Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dézsás, kerti és szobanövé

foltosocsk
Létrehozva: 2007. szeptember 27. 11:01

 Kedves Társaim, barátaim! 

Nekem szórakozás a virágokkal való törődés! Nektek is? Akkor, jó helyen jártok! 

Amatőrként adjunk tanácsot, segítséget, palántát, magokat, dugványokat egymásnak, csere-beréljünk, hisz ezekben már sikeresek vagyunk, ugye? 

Persze, egyebekről is lehet szó, megosztjuk örömeinket, gondjainkat.

Hát, indulhatunk! 

  1. 2011. augusztus 13. 23:0227426.

    Szia Marika!

    S még te mondod, hogy én sokat dolgozom?--hát neked csak jelentehek!!

    Én csak piszmogok, ma is most ültem le, s szinte nem is tudom, mivel ment el a nap.Igaz,3 órakor jöttünk haza, irtózatos a gaz lent a kertben-szőlőben.De annyi rajta a gyümölcs, hogy a földig huzza le az ágakat-azokat próbáltam rendbetenni,felhuzatni kicsit. de olyan gyönyörű idő volt, jól meg is fogott a nap-levetkőztem kicsit ,jó kivágott ujjatlan pólóra-hát megégette a vállaimat-délután kenegettem zuhanyozás után, nagyon húzódik.Aztán főztem gyorsan egy kis levest, nekem az nagyon hiányzik, ha kitikkadok a melegtől.

    Közben ment a mosógép, felmentem 7 óra felé a gyerekekhez,locsoltam ott is-de majd holnap jól elárasztom a paprikájukat, annyi van és szép egészséges-csak kisül lassan.Neked nincsen padlizsánod?van ott vagy 10-12 tő,már pici gyümölcs is van rajta, de alul nagyon sárgul a levele,pedig azt mindig öntözöm is. Ezt a hetet csak kibírja, aztán azt csinálnak vele,amit akarnak-már a krumplibogár is megtalálta, pedig 5 km-es körzetben krumplit sem látni. Mondtam páromnak, jöjjön fel és szedje le, mert én hozzá nem nyulok!

    Jó nagy munka az a csirke kopasztás.Én nászasszonyomtól szoktam pár db-ot kapni-már konyhakészen-azért egészen más az íze, mint az a pergamenbőrös ,holtfakó frissenvágott(nak nevezett)-ami a boltban van.

    Csak nem birom nézni,mikor levágják.Én még emlékszem gyerekkoromban,mindig a piacon vettek mamámék élő csirkét-legszivesebben szélnek eresztettem volna sutyiban mindet,hogy meneküljön amerre lát,mert megölik.

    Amióta a Boránk meghalt, nem is nagyon veszek csirkét.

    Én ilyen lökött vagyok, még egy pókra sem lépek rá-inkább kiviszem az udvarra a porolóval-pedig tudom, hogy a haszonállatok azért vannak, de mégis.

    Árminkának jobbulást, gyógyuljon meg hamar !

     

    Jó éjszakát és kellemes hétvégi unokázást mindenkinek !- szia!

    előzmény:
    Marika0520 (27425)
    2011-08-13  20:37
  2. 2011. augusztus 13. 20:3727425.

    Szia Virágocska /ez tetszik/

     

    Jó nagy fába vágod a fejszédet, ha nekiállsz egyedül. Én szerencsés vagyok, mert Zoli megcsinálja. Most elkezdték egy haverjával anyukáméknál, nálunk az idén csak a folyosó lesz festve, meg esetleg a konyha. Ott azért kellene, mert tavaly lett csempézve, és magasabban kellene. Szeencsére van még belőle, lehet hogy azt is megcsinálják.

     

    Tegnap voltam csirkét koppasztani a sógornőméknél, most néhány hétig egy héten egy nap megyek. A volt férjem neveli, már évek óta ad 40-50 db-ot. Kaptam kisdinnyéket, egészen piciket is, holnap estefelé, ha anyukáméknál lemostam, felmostam mindent, még ell kell tennem. Tovább nem akarom hagyni, inkább éjszaka csinálom, mert most nagyon friss, nem akarom hogy megfonnyadjon.

