Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyukák barátkozzunk!

pikpakk
Létrehozva: 2007. szeptember 21. 14:30

Sziasztok!

Nem titkolom, hogy személyesen vágyom barátokra, de szívesen beszélgetek itt is Veletek mindenről, ami a gyerkőcökkel kapcsolatos, de minden másról is, amiről akartok. Tudom, hogy vannak ilyen topikok, de talán vagytok többen újak is, akik már nem tudtok bekapcsolódni egy több éve folyó dumcsipartba. Kezdjük itt előlről!

  1. 2009. június 24. 07:229751.

    Jó reggelt!

     

    Az este neki akartunk futni Loth-tal a zárt topicnak, de ő nem tudott belépni nlc-re, így elhalasztottuk!

    Délelőtt majd nekifutunk akkor! Amúgy azon gondolkoztam, hogy belevágjunk már most a béta verzió alatt is, és legyünk részesei a tesztelének, vagy várjuk ki, amíg stabilan működik?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. június 23. 21:559750.

    Na szép estét!

     

    Akkor ok, nyissuk itt! De akkor sorakozóóóóóó!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2009. június 23. 20:329749.

    Sziasztok!

     

    Szerintem próbálkozzunk itt egy zárttal, anyatanyára be se engedett.

     

    Be vagyok havazva, mi járunk úszni a héten is, ajna a rossz idő miatt, sapkában hozzuk őket haza, kocsival. De már olyan jól beindultak! Csak így elúszik az egész este, 3/4 hatra megyünk, hétre érünk haza. Tiszta idegbaj. Remélem, legközelebb beférünk az ötórásiba! Melóhelyen meg szedhetem a hangyákat, más dolgom nincs már. Tök idegesítő ott lébecolni egyig, mikor itthon hegyekben a tennivaló.

     

    Ildi, sajnálom, hogy ez nem jött be, talán akad majd más meló!

     

    Krisztys, jó fej az apukád! Reninek továbbra is javulást.

     

    Na megyek, még mese, fogmosás.

     

    Jövő héten pihentetjük az uszit, utána folytatjuk. 

     

    Jó éjt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2009. június 23. 12:499748.

    Lányok!

    Ma elindulhat a zárt topic! Akkor egyezzünk már meg, hogy hova írunk! A tanyát elfelejtsük, és jöjjünk ide a "zárt osztályra"? Ki indítja el? Hogy lesz? 

     

    Rajta!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2009. június 23. 11:019747.
    Megy valaki közületek nyaralni valami jó kis helyre?Tenger?Balaton?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. június 23. 10:579746.

    Jó reggelt,sziasztok!

    Nem volt senki túl aktiv az elmúlt időszakban ,úgy látom.

    Benéztem a tanyára is,akkor döntsük el mostmár,hová irunk!!!!

    Két helyre ne......

    Buborekas,jók a képek!Te vagy a legcsinosabb!

    Akkor még szerencsétek volt,hogy nem volt hely az úszáson,ebben a pocsék időben.

     A melóm nem kalad,eddig 3 terminem volt csak,abból egy mondható sikeresnek,de annak a kliensnek is volt egy operációja,igy lehet,hogy visszadobja a Grawe ház.Majd meglátjuk.

    Nem nagyon találok senkit,mindenki nyakig van ilyen-olyan kölcsönben,meg nem mernek belevágni.És nagyon soknak van már Zentán...Ez a másik probléma. Igy nehéz újakat találni.Inkább csak érdeklődők vannak,de azok után én nem kapok pontokat.

    Szerintem nemsoká én ezt abbahagyom,bár a főnök még nem tudja.nem szarom el az egész nyaram telefonálással,kuncsorgással,stb.

    Legalább tudom,hogy kipróbáltam,és valójában sok mindent tanultam.

    Még csütörtökön lesz egy eladás pszichológiája előadás,arra nyilván elmegyek.

