Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kullancs és KUTYA!!

dory28
Létrehozva: 2007. március 21. 12:32
Sziasztok!
Tudom hogy már indult jónéhány hasonló témájú topik, viszont a két kullancselleni szerről amiről a véleményeteket szeretném kikérni nem találtam túl sok információt.

Kutyámra eddig Frontline cseppentős oldatot használtam, nem is volt eddig semmilyen problémám vele. Viszont hamarosan erdő mellé költözünk és a hétvégi terepszemlénk alkalmával kistestű kutyámról 1 órás kerti hancúr után 3-4 kullancsot szedtem le. Azért írom hogy szedtem LE, mert még időben észrevettem és a rohadékoknak nem volt idejük befúródni a bőrébe. Elmentem az állatgyógyszertárba és ott ajánlották a Duowin contact nevű cseppentős oldatot. A patikus szerint ebben több hatóanyag van és némelyik kullancs teljesen ellenálló lett a Frontline-nal szemben
Most hallottam először erről a Duowin contactról, van valaki aki használta már?
Arra is gondoltam, hogy esetleg a nagyobb biztonság kedvéért rátennék még pluszba egy kullancselleni nyakörvet.

A másik dolog ami szintén ehhez a témához kapcsolódik, de állatot és embert egyaránt véd a kullancsok ellen, hogy tv-ben láttam tavaly tavasszal hogy néhány parkban, közterületen permeteztek a dögök ellen. Nem tudjátok mi lehet a szer neve??? Amit neten találtam és kertbe lehetne alkalmazni: Actellic. Próbálta már valaki??
  1. Torolt_felhasznalo_470815
    Torolt_felhasznalo_470815
    2007. március 21. 13:4526.

    El a legnehezebba kutyázásban 

    és most nagyon enyhe telünk volt.

    előzmény:
    Pempem (16)
    2007-03-21  13:35
  2. Torolt_felhasznalo_222207
    Torolt_felhasznalo_222207
    2007. március 21. 13:4425.
    Írnál még az ultrahangos riasztóról.Én is ilyet keresek.Mi a neve.Nyakörves megoldás?
    előzmény:
    mentalevel (17)
    2007-03-21  13:36
  3. Torolt_felhasznalo_470815
    Torolt_felhasznalo_470815
    2007. március 21. 13:4324.

    Cica74, Manófül, köszi! Remélem, sosem kell átesnünk ezen, de minden este átnézem úgyis Bambuszt. Eddig makkegészéges!

    Felhívom az állatdokim a napokban, ha ajánl vmi jó nyakörvet a kiltixen kívül, megírom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455480 (19)
    2007-03-21  13:39
  4. 2007. március 21. 13:4323.
    Ultrahangos riasztóról ezidáig nem is hallottam. Pontosan hol vetted, és hová kell tenni, a nyakörvre??
    előzmény:
    mentalevel (17)
    2007-03-21  13:36
  5. Torolt_felhasznalo_222207
    Torolt_felhasznalo_222207
    2007. március 21. 13:4122.

    Jaj nem akartalak megijeszteni. 

    Üdvözlet a névrokonnak. 

    Szerencsére a mi Sábánkat sem kedvelik a kullancsok.Nálunk a bolha a gáz.Mindenkitől elkapja és sebesre vakarja magát.Szerintem elég száraz a bőre.Mitől lehet ez?Nincs sűrűn fürdetve. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455480 (18)
    2007-03-21  13:37
  6. 2007. március 21. 13:4121.
    Stronghold ha jól tudom bolha, rüh, férgek ellen van, kullancs ellen nem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854281 (14)
    2007-03-21  13:30
  7. Torolt_felhasznalo_222207
    Torolt_felhasznalo_222207
    2007. március 21. 13:3920.

    Most is a kiltix van rajta.Nekünk bevált,de ha igaz,hogy évente váltani kell,akkor most kereshetek vmi mást.És ugye cseppet nem használhatunk.

    Állítólag ha nagyon levert akkor érdemes dokihoz vinni,mert az az első tüneteinek az egyike.Remélem sosem esünk át rajta.

    Nem tudom,utána kell a dokinál érdeklődni,de tartok tőle,hogy évente van ismétlődö oltása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470815 (15)
    2007-03-21  13:31
  8. Torolt_felhasznalo_455480
    Torolt_felhasznalo_455480
    2007. március 21. 13:3919.

    Észrevenni időben a kullancsot lehet, nem a babesiát. Bár akik meséltek róla, mind azt mondták, hogy a kutty levert volt és nagyon lázas -ez azért feltűnik. Rögtön átnézték kullancsot keresve, és volt benne.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470815 (15)
    2007-03-21  13:31
  9. Torolt_felhasznalo_455480
    Torolt_felhasznalo_455480
    2007. március 21. 13:3718.

    Hú, de rosszul esett, hogy azt írtad, Sába megkapta. Azt hittem a babesiát.. az én kutyám is Sába.