     

    Csütörtökön voltam a gyerekeknél, Árminkám egy kicsit beteg, délelőtt nem volt jó kedve, de délután már jobban lett.

    előzmény:
    kukacvirág (27424)
    2011-08-12  22:46
  3. 2011. augusztus 12. 22:4627424.

    Szia Évikém!

    Én már meg sem próbálok kiigazodni pl, egy gázszámlán...feladtam.

    Annyit azért megteszek, hogy az óraállásokat én is felírom magamnak, vizórákat,villanyórát-addig stimmel,ellenőrizhető.

    A gázon a megajoule-os elszámolás, egyszerüen követhetetlen-- azt ki ellenőrizheti, hogy milyen fűtőértéken megy a gáz?

    Mert van, hogy a takarékon elalszik, van,hogy felforr a húsleves!-aki ezt elmagyarázza nekem, hogy mitől van- annak kalapot emelek-s visszavonom, amit gondolok az egészről.( De még egy gázszerelő jóbarátunk is hasonló véleményen volt-mert én a tűzhelyemen akartam állíttatni vele, hogy biztosan az elosztó fej nem jó...)

     

    Igazán jó festegetős idő van, már nincs az a kánikula, meg még kint lenni is kellemes.Ki kell használni minden napot-látom te is azt teszed.

    Én már csak arra nem emlékszem, hogyan csináltuk meg ezeket a dolgokat akkor is, amikor még dolgoztunk?-mert nálunk még soha nem volt festő, meg villanyszerelő, s akkor is minden készen volt. Valószínű-ennyire lassú lettem-csak ezt magunkon nem veszük észre. De más biztosan észreveszi,mert a multkoriban jövök haza a városból, s kisfiam egy korlátot hegeszt a pincelépcső mellé-mondtam oda ne tegye, ilyen öreg vagyok már?-mamám 80 évesen is fel tudott jönni a lépcsőn! Azt mondja, rossz nézni, ahogyan mászok néha -a pimasz kölyke.

     

    Most kacérkodom a gondolatával, hogy hétvégén-ha hazajönnek a gyerekek, s nem kell oda is szaladgálnom nekiállok a nappalinak is,csak mindig halasztgatom valami miatt.

    Picinyeid élvezik a tengert? Én is ma beszéltem unokámmal, nagyon élvezi az új emeletes pihenő-napozórészt  Bükön, van vagy 3 éve, hogy ott voltak, ez azóta épült-tágas, végig üvegfallal, kényelmes nyugágyakkal és nagyon szép.

    előzmény:
    ezüstfátyol (27420)
    2011-08-12  17:46
  4. 2011. augusztus 12. 21:4527423.

    Sziasztok! Éppne levezetésnek! Ma a Bnedussal locsoltunk , madártejet főztünk. Nagy kedve vana tojásokhoz, főzéshez-sütéshez. Délután még átültetgettünk. Könnyen múlt az idő ilyen jó kis pasival!

     

    Sziasztok!

    előzmény:
    ezüstfátyol (27422)
    2011-08-12  18:04
  5. 2011. augusztus 12. 18:0427422.

    Gizikém szia!

     

    Na végre megszabultál a gipszedtől, vigyázz azért most ne nagyon eröltesd meg.

     

    Milyen nagy élmény, hogy tudsz mosogatni.

     

     

     

    előzmény:
    foltosocsk (27416)
    2011-08-12  14:19
  6. 2011. augusztus 12. 17:5927421.

    Szia Virágocska!

     

    Szerintem is a Rózsa Gyuri volt a hangszóros pasi, persze erre a fiatalok már nem emlékeznek, azt sem tudják ki volt ő. Mi csak mindig megmosolyogtuk, mert állandóan vizet ivott adás közben. 

     

    Nálam sincsenek itthon  a gyerekek, ezért aztán én a saját elmaradt dolgaimat igyekszem behozni. A kertem olyan már mint egy dzsungel.

     

    Vettem festéket, tegnap kifestettem az előszobát, előző nap meg lefestettem a kapukat, / kicsit is nagyot is. / Még a spájzot kellene, de nagyon visszatart a kipakolás.  

