Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
070811 Rajta!
Sziasztok!
Eddig mindig hétfőnként és általában a hónap elején kezdtem el fogyni. Most viszont úgy döntöttem, hogy nem várok tovább. Legyen ez a szép kerek 11-e szombati nap a kezdés.
Magamról annyit, hogy 31 éves vagyok, két kislány anyukája (aki, mint sokan mások, legalább részben szeretne újra normálisan kinézni)
A kezdő súlyom 76 kg (162 cm-hez), a célom pedig a 65.
Várom azok jelentkezését, akik hasonló paraméterekkel indulnak, persze szívesen cserélnék tapasztalatot olyanokkal is, akik ettől többtől vagy kevesebbtől szeretnének megszabadulni.
Azért indítottam ezt a topikot, mert nekem is jót tesz a kontroll, meg a biztatás. Remélem .
Hát akkor én kezdem is!
Várlak titeket:
Vera
Sajna az én közelemben semmi lehetőség nincs sportolásra. Sokszor indult aerobic vagy valami a településünkön, de itt annyira hülyék az emberek, hogy ilyen dolgokra inkább nem adnak ki pénzt. Úgyhogy mindig kudarcba fulladt. Így marad a dvd, meg a futópad.
Az én férjem sem nyaggat a fogyással, én inkább magamnak nem tetszek, ezért szeretnék fogyni.
Ügyes voltam, anyukám főzött ebédet, és csak egy nagyon kicsit husit ettem salátával. Most nagyon ösztönöz, hogyha már beindítottam ezt a topicot, ne égjek be előttetek .
A mpzgás nekem egy kicsit nehezen megy itthon, mert amikor a gyerekek körülöttem vannak, akkor nem tudok magamra figyelve rendesen tornázni + még a kicsi rám is mászik hasizomgyak közben. Ezért vettem most bérletet, legalább így akkor tényleg jót mozgok, és közben nem kell arra figyelnem, hogy ki-mit csinál, merre jár
Szeptembertől el akarok járni úszni is, hetente 1X, mert mellettünk van egy kis uszi is. Már nem kellek az esti lefektetéshez, mert már a kicsi sem szopik. Csak a férjemmel kell egyeztetni mindig. Az is elég Tényleg, a ti párotok hogy áll az alakotokhoz? Az enyém elfogadja, nem nyaggat vele, de biztosan örülne, ha lemenne rólam az a néhány kiló.
Méhecske, sztem a dohányzással nincs összefüggésben a fogyás. Én másfél hónapja hagytam abba, nagyon odafigyeltem, nehogy hízzak. És még fogytam is! Pedig tényleg nem fogyózok. Soha nem tudok végigcsinálni egyetlen fogyókúrát sem. A tapasztalatom az, hogy ha írom mit eszek egy nap, sokkal jobban tudom magam tartani a kevesebb evéshez. És hatásos is, mert ugyan nem nagyon gyorsan, de mennek lefelé a kilók.
Mi a véleményetek arról, hogyha valaki abbahagyja a dohányzást, akkor örülhet, ha nem hízik, a fogyás szinte kizárt dolog.
Én régebben dohányoztam, akkor nem volt gond a súlyommal (persze akkor is mozogtam). Mióta leszoktam, azóta valahogy nem mozdulnak lefelé a kilók, pedig nem eszek többet.
Szerintem sem a mozgással van gond, hanem az étkezéssel? Azt viszont nem írtam le nektek, hogy este 6 után már semmit nem eszek, és a nassolás egy délelőtti túró rudi, vagy jégkrém evésből áll (csoki más nasi kizárva). Szerintem ez nem túl sok.
Egyébként írtam egy dietetikus szakértőnek, aki azt javasolta, hogy egy hormonális kivizsgálást végeztessek el, mert lehet, hogy emiatt nem indul meg a fogyás (a fiam még csak 3 hónapja hagyta abba a szopizást) .
Sok sikert mindenkinek!
Egyébként két gyermekem van: Boglárka 6 éves, Marcika 15 hónapos.
Rólam annyit, hogy 30 éves vagyok, 170 cm 75 kg, Nyíregyházán élünk.
Tudod én csodát szeretnék. Hipp-hopp és már kész is. Néha lehetnék egy kicsit viaszbábú és akkor egy szobrász lefaragná rólam a felesleget.
Szerencsére sokszor találok valamit ami hajtóerőt ad, és sikerül túl jutni azokon az időszakokon amik tényleg olyan depisek.
Tudom magamról, hogy csak úgy tudok fogyni, ha mozgok, de a párom reggeltől estig dolgozik, a Sógornőm hétközben csak ritkán és este van itthon, az Após pajti, 4 órától itthon van, de 1 órára nem bizhatom rá Zolikát.
