Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Veszprémi babavárók
Sziasztok, 13 hetes kismama vagyok és szeretném megkísérelni a lehetetlent, nyitni egy harmadik itteni kismamás topicot
Tudom csatlakozzak a meglevőkhöz, de nem szeretnék, mert a kismamákban már mindenkinek van 1-2 babája és rég visszament dolgozni, én meg még pocakosnak is kezdő vagyok, a veszprémi babásoknál szintén ez a helyzet és a legtöbben nem is veszprémiek.
Én pedig szeretnék itteni barátnőket hogy legyen társaságom amikor már otthon leszek, még baba nélkül és már babával, akár így a neten keresztül akár személyesen.
Szóval ha vagytok még hasonló cipőben, és van kedvetek írjatok nekem.
Puszi: Palino
Egyébként 28 éves vagyok és az első babánkat várjuk a párommal.
Nekem szerencsére semmi rossz tapasztalatom nincs (egyelőre) a veszprémi ellátással, na jó a kép kérése az uh-hoz kicsit körülményes , de ezen kívül nem igazán kellett még sokat várnom. Bár az is igaz, hogy a regisztrációnál a kórházban elég sok tapintatlan ember van, akik simán hagyják, hogy akár a 38. hétben lévő szerencsétlen kismama kivárja a sorát....... de mindegy ez lényegtelen az a fő, hogy minden rendben legyen.
Ti jártok magándokihoz is vagy csak a kötelezőkre mentek el (én ezt nem bírnám ki, mert olyan kevés alkalom)
Örülünk Neked! Nagyon jó, hogy itt vagy! És gratulálunk a pocakhoz és a lakójához!
Szép napot!
Zsu
Szia!
Örülök, hogy eggyel többen vagyunk!
Szeretnék csatlakozni, szintén veszprémi kismama vagyok a 22. hétben jelenleg.
És minden jót neki és nektek is!
OLIVÉR KÖSZÖNI A JÓKÍVÁNSÁGOT!
Jó éjszakát!
Most nagy hirtelen "régi" képeket találtam. Ezek húsvétkor készültek. Majd rakok fel még frissebbet, ma is csináltunk "percre pontosan fél éves"-képeket!
Csütörtökön megyek a 12. heti uh-ra, majd utána megírom, hogy mi a helyzet odabent.
Édesek lehetnek a babáitok. Nem tudnátok képeket felrakni róluk?
Néha alig várom, néha meg megrémülök a gondolattól, hogy nemsokára nekem is ilyen "gondjaim" lesznek, hogy mikor alszik, mit hajlandó megenni, mennyire akaratos.
Jó éjt mindenkinek!
Szia! 18:33-kor virtuálisan húzom Olika fülét és két nagy puszit adok Anyukájának! Már kaphat egy fél tortát egy fél gyertyával!
Tegnap kimentünk szüleim telkére, Pilisszántóra és kint aludtunk! Szerencsére Imike jól viselte, csak ma nyügibb az átlagnál! Belejött, hogy kint mindenki vele foglalkozott. Én nagyon rosszúl aludtam éjszaka, úgyhogy nem vagyok kipihenve, de holnap talán megpróbálok pihizni. De hát ugye a tanulás... de majd minkettőre sort kerítek. Megyek mert nagyon balhés a fiam!
Puszi mindenkinek!
Mi jól vagyunk, ma féléves Olikám!!!! Imádnivalóm 18:33-kor született, úgyhogy akkor külön megemlékezünk majd.
Egyébként is minden rendben, bár ma megmakacsolta magát, és úgy döntött, nem eszi meg többet a vaníliás pépet. Pedig már másfél hónapja minden nap eszik ilyet. Helyette sokkal finomabb bébiételeket talált magának. Ma például alma-szőlő rizzsel... Jól hangzik, nem?
Nekem 14-én kezdődik a vizsgaidőszak. Ahogy írtad, nekem sem könnyebb, hogy Olivér nagyobb lett, sőt... Sokkal több időt igényel. Ráadásul most már éjjel is felkel, így nem tudom, mikor fogok tanulni. És még egy csomó házidolim van, óravázlatok, meg esettanulmányok, meg ilyenek. Nem tudom, hogy lesz.
Ti hogy vagytok? Imike miket csinál mostanában?
Judith? Palino? - Miújság? Pocaklakók? Pár hét, és már érzitek is majd őket!
Puszi mindenkinek!
Ja ez abszolút Jézusmária Nagyon szívesen.