     

    Gondoltam Rád, hogy te is szoktál festegetni.

    Szép ez a nygd. élet, csak tizszer annyit dolgozom , mint mikor munkába jártam. Azért ez nem panaszkodás.

    előzmény:
    kukacvirág (27418)
    2011-08-12  14:53
  7. 2011. augusztus 12. 17:4627420.

    Szia Kati!

    Köszönöm, megvolt a fűnyírás és a kertezés is, most ültem le elöször ma, nahát kicsit elfáradtam.  Itt is hol sütött, hol elborult ,, de azért munkára jó volt.

    Én  is kötöztem a futórózsákat, meg sokat le vágtam belőle mert már olyan volt mint egy dzsungel, de tudod ez mivel jár. Beöltöztem, mégis össze vagyok karmolászva.  Most a fürdésnál vettem észre, kicsit csípett a szappan.

    Ez az áram kikötés elég meredek dolog, képzelem mit idegeskedtél, azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban hibáznak a számlák kiállításánál is. Sajnos ezt nem tudjuk követni, annyira bonyolulttá tették a számlákat is.     

     

     

     

    előzmény:
    babettakati (27414)
    2011-08-12  09:31
  8. 2011. augusztus 12. 15:0827419.

    Azért ez nem semmi élmény!

    Van vagy 15 éve, egyszer kiszámláztak nekem vagy 140 ezer Ft-ot-annyi pénzt akkor  egyben évekig nem láttam!- több hetembe került, már majdnem Győrbe utaztam el, hogy feljelentem őket-mire nagynehezen elintéződött-azóta van limit az átutalásin,akkor még nem volt. Már jöttek kikapcsolni-jó,hogy pont otthon voltunk-s mondtam az -akkor még ÉDÁSZ-os srácnak,meg ne próbálja,amíg nem jogos az igény felém-mert rohadt sokba fog nekik kerülni, ha leolvad pl. a hűtőládám, stb...

    Aztán egy sorry-véletlenül pár nullát utánna ütöttek-ennyi volt. Nekem temérdek telefonomba, s ajánlott levelembe került.

    Látod,engem nem kell kint megvárni, míg bemegyek a boltba-velem senki nem jön vásárolni-mert nem engedem.Ezt -is-egyedül szeretem csinálni,nagyon tud idegesíteni, ha türelmetlen valaki,míg nézelődöm.

    előzmény:
    babettakati (27415)
    2011-08-12  09:46
  9. 2011. augusztus 12. 14:5327418.

    Szia!

    Nem a Rózsa Gyurira gondoltál?-nem tudom ,lehet ő volt-no mindegy, egyiket sem nem szeretem.

    Csak beolvasok kicsit s futok tovább.Gyerekeknél annyi dolgom van, reggel este megyek-megyünk fel.Tegnap estig locsoltam, paradicsomokat megkaróztam, minden feküdt szanaszét-hát nem sok idejük van ott bogarászni,most el is utaztak-de én ráérek,mire hazajönnek rendbeszedem szépen.Most bevásárolok, már semmim nincs itthon,holnap -ha nem esik-megnézem kint a kertben mi újság-pár szem cukkinim volt csak, ha még ott van ,elhozom.Idén ennyi-aztán azt is legyomírtózzuk szeptemberben, s jövőre még ez sem lesz-csak lucerna.Az mindig kell valakinek.Tegnap még összeszedtem egy kis vödör őszibarackot fent, s este gyorsan neki is álltam megpucolni,nagyon hamar rohad.De pár üveg kis fahéjas dzsem lett belőle, üvegekbe már nem volt erőm belerakni,éjfél elmúlt hogy készen lettem vele, majd most megcsinálom.

    Jó,hogy megszabadultál a gipszedtől, akkor össze is forrt rendesen-gondolom.Már csak idő kérdése, s megerősödik ,újra a régi lesz.

    Hoztam valamit,ha éjszaka nem tudtok aludni, s nem lesz felhős az égbolt:

     

    http://www.idokep.hu/hirek/jonnek-a-perseidak
    előzmény:
    foltosocsk (27416)
    2011-08-12  14:19
  10. 2011. augusztus 12. 14:2227417.

