Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Update 1 diéta
2007-06-25 19:591.
Torolt_felhasznalo_903736
Létrehozva: 2007. június 25. 19:59
Sziasztok!
Ma kezdtem el ezt az új update 1-es diétát. Arra gondoltam, hogy talán ösztönzőleg tudna hatni, ha mások is, akik belevágtak, megoszthatnák egymással tapasztalataikat, és bíztatnánk egymást. Legfőképpen azért lenne jó dolog ez a topic - gondolom, nem csak nekem -, hogy egyfajta lelkierőt lehessen belőle meríteni. Remélem, minél többen hozzászóltok a témához.
jatminat
Ma kezdtem el ezt az új update 1-es diétát. Arra gondoltam, hogy talán ösztönzőleg tudna hatni, ha mások is, akik belevágtak, megoszthatnák egymással tapasztalataikat, és bíztatnánk egymást. Legfőképpen azért lenne jó dolog ez a topic - gondolom, nem csak nekem -, hogy egyfajta lelkierőt lehessen belőle meríteni. Remélem, minél többen hozzászóltok a témához.
jatminat
Én még nem találkoztam norbi1-es kenyérrel csak meggyes pitével. Hol vetted a kenyeret? Mennyibe kerül? Szerintem is, mindenkinek a saját szervezetéhez kell igazítani a diétát. Tudnia kell, hogy mi az ami belefér, és mi az, ami semmi esetre sem.
Rajtam van egy pár kiló, de ennek ellenére nem lóg rajtam semmi, feszes a bőröm, teljesen arányos és formás maradtam. Sokak szerint, ha a kajáláson nem változtatnék, csak elkezdenék sportolni, nekem elég is lenne. De hát lusti vagyok. Inkább a diéta Na jó, fogok futni is, ezt már elhatároztam. Legkésőbb a jövő héten. Megnézem majd a futástervet kezdőknek, és ahhoz fogom magam tartani.
jatminat !
Ja és én is sokat tornázok ha te is ezt teszed biztos alakul a formád is
84-ről lettem 67-68 kg de a lényeg az , hogy tartósan
jatninat !
Teljesen igazad van én is így csinálom mindent eszek csak mértékkel
xxxy
Nállam is azért általában napi egy szelet kenyér van , lehet hogy néha több is.
Délután leírom a kenyér receptet !
Van egyébként kenyérsütőd ?
boszi50! Leírnád nekem a kenyered receptjét? Van nekem is egy pár, de már egy kicsit unom, szeretném kipróbálni a tiedet is. Köszönöm.
És hogy ON legyek, én is azok közé tartozom, akik nem tudnák kihagyni a kenyeret az étrendjükből. Szinte naponta eszek egy szeletet. Még nem próbáltam, de lehet, ha megvonnám magamtól egy pár napra, hétre, hamarabb elérném a célom. Ki tudja.
Vera
Ezért hát Norbi Update 1 - kenyér: mértékkel.
Ui.: És ráadásul sokat tornázok, mozgok, ezért is szükségem van arra a kis szénhidrátra.
Sziasztok!
Kibírtam. Nem fagyiztam. És nem is ettem sültkolbászt, pedig nagyon jó illata volt. Csak ásványvizet ittam, és sétáltunk kb. 2 órát.. El is fáradtam picit..
Szerintem sokkal inkább célravezető, ha reggelenként egy kicsit engedek magamnak, mintha megvonom magamtól, és utána telitömném magam nem éppen Norbi 1-es kenyérrel.
Beszéltem.
most volt az aktívban a norbi és ott volt egy csaj aki 1év és 2hónap alatt lefogyott evvel a módszerrel 70kg-ot! na ez nem semmi! mutatott egy esküvői képet is magáról.
mi ez ha nem ösztönzés
Ha tapasztalatból javasolhatok valamit egyeltalán ne egyél kenyeret az első három héten, ha igen teljeskiőrlésűt vagy tönkölylisztből készültet !