    Annám elég sokat volt anyósnál,már kezdtem féltékeny lenni.

    Unatkozik a lelkem,nincs ovi,de a kis barátnője meg beteg .

    Majd járunk úszni ha jó idő lesz.

    mennénk számlákat fizetni,de bejelentkeztek a gázszolgáltatótól,hogy jönnek ellenőrizni a berendezéseket.Igy azokat lesem most.Aztán megyünk számlát fizetni,meg kicsit a játszóra,ha nincs nagyon sár.

    Krisztys,akkor apukád jól áll anyagilag,ha csak úgy vett egy másik autót!!!!!!

    Lányodnak jobbulást!

    Patrik orra jobban van?

    Loth,hol vagy?Voltál már nődokinál?

    Pénteken lesz a szülinapom.33.

    majd sütök pudingos,ribizlis tortát,tejszinnel a tetején meg pogácsát.

     

     

    előzmény:
    buborekas (9742)
    2009-06-23  08:11
  7. 2009. június 23. 10:509745.

    Krisztys, végre Reni javul. Már ideje

    Kíváncsi vagyok mit mondanak, mi volt a baj nála.

     

    Fatid tényleg nem semmi pasas

    Gyorsan autót cserélt!

     

    Én most egy ideig biztos nem mernék vezetni a helyében

     

    Kicsit sem vagyok beszari

     

    Patrik tiplijei gyógyulgatnak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (9743)
    2009-06-23  10:04
  8. 2009. június 23. 10:479744.

    Jó reggelt Komaaszony!

     

    Köszi a kávét

     

    HP könyveddel hogy állsz?

    előzmény:
    buborekas (9741)
    2009-06-22  08:00
  9. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2009. június 23. 10:049743.

    Sziasztok.

     

     

     

    Renim javulgat, szedi a gyógyszert. Pénteken lesz kész a baktérium tenyésztés, kiváncsi leszek mit mutat.

     

     

     

     

    Fatterkám annyira jól van, hogy vasárnap vett is egy másik cuccukit!!!!

    Nem semmi az öreg....

     

    Kitakaritottuk neki az autót kivül belűl, csillog villog mint a Salamon 'tökéletessége'!

     

    előzmény:
    buborekas (9742)
    2009-06-23  08:11
  10. 2009. június 23. 08:119742.

    Nem győzök visszaolvasni!

     

    Csodálatos a mai időjárás is! Június van, vastag zoknit kellett a gyerekekre adni... Tele van a törpöm. Még szerencse, hogy az úszásra már nem volt hely, így csak 2 hét múlva megyünk...

     

    Merre jártok?

     

    Krisztys! Hogy van Reni? Annyit gondolkoztam szegénykén!

     

    Ildi! Hogy megy a meló? Gyere beszámolni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2009. június 22. 08:009741.
    Jó reggelt!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2009. június 21. 22:069740.

    Dobtam a tanyára képeket!!!

     

    Reggel kávé! Ott!!!!(is)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2009. június 21. 11:599739.
    Elvileg tiszta a levegő a tanyán!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. június 21. 10:279738.

    Sziasztok!

     

    Hol jártok, csajok ebben a vacak időben?

     

    Nálunk gyerkőcök anyóséknál aludtak, tegnap csavarogtunk, moziztunk. Ma meg takarítás, főzés, rámolgatás....

     

    Legalább sétálhatnánk egyet, de még azt se lehet, ebben a takony időben. 

     

    Krisztys, nálatok is mindig van valami... Szegény apukád, még szerencse, hogy nem lett baja! 

    Lányodat nem lehetne egy másik nőgyógyászhoz küldeni? Ez elég brunyesznak néz ki! 

     

    Ildi, szerintem is, ha belejössz a melóba, menni fog! 

     

    Na megyek, este még benézek, hátha addigra lesztek !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2009. június 19. 09:349737.

