Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méheltávolítás - véleménye

Torolt_felhasznalo_498244
Torolt_felhasznalo_498244
Létrehozva: 2007. augusztus 31. 21:52

Hétfőn beszélem meg az orvosommal a műtét időpontját, és kezdődik a műtét előtti kivizsgálás.

Kipakolnak, csak egy petefészkem marad meg a hormontermelés miatt, mert még csak 45 éves vagyok.

Eldöntött tény a műtét, tehát nem lebeszéléseket várok.

Arra vagyok kíváncsi, hogy aki már átesett hasonló műtéten, milyen tapasztalatokkal rendelkezik. Hogy éli meg a nőiességét? Megmaradnak-e a szexuális vágyak, a házaséletben fizikailag történik-e változás, megmarad-e a természetesség érzése? Vagy csupán vak lyukká válik a hüvely?

Érzelmileg milyen változásokra lehet számítani? Bekövetkezik-e klimax annak ellenére, hogy bent hagynak egy petefészket?

Annak ellenére, hogy már várom a műtétet - megoldódik egy sor probléma, nem marad táptalaj egy jó eséllyel kialakuló méhráknak - szeretném tudni, hogy mire számíthatok a műtétet követően.

  1. 2008. július 30. 14:3351.

    Sziasztok!Nem vagyok érintett, csak szeretném valamire felhívni a figyelmeteket.

    Ha valakinek az összes női szervét eltávolítják (méh+petefészkek), akkor értelemszerűen gyakorlatilag azonnal változó korba kerül.Ha csak a méhet veszik ki, akkor is előbb következik be a klimax.Az orvosok szeretik elhallgatni a tényt, hogy mivel méheltávolításkor ereket is át kell vágni (többek között azokat is, amik a petevezetékekkel kötik össze), ezért romlik a petefészkek vérellátása, és hamarabb leáll a működése, mint egyébként.Amúgy rendes orvos manapság nem siet kivenni a méhet, sőt!Régen gyakorlat volt, hogy minden piszlicsáré probléma miatt - ha már nem szándékozott szülni a nő - kivették, mondván, úgysincs már rá szükség.csakhogy nem igaz, hogy a méh csak egy inkubátor, amiben a magzat fejlődik, "oszt jónapot".Azóta tudják, hogy a méh szöveti hormonokat termel, és jobb, ha megmarad.Én azt mondom, hogy aki csak teheti, ragaszkodjon a méhéhez, és keressen fel több orvost, ha az első ragaszkodik a műtéthez, és csak akkor menjen bele, ha valóban nincs más megoldás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  2. Torolt_felhasznalo_210099
    Torolt_felhasznalo_210099
    2008. július 30. 11:3950.

    Szia! Igen, lesz vérzés, ha nem is túl erős. Betéttel készülj, de nekem adtak a kórházban. Júniusban műtöttek, friss élmények vannak.

    Ha még van kérdésed, szívesen válaszolok.

    Üdv, Bea 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856175 (49)
    2008-07-29  15:58
  3. Torolt_felhasznalo_856175
    Torolt_felhasznalo_856175
    2008. július 29. 15:5849.

    Sziasztok!

     

    Nekem augusztus 7-én lesz a műtétem. Kérdésem, hogy a műtét után lesz-e hüvelyen keresztüli vérzés, hogy betéttel készülnem kell-e? Aki tud nekem erről infot adni nagyon köszönöm előre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 6. 14:1648.

    Tudom... Az első pár nap okozza nekem is a problémát.

    Na majd csak túl leszek rajta... Már csak 5-öt kell aludni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_355590 (47)
    2007-09-06  13:46
  5. Torolt_felhasznalo_355590
    Torolt_felhasznalo_355590
    2007. szeptember 6. 13:4647.

    Nézd, nem lehet el bagatelizálni, mert komoly műtét. És a műtéttől mindenki tart. Ha megbízol az orvosodban, és látod, hogy az elején úgy kezel Téged, ahogy kell, akkor nyugodtan rábízhatod magad.

    A műtét utáni első pár nap nagyon nehéz, aztán szép lassan visszaáll a rend.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (46)
    2007-09-06  13:42
  6. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 6. 13:4246.

