Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kérd és megadatik
2007-05-30 16:091.
Létrehozva: 2007. május 30. 16:09
Sziasztok!
Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik olvasták vagy már hallottak a következő című könyvet:
Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! (Bárki lehetsz, bármit megtehetsz, és bármire szert tehetsz!)
És van kedvük a tapasztalatokat megosztani egymással és velem.
Aki nem ismerné röviden leírom, mire számíthat, ha elolvassa. A vonzás törvényéről szól, amire gondolsz, azt vonzod be az életedbe. De ezen tudsz változtatni, ha akarsz és olyan dolgokat vonzol be, amire előtte nem is számítottál, avagy hogyan érjünk el bármit (bármit!), életünk bármely területén, élvezettel és könnyedén.
A könyvben nekem az tetszett a legjobban, hogy különböző gyakorlatokkal megmutatja, hogyan kell a föld fellett járni 5 cm-rel és boldognak lenni a cél eléréséig.
Köszönöm biztató soraitokat... hát nagyon remélem, hogy csak egy pillanatnyi leeresztés ez nálam, de sajnos a helyzet tegnap óta még rosszabb. Pedig mindennel próbálkozom. Még péntek este, amikor éreztem, hogy gáz van, azon nyomban megnéztem a The Secret-et... hátha segít visszajönnöm. De igazság szerint nem azt éreztem, amit szerettem volna. Még forgatókönyvet is írtam... Tegnap, és ma bújtam a könyvet, és nem értem, hogy mi történt. Nem akarok visszazuhanni a hónapok óta tartó állapotomba! És tudom, hogy megtudom csinálni!
Nekem most nagyon nehéz az élethelyzetem, igazából már több mint egy éve viaskodom, váljak, ne váljak (három kisgyermekem van), helyt tudok-e majd állni, fogok-e magamnak társat találni (bár nagyon szerelmes vagyok valakibe, de ez hosszú és bonyolult). Hová megyek lakni, hogyan fogom tudni eltartani a gyerekeket (mert hangozzék is bármennyire önzően, én nem akaorik nyomorogni!!!!). Nincs pénzem stb. szóval nem kis dolgok. A házasságom nem megy, nem működik, de sokáig mégsem voltam biztos benne, hogy jól döntök ha elválok. Igazából a könyv segített hozzá, ahhoz a felismeréshez, hogy nem akarok így élni tovább (pontosabban ezt eddig is tudtam, csak a fent említett okok miatt tele voltam félelemmel). elkezdtem magamat szintre hozni, és hosszú hosszú hónapok után végre jól éreztem magam, és képzeljétek elmúltak a félelmek, úgy éreztem, hogy mindenre képes vagyok, mindent eltudok érni. És jaj, mennyi pozitív dolog kezdett el velem történni. Még a reménytelennek tűnő pasi is lebombázott a szerelmével... kaptam fizu emelést, elkezdtek a pasik körbezsongani, mindenkiből áradt felém a szeretet. Kitudtam volna ugrani a bőrömből. És egyszer csak azt vettem észre, hogy nem vagyok ura a helyzetnek. Nagyon kemény anyagi problémáim most tetőztek, hirtelen leállt a szeret hullám, és a pasi is ... Közben megint rámtörnek a félelmeim a jövőmet illetően.... jaj, nem akarom megint végigélni amit eddig... küzdök ellene nagyon!!!
