Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elhagyott a férjem
Létrehozva: 2003. szeptember 16. 15:00
Nagyon hamar lettem terhes.Fél éve voltunk együtt.Én megijedtem,de belevágtunk.A babát mindketten nagyon vártuk.Megszületett a kislányunk,boldogok voltunk,de nem felhőtlenül.Vissza kellett mennem dolgozni,amikor a kislányunk 9 hónapos volt,mivel művészeti pályán dolgoztam elötte.Természetesen nem nagyon támogatta a férjem ezt a döntésemet,de úgy éreztem nem hagyhatom magam.Soha nem éreztem magam mellette biztonságban.Dolgoztunk mindketten,nem törődött velem,magányos voltam mellette.Beleszerettem az egyik munkatársamba,de soha nem történt köztünk semmi,én iszonyúan szenvedtem.Két hónap múlva elmondtam a férjemnek,hogy más iránt is érzek valamit.Ezután sem változott a helyzet.Fél év múlva mondtam neki,hogy nincs értelme folytatni,én nem tudok szeretet,törödés nélkül élni.Elment,mindenkivel lefeküdt.Majd rájött,hogy megtalálta Istent,fogadjam vissza, megváltozik.Nem igértem neki semmit.Majd megint mindenkivel összefeküdt.A barátnőmmel is.Majd visszafogadtam,három hónapig játszotta a családapát és most szó nélkül elhagyott minket.Ezután hogyan tovább?Én rontottam el?
Természetesen, lehet megoldást keresni. Erre a konkrét szituációra is személy szerint 5öt biztos tudnék mondani. Nem ez volt a lényeg!!!
Ha például nagyon szeretnék gyereket, a párom meg nem, akkor miután megpróbálnám meggyözni, és Ö ragaszkodna hozzá, hogy nem szeretne, akkor tiszteletben tartanám a véleményét, és lelépnék. Nem eröszakoskodnék hónapokig, és véletlenül sem intézném úgy, hogy "véletlenül becsússzon" "majd ha megszületik rájön, hogy mekkora csoda".
Itt sem a példa a lényeg, de szerintem igenis vannak olyan dolgok, amik ha felmerülnek, akkor nem a megoldást keresem, hanem a kapcsolaton gondolkozom el.
Megütni például 1x lehetne, és nem ülnék le beszélgetni arról, hogy hogyan tovább.
Dacból ne tedd, mert biztos, hogy féltékeny lesz, de elöbb utóbb rájön, hogy kamu. Jobb esetben fellélegzik, és csökken a lelkiismeretfurdalás: "végre Kellynek is rendezödik az élete:mindkettönknek jobb így".
Slimm!
Nagyjából ugyanarról beszélünk. Mindkét fél változik, fejlödik valamilyen irányba, részben tudatosan. Szükség van arra, hogy kompromisszumokat kössünk, de ha a másik elvárása el ér egy olyan szintet, ami már számunkra elfogadhatatlan, akkor nem érdemes küzdeni. A legnehezebb dolog eldönteni, hogy hol ez- a mindenkinek egyéni - határ.
Pl. a férj elvárja, hogy minden este mosolygós feleség finom vacsit tálaljon, akár annak az árán is, hogy a nö nem dolgozik. Neki ez fontos, otthon is így látta. El tudja tartani.
A nö szeretne elöre jutni a munkájában, és emiatt sokat kell túlóráznia, de jók a lehetöségei, élvezi, sikeres.
Ha mindekettöjüknek igazán fontos a saját elképzelése, akkor hiába mond le valamelyik a szerelmükért, kapcsolatukért, hosszabb távon valamelyikük boldogtalan lesz, aminek rossz kapcsolat, vagy válás a vége. Hát ennyi, és gyerekröl még szó sem esett.
azért mondok csk kicsit ellent (tudom paradox :) mert az ember alaptermészete nem változik, de az ami vagy ahogyan viselkedsz az néha egészen messze van ettől. ahogy neveltek, ahogy a másik hagyta h elkényelmesedj stb. ezeken lehet vátoztatni. és ezeket a vátozásokat az egész környezet észreveszi és reagál is. nm arra gondolok h : "már százszor mondtam neki és még mindig nem vszi a lapot. . . . " hanem arra a vátozásra ami belső felismerésből, önmagadból ered.
sztem ezek a változások teremtik meg a lehetőségét, h előhozd magadból azt aki valójában vagy. ami tényleg állandó.
Bocsi az előző hozzászólást Slimmnek szántam.