Bocs mindenkitől hogy itthagytam a topicomat, vendégek voltak nálunk pár napig és meghalni sem volt időm
12. heti uh nagy meglepi, én tisztán láttam mindent, hogy mije micsoda, pedig azt hittem én is hogy csak foltokat látok majd vagy nem tudom. A kép is jól sikerült.
Szia!
Most kiderült, mégsem szabadon választott a téma, amiből írni kell! Művelődésszervező szakra járok (kulturális turisztika szakirány) és egy városról, vagy régióról kell írnunk, de kiderült, hogy meg van adva egy két helység név, ami közül választani lehet. Legközelebb csak jöv hét pénteken és szombaton vizsgázok. Ez már az utolsó félév, de a szakdoli, az államvizsga stb a köv. félévre marad, mert nem tudtam időre befejezni a szakdolit. Így sem volt egyszerű, mert tavaly mikor kijöttem Imikémmel a kórházból, pont vizsgaidőszak volt és most is összesen 9 vizsga van. A nagyobb Imikével pedig nem könnyebb! Sőt... most hogy többet van ébren és sokat kell vele foglalkoznom, kevesebb időm marad. Jobban is kell rá figyelni, mert néha veszélyes dolgokat művel... imádom a kis gézen gúzomat!
Puszi mindenkinek!
Zsuzsi! Mi újság veletek? Oli bébi, hogy van?
Nekem a kedvenc régi filmjeim kicsit régebbiek a tiédnél, a 30-as 40-es évek "bugyuta", de kedves filmjei: pl. Jávor Pál, Turay Ida, Szeleczky Zita filmjei. Annyira naivak, hogy az már szórakoztató.
Veszprémnek van honlapja, a www.veszprem.hu. Milyen dolgoztot kell írnod? Miből és hol vizsgáztál?
Majd szorítunk, hogy görbüljön.
Klassz a vonalzód! Olvastam,hogy szereted a régi magyar filmeket! Nekem a Tizedes meg a többiek a kedvencem a magyar filmek közül! Nagggyon jó! Ezerszer láttam már!
Lányok ne pangjatok!
Körkérdés! Veszprémnek van honlapja? Még nem próbálkoztam semmivel, de nem tudom, hogy létezik e ilyen,hogy: veszprem.hu? Nemsokára megpróbálom! Veszprémről szeretnék házi dolit írni!
Ma vizsgáztam! Remélem meg lesz legalább a 2!
Puszi mindenkinek!
Én is felraktam a bem. oldalamra a babavonalzót.
Már "csak" 198 nap.
Szia!
De jó, hogy van a közelben baba sorstárs! És még menyasszony is találtatott! Akkor már mindkettőnk fia vőlegény! Egyébként a mi menyasszonyunk is két hónapos! Tegnap ott voltam vele és anyukájával, (persze Imikével együtt) mikor megkapta a 2. havi oltását. Hős volt, csak egy kicsit .
Oli bébinek 1000 puszi! Hiába van menyasszonya, azért a kisszerelmem marad!
Lányok! Sikerült vonalzót csinálnom! Mindenkiét csodáltam és végre eljutattam oda, hogy csináljak Imikémnek.
Puszi mindenkinek!
Bocs, hogy ma nem voltam, de még korábban egy másik fórumon megismertem egy csajt, akivel nagyon összebarátkoztunk. Most 2 hónapos a kislánya. Ma elmentünk hozzájuk látogatóba Győrbe! Ketten mentünk csak Olivérrel kocsival, de annyira tündér volt, imádtam! A kocsiban aludt, vagy játszott, nem sírt egy kicsit sem. Ott is nagyon jól elvoltunk, talán csak az okozott gondot, hogy más a napirendje a két babának. Féltem kicsit az úttól, meg attól, hogy milyen lesz majd ott, de nem volt semmi gond! Büszke voltam/vagyok rá nagyon!!!
És azt hiszem, hogy szereztem egy nagyon jó barátnőt, és a baba személyében egy szép menyasszonyt Olivérnek! Úgyhogy ez egy szuper nap volt!
Holnap jövök!
Puszi Nektek!
Ja és üdvözlet az Judithh-nak, Téged meg puszillak Kindertojás! Örülök, hogy rendben volt az oltás!
Palino Neked jó napod volt?
Sziasztok!!!!!!
Szia!
Veszprémben sem túlzottan kedvesek a boltokban /tisztelet a kivételnek/, pl. fogadni a köszönésemet, az már hatalmas elvárás.
Ma voltam az sztk-ban az eredményeimért, na visszaköszönni ott sem tudnak, csak unott pofával szembebámulnak, hogy te mi a fenét akarsz ott.