    Nekünk eddig a cseppentők jöttek be, de nálunk eddig nem is volt kullancs, még sosem láttam egy kutyámon sem.  Viszont a szomszéd macskák szeretik hergelni őket a kerten átsétálva, amikor a kenelben vannak, és rendszerint áthurcolják a bolháikat is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222207 (13)
    2007-03-21  13:21
  10. 2007. március 21. 13:3617.
    Nálunk is hozzászoktak a frontline-hoz a kutyák. Most kiltix (így íeják?) övük van, a doki szerint úszhatnak is benne (gyakran vannak vízben), s nemrég voltunk velük Ausztriában túrázni, ott már szinte minden kutyán, sőt, még a babakocsikon is az ultrahangos riasztó van, ott nagyon dícsérik. Én Szombathelyen vettem nekik, kb 5000 ft volt, egy kis dobókockányi kütyü, ha vízben vannak, le kell szedni, nem tudom, parasztvakítás, vagy sem, a mi dokink még nem tudott róla, az állatkereskedések sem, majd kiderül, mindenesetre a nyakörv is rajtuk van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. március 21. 13:3516.
    Van a Babesiosis ellen is. Azt mondják, hogy a kutyának fájdalmas de az enyémek fel sem vették. Elég drága. A barnás vizelet úgy tudom a Babesiosis tünete, de akkor már beteg a kutya és nem csak fertőzött.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470815 (15)
    2007-03-21  13:31
  12. Torolt_felhasznalo_470815
    Torolt_felhasznalo_470815
    2007. március 21. 13:3115.

    Ha a cseppek kilőve a kiltixet tudom ajánlani! Csak nagy esőben szedjétek le, mert hatástalan lesz! Meg ha úsztatjátok esetleg!

    Jójó, de hogyan lehet észrevenni időben? A véres vagy barnás vizelet már nem időben van 

    Olyan nehéz!

    Akkor ha jól értem, egy év utána max a lyme ellen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222207 (13)
    2007-03-21  13:21
  13. Torolt_felhasznalo_854281
    Torolt_felhasznalo_854281
    2007. március 21. 13:3014.
    Stronghold 
    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  14. Torolt_felhasznalo_222207
    Torolt_felhasznalo_222207
    2007. március 21. 13:2113.

    Sába még nem volt egy éves amikor megkapta.Túlesett a kötelező oltások hadán és utána kapta meg két részletben.Masszírozni kell a helyét,mert könnyen begyullad.Nálunk elég nagy puklik lettek még így is.Most annak kell utánanéznem,hogy évente kell e ismételni.

    A másik ellen állítólag veszélyes oltani.Babesia ha jól írom.Minket lebeszéltek róla.Nem 100 % az oltás és sok kutya nagyon érzékeny rá.De ha elkapják és időben észreveszi az ember igen jó százalékban gyógyítható.

    Nálunk a cseppek kilőve.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_470815 (12)
    2007-03-21  13:16
  15. Torolt_felhasznalo_470815
    Torolt_felhasznalo_470815
    2007. március 21. 13:1612.

    Lyme kór ellen lehet csak oltatni a kutyát? Más kullancsos betegség ellen nem?

    És mennyi idős kortól?

    Mi kiltix nyakörvet használunk, egy kullancs sétált eddig bambuszon. De át kell térnem a cseppekre (az itt látottak alapján advantixre), mert a másik kutya leszedi róla mindg ezt a nyakörvet, és ugyebár ha eső vagy víz éri, már nem hat :-(

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222207 (9)
    2007-03-21  13:10
  16. 2007. március 21. 13:1411.

    Mi kertvárosi részben lakunk,  és  a szomszéd már több kullancsot talált a kertben.  Az állatorvostól mi is cseppeket kaptunk, -a nevét nem tudom-   de azt mondta hogy csak egy hónapig hatásos.

    Most  elkezdtek valami kullancs elleni szerrel permetezni, de állítólag azt is meg kell egy hónap múlva ismételni

    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  17. 2007. március 21. 13:1310.

    A normafa környékén sajnos még a kertbe is van kullancs. Mi Frontline-t használunk, de nem 100 %. Ezért ilyenkor tavasszal én be szoktam oltatni a kutyákat babézia (nem tudom, hogy írják) ellen. Elég kemény injekció és évente csak 2-3 szor adható,mert máj károsító hatású. De ha így előre megkapják akkor kb. fél évre védettek lesznek vele szembe. Persze még akkor is ott van lyme kór amit terjesztenek ezek a kis dögök (ezért a frontline). És figyelem őket, ha kullancsot találok mennek vérvételre ha lyme pozitívak lennének (a vérből már akkor is kimutatható mikor még teljesen tünet mentes a kutya de ilyenkor még gyógyítható károsodás nélkül). Persze ez mind macera és pénz de féltem őket.
    A kertben kéne írtatni, de sajnos eddig egyik kertészeti cég sem tudott hatékony megoldással előállni. Mert vagy nagyon veszélyes a szer a kutyákra is nézve, pl. nekünk a Actellic-re azt mondták, hogy nem csak akkor veszélyes mikor fújják hanem mikor az eső lemossa levelekről a kutya meg a földről iszik vagy csak bele mászkál és utána nyalja a lábát. Vagy annyira hatástalan, hogy másnapra egy kis szellő esetén a szomszéd erdőből állt jövő kullancs mennyiség vissza fertőzi a kertet. (Az egész erdőt nem tudnám írtatni). A nyakörvvel az a bibi, hogy nálunk a 3 kutya egésznap játszik és kb. 5 perc alatt szedik le egymásról. Tehát nem tudok jó megoldást, de olvasgatok hátha valakinek bevált már valami.
    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  18. Torolt_felhasznalo_222207
    Torolt_felhasznalo_222207
    2007. március 21. 13:109.

