Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rántott húst még annyit ehetsz. :))
További sok sikert, persze kedvet nem kaptam hozzá, meg aztán ha 15 kiló lemenne rólam zörögnének a csontjaim, de érdekelt, hogy mennyire válik be egy ilyen laikus számára tudománytalannak tűnő hosszadalmas táplálkozásreform.
Még egyszer gratulálok, de azt ugye tudod, hogy nem csak a fogyókúrának köszönhető ez a szenzációs eredmény, hanem a kitartásodnak és az akaraterődnek is?!
Amikor a többiek ebédelnek, ti gyümölcsöt esztek?
Még nem tudom hol találom miket lehet enni pontosan.
Hol találom meg?
Bár én sem vagyok szakértő táplálkozástudományban, de a saját tapasztalataimat szívesen elmondom. Ma van a 84. napom, eddig 15 kg-ot fogytam. Persze volt is miből, éppen most számoltam ki, hogy az eredeti testsúlyom több, mint 14%-ától megszabadultam ;) . De a kérdésedre visszatérve fáradékony és ingerült abszolút nem vagyok, sőt! Kifejezetten jól érzem magam! Az első héten két napon fájt a fejem, de azt mondják, hogy ez azért van, mert ürül a méreganyag. Éhes nem voltam, még gyümi napon sem. Na persze néha segített, ha a másnapi husi kajára gondoltam! Nem voltam "kívános", ebből úgy gondolom nagy hiányt nem szenvedett a szervezetem semmiben. A fogyi előtt abszolút nem sportoltam semmit, most már naponta 20 km-t szobabiciklizek. És abszolút nem érzem fárasztónak ezt sem! Tényleg nem tudok semmi rosszat mondani erről a fogyókúráról, bátran merem ajánlani bárkinek! Szerintem egyhangúnak sem mondható, nagyon sokféle kaja mehet a megfelelő napokon. Azt már most tudom, hogy nem fogok hosszú időt kihagyni, rövid időn belül nekiállok a második körnek. Ha az is ennyire sikeres lesz, totálisan elégedett leszek. Rendszeresen olvasgatok egy másik fórumot, és még ott sem találkoztam olyannal, aki csalódott volna a négynaposban. Száz szónak is egy a vége, nekem bejött! Sok sikert mindenkinek!
Olvasgatom ezt a négynapos fogyókúra receptet, hát nem vagyok egy táplákozástudományi szakértő, de nekem hihetetlen, hogy ez egy egészséges, orvosok és természetgyógyászok által is javasolt fogyókúra. Írja már le valaki olyan a tapasztalatát, aki végigcsinálta a 90 napot, és lefogyott 15-20 kilót, és közben jól is érezte magát, nem volt fáradékony, ingerült, megkapott minden szükséges vitamint, fehérjét meg mittudomén még miket a szervezete.
Köszi:-)))
Nekem is sokkal több gyümi csúszik le, mint két darab. Átlag 5-tel vagyok el.
Ma gyümi napom van, de még nem ettem semmit. Húzom ameddig lehet, mert így sokkal könnyebb, mintha ennék és közben már a holnapi ebédről álmodozom. :))
Lássuk a hátast!. . . MOST!!!
No, most értem vissza.
Tésztaszószt magam szoktam gyártani hámozott paradicsom-konzervből vagy - ha már megfizethető - friss paradicsomból. Finom olasz fűszerekkel, bele esetleg egy kis cukkini, gomba. . . hm. . . Apropó, gomba. Tudomásom szerint az is eléggé semleges, én spec. inkább keményítő naponn ettem, de ki adagban becsúszott szénhidrátnapokon is, pl. pizzára, spagettiszószba. . .
hú, futok!
m.
Gyümölcsöt csak délelőtt szabad enni kivéve a gyüminap. A pr. és k. napokon azért lehet enni egy kis szelet (tényleg kis szelet) kenyeret az ebédhez, mert a ch. segíti az emésztést.
Viszont ch napon csak szénhidrát ehető, én ilyenkor péksütiket, pogácsákat szoktam enni, vagy lekváros, diós, mákos tésztát, öntetes tésztát, tarhonyát pörkölt szafttal, csőtésztát vadas szósszal, nudlit, derelyét fahéjas szósszal. Szaftnak jó a bolti Knorr meg hasonlók is, de tényleg csak a szószt hús nélkül.