Ha tudtok valami jó példával szolgálni az anyagaikak terén, akkor az nagy löket lenne. számomra most ez a legfontosabb, hisz az új életemben nagyon nagy szükségem lesz a pénzre, legalább a dupláját bekéne vonzani a mostani jövedelmemnek. szerintetek ez lehetséges? Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam, de most egy kicsit megkönnyebbültem:-)
sziasztok,
Nadin
Mint irtam én is nehéz időszakon megyek keresztül, pénteken államvizsgázom, ráadásul nem is magyarul ami megneheziti, kánikula van és sok energiára van szükségem, hogy koncentrálni tudjak, ezért a könyvben leirt gyakorlatokat még nem alkalmazom, csak a gondolataimban, leülni irni, még nem ültem le, csak ritkán, de tervben van. Megveszek majd egy szép füzetet, dobozt a kivánságaimnak (most boritékban vannak, de ez nem szép), szóval csak olvasgatom a könyvet. Judit elküldte nekem, honnan tölthetem le a filmet, még a forditást is megkaptam és azóta is lesem az alkalmat hogy letölthessem és végre megnézzem. De izgulok a vizsga miatt, habár ez még egészséges szinten van és már előre élvezem a gratulációkat, és olvasom az sms-ket, amiket azonnal küldeni fogok mindenkinek amint levizsgáztam, ezért a filmet még mindig nem töltöttem le.
De mi történt? Pénteken bejött az irodába egy fiatalember, az eredeti DVD-vel a kezében, ráadásul a forditás is megvolt, tudjátok hogy megy az ilyesmi. Szóval szükségem volt rá, mivel időhiány miatt nem tudtam letölteni, hát elhozták a helyembe forditással együtt. Ehhez mit szóltok?
A gyakorlatokat még át kell néznem alaposan és majd rászánom az időt is, de még nem mindig tudom megállapitani milyen érzelmi beállitásom is van. Néha úgy érzem sehová sem tartozom.
Csütörtökön is történt velem egy váratlan dolog, amire a legkevésbé sem számitottam, sőt éppen a lehető legjobban éreztem magam amikor beütött a ménkű. Kaptam egy telefonhivást, amitől olyan ideges lettem, hogy még a hangom is reszketett amig beszéltem, észre is vette az illető, én meg bevallottam, hogy igenis ideges vagyok, mert.... és elmondtam mindent ami 18 éve nyomja a szivemet, szóval kijött, nem éppen zsiráfnyelven (Rendelés az Univerzumtól), de nem is volt igazán farkasnyelv, csak amit érzek. Éjjel nem aludtam, másnap is még ideges voltam, de már nyomtalanul elmult. A jelentőségéhez képest, és magamhoz képest nagyon gyorsan. Máskor, néhány éve egy ilyen beszélgetésben hallgattam volna mint a kuka, és hetekig rágódtam volna rajta. Szóval azért haladok. De most a vizsgára koncentrálok, már nem egész egy hét, és utánna teljes gőzzel végzem a gyakorlatokat.
Legyen szép napotok, és hüssöljetek sokat, szeretettel
Mildo
Nekem is fáj, hogy a párom nem osztozik velem ebben a nagyszerű változásban oly mértékben mint amin én megyek keresztül, de hála itt vagytok Ti nekem és érdekes módon mindig azt a témát dobjátok fel ami engem is foglalkoztat (párom, leállás), ez kárpótol engem azért, hogy sajnos vannak olyan emberek akik nem olyan fogékonyak mint mi.
Köszönöm Nektek, hogy vagytok nekem!!!
Én is olvastam a Salamon beavató meséi-t, sajnos a másikat nem, de biztos ez a könyv is eljut hozzám, hiszen a vonzás törvénye működik!!!!
A Kérd és megadatik könyvet, szerintem minden könyvesboltban lehet kapni, én már több helyen vásároltam és láttam.
Sajnos nálam is volt egy ilyen időszak most szombaton tetőzött, gondolom elfáradtam ebben a nagy melegben. Aztán megráztam magam, és rádöbbentem megint, hogy így nem akarok élni, változnom kell. Gyorsan megnéztem a filmet (The Secret) és ami most megragadta a figyelmemet, az a hála lista. Tegnap még meg is csináltam. Ez abból áll, hogy előveszek papírt tollat és elkezdem leírni: Hálás vagyok, azért mert... és a legapróbb dolgokat is leírtam, megnyugodtam, látom, hogy van értelme annak, amit csinálok, újból sikerült a céljaimra összpontosítani, ami nagyon fontoss!!!
