Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyukák barátkozzunk!
Sziasztok!
Nem titkolom, hogy személyesen vágyom barátokra, de szívesen beszélgetek itt is Veletek mindenről, ami a gyerkőcökkel kapcsolatos, de minden másról is, amiről akartok. Tudom, hogy vannak ilyen topikok, de talán vagytok többen újak is, akik már nem tudtok bekapcsolódni egy több éve folyó dumcsipartba. Kezdjük itt előlről!
Gibusz Mikkamakka!! KUKK!!
Gyere, mesélj mi van Petivel?
Már biztos jobb a helyzete arany fejének
Egyik nap kérdezted hogy vagyok. Tegnap majdnem megfulladtam a náthától. Orrcseppet sem találtam meg, csak este az ágyunkban. Apánk is taknyos, és otthagyta este.
Krisztys!
Patrik arcára sok gyógypuszi!
Édesem, jól megülte azt a zsiráfot
Annyira tudom őket sajnálni ilyenkor, mikor összetörik magukat.
Azóta ráült a zsirire?
Loki nagyon aranyos A macskák a gyengéim.
Szobaszőnyeg lesz, vagy megy az udvarra Loki?
Komaasszony!!
Te meg merre csavarogsz????
Ennyire leköt a HP?
Boti hogy van, gyógyul már?
Voltatok dokinál?
Gyere no, mesélj!!
Ildi, jobbulást Annának!
Nálunk is ez a vírus van most, hányás-hasmenés. Még nem estünk bele, nem is szeretnénk.
Diétázzatok pár napig. Virsli, párizsi, keksz, alma, krumpli, ropi, tea.
Nem egy nagy menü szegény Annának.
Meg a nagy adag C vitamint told neki.
Narancsos színű lett a tapétánk, természetesen majd rakok fel képeket, ha zártosztály leszünk Meg a ballagásról is csak akkor szeretnék.
Régen milyen nyilvánosan pakolgattuk fel ide a képeket, most már nem szívesen.
Azt meg, hogy tegnap aludtál, nagyon jól tetted. Anyósod is sejtheti, hogy nem sokat aludtál éjszakánként, amíg Anna beteg volt!
Nyugi!!
Nem is fekete harisnyát kell venni, hanem fekete szoknyát
Mégsem vagyok elég friss ma
Jó reggelt!
Ma nagyon friss vagyok, már becsomagoltam Fanninak az útravalóját, mert ma mennek kirándulni az állatkertbe.
Szerencsére jóidő lesz ma is. Túl jó. Remélem nem kap napszúrást.
Holnap ballag, kéne venni fekete harisnyát is. Meg a virágokat megvenni az ovónőknek. Elég sűrű lesz ez a pár nap nálunk.
Annámnak ma egész délután fájt a hasa....
Az oviban van valami hasmenéses,hányásos járvány,mondta az óvónéni....,remélem nem azt szedte össze.
Vacsira főztem neki héjában krumplit,ette jóizűen,meg teát kapott.Kicsit folyüsabb volt a széklete,de nem az a rendes hasmenés.Remélem átmegy rajta gyorsan.....
Délután jött anyós,hogy majd elviszi fagyizni meg a játszóra,de Annának nem volt kedve.Márpedig,hogy neki fagyizni ne legyen kedve?????? Valóban fájhat a pocija.
Végül itt játszottak jó két óra hosszát. Nekem ezer dolgom lett volna,de lefeküdtem aludni,mig itt vot anyós.Nem tudom,mit gondolt magában....
Háátt Lányok... Szegéény kicsikéémm...
Sírt nagyon... Rögtön jegeltük, szerencsére már sokkal szebb. Belül is tök véraláfutásos a felső ajka...
Dúúrva volt... Még az a szerencse, hogy nem tört el semmje... Meg hogy a foga sem tört le....
Köszönjük szépen az együttérzést!!!
Buborekas, nem lenne ezzel a zsivel' gond ha a Kisfiam nem hajtaná mint őrült!!!!
Annyira bele tud húzni, hogy sztem bármit felborítata... Van benne bika'...
Ildi, jaaa!!!! Imádta a fürdést Loki....
Én is ma döbbentem rá, hogy biza ez az utolsó tanitási 7.... Felköthetem a gatyám asszem....
Egyrészről jö is hogy itthon lesznek, de lesz felfordulás is jócskán...
Sziasztok!
Elvittem a csajszimat az oviba,nem volt sirás.Még ez a hét,aztán meg majd unatkozunk.
Ma nem kell főznöm hála az égnek,maradt a bográcsosból elég,csak uborkasaláta kell mellé.
Hulla vagyok,csak 6 órát aludtunk,nekem az nem elég.
Tanulnom kellene azt az anyagot szerdára,amit kaptam ezzel a biztositásos dologgal kapcsolatban.Van egy csomó kinyomtatva meg egy
cd.
De porszivóznom is kellene.
Szegény Patrik,jó piros és püffedt az orrocskája!Gondolom volt sirás!
A cicátok aranyos,látom nagyon élvezte a fürdést.
Na Boti kitörölte a hozzászólásomat, mert itt volt anyós és itthagytam a gépet! Ráadásul a politikával fárasztott...
Kérünk képeket Ildi az új bútorról és a kiskacsákról!!!!
A zárt topic úgy olvastam, 2-3 hét múlva nyitható, addig be kell érni ezzel!
Harry Pottert nem szabad filmen nézni, csak miután elolvastad. Ég és föld a kettő. Utánozhatatlan. Én anno az első részt még a munkahelyemen is olvastam sunyiban a számítógép előtt. Érdemes belevágni!
Kriszty! Láttam Patrikot, szegény jól megütötte az orrát! Nem egy biztonságos darab, ha átfordul!!!