    Végigolvastam egy csomó topicot. Atöbbség, ahogy te is, csupa pozitív változásról ír. Úgyhogy a műtét utáni élettől nem félek, nem problémázok már rajta, megnyugodtam. A műtéttől viszont nagyon félek.

    Tegnap leültettem a 3 gyerekemet (a kicsi is most múlt 18) és "végrendelkeztem".  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_355590 (45)
    2007-09-06  11:50
  7. Torolt_felhasznalo_355590
    Torolt_felhasznalo_355590
    2007. szeptember 6. 11:5045.

    Azért, hogy az egyik petefészkedet meg lehet hagyni, és marad, az tényleg számít a hormonháztartás miatt.

    Egy ismerősőm Veled egy idős. Teljesen kipakolták, mind a két petefészkét is. Ő hormontapaszt kap. Még nagyon közel van a műtét. Ő most kezdi csak el lelkieleg feldolgozni.

    Változtatott. épp megfordult a helyzet. Azóta jobban ada magára, jobban öltözik, és nem engedi, hogy a főnöke minden hétvégén dolgoztassa. Eljár kikapcsolódni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  8. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 6. 11:3044.
    11-én kedden műtenek!!!!       
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_592189
    Torolt_felhasznalo_592189
    2007. szeptember 2. 11:4943.
    Valamiért így nem jeleníti meg, de ha beütöd a keresőbe:- Nők méh nélkül-akkor biztos előjön ez a topic!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_592189 (42)
    2007-09-02  11:38
  10. Torolt_felhasznalo_592189
    Torolt_felhasznalo_592189
    2007. szeptember 2. 11:3842.
    Szia!

    Ebben a topicban is sok hasznos dolgot olvashatsz!
    http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=22 721

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  11. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 2. 10:4541.
    Köszi az információt, hasi műtétem lesz. Viszont megfordult a fejemben, hogy nem kellene-e rákárdezni a hüvelyi műtetre, mivel laikusként arra gondoltam, akkor rövidebb a gyógyulás, nem vágják át a hasfalat, stb... De ez jó intelen volt a részedről, köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_463279 (40)
    2007-09-02  09:28
  12. Torolt_felhasznalo_463279
    Torolt_felhasznalo_463279
    2007. szeptember 2. 09:2840.

    Két ismerősömet műtötték méhkivétellel. Az egyiknek akinek a hasát vágták fel, hamar rendbe jött és boldogan, problémamentesen él. A másik nőismerősömnél hüvelyen keresztüli méheltávolítás történt. Óriási műhibával, átvágták a medencei idegfonatot. Deréktől lefelé fél oldalában csillapíthatatlan fájdalomérzete van, végbélzáró izma nem működik. 3 diplomás nőtt tett otthonülő nyomorékká az operáló orvos. Aki ráadásul el sem ismerte a felelősséget.

    Szóval ragaszkodj a hasi feltáráshoz (amikor nagy feltárásból szépen tudnak műteni, azért mert mindent jól látnak és van helyük) és ne engedd semmi szín alatt a hüvelyi műtét, ekkor szó szerint a sötétben, szűk helyen matatnak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. szeptember 1. 23:2239.
    semmi gond, minden olyan, mint régen, decemberi műtétem volt,...
    és semmi rossz változás nem történt!!! nyugi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  14. 2007. szeptember 1. 19:3638.
    A műtét után ne akarj gyorsan visszaállni a rendes kerékvágásba. Pihenj sokat és ne emelgess dolgokat , szépen apránként majd visszaszoksz a mindennapokhoz.
    Én úgy teregettem , hogy 3-4 db ruhákal sétáltam ki az udvarra , de ráértem mert itthon voltam. Felülni viszont nem volt túl kellemes.

