Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Marikám!
Sajnos nem lett semmi a "tanulásból", de holnap megoldjuk, elnézést kérek.
Látod itt volt Judit! Nagyon szeretném, ha jönne Ő is többet.
Édes Katám!
Örülök, hogy már annyira vagy, hogy egy kicsit közénk jöttél. Bizony izgultunk miattad, és hiányoztál.
Nagyon kérlek, ha holnap egy kicsit jobban leszel, akkor ne mindjárt "ablak pucolással" kezdjed a napot szokásodhoz hiven. Tudom milyen vagy azért mondom. Pihenned kell még, és sok vitamint enni, csak ez a lényeg. Tudod megvár a munka, nem mindent fognak helyetted megcsinálni, marad neked is, csak nyugi!
Kivánok Neked nagyon nyugodt éjszakát, álmodjál szépeket.
Szia Marikám!
Egy kicsit késve válaszolok, valami probléma volt megint a nettel, feltudtam jönni, de belépés az már nem ment.
A darált zöldség receptje:
1/2 kg. sárgarépa,
1/2 kf. fehérrépa,
1 kg. z.paprika, ennek legalább 30 db piros legyen, én pritamint szoktam hozzá venni, a szine miatt
3/4 kg.paradicsom
3 közepes zeller,
3 közepes karalábé
4 gerezd foghagyma
1/4 kg. v. hagyma,
1/2 kg. só.
Ezt apróra összevágod, és husdarálón, vagy gyorsdarálon ledarálod. Összekevered a sóval, és üvegekbe rakod.
Én huslevesbe szoktam tenni, mégpedig ugy, hogy egy pici zsiron először ledinsztelem, és ugy engedem fel hideg vizzel, és a többit már a szokás szerint, természetesen azért rendesen bezöldségelem, nagyon erős, gyönyörü szinü huslevesed lesz, de vigyázni kell az adagolással, mert sós, tehát a sózással vigyázni kell. Én kb. 1 1/2 kg. husos csonthoz, három kanállal teszek, és akkor biztosan nem lesz sós a leves.
Marikám Te mindig kifogod, mert már esik az eső, vigyázz Magadra ha kimész, mert még alig kászálódtál ki a betegségből.
ui. én most fél adagból csináltam, abból lett 5 kinais üveg, és egy pici üveggel. Szerintem Neked is elég a fél adag, persze ha nyárra is akarsz eltenni, akkor lehet egész adagot,mert eláll.
Kata jobban vagy már? Biztos nem fogadtad meg a tanácsomat
Látod milyen apró örömök is örömök, hogy érdeklődnek utánad.
Gyógyulj meg gyorsan!
Kedves Judit!
Nagyon örülök, hogy benéztél hozzánk, igen a "kedves ismerősöd" Marika is közöttünk van. Remélem elfogadsz "második" családodnak bennünket. Néha gyere, osszad meg velünk finom receptjeidet, szivesen vesszük. Ugy is mindig az a gondunk, legalább is nekem, hogy mit főzzek, nekem a férjem szokott a kitalálásba besegiteni.
Mi is majdnem mindannyian nagymamik vagyunk, nekem is van két kislány unokám! Egy 16 és egy 15 éves. Hát bizony megrökönyödök mikor leirom hány évesek. De megy az idő, ez az élet rendje.
Kérlek, ha ráérsz gyere beszélgessünk.
Szervusz Lilike!
Mi találkoztunk már!
Régen nem hallottam felőled!
Hogy vagy?
Te olyan szép képeket tettél fel mindíg, és olyan kedves megszólalásaid voltak!
Szervusz Marika!
De rég hallottam felőled!
Eszembe juttattad amikor először jelentkeztem ,szegény, mindíg neked küldtem priviben a leveleket, mert azt hittem akkor fog megjelenni az oldalon
Sokat segítettél!
Bár a segítség még mindíg rám fér!
Mostanában egy MANÓCSKA szokott segíteni, ha elakadok valahol.
De másban is segít!
Képzeljétek lányok ilyen topicanyót, hogy aggódik a csibéiért,
most gyengélkedem , és képzeljétek csak, telefonon érdeklődött felőlem , hogy vagyok?
EZ MÁR EGY FÉL GYÓGYULÁS!
TOVÁBBI SZÉP ESTÉT MINDENKINEK!
Örülök,hogy jöttél, még kezdő a topic de biztos jó lesz.
Ugyanolyan mindenre nyitott emberek vannak itt, mint Te.
Sziasztok! Egy kedves barátnőm hívta fel a figyelmemet a topikotokra. Nekem ugyan van már itt egy nagyon kedves családom, de időnként benézhetek Hozzátok is, ha éppen a gépnél vagyok?
Nyugdíjas vagyok, és nagyi. Van egy 12 éves kislány unokánk, és egy 8 éves kisfiú.
Szeretek főzni, szeretem a praktikákat, (azt is amit mástól hallok), de amit én tapasztaltam, azt is szivesen megosztom veletek. Nagyon kedves a topikindít bemutatkozás, sok sikert Nektek, ha lesz időm, néha benézek Hozzátok is.