Komaasszony! Leírnád a meggymisu recijét????
Sziasztok!
Élek ám még, csak besürűsödtek a dolgaim, illetve pl a tegnapi még délelőtt kánikula, majd szinte viharos időjárás eléggé kiüt...
Nagyon kókadt, álmos vagyok mostanában.
Patrik begyütötte élete első komolyabb balesetét, a Blogomban olvashattok róla...
Csajok!
Ki ,és mikor nyitja meg a zárt topikot itt a Nők Lapján????
pancsóékkal mi van?
Krisztys?
LOth,milyenre tapétáztatok?kapunk képeket?És Kornélnak tökmindegy szerintem,ő művészkedni fog!!!!!!
Szerintem jelöljetek ki neki egy kis falrészt ahová rajzolhat és majd az kielégiti.legalábbis Annának nem volt ilyen szokása.
Sziasztok!
Csatlakozom Lothoz,Harry P-ből én is csak fél részt láttam,de elég volt.
Gibusz,szerintem ha nem is mondta a doki,azért kamillásteával lemoshatod néha Petinek,azzal nem ártasz.....És gyulladáscsökkentő.
Mi voltunk a vásárban,Anna élvezte a jétékokat,kisvonat,repülő,körhinták stb.meg kapott egy kispónit és 3 ÉLÖ kiskacsát. Ezekért már régóta nyafog,mert tavaly is volt.......
Plusz,aminek nagyon örülök,vettünk a tévés szobába egy hosszú ágyat és két fotelt.de a 2 fotelt majd csak csüt.hozzák,mert elkelt a vásárban.....Szuper lesz,nem lehetett rendesen tévézni mert egy félhold szerű ágy volt benn....,biztos tudjátok milyen az,ha nem az se baj.
Eddig a bútorokat ,szekrényeket ,ágyakat mindig üzletben vettük részletlefizetésre ......
De már most több mindenkinél láttuk,hogy a vásárban vették vagy rendelték és SOKKAL olcsóbb ugyaz a bútor!
Loth, a ribizlit azt leszedjük kis szárastól és utána bent lecsipegetjük a kis piros bogyókat.Majd a szülinapomra lesz belőle ribizlis pudingos torta.Nemsoká 33 leszek.
Babra munka nagyon,de megéri.
Ma meg szedtem vagy fél kiló málnát a kertben,nagyon finom házias ize van.Ilyenkor örülök,hogy van kis kertünk,amúgy sok a meló vele,de a piaci az nem ilyen!
Na megyek, mert Kornél hisztis
Jó éjt!
Apátoknak tök igaza van, ráétrek még felújítani.
Én a nagyszobában a padlószőnyeget már kivágnám a francba legszívesebben. Annyi foltot csináltak már rá, hogy hiába is pucolom, nem jön már ki belőle semmi. Még 1-2 év, és talán tudnak az új dolgokra is vigyázni. Csak marha bosszantó
Szia Gibusz!
Nyugi, Petinek holnapra már sokkal jobb kedve lesz. Ne furcsáld, hogy doki nem mondott semmi különöset. Kornélét is fürdés után kellett meghúzni, első napokban a vízben csak lájtosan. Talán azért, hogy ne csípje nekik a víz? Nem tudom.
Lakás nem lett rossz, csak éppen én nagyon félek, hogy Kornél szemét egy idő után csípni fogja, hogy sehol egy firka rajta.
Petiéknek holnap ovi?
Én még nem láttam és nem is olvastam Harry Pottert. Fanni kedvence volt, meg apánké egy időben.
Szia Gibusz!
Reméljük Petinek holnap már jobb napja lesz! Megy oviba?
Botival befejeztük az idénre az ovit.
A lakásfelújításról csak annyit, hogy nálunk is nagyon aktuális lenne, de apánk szerint addig nem költünk a lakásra, amíg a gyerekek tönkrevágnak mindent.... Festés max...
Ne is mondd a lakásfelújítást! Még mindig nem bírom rávenni magunkat, pedig kéne tapétázni, szőnyeget, függönyt venni... talán nyáron.
Szép lett?
Sziasztok!
Nálunk is szomorkás idő volt egész nap, amikor sütött a nap, akkor még javában házimunkáztunk.
Úgyhogy nem is nagyon mentünk ma még játszira se.
Délután viszont legalább volt idő a papírjainkat szanálni, vagy két zsákot cafatoltunk szét. Be kéne szerezni egy iratmegsemmísítőt. Mindenhonnan jönnek a papírok, némelyről azt se tudom, meg kell-e őrizni.
Petike is rossz kedvében volt, alig engedett a kukihoz nyúlni, akkora műsort csapott előre, pedig annyira már nem is fáj neki mint tegnap, például már simán pisil egyedül, húzza le fel a gatyát.
Kicsit furcsállom, amit a doki mondott, csak annyit adott használati utasításként, hogy esténként fürdés után húzzam hátra. Még csak nem is a vízben, hogy legalább tisztuljon. Se betadin, se kamilla. Kérdeztem ezeket külön, azt válaszolta, neki ez a heppje. Bár végülis konkrétan sebe nem lett vért nem is láttam. Meglátjuk szerdán, jól csináltuk-e a dolgokat, akkor megyünk vissza.
Loth, te hogy vagy? Alakul a náthád?
Buborekas, szerintem is az a legtisztább, ha elviszitek Botit specialistához.
Ildi, milyen volt a mulatság?
Itt is nagy eső volt délután!
Én leszoktam a netről, Harry Potter és a félvér Herceg leszoktatott. Épp a közepén járok, nagyon izgi...
Szevasz Nyanya!