Tényleg ti hogy csináljátok 2 gyerköc, a házimunka stb.. mellett még mozogni is van időtök?
Szia!
Gratulálok neked, mert 2 gyerkőc mellett is találsz időt mozogni. Csak így tovább és meg lesz az eredmény. Nekem is van sok-sok dvd-m, de azok mind legalább 1 órásak. Tudom ez is kifogás lesz, de ha van 1 órám, akkor elkezdek vasalni, vagy főzni Zolikának, vagy takarítani. Na, így sincs olyan nagy rend nálunk.
De 2 napja 10-10 percet ellógók és tekerek a bicajon, és már is jobb kedvem van.
Egyébként májusban még én is 80 kg voltam, de csináltam egy 2 hetes diétát ami kicsi segített, de ez még kevés.
Most viszont nem lesz sem ünnep, sem nyaralás, nincs semmi, ami eltántoríthat!
Hát..... van itthon egy futópadom, amit néha akkor tudok csak használni, ha Emma (a kisebbik) alszik, mert sír, ha futok rajt. Nem tudom, a padot sajnálja, vagy mit.... Egyébként van egy csomó dvd-m, de valahogy azok is csak porosodnak. Egy kicsit lusta vagyok hozzá.
Sziasztok!
Nagyon jó olyan embereket megismerni, akik hasonló próblémákkal küzdenek mint én.
Magamról: 32 éves vagyok, egy kisfiam van aki lassan 10 hónapos. az én kezdő súlyom 75 kg, ( 165 cm.) a cél nekem is olyan 60-65 kg.
Azért is szeretnék "hamar" visszatérni a súlyomhoz, mert szeretnék még egy babát, és az első babánál is 70 kg-mal kezdtem, de az már sok volt kezdősúlynak.
2000-ben lefogytam 76-ról 60 kg-ra, de akkor több időm volt, és nagyon sokat tornáztam. Nagyon jól éreztem magam akkor. Most néha már depisnek érzem magam, hogy nem tudok lefogyni. Nagyon szeretek nasizni, amit ne kellene.
Húú ez nagyon negatív bemutatkozás lett, de lesz ez még jobb is.
sziasztok!
Noyka
Szia!
Te leszel a példaképünk. Azt mondják 30 felett nehezebb leadni, de gondolom 40 felett még nehezebb. Meg amúgy is, a nő a 30-as éveiben a legszebb, szóval tennem kell érte
Szia dudó!
A kisebbik lányom Kata . Év elején én is 80 voltam. Június végén voltam már 73 is, de egy néhány napos nyaralás teljesen kibillentett. Szóval most újra kezdem. Örülök, hogy egyre többen vagyunk, remélem így segítve mindenkinek könnyebb lesz.
Úgy tűnik mi elég hasonló alkatúak vagyunk
Akkor hajrá! Te mit mozogsz hozzá?
Szerintem se várj. Én 36 éves vagyok és 3 gyermek édesanyja. Valaha 75-80 kg között mozgott a súlyom, de elgem lett a kövérségből. Elhatározásom és kitartásom következtében most 58-60 kg vagyok a 168 cm-hez. Tulajdonképpen eleinte semmi spec.kúrát nem csináltam, csak kevesebbet ettem és rendszeresen tornáztam Norbi és Bíró Ica kazijára. Azóta beszereztem néhány Rubint Réka és Béres Alexandra DVD-t és egy steppert. Szerintem napi 20-30 perc belefér a napirendbe. Az eredmény pedig magáért beszél. Most a 13 éves lányommal egyforma ruhát hordok és néha azt hiszik, hogy a barátnőja vagyok.
Kitartás!!!!!!!!!
Ahogy olvaslak, azt hiszem, magmra találtam!!!!! Szóval két kislány anyukája vagyok, egy három éves, és egy másfél éves. A mostani súlyom kb 73 kg, és 165 centi vagyok hozzá. Szeretnék kb 65-re lemenni. Eddig már sikerült 7 kg-tól megszabadulni, januárban még 80 voltam. Most kb úgy eszem, mint te. És mellette iszom ezerrel a zöld teát. Szóval, akkor? Együtt ugye sikerülni fog!!!!!!!
Kata
Szia demyke!
Mi az a súlykontroll program? Még nem hallottam róla. Úgy látom mindenkinek kevesebb a leadni való célja, mint nekem, habár az utolsó kilókat a legnehezebb. Sok sikert neked is!
Amúgy honnan vagytok? Én Debrecenből.
Szia Méhecske!