Ja és persze nagyon keveset
Én már vagy öt éve saját sütésűt eszem legalább tudom mi van benne, semmi térfogatnövelő ami pl minden kenyérben van !
sziasztok!
úgy emlékszem, hogy a múltheti kiskegyedben vagy storyban vagy valamelyik ilyen újságban volt étrend ehhez a fogyókúrához. Nem tudom ez segítség-e valamelyikőtöknek.
sok sikert nektek
szia!
én már többször ettem norbi ebédet egész jó! a mai vörösboros marhapörkölt naggyon finom volt
ja ma én is bejártam mindent norbi kajákért de ideges lettem és kifordultam a boltból gondoltam eszem ami még van majd holnap újra megpróbálom!
Sziasztok!
Én jövő héttől csatlakozom hozzátok, megrendeltem egy egész heti menüt a foodexpresstől. Valaki eszi ezt? Tapasztalat? Értem ez alatt, hogy tényleg hatásos-e, meg lehet-e enni egyáltalán?
Örömmel látom, hogy jócskán megszaporodtunk. A mai délelőttöm nem volt semmi, ezért úgy gondolom, megosztom veletek. Szóval a világon sehol nem találtam 1-es kenyeret. Ahol volt is, ott is 2-es, és épp a szavatosságának utolsó napjait élte. De a kenyér hagyján... nincs egy olyan bolt, ahol ezeknek a termékeknek a többsége egy helyen meglenne. Persze nem ragaszkodom 100%-ig csak a Norbi termékekhez, de mivel nagyon szeretem a kenyeret, ezért úgy gondoltam, Norbi is megérdemel egy kis jutalékot, ha valóban segít lefogyni (de remélem, ezt nem olvassa...)
Szóval, egy boltban mégis találtam egyes kenyeret, viszont ott nem volt Norbi Rúd. Ahol volt Norbi Rúd, ott nem volt Norbi Puding. Az agyam majd eldurrant! Igazán kitalálhattak volna ehhez a programhoz egy olyan üzletet, ahol minden termék beszerezhető... Mire végre sikerült a kaják töredékét összevadásznom, alaposan elfáradtam, de ez rögtön jó kedvre is derített, mert arra gondoltam, hogy ha ez a diéta amúgy nem is lenne hatásos (...persze én HISZEK BENNE, hogy az), már akkor is jó sokat fogyhattam ezzel az iszonyat járkálással. És mindezt egy hónapig...
Azt hiszem, rajtam egyedül csak az elmeállapotom gyanús......
én ma már fagyiztam igaz az norbi fagyi volt, de fincsi
szippancs inkább a friss levegőből, és gondolj a lepattanó kilókra
Szia *éva* !
Akkor jól gondoltam én vagyok a rangidős
Akkor hajrá csak akaraterőt neki
Én már ott tartok, hogy el sem tudnám képzelni az egy óra torna nélkül a napom nehezen jutottam el igaz idáid de ma már nagyon örülök, hogy nem adtam fel
Ha meg már próbáltad és eredménye is volt nem szabad abba hagyni mert úgy jön az újabb eredmény
Az nem olyan sok. Én is kb annyit..
Erőt meríthetnénk boszitól... Én is sportoltam (hol aerobik, hol otthon, hol konditerem) De 1 hónapja abbahagytam mindent. Diétát és mozgást is.. Nagyon ellustúltam, nehéz visszaállni..
Ráadásul este megyünk sétálni a párommal. És úgy ennék egy kis fagyit
8 kg-ot de most tényleg nagyon akarom
az egész családot megbíztam hogy dúrván hordjon le ha nem figyelek oda!
*éva*
Nem tudom hány éves lehetsz de abban biztos vagyok , hogy sokkal fiatalabb mint én
Én mér elvasztettem az úszógumimat csak még középen az a kis fránya pocim ragaszkodik hozzám konokul
Bár a heti 5x120 has már kezdi elzavarni