Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Újra új fogyicsapat....
2007-05-20 12:251.
Torolt_felhasznalo_752339
Létrehozva: 2007. május 20. 12:25
Az elmúlt néhány napban önkritikát gyakorolva,arra jutottunk, hogy folytatjuk az új fogyicsapat topicot,persze nem ott ahol abba hagytuk...Okulva korábbi hibáinkból,szeretettel várunk mindenkit aki fogyni akar,vagy szeretné megosztani velünk fogyásának történetét.
maddie és témari
Itt a városban valaki visszamondta a munkát (amit te is végzel a KSH-nak) és B. barátnőm hívott, hogy csináljam, de nem vállaltam...ha az elején szólnak mentem volna...
Nagyikám! Én is tudom hogy a hsz-ok nem sértő szándékkal íródtak, de talán más is észrevehetné, hogy én se azzal a szándékkal írtam, hogy megsértsem az illetőt. Ha kerülöm a témát, nem sértek meg senkit és én se érzem, hogy megsértettek...Elgyászolgatok magamban...sajnálom, hogy egyáltalán idehoztam a fájdalmamat, mert belátom ezt nem lehet másokra rátukmálni, mindenki másképp reagál, és ezt most őszintén, tiszta szívemből írom anélkül, hogy bárkire is haragudnék, vagy úgy érezném, hogy megbántottak...Ez egy jó kis, pörgős topic volt mig én bele nem rondítottam...de valamit azért figyelembe lehetne venni, nem volt szándékos...jött magától, az élet produkálta, és Isten őrizz, de bárkinek produkálhat még ilyet..... úgy éreztem meg kell osztanom másokkal is a bánatom, mert másképp beleőrülök....nem kellett volna, és többé nem is teszem! Pont.
További szép napot mindenkinek!
Na végre a kosztosom i s elvitte az ebédjét--szoljanka leves, és grizes krumplisnudli ( Zalában, pöcsmácsik ) Nekem mostanában az evés néhány falatból áll, nemigen ülök le enni, hacsak a fiúk nem noszogatnak...ma reggel méretkeztem, hát megvillant a 69-es...de ennek se nagyon van jelentősége, mint sok minden egyébnek....
Az idő továbbra is pocsék, csak keddre legyen végre jó!
Sajnos napok hetek óta esik az eső hol kicsit hol nagyon.A tisza akkora hogy félelmetes.A nyári gáton már átlendült.Remélem megáll az esőzés és szépen beéri ennyivel.
Marcsika!itt vagyok,mert látom mások is benéznek.Mindenki azt kapja amit megérdemel???Nos nem hiszem hogy erről van szó.Sőt! Segiteni szeretnénk és nem tudjuk hogyan, mindenki a maga módján.Ez vagy sikerül vagy nem és hidd el senki se bántani kioktatni akar.Csak segiti.Veled vagyunk!! Szívvel lélekkel!!!
Bestemami!Nálatok hogy áll a vizkérdés.
Bowly kellemes nyaralást,jó időt .
Ancsikám remélem a munka bejön.Nem is olyan rossz,lehetne ennél roszabb is .Igy lesz pénzed ami az önbecsülésedet visszaadja,megnöveli.Dolgozó nő vagy!!Menj csak az edző terembe.Szerintem nem attól lesz valaki jó ember hogy csak márkás cuccokban flangál.Persze jó ha valaki megtudja venni.No de még az is ember és lehet jó is ha nem futja ilyen dolgokra.
Zitám tudod már ki vagyok???Tudod én aki a tengert szeretném látni és egyszer nem tul régen szervezni is akartad.
Megyek dolgozgatok.Tegnap voltak felülvizsgálni apróbb hibák akadtak és meg voltak elégedve az eredménnyel.Nagyon izgultam előtte ,pedig már csináltam vagy 5x ilyet.Most kicsit nehezebb.
Mindenkinek kellemes napot
Azt hiszem erre mondják: elsüllyedek szégyenembe....sajnálom én is ami történt, hidd el nem sértésnek, vagy bántásnak szántam amit írtam...de tanultam az esetből! Köszönöm, hogy gondolsz rám!
Puszi: Marcsi
Jó reggelt! Ma "hajnalos" vagyok, már 5-kor felkeltem, alig bírtam aludni valamicskét...az eső szakad, a fűtést bekapcsoltam, mert fázom....
Ancsikám! Munkaügyben mi újság? Azért már kialakulóban a helyzet?
Bowly! És te merre jársz? Ha jól emlékszem, még nem mentetek nyaralni!
Nagyika!? Te aztán tartod a szavad! Kár!