    De hogy egy kis mosolyt is csaljak az arcodra vettem magamnak utána egy bikinit , ha már olyan szép bikini varrást csinált a doktor úr
    Ha ez biztató jel neked és a 6 hét helyett a 4.ik héten visszamentem dolgozni. Igaz autóval vitt a férjem és ülőmunkát végzek ez hozzá tartozik.:
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (7)
    2007-08-31  22:16
  15. 2007. szeptember 1. 19:3337.
    A hormontermelésre azért van szükség, mert nem áll be drasztikus hízás pl, sé még sok egyéb dolog amimiatt nők vagyunk , a változókor nem hirtelen következik be pl.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201210 (2)
    2007-08-31  22:09
  16. 2007. szeptember 1. 19:2836.
    Amikor megtudtam mi vár rám , az első reakció pánik, a második mindent megkérdezek a dokimtól. A válasz ennyi volt :

    " Fogjam fel úgy mintha egy rossz bevásárló szatyrot dobnék ki amire már nincs szükség "
    akkor ez döbbenetes volt számomra mert én is azt hittem nem leszek már nő többé. De hidd el ez nem így van Nő attól vagy mert úgy gondolod és úgy viselkedsz.
    Petefészkek nekem is maradtak , semmi hormonális problémám nincs , 5 éve történt és 34 éves voltam , szerencsére két szép lány anyukája, így kevésbé érintett súlyosan az a tény hogy nem szülhetek többet.

    Mostanában viszont időnként csecsemővel álmodok , és gondozom , de nem lezek depressziós emiatt

    A szexuális életem ugyan olyan jó , sőt mint elötte. Nem kell védekezni, nincs a havonta ismétlődő menstruáció .
    Nekem viszonylag könnyű volt feldolgoznom a dolgokat mert egy szerető férj volt és van mellettem.

    Ha nem akarsz szülni többé ne éldd át tragédiaként a dolgot

    ui. félévente járok feláltva ultrahangra és rákszűrésre , rendszeresen .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. szeptember 1. 19:0935.

    A műtét után 3 hölggyel tartottam egy darabig a kapcsolatot, akikkel egy szobában feküdtünk, és azonos műtéten estünk át.

    A legidősebb 52 éves volt, tökéletesen jól volt már a kórházban is, úgyanúgy, mint én is. A harmadik 40 körüli volt, nehezebben gyógyult, de rendbejött. A legfiatalabb 34 éves 2 gyerekes anyuka volt, egyfolytában sírt és rinyált, hogy ő már soha nem lesz egészséges , soha nem lesz nő, na, nem is lett, kb 2 év múlva leszázalékolták idegi alapon, a férje még egy kicsit kitartott a gyerekek miatt, de nem engedte magához, el is váltak

    Szóval 100%, hogy a hozzáállás sokat számít! Vigyázz magadra, fel a fejjel, én 3 hét után saját felelősségemre visszamentem dolgozni, pedig egy áruház vezetője voltam! Úgy gondoltam, rosszabb, ha itthon ülók, és lesem magam, fáj-e valami....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (33)
    2007-09-01  10:08
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. szeptember 1. 18:5934.

    Sajnálom, hogy csak azt nézed, mibe lehet belekötni! 

    Azt írtam, nő maradtam, és nézzük a jó oldalát: nem az egy hetes tengerparti nyaralásból menstruálok 4-5 napot, ha a férjem megkíván, nem kell halasztani a szerelmeskedést, és még anyagilag is jól jártam..... 

    Igazad lenne, ha merő sporolásból rámoltatom ki magam, de a miómám gyorsabban nőtt, mint a magzat, a terhesség elhalt, de nem tudott kiürülni, mivel a szülőútban volt a mióma..... 

    Esetleg sajnálhatom magam és a meg nem született kisbabámat, de azt gondolom, a topicindító jobban jár, ha pozítívan próbálok hozzáállni....Ja, és a petefészket azért vették ki, mert ciszták és tumorok voltak rajta...... 

    Elnézést, ha morbid vagyok! 

    Pont 10 éve operáltak, és hál'Istennek, semmi bajom, még a hőhullámokat is produkálom a maradék egy petefészkemmel! Az orvos azt mondta, az ő feleségét is meg kellett operálni, így személyes tapasztalatból mondja, hogy mint férfi nem tapasztalt különbséget, de az asszony sokkal felszabadultabb és nyitottabb lett a szexben, hogy már nem kell vigyázniuk.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_981185 (29)
    2007-09-01  07:17
  19. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 1. 10:0833.

    Személyesen is kérdeztem olyan ismerős nőket, akik átestek ilyen műtéten Most itt is megerősítést nyertem, hogy nem válok hasznavehetetlenné a műtét után. Aktív életet élek, ezért nem mindegy, hogy mi lesz változás. Vannak elrémisztő esetek is, de abban bízok, hogy velem nem történik semmi.