    Én csak azt nem értem, hogy a gyulladásnak, fertőzésnek mi köze a fogamzásgátláshoz???

     

    Vagy létezik, hogy Reni nem bírja az óvszert???

     

     

    Frankón tanácstalan vagyok, nekem ilyen problémáim sosem voltak... NEMÉRTEEMMM!!!!

    előzmény:
    buborekas (9736)
    2009-06-19  08:09
  16. 2009. június 19. 08:099736.

    Megy az ölelés Kriszty!!!!

     

    Nőgyógyász elég közömbös!!!! Azon gondolkodom, mit is lehetne tenni tényleg! Háziorvos mit mondott?

     

     

    Fatterod nagyon laza!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (9735)
    2009-06-19  07:42
  17. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2009. június 19. 07:429735.

    Sziasztok.

     

    Lányok, köszönöm szépen, hogy aggódtok értünk!!!

     


    Az a helyzet van Reninek Barátja, el mentek együtt Nődokihoz, de a sráchoz hozzá se szólt a doki...
    Nem értem ezt, azért mentek együtt mert én arre gondoltam, hogy egymást 'fertőzgetik' oda-vissza.:(

    Ezt nem a Nődokinak kellet volna normálisabban 'intézni'??? Most hová külgyem Őket??? Én sosem voltam így, nem igazán tudom Kinek kellett volna itt gyógyszert írni...

     

    Nem tudom mitől olyan magas megint a baktérium-érték...

     

     

     

     

    Fatterom volt a hibás sajna...

    Nem igazán tudjuk mi történt, ugy emléxik, lefordulni szándéxott, indexel, teljsen normálisan az előtte lévő.... Kilóméterek óta autóztak egymás után.... Egy pillanat volt, 80-al mentek... Fatter fééékezett mint őrült, de késő volt.../Tessóm nagyfiát hozta volna haza Dunaújvárosból, a koleszból./ Azon kattogott utólag itthon, hogy milyen mázli, hogy odafele történt, nem vissza... Hozta volna Tomit, meg egy srácot még... Mondjuk... A hátul ülőlehet nem úszta volna meg ilyen simán...

     

    Egyébként szerencsére jól' veszi, én attól féltem, hogy magábaroskad a balesettől, és az egyébként egyes 50 éveseket lazán leköröző Apám, fél év alatt a halálba üli magát a fotelban...:S

     

    De nem hagyja magát az öregem'!!!!:)))

    Azt mondta, "HIHI!!! Legalább igy 70évesen azt is megtapasztalhattam, mire jó a biztőv!"... Nóórmááliiss???? / Nagyon szeretem a Fatterkám!!!! Jobban mint Anyum... /

     

     

    Kissé kikészültem.... Nem tudok aludni se.... Csak kóválygok, intézem amit kell, de fórumozni nem igazán van 'erőm'...

     

     

     

    Puszi mindenkinek!!!
    előzmény:
    Loth (9732)
    2009-06-19  06:41
  18. 2009. június 19. 07:159734.

    Jó reggelt!

     

    Ildi! Délután megkaptam az üzid, csak úgy el voltam havazva, hogy nem is jöttem már  fórumra. De ez így jobb is, hogy jelentkeztél!

     Ne aggódj Anna miatt, ha belejössz a munkába, könnyebben mennek majd a dolgok.

     

    Botinak begyulladt tegnapra a jobb szeme. tiszta csipa volt estére. Reggelre összeragadt, meg be van dagadva. Apánk viszi orvoshoz, aztán majd eldöntik a dokinénivel, mi legyen.  Valószínű az usziban szedhette össze, meg rákattant a víz alatti nézelődésre, és szerintem sok volt neki.e

     

    Kriszty!!! Ezek aztán a hírek!!! Szegény Reni! A múltkor teljesen rendbejött??? Nagyon sajnálom! Orvos mit mond?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2009. június 19. 06:449733.

    Szia Ildi!!