    Kata, hogy megnyugtassalak velünk is megcsinálták ugyenezt, a szomszéd bácsival egy áramellátásunk volt, és amikor neki elvágták a vezetéket (így kapcsolták ki), nekünk is elment az áram. Mi több, mint 1 napig voltunk áram nélkül, mert a viharkárok miatt nem volt szerelő, aki visszaállította volna az áramot. Persze kártérítést nem fizettek.

     

     

    előzmény:
    babettakati (27415)
    2011-08-12  09:46
  11. 2011. augusztus 12. 14:1927416.

    :) nevetős! Nincs szmájlim!

     

    A 2. hsz-hez! Igen, ezt ki fizeti ki nektek? Azt a mérget, bosszankodást, telefonálgatást, ráfordított időt!:(

     

    Szerencsés vége lett....nem is lehetett más./ erre van eszük../.cÍmzés nélküli felszólítást bárhová bedobni.

     

    Jó sokat dolgoztál, mindig van mit...:)

     

    Levették a gipszemet, egyenlőre nem jobb, csak tudok mosogatni:)

     

    Évikém, már biztos megnyírtad a füvet, mire meleg lett!

     

    Mi meg AKKORA homokvárat építettünk!:)

     

    A hangszóró:pontosan nem tudom már, csak ez szállóigévé vált, ha valaki nyert valamit...ez volt a nyeremény/ tán a Vitrayban, még az ősidőben???/Nem, hú, a bongyor hajú fekete férfi a TV-ben...á, nem tudom a nevét Hajdu-ra gondolok, de nem az.../

    előzmény:
    babettakati (27414)
    2011-08-12  09:31
  12. 2011. augusztus 12. 09:4627415.

    Jaj, valamit elfelejtettem elmesélni nektek!

    Képzeljétek hogy jártunk kedden!

    Otthon KIKAPCSOLTÁK A VILLANYT.

    Se szó, se beszéd délelőtt megszünt nálunk az áramszolgáltatás. 

    Csak a lányom volt otthon egyedül, ő vette észre.

    Délben tudtam meg, mikor mentem haza ebédezni, addig a lányom azt hitte, hogy csak valami miatt áramkimaradás van. 

    De a szomszédokat kérdezgetve kiderült, hogy csak nálunk nincs villany.

    A postaládába be volt dobva egy levél (feladó: E-on, címzett: nem volt), hogy a kikapcsolás után hogyan tudjuk visszaállítattni az áramszolgáltatást és ehhez mellékelve egy 22000 Ft-os csekk.

    Lettem én olyan ideges, hogy mindjárt nem tudtam ebédezni.

    Szumma szummárum: több telefonálgatás és idegeskedés után 4 óra múlva végre megjelent az E-on autója. 

    Akkor derült ki (!), hogy a szomszéd villanya helyett a mienket kötötték ki.

    Aranyosak mi?

    4 órán át villany nélkül voltunk más emberek trehánysága miatt. Közben mit idegeskedtünk, arról meg nem is beszélve.

    Szóval ez volt nálunk a hét eseménye.

     

    előzmény:
    foltosocsk (1)
    2007-09-27  11:01
  13. 2011. augusztus 12. 09:3127414.

    Évi jó fűnyírást!

    Én már túl vagyok rajta, tegnap megcsináltam.

     

    Visszavágtam egypár elvirágzott növényt, dézsásokat, kaktuszokat  megöntöztem, futórózsa új hajtásait felkötöztem, meztelen csigákat lesóztam.  Este 9 órakor mentem be a kertből.

     

    Ma nincs olyan jó idő, mint amilyent jósoltak. Felhős és hűvös idő van.

    Talán később jobb lesz.

    Hétvégén búcsú lesz nálunk. De mi inkább elmegyünk itthonról.

    Sopront tervezzük vasárnap délutánra. Remélem, hogy jó idő lesz.

    Az Ob.ba is szeretnék benézni.

    Családom már közölte, hogy ők inkább megvárnak kint az autóban. 

