Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Töfikém, csodás kis vers.
De valahogy ez mára
nem vonatkozott, mert igaz, hogy reggel
felénk borús volt, de aztán 10 óra felé kirobbant
a napocska, és melegen sütött egész nap.
Nagymosást rendeztem, és zavartam el a
felhőket és csalogattam elő a napot.
Sziasztok!
Itt egész nap szakadt az eső, most állt el.
Őszi szellő suhan át a téren, meglebbentve a fák rőt levelét, és az egyre halványuló fényben, dallamát zengi erdő és rét.
Szép estét, jó éjszakát kívánok.
Sziasztok!
Borús, de szép nap van. Mert szépnek akarjuk
látni.
Főztem, pakoltam, fűtök.
Valahonnan jó kis házityúkot kell most
aztán már nekem is beszerezni.
Talán már a jövő hétren sütni fog a
napocska is.
Esőmentes vasárnapot kívánok Kislányok!
bMarika! Főzheted télen a fínom csülkös bablevest,utána
meg süthetsz még fínomabb buktát ,vagy palacsintát!
Én ma tyukot főzök,leves és pörköltöt is.
Legyen jó napotok!!!
Sziasztok!
Micsoda jó kis kulturális program. Jó lehetett, szeretem Oszvald Marikát. A családi együttlét is nagyon jó. Amikor aztán elmennek, ki lehet szuszogni magunkat.
Itt is esett az eső éjjel, reggel, délelőtt, aztán egyszercsak kisütött a napocska, melegen. Főztem, rámoltam, pakoltam, és természetesen... babot fejtettem.
Jó már a sütőtök? Nekem is van a kertben sok, de félek, hogy még vizes nagyon és nem sül meg. Egy próbát persze megér. Úgy tudtam, hogy várni kell az első fagyig, persze már láttam a piacon is.
Szép hétvégét kívánok Mindenkinek.
Sziasztok Kislányok!
Még mindig zuhog ez az átkozott eső!!Már úgy érzem,hogy
úszóhártyáim nőttek.
Tegnap délután be is fűtöttünk a kandallóba,nagyon jól is
esett.
Legyetek jók,vigyázzatok Magatokra,legyen nagyon jó napotok
az eső ellenére!!!!
Sziasztok kislányok - mondaná anyánk -,de most én.
Itt is szar az idő.
Marika,hogy Te mennyi mindent csinálsz!
Ma én is unokázok, egyik jön,másik megy,aztán vissza edzések után,este együtt lesz a család, mint minden pénteken.
Tegnap voltam egy kis zenei délutánon Oszvald Marika és Csere László volt a vendég a kaposváriak mellett, jó volt .
Ma cukorborsóleves és tepsis hús az ebéd, görög salátával, csúsztatott palacsinta, és sütő tök.
Kellemes 7végét kívánok mindenkinek
Sziasztok!
Igen, esik felénk is az eső. nem is kicsit.
Nincs is kedvem
kimenni ma már, de itt bent - a jó meleg
cserépkályha mellett - jól elfogalom magam.
Szia bMarika és az összes szép kislány!
Gyönyörű a cserépedényed Marikám!A többiről nem is beszélek!
Néztem a babot és ismételten megállapítottam,hogy milyen szép
színeket produkál a természet.
A fínom ennivalókról meg ne is beszéljünk,mert rögtön korog a
gyomrom.
Legyen nagyon szép napotok,már amennyire az eső miatt lehet.
Szervusztok Tündérek!
Merre? Merre?
Befőzés, mosás, takarítás, pókhálóleszedés?
Na, én meg babot szedek, babot fejtek, bablugast bontok. Ősz van, de nagyon.
Tegnap halat sütöttem, finom lett. A párom kiment biára, hozott haza onnan mindenféle növényt áttelepíteni, ribizlibokrokat is. Meg almát, aminek nagyon örülök. Itt meg érik a körte.
Szép estét kívánok!
Köszönöm barátném!
Jelentkezhetnél többször!
Kedves Mopapic!
Neked és Mindenkinek nagyon köszönöm a névnapi köszöntéseket!
Kedves Marika !
Engedd meg, hogy ha icipicit késve is - de a 8 napban benne vagyok -szívem tiszta melegével kívánjak Néked minden szépet és jót hozzon az élet! Jó egészséget sok örömet és még azt a sok mindent, amire vágyódsz !