Én nem értek hozzá, Norbi mondta az egyik kazettája elején, hogy a mozgás nem elég, sajnos azt is nézni kell, hogy mit eszünk. Most a saját bőrömön tapasztaltam. Kb 3 hete kezdtem el tornázni, kaján nem változtattam, és így semmi látszatja nem volt. Ezért kezdtem el tegnap megint odafigyelni arra is. Nem koplalás kell, csak hát család mellett nehéz megteremteni az egyensúlyt (és leszokni arról, hogy konyhamalac legyek, mert sajnálom kidobni, amit meghagynak). Te amúgy hogy étkezel? Gyerekeid mennyi idősek? Az enyémek 3 és fél és másfél.
Szia eva...!
Én is jónak tartom a Norbi-féle diétát (a tornáját meg stílusát nem szeretem), csak az a bajom, ha már reggel elrontom (azaz valami finit eszek, akkor utána nehezebb megállnom egész nap), szóval én most az AloeVerának egy csokis turmixát iszom reggelire (becsapva magam, mintha kakaó lenne)
Délelőtt még 1-2 gyümölcs (sajnos nem vagyok egy nagy gyümölcsös)
Ebéd: egy normális átlag egytálétel (vagy leves)
Vacsi: saláta (azt szeretem, uborka, paradicsom, hagyma nyami)
Ja, és minden nap megiszok fél liter zöld teát.
Majd meglátom mi lesz. Már jobb a kedvem, hogy van akivel megosszam ezeket a gondolatokat itt! (a családomat nem akarom terhelni, csak az eredményt szeretném, ha észrevennék)
Én is szeretnék csatlakozni hozzátok ha lehet nekem max 5 kg kéne lemenjen de sehogy sem megy én a sulykontroll programot követem több kevesebb sikerrel. Heti 3 szor járok aerobicra meg még itthon is DvD-zek Réka meg Alexandra programjai vannak meg. 165 magas 59 kg vagyok de jobban érezném magam 55-54 en. De ez a pár kiló nem akar mozduli.
Mindenkinek sok sikert és kitartást.
Én egy kétgyermekes anyuka vagyok, és én is szeretnék leadni kb.8 kg-ot. Sajnos az édességet én is szeretem, de igyekszem tűrtőztetni magam. A diétákban nem nagyon hiszek, mert abbahagyása után mindig több jön vissza. Én a mozgással próbálom visszaszerezni az eredeti súlyomat, igaz elég nehéz. Heti kétszer járok spinningre, egyszer aerobicra és egyszer otthon taposok 40 percet. De így is alig mozdulnak a kilók. Szerintetek mi lehet a gond?
Méhecske2
Én 6 napja kezdtem az update-et. Én se bírom a Norbit, de szerintem a módszere jó. Ma ráálltam a mérlegre(havonta csak egyszer szabadna, de kíváncsi voltam ) és 1 kg-ot fogytam. Én a májusi wellness magazin Rubint Réka edzésfüzetet kezdtem el csinálni és megvettem az edzéskártyákat is. Először végig akarom csinálni a füzetet és utána rá akarok térni a kártyákra.
Sajnos én is édesszájú vagyok, de olvastam az egyik csajszi blogját, aki végigcsinálta a Réka wellnesses füzetet és minden reggel sütit, csokit és minden földi jót reggelizett és így is leadott 1 hónap alatt 3 kg-ot. Miután elolvastam a blogját, gondoltam, hogy én is belekezdek, mert megvettem a májusi wellness magazint csak nem kezdtem bele a füzetbe (mert eleinte nem hittem az update-ben). Én szinte minden reggel U3-as ételeket eszem. Nekem kell és kész. Nem bírom szénhidrát nélkül. Meg bevallom kevésnek találtam a tornát a füzetben, merthogy én régen szinte halálra eddzettem magam. Anorexiás voltam és aztán meg bulímiás (de a bulímia nem tartott sokáig, mert nem bírtam) és 48kg (ez kb 5-6 éve volt), de most már tök jól vagyok és a pszihológus és a doki jól felhízlalt 65 kg-ra és ezért most UTÁLOM magam. Tavasszal kipróbáltam a Béres Alexa súlykontrollt és még egy csomó mást, ami nem jött be és így januártól idáig lefogytam 61 kg-ra, ja és órákat eddzettem és alig fogytam. Ezért próbálom most ki én is az update-et. Tulajdonképpen jól érzem magam, nem éhezem, nem szédülök.
Ja és én kb. 6-8 kg-tól szeretnék megszabadulni!
Szia!
Örülök, hogy már nem vagyok egyedül
Nekem a Réka túl nehéz, Norbit meg nem szeretem. Most vettem egy bérletet és elkezdtem alizetics-re járni, meg itthon is próbálok majd valamit csinálni.
A legnehezebb nekem, a fincsi édességről való lemondás. Nem is a süti, inkább a rágcsálnivaló és persze a csoki! Te hogy étkezel? Követed valamelyik divatos diétát?