    Nekünk a frontline egyáltalán nem vált be,sőt a cseppegtetős szereket el is kellett felejtenünk,mert allergiás lett a bőre tőle.Nálunk a kiltix az ami egyenlőre hatásos.Rengeteget túrázunk.Eddig megúsztuk.Mondjuk a Lyme kór ellen be is van oltva.Engem az z ultrahangos riasztó érdekelne.Hallott róla vki?Mennyibe kerül,meddig jó stb.

    Állítólag évente cserélni kell a márkákat is,mert mindegyikhez hozzászoknak a dögök. Mindig keresni kell az újakat.

    Most vmi Scalibor nevű fut .Sokan dicsérik.Nyakörv ez is.

    Scudo az ultrahangos neve.

    Ildi  

    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  19. 2007. március 21. 13:008.

    Sajnos a mi kutyánkat is szeretik a kullancsok . A Frontline-t már próbáltam, de belement, most kullancsnyakörv van rajta - BEAVER (?) -, de az elmúlt két hétben megint volt benne.

    Nem járunk erdőben, kertvárosi részen élünk. Viszont a kert - 100 m2 - tele van tujákkal. Azon is megél a kullancs?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2007. március 21. 12:527.
    szia! mi KILTIX nyakörvet használunk 5 éve, és soha nem volt a kutyánkban kullancs (bolha se). kb. 3500 Ft, de 7 hónapig jó. az első években úgy használtuk, hogy tavasszal vettünk, és egészen a következő tavaszig az volt rajta, de akkor rendes telek voltak, nem volt kullancs. az utóbbi 2 évben 6 havonta veszünk neki új nyakörvet.
    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  21. Torolt_felhasznalo_455480
    Torolt_felhasznalo_455480
    2007. március 21. 12:486.
    Szerintem ha erdős területen sétáltok, igenis érdemes kombinálni a szereket. Lehet, hgoy ha a dokit megkérdezed, ő is tud segíteni, hogy melyiknek a hatóanyaga olyan, hogy azt nem szabad (mégiscsak egyfajta méreg kerül a cseppekkel a kutyukba). És tényleg vigyázni kell magatokra is,nem csak a kutyára (nekünk kutyásoknak az utóbbi magától értetődőbb néha)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. március 21. 12:465.

    Én mindig réten, erdő mellett sétáltatom a kutyát,használtunk már Adventixet és Frontlinet is,de mind a két szer használata mellett szedett össze kullancsot.Amit még ajánlanak- kutyával vadászok is -,az a utlrahangos kullancsriasztó.

     

     

    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  23. Torolt_felhasznalo_840819
    Torolt_felhasznalo_840819
    2007. március 21. 12:424.

    Szia!

    A Frontline nem tartja távol a kullancsot a kutyától, csak megakadályozza, hogy belefúródjon, majd addig szívja a vérét, hogy a fertőzések átmenjenek. Nem tudom szép tudományosan megfogalmazni, de ha elolvasod a tájékoztatóját a szernek, benne van. Ha azt akarod, hogy egyáltalán ne legyen kullancs a kutyán (én az enyémeknél erre törekszem, mert nem akarom, hogy hazahozzák a kullancsot, és azok belénk, emberekbe jöjjenek), akkor más szer kell. Én az Advantixot használom, nekünk bevállt.

    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  24. Torolt_felhasznalo_162487
    Torolt_felhasznalo_162487
    2007. március 21. 12:403.
    Szia, ami nekünk a kettővel szemben most bevállni látszik, az az Advantix nevű csepp, nemcsak kullancs, hanem mindenféle egyéb élősködő ellen is véd. Hátránya, hogy 30 naponként kell ismételni a csöpögtetést, de a kullancsok, bolhák fejvesztve menekültek a kuttyokból tőle!
    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32
  25. 2007. március 21. 12:402.

    Szia!
    Mi tavaly vettünk egy flakon Actellic-et, de még nem próbáltuk. A kertészetben, ahol megvettük, nagyon komolyan figyelmeztettek: kemény szer. Alaposan kérdezd ki azt, akitől megveszed: gyerek, állat nem lehet jelen, meg mszkot kell viselni (sztem patikában árulnak olyan sima kórházi maszkot), meg védőszemüveg meg mittudomén, mi. Szóval azt mondják, hatásos egy darabig, de óvatosan kell vele bánni.

    Eről a Duowin ról mit tudsz?

    Z

    előzmény:
    dory28 (1)
    2007-03-21  12:32

Címlap

top