Ezuton szeretném még köszönteni a többi Marikát és nekik is kívánok minden szépet és jót !
Nagyon szépen köszönöm a köszöntéseket
Szép estét kívánok!
Töfikének! bMarikának! és Máriáknak, Marikáknak!
Boldog Névnapot kívánok, szeretettel:
Bmarika
Nagyon boldog névnapot kívánok szeretettel
Mindenkinek nagyon köszönöm a jókívánságokat
kellemes vasárnapot kívánok.
Mária neve
zengi át a tengert,
kit az Isten eleve
anyja gyanánt szentelt.
Ej haj gyöngy a nap.
Gyöngyfüzér az év:
minden nap egy névnap,
minden gyöngy egy név.
(Babits Mihály)
Isten éltesse az összes Máriánkat még nagyon sokáig,erőben,
egészségben!!!!!
Máriák, Marcsik Marikák!
Isten éltessen Benneteket!
valójában mit számít?
Csak címke a név, egy bélyeg,
dobozokba kényszerít.
Szavak mögé rejtett képek,
amelyekkel jelölünk,
szelencébe csukott lelkek,
valóság az életünk?
Csodálatos orchidea,
csókos ajkát megnyitja,
bársony szirom koronázza...
becsaphat e illata?
Akkor is pont ily gyönyörű,
ha épp másnak nevezem,
elbűvölő, varázsfényű,
rám mosolyog kedvesen.
Óh! Mondd, minek nevezzelek,
a név tényleg nem számít,
hívhatnálak akárkinek,
bármilyen név rád illik!
Bertalan Erzsi
TÖFIKÉM, BMARIKÁM, MIÁM, ÉS MINDEN MÁRIÁNAK!
"Azt kívánom Neked ezen a szép napon,
Ragyogjon Rád napfény, legyen boldog nagyon.
Szíved sose féljen, bánat sose érjen,
Minden utadon szerencse kísérjen!"
Sziasztok!
Kellemes 7végét kívánok.
Marika keress rá a neten, én nem hiszek benne, de ez magánügy. Van nekem több lux termékem -de több nem lesz - drága és nem valós!
A bemutatók már nem győznek meg, de ez az én "hibám"
Sok hasonló véleményt olvastam,hallottam.
Állítólag vannak jobbak és olcsóbbak, néz utána.
Nagy a választék.
Jó volt Nektek,hogy találkoztatok.
Itt is esik 2 napja egyfolytában,
Sziasztok!
Szóval, tényleg tegnap jó napunk volt. Minitalálkozó.
Köszönet érte.
Ma ellenben szomorú, setét van. Egész nap zuhog az eső. De egész nap ám.
Üres az utca, nem jár senki, pár ember ha siet, ernyővel. Talán vasárnap már elmúlik ez a borulás, jön a szép ősz. Alig várom.
Szép jó reggelt kivánok!
Egy kis magyarázattal tartozok, tegnap csak már erre volt "erőm", gondolom volt aki kitalálta. Abból a fejtett bablevesből, és a rétesből mi is ettünk.
Végre egy régen megigért látogatásra került sor. Nyárra volt tervezve, de mivel nem birom a meleget, igy most tettünk eleget a meghivásnak.
Csodálatos környéken laknak Marikáék, a gödöllői dombság, nagyon vadregényes szép részein keresztül értünk oda.
Mivel Marika a naplója egy-egy részletét elküldte nekem, képekkel, most, hogy már majdnem készen vannak látom, hogy mi emberfeletti munkát végeztek.
Nagyon jó volt látni azt a boldogságot, hogy örülnek neki, Marika ügyesen vezényelte le az egész épitkezést. Mondanom sem kell, szerintem ez igy nehezebb volt, mint ujat épiteni, arról nem is beszélve, hogy végig ott laktak már a munkálatok alatt.
Hatalmas kertje, olyan "Marikás" preciz, nem tudok olyat mondani ami ne lenne benne. Egyszóval irigylem az energiáját.
Nagyon finom ebéddel várt bennünket, jót beszélgettünk, igazán jól éreztük magunkat, és végre én is egy kicsit kikapcsolódtam.
Köszönet érte.
Szép estét Mindenkinek!
Jajjjjjjjjjjj, de finom volt!!!!!!
Katám!
köszönöm szépen!