(Napsi)
JUDIT
Darált zöldség, milyen összetételben készíted? sóval tartósítod? Holnap nekem kertjárásom lesz, folytatom a betakarítást, remélem az idő kegyes lesz, nem fog esni az eső. Van két bablugasom, azt kell szétszedni, kiásni a répát, paszternákot, karalábét, céklát, zellert, stb. Ma kellemes volt az idő, átutaztam a várost, Óbudára mentem, találkoztam egy kedves munkatársnőmmel, aztán irány haza, ebédet kellett főznöm. Ólomnehéz minden tagom, jön valami időváltozás? Elég fülledt volt a levegő dél felé.
Most pedig készülődünk, megyünk a lányunkhoz egy kis esti traccsra.
Szia Évike!
Igen, nagyon kellemes volt a tegnapi délelőttöm Manocskáéknál. És tényleg rövid volt, kevés volt az a 2 óra hossza.
Hurrá!! Jön a hétvége! Talán nem lesz annyi dolog és arra is jut idő, hogy beszélgessünk!
Lilike!
Örülök, hogy közénk jöttél, tedd ezt máskor is. Szivesen látunk. Remélem megtalálod a helyedet köztünk. Jó kis csapat leszünk, még alakulgatóban vagyunk.
Én is nagyon remélem, hogy a topikunkra, a szeretet, az egymással való törődés, a jókedv, vagy a tartalmas beszélgetések lesznek a jellemzők. Kivánom Neked, hogy Te is érezzed jól magadat köztünk.
Szia Marikám!
Örülök, hogy azért benéztél, sajnos a délelőttök mindig igy telnek nálam is, takaritás, főzés. Elég korán kezdik az iskolában a szünetet, a kirándulásokat, de ők tudják biztosan, hogyan tudják ezt az időt pótolni. Még szerencse, hogy szép idő van, és a gyerekek is jobban értékelik a kintlétet - szerintem ők egész évben nem bánnák ha "szünet" lenne -, de ez számukra csak álom!
Zsókám!
Látom nagyon korán keltél, most pár szóra jöttem csak, üdvözlöm a régi barátokat, mert ma fél 11-ig van tanítás jön Márk unokám, fél 1-kor Máté, valószínű,hogy nem sokat jutok a géphez. Tanárok kirándulni mennek (még csak most kezdődött a tanítás).
Felteszem a gulyáslevest és várom a gyerkőcöket.
Délután jövök, addig is mindenkinek szép napot és puszillak benneteket.
Lilike!
Nagyon örülök, hogy jöttél közénk, akartalak hívni, de megelőztél. De jó,hogy itt vagy köztünk!!!!
Most én egy kis verset irnék, amelyet Kányádi Sándor írt, a címe A várakozó
Egy ablakban egyedül árván egyvalakire várván, úgy-e hogy álltál már te is!
Szemedet egy pontra szegezvén, oda hol kanyarul az ösvény, úgye hogy néztél már!
Messzebb e pontnál, eyetlennél, akárha másgnes rabja lennél, úye hogy akkor nem néztél te már.
S ha iylenkor valaki rádszólt, csak nézted, mint egy megvarázsolt, de nem láttad te sem!
S ha úgy esnék, hogy sohasem , hogy szűk lenne az élet is, őgye hogy nem adnád te sem, hogy állnád , várnád akkor is.
LENNI VAGY BIRNI EZ ITT A VÁLASZ.
CSAK LENNI MÉG NEM AZ ÉLET
HA BEFOGADSZ EGY ÉHEZŐ KUTAÁT ÉS GONDOSKODNI AKARSZ RÓLA, SOHA NEM FOG MEGHARAPNI, EZ A LEGJOBB KÜLÖNBSÉG EGY KUTYA ÉS EGY EMBER KÖZÖTT.
Puszi mindenkinek lili
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Hoztam a kávét egészségetekre!
Szia Évikém!
Miket nem mondasz! Hogy én jó halászlét tudok főzni? Te ezt honnan tudod?
Figyelj ilyen későn kajáról beszélgetni nem szabad, olyan éhes lettem.
Évikém talán holnap jobban lesz időd
, és tudunk beszélgetni, most aludjunk, mert mindjárt itt a reggel, és "Valakinek" dolgozni is kell.
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát, szép álmokat.
Mindenkinek jó éjszakát és szép álmokat kívánok!
Bmari!
Igazi élmény lehetett és Manócska férje is egy igazi uriember!
Én a héjában sült krumplit csak tepszibe gurigatott krumplinak hívom!
Gyerekkoromban sparhelytben (lehet rosszul írom, de ugye értitek?) sütöttük és ahogy a megmosott, még nedves krumplit begurigatuk az sistergett és ez nekem nagyon tetszett. És még jobban tetszett az íze fagyos szalonnával és ecetes hagymával!
Én is küldöm a szalvétát, ha valakinek szüksége lenne rá!
Zsóka!
Nagyon örülök, hogy említetted a személyes találkozót!
Elárulom a Többieknek, hogy Manócska isteni halászlét tud főzni! No és a majonézes krumpliját már le is utánoztam!
Néhány paksi képet küldök Nektek!