Zita, bestemama! Látom nagyon magamra haragítottatalak titeket! Hát nem tudom mit mondhatnék! Max. annyit, így lesznek a "hősökből" ellenségek! Azt mondják, mindenki azt kapja amit megérdemel, ezek szerint én ezt! Nem magyarázkodom, gondolom nem is várjátok!
Szép napot és hétvégét!
Mindenkinek aki még gondol rám, sok puszi: Marcsi
Köszönöm! olvastam, és hamarosan válaszolok is!
Szeretettel gondolok rád!
Marcsi
Ohohhhhóóóóóóó! Hát ha felveszed a témarit, akkor oda is bejárásod lesz!
Most értem ide, mert amikor azt írtam neked, hogy amint itt végzek küldök egy e-mailt, abban a percben hazaért gyermekem...eddig beszélgettünk és persze kiről? Hát..... emberemről...holnap lesz 1 hónapja hogy meghalt...
Most megyek és tényleg küldök egy mélt!
Az bizony jó lesz! Nekem a tmaris blogba van engedélyem a bejárásra, és ott hiába nézem, nem látom.
Ancsikám! Az első nap mindenhol, mindig ilyen! Szerintem nem lenne ciki, ha vinnél egy "jegyzettömböt" és mindent jegyeznél, akkor biztosan semmi sem maradna ki! Jaj annyira utálatosak az első napok, hetek, az ember ha a lelkét teszi is ki, biztos akad legalább egy valaki akinek semmi sem tetszik! De te ne törődj az ilyenekkel! Okos vagy, szép vagy és fiatal vagy! Sikerül!!!!
Szerintem ne törődj azzal ki milyen pólóban jár fitnessre...kifizeted a belépőt, a többivel ne foglalkozz!
Gyerekkoromban nekünk is volt pulink! Bikficnek hívtuk és imádtuk!
Sok sikert a munkában és menj arra a zumbára!
Puszi: témari
Szia! Azt hittem már nyaralásban vagy! Mi mindig szerencsésen jó időt fogtunk ki a nyaralásokon, ezt kívánom neked és a családnak is! Addig azért még leszel ugye?
Nagy ölelés neked is!
Szia! Beírtam mégegyszer, most ott van 2x egymás után.... de a biztonság kedvéért, küldök neked egy e-mailt ha itt végeztem!
Puszi: Marika
Szia! Köszönöm, én jól vagyok. Hát bizony tényleg régen jártam erre. Lehet, ez is az oka, de nem találom a naplódban az e-mail címedet, idétlenkedek keményen ... Beírnád még egyszer?
Pussz! Juló
Köszönöm a nyaraláshoz a jókívánságokat! Még 11 nap és irány Görögo.
Remélem ott sok napsütés lesz!!!!!!!!!!!!!
Hát nem vagyok egy nagyon aggódós tipus - mármint fogyókura ügyileg
Fillaggy! Üdv Nem olyan rossz ez az arány, amit irtál.!Nálam se sokkal jobb, sőt...
Ancsika! Köszi az energiát, nagyon kell ebben a ramaty időben! Én valószínüleg a nap gyermeke vagyok, szükségem van a fényére...
Melóügyileg szorítok, sok sikert. Hm Zumba és torna, nálam is egyre ritkábban mostanában
Mindenkinek nagy ölelés!!!!!!!!
Megvolt az első nap. Hát nem volt se jó, se rossz. Nyilván lesznek húzósabb napok, ma is volt 1-2 fura alak, de azok alapján, amiket mondtak, vannak rosszabbak is. Igazából még nincs konrét helyem, segítettem, figyeltem, tanultam. Gondolom pár hét alatt döntik el, ki hova menjen. Igyekeztem, de nem tudtam mindent rögtön megjegyezni. Nekem ezek nehezebben mennek, de igyekszem. Sikerült letekernek 20p . Csak ennyit, egy hónapja nem edzettem
Ma láttam a városba hogy az egyik itteni fitness stúdióban van zumba óra rögtön ti jutottatok eszembe. sajna épp ez a stúdió olyan h ha nem NIK pólóba mész, kinéznek. majd inkább itthon :-)
Jaj vannak kiskutyák tesóméknál. 7 puli
Szia Juló! Már nagyon rég találkoztunk és most nagyon jól estek a szavaid! Köszönöm! E-mail címem a naplómban, szívesen veszem ha írsz nekem! Bizony nagyon nagy veszteség ért, elmondani sem lehet...
Te hogy vagy? Mintha hosszú ideig nem láttalak volna....Akkor várom a leveled!
Puszi: Marika
Szia Marika! Csak most olvastam, milyen hatalmas veszteség ért, fogadd ôszinte részvétem.
