissza, nem vagy alkoholista, és nem hanyagolod el a gyereket látványosan, akkor esélytelen, hogy elvegye tőled. A pénz önmagában nem érv egy ilyen ügyben.

    Magyarországon a bíróság anyapárti (megjegyzem, sajnos) , csak nagyon-nagyon indokolt esetben ítélik a gyermeket az apának.

    Viszont egy gyermekelhelyezési per nem piskóta

    Egy apát ismerek, akinek megítélték a gyermeket. De ott a feleség bizonyíthatóan labilis volt és iszogatott. Igaz, alkoholista az nem volt, de nagyon szegény volt, nem volt állása, ivott, és ideggyenge volt. Ez így együtt elég lett a bíróságnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00
  25. 2007. október 5. 21:172.

    Kérj jogi segìtséget!

    Zsarolni ne engedd magad. "Csak ùg yenged el, ha..."?! Na ne!! Csak fenyegetözik - ami elég szemét dolog. A gyerekelhelyezés nem azon àll vagy bukik, milyen dràga ügyvédet tud szerezni.

    Ha alkalmas vagy a nevelésére, jò eséllyel neked ìtélik - amennyiben eddig is te voltàl vele, te vagy a szemLély, akihez kötödik, nemigen lesz kérdés. Csecsemöröl van szò, tehàt még valòszìnübb, hiogy ràd bìzzàk.

    Ezzel szemben: ha kiborulsz, mert nem alszol,mert rettegsz, be tudja bizonyìtani, hogy alkalmatlan vagy a nevelésére.

    Tehàt: CSALÀDjogàsz és ha kell, pszicholÒgus tàmogatàsa.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456394 (1)
    2007-10-05  21:00

Címlap

top