Keményítő napon én a rizst és krumplit variálom, különböző rizottók, rizi-bizi, kukoricás rizs, reszelt krumpli, rizseshús hús nélkül, paprikás krumpli kolbi nélkül, chilis kukoricás bab, főzelékek röstivel, van hogy csak kisütök jó pár db krokettet ketchuppal és savanyúsággal. Ezen a napon lehet enni jó gazdagon zöldséglevest, meg mindenféle levest is persze úgy hogy az a főétel.
A pr. napon husi (csirke, pulyka, marha) natur salátával, a húst lehet grillezni, sütni, főzni, én még panírozni is szoktam tejföllel mert akkor nem szívja meg magát olajjal, salinak görög sali, tzaziki a lényeg, hogy nyers legyen, de én mindig teszek rá valamilyen kefíres, tejfölös öntetet mert ezen a napon lehet enni a tejtermékeket is, volt, hogy sonkás hagymás rántottát ettem, vagy sült virslit sajttal megszórva.
Törekedni kell a 3xori étkezésre, de ha éhes vagy ehetsz uzsira is valamit de ne gyümölcsöt, inkább akkor nyers zöldséget (paradicsom, karalábé, stb. )vagy olyat ami az aznapiba belefér, pr napon sajt vagy joghurt, k. napon zöldség, ch napon pogi, keksz.
Sok sikert
A gyümölcsnapon meg azt írják, hogy korlátlan mennyiségben ehető bármi. Ha azt gondoljuk, hogy a dinnye az gyümölcs, akkor az is, akár 5 egész dinnye is. De mondjuk az nem laktat, csak rohangálsz. . . viszont finom.
Tényleg! Lenne még egy kérdésem: a gyümi napon mennyi gyümölcsöt ehetek? Mert gondolom nem falhatok be 1 kiló almát egy kis akármivel. Mondjuk ha nyár lenne: nem ehetek meg 2 egész görögdinnyét, nem? Van vmi határ? Mondjuk 1 kiló? Majd megpróbállak titeket visszaolvasni, mert biztos megvannak a válaszok a kérdéseimre.
Tegnap fogtam bele ebbe a 4 napos fogyóba és lenne néhány kérdésem, hátha ti tapasztaltabb rókák vagytok. :o)
Mikor áll be a szervezetem a reggeli gyümölcsre? Momentán iszonyatosan szédülök, gondolom ettől.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a 4 napos csak a reggeli-ebéd-vacsorát engedi, vagy lehet vmit enni uzsonnára is? Sajnos olyan a beosztásom, hogy kb este 7-re érek haza, addigra meg már majd' kilyukad a gyomrom. Családi szokás, hogy megvárjuk egymást és együtt vacsizunk. Szóval szerintetek bekaphatok vmi gyümölcsöt, vagy zöldséget uzsira?
Annyi fogyót kipróbáltam már és szinte mindegyiket végig is csináltam, de mindig visszajött. Utoljára tavaly fogyóztam, viszont tényleg dupla annyi kiló jött vissza (káposztaleves). Jelenleg 12 kilót kéne ledobnom magamról.
Előre is köszi a segítséget: Popocici
Újra itt, mert újra elkezdtem a 90 napot.
Januárban ami lement 6-7 kiló abból nem jött vissza semmi, pedig voltak olyan napok, amikor azt hittem szét fogok durranni annyit ettem. De tegnap úgy döntöttem, hogy szeretnék még jópár kilótól megszabadulni!
Amik nekem beváltak:
fehérje nap: párizsi sjattal vagy rántotta vagy csirkemell sjattal
keményítő nap: főtt rizs mexikói komzervvel keverve
szénhidrát nap: főtt tészta konzerv szósszal vagy a poros szósszal
gyümi napon: gyümölcs :)
Minkdenkinek sok sikert!
Tehát tulképp a húsnapon NYERS salikat lehet enni, a következőn FŐTT dolgokat, (esetleg a sültet), így értsem? És a gomba például hova esik? Ha én ma kifőzök tésztát, gombapörkölttel (na jó, tejföl nyista. . . ), az ugyebár jó? Vagy bűn?
És mondd, valami normális bolti szósz létezik? az Uncle Bens édes-savanyú az egy merénylet, olyan sz. betűs. . . Az olasz paradicsomos szósz se éri meg az árát, még mindig akkor inkább a tubusos pizzaszósz vagy spagettiszósz. De valami fini. . . . . nos?