     

     

     

    előzmény:
    ezüstfátyol (27412)
    2011-08-12  07:15
  14. 2011. augusztus 12. 09:2427413.

    Csilla nem tom. Mit szeretnél?

     

    Gizike miért pont hangszórót ajánlott fel, azt sem értem.

    előzmény:
    csillus88 (27410)
    2011-08-11  16:50
  15. 2011. augusztus 12. 07:1527412.

    Sziasztok, jó reggelt!

     

    Ma reggel már nagyon kellemes szép idő van, ezt jósolják egész hét végére.   Remélem mindenki tud kertészkedni, pihenni, jó tölti el az időt.

     

    Mára fűnyírást terveztem, a sok esőtöl nagyon hirtelen megnőtt. 

    Szaladok vásárolni. 

     

     

    előzmény:
    foltosocsk (27411)
    2011-08-11  21:25
  16. 2011. augusztus 11. 21:2527411.
    hát egy hangszóró:)
    előzmény:
    csillus88 (27410)
    2011-08-11  16:50
  17. 2011. augusztus 11. 16:5027410.
    Kati és mi a nyereményem
    előzmény:
    babettakati (27408)
    2011-08-11  15:29
  18. 2011. augusztus 11. 15:3327409.

    Izgalmasan várom a részleteket. Persze csak hogyha már publikusak lesznek.

     

    Alig várom már, hogy vége legyen a munkaidőmnek. Isteni jó idő van, ma nem kell főzni (csak levest, azt meg zacskóssal ma megoldom )   és irány a kert. Füvet fogok nyírni. Már 2 hete nem volt nyírva és ebben az esős időben írtózatosan megnőtt.

    Ma szerintem öntöznöm is kell a dézsásokat. 

    További szép napot!

     

    előzmény:
    foltosocsk (27407)
    2011-08-11  11:52
  19. 2011. augusztus 11. 15:2927408.

    Csilla!

     

    Grat, nyertél, tiéd a fődíj.

     

    előzmény:
    csillus88 (27406)
    2011-08-11  09:41
  20. 2011. augusztus 11. 11:5227407.
    Gratula!!!!!!!:):)
    előzmény:
    csillus88 (27406)
    2011-08-11  09:41
  21. 2011. augusztus 11. 09:4127406.

    Sziasztok! 

     

    Fórumtalálkozó talán?

    előzmény:
    babettakati (27405)
    2011-08-11  09:21
  22. 2011. augusztus 11. 09:2127405.

    Jújj! Ez egyre izgalmasabb, most már engem is kivácsivá tettetek.

     

    Mi készül itt? 

     

    előzmény:
    foltosocsk (27404)
    2011-08-10  13:29
  23. 2011. augusztus 10. 13:2927404.

    Csilla, bocs.....hát, tényleg nem figyeltem.

     

    De, ha itt lesz az ideje....:):)

     

    Aki az elmúlt hetekben velünk volt, arra úgyis számítunk.:)

    előzmény:
    csillus88 (27403)
    2011-08-10  10:33
  24. 2011. augusztus 10. 10:3327403.

    Sziasztok!

     

    Gizike nem figyelsz eléggé, névnapi torta készült

     Feltettem a tortát ami lett a "nagy" tortából, ennyire futota az időmből sajnaPedig úgy szerettem volna megcsinálni a horgászosat, na de majd legközelebb

     

     Lányok az ÖTLETBE nem akartok minket is beavatni?

    előzmény:
    foltosocsk (27398)
    2011-08-09  15:39
  25. 2011. augusztus 9. 16:5527402.

    Encike szia!

     

    Sokat pihenj, vigyázz Magadra,  hidd el a lányok sohasem fognak elhagyni, a távolság még erősiti is  a kapcsolatokat.

    Nagyon rossz ez a szélsőséges időjárás,néha engem is kikészít, én sem szedek semmilyen gyógyszert, de ha szükség lenne rá bevenném. Nem árt a kivizsgálás, majd meglátod mit mondanak.

     

     

    előzmény:
    martonne (27389)
    2011-08-09  06:23

Címlap

top