Mindenesetre én hiszem, hogy mind jó úton járunk, és aki akarja, annak sikerül megváltoztatni a saját életét.
Mindenkinek további szép napot kívánok!!
Judit
Üdv az újaknak, a nagy meleg miatt én is ritkábban vagyok a gép előtt és a túlélésre koncentrálok. Nekem sok kedven gyakorlatom van. Egyszerűbb ha felsorolom: 1, 2,5,8,12,15,20. Először is köszönöm, hogy feltetted ezt a kérdést, mert most, hogy átlapoztam újra a gyakorlatokat, rájöttem, hogy sokkal többet is tudnék hasznosítani.
Az 1,2,5,15-ös gyakorlatokat megpróbálom nap mint nap végezni, de ha kimarad valami miatt abból sem csinálok gondot. A 8-as gyakorlatot csak akkor csinálom, ha valakivel vagy valamivel problémám akad vagy mérges vagyok rá. Bár mostanában nagyon segít az a mondat hogy: " ha mérges vagyok akkor sem változik meg az illető, vagy dolog, csak magamat hergelem fel." A 12-es gyakorlatot a súlyom leadásában használom, vagyis az ideális súlyom eléréséhez. A 20-as gyakorlatról meg mostanában megfeletkezdtem, de amikor eszembe jut akkor sok mindenben segít. És most fedeztem fel a 19-est, ezt viszont mától szeretném csinálni.
Másik kérdésedre a válaszom, hogy hasonló cipőben járunk, azzal a különbséggel, hogy az én drága egyetlen párom még a filmet sem hajlandó megnézni. De szép lassan változik ő is velem, csak türelem és jó, pozitív gondolkozás kell hozzá. Vele kezdtem a jó tulajdonságok füzetemet, mert nagyon negatív volt, vagy csak én láttam annak? Nem tudom, de amikor elkezdtem koncentrálni a jó tulajdonságaira, megváltoztak az érzéseim is iránta, igaz kellett 1-2 hét de egyre jobban alakul a kapcsolatunk, pedig már 8 éve vagyunk együtt.
Na ez jó hosszúra sikeredett, de remélem nem untattam senkit.
Ne aggódj, én is vagyok igy ezzel, sőt szerintem mindenki. Én már évek óta próbálkozom, igaz a vonzás törvényét csak álltalatok ismertem meg néhány hete, elolvastam, de még sok sok tanulni valóm van.
Én ilyenkor, mikor úgy érzem leeresztek, akkor újra előveszem a könyvet, kinézek belőle olyan részt, amiről úgy érzem éppen most erre van szükségem. Az a lényeg, hogy rájöttél, hogy visszafordultál az úton.
Én most egy igen nehéz időszakon megyek keresztül, de azt mondom magamnak, hogy ez csak átmeneti, és próbálkozom hogy nehogy visszaforduljak.
Azt képzeltem el magamban, hogy megyek az autóval és mivel eltévedtem, nem megyek tovább, hanem leparkolok és pihenek addig amig rá nem jövök merre van a helyes út.
Most ennyit tudok neked mondani, mert nálunk is nagyon meleg van, itt sertepertélnek a gyerekeim, és nem tudok odafigyelni.
Remélem segitettem keveset, és remélem a többiek is irnak majd valami biztatót, mert rám is rámfér a jótanács. Ez most olyan vak vezet világtalant tanács volt, de tőlem most csak ennyi tellet, legyen szép napotok
Szeretettel, Mildo
Sziasztok!
Sajnos én még ezt a könyvet nem olvastam mert nem sikerült megszerezni, de az alábbi íroktól két hasonló témájut már olvastam. A két könyvük:
Salamon beavató meséi
Sarah és Seth beavató meséi
A könyv a fenti témához kapcsolódik, nekem egy kedves terepautám ajánlotta és megváltozott a gondolkodásmódom is....a kérd és megadatik kapható könyvesboltokban?