Babakocsis élményeim ugyan még nincsenek de itt is simán átmegy még 1-2 autó, vagy busz a piroson, miközben neked már rég zöld van és esetleg már el is indultál. Nem gond, kikerülnek.
Én is hamar felhúzom magam, volt már, hogy egy hatalmas fekete terepjárós pasit elküldtem a francba, mert a kocsink mögé parkolt és nem tudtunk kiállni.
Azért ha Pesten járok, az autósok még tudnak a témában újat mutatni.
Nem is folytatom, csak felidegesítem magam.
Jézusmária!!!!
Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, majd kinyomtatom, és ennek megfelelően cselekszem.
Mit lehetett látni a 12. heti uh-on? A legutóbbin még csak egy kis pulzáló pontot látott apuka egy hatalmas "zsákban".
Ne húzd fel magad, nem éri meg
Nemrég lakok itt, de ami pozitívum hogy megállnak az autósok a zebra előtt és nem neked kell elsprintelni előttük hogy jajj csak el ne üssenek.
Egyébként Pesten engem a kamaszoktól rázott ki a hideg, láttam olyat hogy a nyugdíjas nénit a villamoson bokán rugták mert szerintük útban volt. A néni meg csak csendben arrébment
Azért irigyellek hogy a sarkadra állsz és nem hagyod magad, én nyelek, aztán meg otthon bánt napokig az összes sérelmem.
Persze egy csomómindent vásároltam, a gyerek a végén már üvöltött és csak úgy félre állít, mert nem hajlandó intézkedni. Biztos nagy mutatvány lett volna a tőle pár méterre álló üzletvezetőnek szólni, hogy csínáljon valamit. Tudjátok azért bosszant ennyire, mert mindig hagyok ott borravalót (nem fillérezgetem) és tényleg minden napos vevő vagyok és igyekszem úgy fizetni nekik, hogy ne is kelljen visszaadniuk.
Bocs! Mostmár tényleg megpróbálok túl lenni a dolgon...
Szabadon választott és a többi oltáshoz képes viszonylag olcsó. Kb 7000 ft volt. Állítólag a kullancs elleni oltás tizenezer. Hát engem rendesen megviselt a dolog, mint mindig. Úgy magamhoz öleltem volna, mikor torka szakadtából sírt!
Veszprémben milyenek az emberek? Ma megint szembesülnöm kellett, hogy Pesten sok s bunkó! Közlekedésben (autós stb) és ma a CBA-ba is ritka bunkó pénztárosnőt kaptam ki. De ráfaragott, mert beszéltem az üzletvezetővel. (tőlünk kb 2 méterre írta össze miket kell majd rendelniük)
Röviden:Mindennapos vásárló vagyok és mindig igyxem apróval fizetni, mert tudom, hogy állnak ezzel a dologgal. Ma kivételesen kénytelen voltam kivenni az autómatából egy tízezrest, mert a páromnak el kellett vinnie az otthon kp-t. Ő pedig lecseszett, hogy miért ilyennel fizetek, nem tud váltani, várjam meg míg az üzletvezető befejzi amit csinál és álljak arrébb. Olyan fennhangon, hogy a babám is megijedt tőle, persze elkezdett sírni. Aztán elintéztem a nőt! Rossz emberrel kezdett ki! Én is dolgoztam hasonló beosztásban, de sosem engedtem meg magamnak, hogy ilyen bunkó mód viselkedjek a vevővel. (ráadásul okot sem adtam rá neki) Lehet, hogy régi módi vagyok, de nálam az eladó a szolgáltató, a vevő az vevő! És nekem kell udvariasnak lennem, ha a pénztár belső oldalán állok. Tudni kell kinek mi a szerep, vagy nem? Én legalábbi így gondolom. Lehet, hogy túl nagy az elvárásom? Ráadásul ez nem is egy nagy bevásárló kp, hogy megszakadjon a melótól.
Bocs a kirohanásért! De ez már a 2. bosszankodásom volt! Az elsőt nem is részletezem. Az autós hülye kis liba nem állt meg a piros lámpánál az aszfaltra festett csík előtt, hanem feltétlenül a zebra azon részén kellett megállnia, ahol a babakocsi letoló rész van! A visszapillantó tükörben rendezgette a haját kecses mozdulataival... Na őt is elrendeztem!
Veszprémben nincsenek ilyenek? Mert akkor költözünk!
Na ez szuper. Ez kötelező vagy szabadon választott?
Azt hiszem talán te nehezebben viselted mint a gyerek