Megpróbálok én is versenybe szállni a hátasdobás látványáért! :)))
leves: szerintem kb. mindegy, hogy erőleves vagy zöldségleves leve, alighanem a benne lévő ásványi anyagokon van a hangsúly + kellemesen eltelít. Én ugyanis nem mindig éreztem magamat teljesen jóllakottnak a proteinnapokon ebéd után egy órával, ha nem ittam/ettem meg a levest is. Általában nem rögtön ezzel zártam az étkezést, hanem fél-egy óra múlva ettem meg. Szerintem a levestésztával, panírral ne foglalkozz, ha nem eszel kenyeret is az ebédhez! Viszont a párolt husik alighanem szimpatikusabbak a fogyókúra szempontjából, mint a bő olajban kisütött cuccosok.
Keményítőnap: a sült krumplinál szerintem ugyanaz a helyzet, mint a husinál: szerintem eheted sütve, de talán jobb lenne, ha főve vagy héjában sütve fogyasztanád (milyen cizellált vagyok ma, hihi), úgy "fogyisabb".
A keményítő tulajdonképpen szénhidrát, így szerintem nyugodtan lehet enni ezeken a napokon kenyeret, ha szükséges/kívánod (pl. egy csiliszószos babhoz nem is árt, ha nem akarsz tüzed fújni. . . ).
Saláta: a borsót, babot, illetve az általában magas keményítőtartalmú zöldségeket hagyd a keményítőnapra. A káposzta semleges és frankón tisztít, és ha nyersen eszed, akkor bármelyik napon mehet (azért gyüminapon neeeeeee :))))). Amúgy szerintem a különböző fejes- jég- egyéb saláták, uborka, paprika, paradicsom, retek, újhagyma, sárgarépa, most nem jut más az eszembe, mehet bele a saliba a fehérjenapon is. Sőt én szénhidrátnapon is ettem ilyen összetételű salikat.
Napi egyszeri evés: szerintem jobb lenne, ha inkább kétszer ennél (azaz ebéd és vacsi is lenne). A klasszikus fogyik mind azt szajkózzák, hogy inkább többször keveset. Azt írod, úgy jól laksz ebédkor, hogy nem is kívánod a vacsit - ha megengeded, hogy ebbe is belepofázzak, akkor szerintem csalj le egy kicsit az ebédadagból, és csoportosítsd át inkább vacsira. Este amúgy is kevesebb kaját ír a fogyi.
Na megyek, mert már valszeg mindenkinek az agyára mentem, hogy itt osztom az észt világba. . .
puszi mindenkinek:
"nagyokos"
Salátának eddig jégsalátát, meg egyéb saláta levél keverékeket ettem, néha répával, ubival. Borsót biztos nem lehet bele tenni protein napon, mert az a keményítőn van.
Most már én is össze vagyok kavarodva. :) Ma van gyümi napom. Remélem jól viselem majd.
Ha eddig a Te 4naposod szerint ettél és működött akkor ne változtass, szerintem.
De tulképp nem értem ezt az egészet, mert fel nem fogom, miért kell húsnapon két deci leves. Na és milyen leves? Zöldségleves? Csak a leve? Erőleves kockából? És minek vajon? És miért kell a húshoz egy szelet kenyér? És az betudható a levesbe tett cérnatésztának, mármint a kenyér, vagy esetleg panírnak a húsra? Vagy az csalás? És a rizs-krumpli-babos naphoz is minek a kenyér? Mondjuk, tegnap zöldséges-gombás rizst ettem, és annyira égett a gyomrom, hogy kimondottan jót tett a kenyérszelet. Ez akkor emiatt van?
További kérdésem: mi van akkor, ha délben jól bekajálok, (nem 12-kor, hanem mondjuk fél 3-kor, mert addigra érek haza és fő meg a kaja), egy nagy adagot, és már nem eszem vacsorát? És a saláta vajon mi lehet? Uborka, retek, salátalevél meg ilyesmi? Mehet vajon sárgarépa, káposzta meg nyers borsó-kukorica a salátába?
Na, ha erre valaki is tud válaszolni, dobok neki egy hátast. Nem is egyet, kettőt.
Vicc jut eszembe:
Parasztbácsi kapálja a kertjét. Egyszer csak dob egy hátra duplaszaltót. Arra megy egy cirkuszigazgató, meglátja a mutatványt, és szerződtetni akarja jó pénzért. Mire a paraszt bácsi:
Nincs az a pénz, amiért én mégegyszer tökön vágom magam a kapával.
Bocs, ha hosszú voltam. . .