    Az orvos jó, a kórház jó, a személyzet is jó, de ezzel együtt az egyéni kockázat megmarad.

    A trombózisom miatt különös odafigyelést igényelek, hogy nehogy elszabaduljon egy vérrög. De erről tud az orvos, a vérhigítást (fraxiparine) fogom kapni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740178 (27)
    2007-09-01  00:05
  20. Torolt_felhasznalo_498244
    Torolt_felhasznalo_498244
    2007. szeptember 1. 10:0332.
    Gondolom ezen mellékhatások kiküszöbölése miatt hagynak bent egy petefészket, hogy a hormontermelés megmaradjon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740178 (25)
    2007-09-01  00:02
  21. 2007. szeptember 1. 09:3431.

    SZia!

    Az Én Anyósomat is kipakolták 6 éve.....azóta semmi mást nem csinál csak eszik....rengeteget hízott is emiatt......de szerintem Ő ezzel "pótolja" a veszteséget    Ő akkor 44 éves volt 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  22. 2007. szeptember 1. 08:1130.
    Szia!

    Anyukámnak 3 éve vették ki a méhét, a petefészkei viszont megmaradtak. Pont annyi idős volt, mint Te most.
    Lelkileg teljesen jól viselte. Fizikailag viszont... A mai napig megérzi az időjárás-változást, sokszor fáj a hasa. A műtét következtében inkontinencia lépett fel nála, valamint hólyagsüllyedés és hüvelysérv is kialakult. Ezért aztán tavaly újra megműtötték, hüvelyplasztikája volt. Az említett problémák megszűntek ugyan, de azóta a szexuális élete nem az igazi. És ez csak a második műtét után lett így, a hysterectomia után semmi ilyen jellegű problémája nem volt.
    Egyébként, ha valaki kérdezi Anyut a műtétről, az azt követő állapotról, akkor ő csak annyit szokott mondani, hogy semmi nem olyan, mint a műtét előtt. És ez nyilván érthető is...
    Ami a klimaxot illeti: néhány hónapja kezdődött nála, de Remifemint szed, és attól nagyon sokat enyhültek a tünetei, mondhatni, teljesen meg is szűntek. Persze, nyilván nem mindegy, hogy neki mindkét petefészke megmaradt.

    Minden jót, és nagyon gyors felépülést kívánok Neked!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  23. Torolt_felhasznalo_981185
    Torolt_felhasznalo_981185
    2007. szeptember 1. 07:1729.
    Sziasztok.

    Tudom, hogy nem éppen témábavágó, de hogy lehet egy 'kipakolást' az elhasznált, illetve így nem elhasznált betétek, és tamponok árával összefüggésbe hozni???
    Nekem ez morbid!!!

    Fairlady, minden jót kívánok neked... Fájdalom mentes mütétet, gyors felépülést.

    Üdv, Krisztys.
    előzmény:
    proska2 (12)
    2007-08-31  22:34
  24. 2007. szeptember 1. 04:3828.
    szia  en 38 voltam anno es majdnem meg haltam a muto asztalon  mert rengeteg vert vszitettem  volt ver de nem eleg es a ver bankba sem volt  O  POSITIV   de azert  tul eltem  es eletem leg jobb dontese volt  6 heteg  kemeny  2 tanyert nem birtam a mosogato geppul kivenni  hasamon parnaval kozlekedtem de:  6 HET UTAN  UJJA SZULETTEM   tele voltam vagyok energiaval  nem kell vedekezni  es a ferjem mondja semmit nem lehet eszrevenni  igaz jo anyam azt mondta: fiam te mar nem vagy no jo ugye?  nem lesz semmi baj  ja nekem mindket petevezetek meg maradt  es a valtozas kora 46 evesen kezdodott  most is van 52  kivanok neked nagyon sok sikert  es meg tobb egezseget es nagyon sok  BOLDOGSAGOT   udv irene canadabol
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52
  25. 2007. szeptember 1. 00:0527.
    Látom,kaptál sok tanácsot,nyugtató szavakat,a legtöbbet elsőkézből.Minden jót és mielőbbi felépülést kívánok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498244 (1)
    2007-08-31  21:52

Címlap

top