Tényleg, miért állt le ennyire a topic? Nem történik senkivel semmi? Ne már!
Képzeljétek, nekem egy csomó minden beindult..., és aztán most történik némi fennakadás, és az a legborzasztóbb, hogy kezdek leereszteni... Pedig nagyon nem akarok, próbálom magam visszahozni, de azt kezdem észrevenni, hogy már megint a körülmények, és mások kezdik meghatározni a kedvemet. Ugyanakkor tudom, hogy képes vagyok rá (hisz már sikerült), hogy magamtól érezzem jól magam, ráadásul azt is, hogy akkor valóban kezdem bevonzani a jót az életembe... akkor meg miért kezdek visszaesni???? Nem akarok!
Veletek volt esetleg hasonló? Nyugtassatok meg, hogy ez csak egy kis kizökkenés..., amolyan minden kezdet nehéz... vagy olyan mint a fogyókúra, elkezded, használ, egy kicsit abbamarad, aztán megint beindul, míg a végén (ha megvan a kellő kitartásod), akkor célt érsz...
Erősítsetek, please!!!
Nadin
Mindenki nyaral?
Én is csatlakoznék hozzátok!
Most olvasom a Kérd és megadatik c. könyvet, most érkeztem a gyakorlatokhoz, és már nagyon várom!!!
Nektek mi a kedvenc?
És még egy kérdés:
Valakinek sikerült-e már rávenni a párját arra, hogy pozitívabban gondolkodjon a világról? Mert az én uramra nagyon ráférne!
Már kértem, hogy nézze meg velem a The Secret filmet.
Ez be is jött, mert megnézte.
Csak közben ne ráncolta volna a homlokát!! És a végén el is aludt!
Örömteli teremtést mindőnknek!
nekem mondod?
a fiamnál már dúl. Jajj nekem!
Bizony szükség van türelemre, furfangosságra, taktikára, megértésre, odafigyelésre, időre és sok sok szeretetre, meg bizakodásra és reményre, hogy nem fog ez az állapot örökké tartani.
(Most 17 éves )
Küldöm, ez nagyon így van, ki kell használni mielőtt eljön a kamaszkor!!!
Üdv Judit
Én nagyon örülnék neki, ha elküldenéd, az én lányom is 12 éves, és elég fogékony az ilyesmire, ki kell használni az érdeklődését.
Köszi, szia, mildo
Örülök, hogy ránk találtál, és még nem olvastam az általad említett könyvet, de megteszem. Ami még rám nagy hatással volt, bár a gyerekeknek készült, a 13 éves fiam olvassa, és szép lassan változik, ez olyan jó érzés, egy anyának. Címe: Salamon beavató meséi. Egy tizenéves kislányról szól és egy sasról, mesébe van foglalva a vonzás törvénye, de szerintem szenzációs. Kisebbeknem nem ajánlom, ők úgyis változnak velünk. Akit érdekl, el tudom küldeni e-mailben!
Legyen nagyon szép napotok!!!
Én a Vonzás törvénye könyvet olvastam, de ahogy olvasgatom a topicot, nagyjából egy az alap. Meg a dvdváltozat van meg nekem. Nagyon szeretem. Az igazsághoz hozzá tartozik, h tényleg be kell építenia mindennapokba. Most megye kis és megnézek a filmből annyit amennyit csak tudok, amíg még nincs itthon a család
Én úgy gondolom, hogy nem nehéz átültetni a gyakorlatba, csak akarni kell, és még ha nem is hiszel minden dologba, majd az idő bebizonyítja, hogy minden szó igaz amit a könyvben olvastál!!!!
Mellesleg én is mindennap előveszem és valamelyik részt elolvasom.
Nagyon örülök, az újaknak és üzenem mindenkinek, hogy csak így tovább!!!
Annak is nagyon örülök, hogy megosszátok velünk a jó tapasztalatokat,
NAdin1: kérlek ne aggódj, a pénzt is be fogod vonzani, csak ahhoz egy kicsivel több időre van szükséged!