     

    Mennyire látod jövőjét ennek melónak?  Van értelme csinálni, kötnek szerződést az emberek?

     

    Így, hogy mehetnél párod mellé is dolgozni, nem kéne külön műszakba járnotok? Például Anna miatt is?

     

    Azért én drukkolok, hogy bírjad gőzzel, és legyen látszata a sok utánajárkálásnak, tanulásnak!

    előzmény:
    Cs.Ildikó (9729)
    2009-06-19  00:00
  20. 2009. június 19. 06:419732.

    Krisztys, tényleg rátok jár a rúd mostanában. De miért koccantak Apudék?

    Belefékezett a terepjárós?

    Még szerencse, hogy nem sérült meg tényleg!

     

    Reni értéke meg valóban nagyon magas. De hogy lehet??

    Nem most szedett rá gyógyszert?

     

    Jobbulást neki

     

    És a sok rossz ellenére is próbálj meg kicsit nem gondolni semmire, kapcsolj ki naponta egy kis időre, mert Rád férne nagyon

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (9728)
    2009-06-18  18:30
  21. 2009. június 19. 06:379731.
    Ne igyál annyit lefekvés elött, és nem álmodsz hülyegégeket
    előzmény:
    buborekas (9726)
    2009-06-18  07:58
  22. 2009. június 19. 06:369730.

    Nyanya!

    Ez jó, hogy Boti élvezi tábort

    Én sem szeretem a :ki ha én nem, gazdag gyerek vagyok: embereket. Ismerek ilyen 10 év alattiakat. És ez szomorú

    előzmény:
    buborekas (9725)
    2009-06-18  07:54
  23. 2009. június 19. 00:009729.

    Sziasztok!

    Bocs,hogy eddig nem jeletkeztem,két napig nem volt net.

    Már tiszta frász voltam......

    A termineket is csinálom,mármint hivom a klienseket,találkozókat szervezni,egyeztetni a a főnökkel,aztán lesni őket,imádkozni és izgulni,hogy megkössék a szerződést mert pontot ugye nekem az hoz.

    Aztám minden héten egy előadás.Ma is egy volt fél héttől,pszichológia.

    nehéz,nem gondoltam,hogy ennyire.Mármint gyerkőc mellett nehéz,pedig mikor belevágtam,épp azért vágtam bele,mert gondoltam anna mellett simán fog ez menni.szegénykémet meg annyiszor lepasszlom mostanában,hogy már rossz.Holnapra is van egy kliensem,ogy fél kilencre viszem anyóshoz.

    Sokat van igy Anna az apjával,és összenőnek lassan,kicsit irigy vagyok.De én választottam,és addig apritom,mig valamennyi pici haszon nem lesz belőle.

    Gibusz,ez igy tényleg nem jó kilátás az új munkára.Átérzem,hogy mit gondolsz,hogy anyósod berendezzen,én is igy voltam,mert a párom a cukorgyárba már bebirt volna tenni....... De még nem akartam,de a vége lehet az lesz.

    Buborekas,irtam neked sms-t,hogy nincs netem,ird meg a többieknek is,hogy üdv.nem kaptad meg?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2009. június 18. 18:309728.

    Sziasztok Lányok.

     

     

     Nálunk tetőzni láttszik a szar....

     

    Fatterom lezúzta az autót... 54 éve vezet, / Igen 54.... nem írtam el!/ soha egy koccanása sem volt...

    Csodával határos módon szerencsére egy karcolás nélkül megúszta a terepjáró seggébe történt becsapódást.

    A kocsi totálkár, de ez nem is lényeg! A főő hogy nem sérült meg!!!!

     

     

    Renim megint hólyaggyusziba szenved....

    A baktérium lehetne 3500, neki 78ezer akármennyi!!!!

     

     

     

    totál készvagyok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2009. június 18. 07:599727.
    Ildi! Mi újság? Gyere!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top