Szívesen írnék neked ezzel kapcsolatban, de nem itt. Ha gondolod, írd bele az e-mail címed a blogodba, vagy küldj egy e-mailt, az én címem benne van a naplómban.
Sokat gondolok rád és sok erôt kívánok.
Juló
Szia Ancsikám! Szorítok neked holnap, ne aggódj én biztos vagyok benne, hogy bármilyen feladatot meg tudsz oldani!
Itt is nagyon pocsék az idő, majdnem hogy fűteni kellene...esik, fúj a szél, olyan mintha ősz lenne...
Hát igen jó ha beszélhetek a gyászomról de van, hogy az írott szó egészen másként jön le, mintha élőben mondanám....de persze ez másokra is vonatkozik...aztán itt a félreértés...nincs nekem ehhez most türelmem...viszont megmelegszik a szívem, ha kedves szavakat olvashatok....
Nagyika se igen jön, annak is meg van a maga oka biztos...most bestemamiba és Zituba is "belegyalogoltam"....de annak nagyon örülök, hogy te itt vagy! Ha ritkán is de találkozunk!
Tulajdonképpen most hogy állsza fogyival? Messze még a kitűzött cél? Én március 29 óta nem foglalkozom ilyenekkel...eszem nem eszem, szinte nincs is jelentősége...most 70 kiló vagyok, elégedett lehetnék, de igazából míg mások soványnak látnak, én hájasnak érzem magam, pedig hosszú évek óta előszőr mutatja a BMI-m, hogy "egészséges" a súlyom...de annyira nem érdekel...sok minden elveszetette a jelentőségét és átértékelődött.
Vigyázz magadra! És sok sikert a munkában! Ha ráérsz írj!
Puszi: Marika
Hát kitartás mindenkinek, akin tud uralkodni az időjárás, mert a hét elejére borzalmas időt mondanak, ráadásul egyik front éri a másikat, úgyhogy vértezzük fel magunkat.
Marika! Ha úgy érzed, hogy akár egy hajszállal is könnyebb a lelkednek ha kiírod a bánatod, Tedd! Akinek nem tetszik, nem olvassa el a hsz-t.
Most megyek alkalmassági vizsgálatra, e.ü. kp-ba. Vannak jó zsírégető meg egyéb óráik, megérdeklődöm a dolgot. Ha kapok fizut, kipróbálom, mert jó áron vannak bérleteik, és közel is vannak. Holnap meló
kicsit félek azért, de igyekszem nem nagy feneket keríteni.
Küldök egy kis energiát Nektek!
Szép napot
(rossz döntés volt idehoznom a gyászomat..... ..... mert bármennyire is elvette az eszemet a bánat, azért tudok a sorok közt olvasni Zituka! Sajnálom, ha valakit megbántottam!)
Szép napot mindenkinek!
Dolgozom, és közben a saját topikot is életben szeretném tartani, így megvallom őszintén, keveset voltam itt...
És mit látok...
Inkább nem írok semmit Illetve annyit, hogy aki erős, annak sem könnyű a gyász, a gyász az gyász. Hogy reálisan látta a dolgokat..hmmm...gyászolt. És a mai napig is gyászol, azt hiszem. Mert nincs párja már 10 éve, és ez biztosan nehéz...Nem szeretnék ebbe belefolyni, egy biztos, amit én itt kívülről érzek, azt nem szeretném érezni
Sajnos nem tudom, mert hál'istennek nem is tudhatom, ki mit érez ilyenkor, egy biztos, emberek vagyunk, gyarlók, önzők, és sérülékenyek, mindenki a maga igazát érzi igazságnak Ettől sokkal apróbb kérdésekben is
MIndenesetre én is önző disznyó vagyok, és szeretném továbbra is jól érezni magam ezen a fórumon (is), mindamellett, hogy amennyire tudok, együtt érzek mindenkivel, akinek bánata van
Bowly ügyes vagyol, és jó pihizést Neked...
fillaggy...Te szegény, belecsöppentél a sűrűjébe Merre laksz...szabad tudni?
Szia! Kedves tőled, hogy gondolsz rám! Igen! Az idő! Majd ha túl leszünk a sok herce-hurcán, amikor nem kell nap mint nap a sok lelketlen hivatalnokkal szembe nézni....egyszer biztosan eljön az idő, amikor könnyebb lélekkel tudok az én emberemre gondolni....
Jó nyaralást kívánok nektek! Ott majd ne gondolj a felesleges kilókra! Tudom sokan nem így gondolják, de ha görcsösen ragaszkodsz a fogyókúrához a nyaralás alatt is, hát nem sok örömöd lesz benne! Érezd jól magad!
Itt napok óta nyár van! Közel 30 fok...
Nagy ölelés neked is! Puszi: témari