Én mostmár úgy érzem, hogy ha az ember jó lelkiállapotban van, akkor mindent be tud vonzani, folyamatosan még a pénzt is, olyan embereket mint amilyen én vagyok, tudjuk lelkesíteni, bíztatni és meghallgatni egymást. És ez olyan jó dolog, hogy erről a fantasztikus változásról amin keresztül megyünk, azt is meg tudjuk osztani valakivel, ezúton is köszönöm Nektek, hogy írtok!!!
Én már kiolvastam a második részt is, nekem a véleményem az, hogy talán elég az első is. A második részben több a magyarázat a gyakorlatokról, főleg csak erről szól, példákat ír le minden gyakorlathoz, de lehet, hogy másnak meg pont emiatt tetszik, nekem kicsit unalmas volt. De természetesen ebből is nagyon sokat lehet tanulni. Sőt, most hogy újból a kezembe vettem, az elején vannak kifejezetten jó és új dolgok. Ezútán döntsétek el Ti, hogy megveszítek-e?
Legyen nagyon szép napotok!!!
egészen ponosan nem tudom, de az biztos, hogy a folytatása. Talán több gyakorlat van benne, vagy nagyobb mélységekben magyarázza a dolgokat...
Tényleg, hátha valaki olvasta, és megtudja osztani velünk.
Én jövő hónapban tuti megveszem:-)
Én a barátnőmet kértem meg amikor épp az Árkádban volt, hogy nézze meg nekem a könyvesboltban. És volt is, a második része is. Úgyhogy nem egy nehezen beszerezhető könyv. Szerintem bármelyik könyvesboltban meg lehet találni.
Örülök én is, hogy rátok találtam.
Már azzal tisztában vagyok, nagyon is, amelyeket leírtatok a könyvből. Ám a mindennapi gyakorlatba átültetni.... nos azt hiszem ez nem könnyű, ha a megértő értelem hiányzik még belőlünk.
Jól fogalmaztam, ugye?
Szia Nadin!
Melyik könyvevsboltban szerezted be a Kérd és megadatik c. könyvet? Látom, online vagy. Köszi a választ! Cherry
el sem tudom mondani mennyire örülök, hogy rátaláltam erre a topicra. Nekem nemrég került a kezembe a könyv, és bár amikor hozzá fogtam -megmondom őszintén- nagyon idegenkedtem tőle, mégis valamiért magával ragadott, és elhatároztam, hogy kipróbálom. Miért utasítsak el egy módszert, annélkül, hogy meg sem próbálom magavémá tenni. És elképesztő változásokon megyek keresztül. Én nagyon régóta vergődtem a problémáimban, amiket nagyon nagyon nehezen éltem meg. Semmi kiutat nem láttam, és el sem tudtam képzelni, hogy mikor leszek már jobban.
De ez a könyv valami hihetelen. Kb három nap alatt olyan szinten hozott ki a depiből, hogy nem győztem ámulni rajta. És amiket hirtelen elkezdtem bevonzzani... Pedig még nagyon az elején tartok. A legnehezebb nekem eddig a pénzes dolog, az valahogy nagyon nem akar öszejönni, mert túlságosan sok blokk van bennem ezen a téren.
nagyon nagyon jó dolognak tartom, hogy beszámoltok a változásokról, arról, hogy kinek mi az ami bejött, amit bevonzott. A bizonyítékok szerintem mindenki számára még több hitet adnak.
Úgyhogy én is szívesen csatlakoznék Hozzátok:-)
Nadin
Tudjátok mi a legnehezebb feladat ebben? Az, hogy pozitívan a nem szó használata nélkül fogalmazzam meg és sokszor fejtörést okoz, hogy most hogyan kéne.
Ideinyár: azt hiszem ez válasz a kérdésedre amit priviben kérdeztél.
Mindenkinek további szép estét és nagyon szép napot kívánok holnapra!!!!