Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem fogyózva fogyni :)
2007-02-22 09:281.
Torolt_felhasznalo_786756
Létrehozva: 2007. február 22. 09:28
Hát, egy kicsit hűtlen voltam ehhez az oldalhoz, és, ahogy elnézem, saját magamhoz is. Létezik? Hogy nekem ez nem megy?
Olyan nincs. Úgyhogy mától (tulajdonképp már 3 napja) ismét itt vagyok Veletek, de nem, én többet nem fogyókúrázom. De sok salátát és husit eszem, tésztából keveset, a nasit lehetőleg délelőttre hagyom, a napi 12 perc bringát és utána a harpy-tornát mindenképpen betartom, életem végéig. Nos? Kezdetnek nem rossz.
Akkor most mindjárt le is írom ide megint:
Új kezdősúlyom 122,7 kg.
Ez van. És ha nem megy le egy deka sem, akkor is nyugodt lehetek, hogy egészségesen élek, amennyire az én lehetőségeim megengedik, és ami nem utolsó szempont, az én férjemnek én vagyok a legszebb nő a világon, és ezen nem változtat semmi:P
Akkor lányok? Ki tart velem? Ez nem fogyókúra, csak kicsit átalakítjuk a szokásainkat, és ha közben megszabadulunk egy-két kilótól-centitől , nem fogunk sírni...Szerintem jól hangzik...
Olyan nincs. Úgyhogy mától (tulajdonképp már 3 napja) ismét itt vagyok Veletek, de nem, én többet nem fogyókúrázom. De sok salátát és husit eszem, tésztából keveset, a nasit lehetőleg délelőttre hagyom, a napi 12 perc bringát és utána a harpy-tornát mindenképpen betartom, életem végéig. Nos? Kezdetnek nem rossz.
Akkor most mindjárt le is írom ide megint:
Új kezdősúlyom 122,7 kg.
Ez van. És ha nem megy le egy deka sem, akkor is nyugodt lehetek, hogy egészségesen élek, amennyire az én lehetőségeim megengedik, és ami nem utolsó szempont, az én férjemnek én vagyok a legszebb nő a világon, és ezen nem változtat semmi:P
Akkor lányok? Ki tart velem? Ez nem fogyókúra, csak kicsit átalakítjuk a szokásainkat, és ha közben megszabadulunk egy-két kilótól-centitől , nem fogunk sírni...Szerintem jól hangzik...
Torna? talán szombaton, addig minden este fél8-ig egyetem, utána valamelyik rokon, akiknek nyaralási beszámolót kell tartanunk!
macska: örülök, hogy jobban vagy
sziasztok !
múlt héten én sem voltam, összeszedtem valami virust, igy kihasználtam a tb adta lehetőséget
persze a fogyásomat nem segitette, bár eleinte még reménykedtem benne, de rá kellett jönnöm, h ez a hét nem az a hét
persze igy most a léböjtöm is ugrott egy kicsit, mert legjobb fogyó holdkor csinálni - és különben sem voltam pszihésen megfelelően elszánt de nagyon-nagyon jó volt otthon, klasszul kipihentem magam !
Ciluka ! gratula az új autóhoz ! és persze a minusz kilókat se felejtsük el !!! azt az új swiftet vettétek, amire várni kell, mert akkor sikere van ? sztem tök jó "kis" autó !
Balaton, jó korán volt az a megbeszélés.... Bár én meg mindennap fél8ra járok
Voltál már tornázni azóta?
Jó reggelt!
Ciluka minden elismerésem ügyes vagy. Mától remélem én is visszarázódom.
Képzeljétek ma hajnali 7-re jöttem egy megbeszélésre
http://www.youtube.com/watch?v=9x7eXUrAu8w
A sikerélmények meg csak megkönnyítik az ember dolgát
Na sziasztok, további szép napot mindenkinek!
Sziasztok!
Képzeljétek már összesen -6 kg-nál tartok. Most az új mérlegen is elértem a 80 kg-ot. Holnapra talán 7-es lesz előtte.
Na ez csak azért van, mert jobban odafigyelek a kajára és biciglizgettem és csináltam felüléseket is.
Tegnap hozták igazítatni a mellényemet a táncosruhámhoz és képzeljétek, hogy ahhoz képest amikor levették a méretet június eleje óta ahhoz képest mindkét oldalt 2-2 centit be kell venni.
Nagyon örültem neki, hogy az a 6 kg ennyit számít. És még meg is kérdezte a varrónó, hogy hogyan csináltam !!!
Na ez a sikerélmény!! Úgyhogy most úgy érzem sikerülni fog lefogyni!!! Sajna még 20 kg-ot kéne...
Köszi a dícséretet Bár nem érdemlem meg teljes mértékig, mert amit leadok hétközben, azt hétvégén sikerül visszaszedni... nem is értem...
Helló Lorenza!
A nyaralás szuper volt, majd teszek fel szép képeket Kipihentem magam, de múlt héten már újra lefáradtam a melóhelyen, ma meg már suliba is megyek, úgyhogy zajlik az élet. Ez annyi pozitívummal jár, hogy nem nagyon van alkalmam enni !
Olvastam a blogod és szerintem nagyon-nagyon extra ügyes vagy ! Bár én lennék már 70 kg, nekem az még távoli cél.
Hastáncot már elkezdtétek?
Keressetek rá a youtube-on Sadie nevű hastáncosra, van róla fenn egy állati jó videó, eszméletlen mennyire tudja koordinálni az izmait, no meg a zene is jó... nézzétek meg, te is kyra
De jó, h. végre visszatértél! Milyen volt a nyaralás? Kipihizted Magad? Gondolom azóta már el is fáradtál....
Velem nincs semmi különös, még mindig szeretnék fogyni, bár mostanában néha úgy érzem,h. belefáradtam ezekbe a dolgokba.... Azért próbálok ezen túllendülni, minél kevesebbet sajnálni magam Hisz már olyan közel vagyok a célomhoz...
Helló csajok!
Visszatértem ! Szeptember első hetében voltunk nyaralni Horvátországban (piszok hideg volt, de sok szépet láttunk). Mostanra letudtam a szokásos szabi utáni melóhegyeket és újra köztetek vagyok.
Kivel mi újság? Ne kívánjátok, hogy mindent elolvassak
Fogyóilag gáz vagyok, továbbra is -2kg az állás, pedig egyszer már volt -4kg is . Holnap már tornázom viszont, úgyhogy remélem beindul a fogyás...
Sziasztok!
Lassan ráveszem magam a tornázásra, ugyhogy talán én is beszámolhatok majd még 1-2 kiló minuszról!
Asszem meséltem a töröt kocsinkról...
Hát tegnap egy kereskedésbe beszámítattuk és a biztosító is ad még érte, na és egy vadiúj autóba számítattuk be...
Egy új swift... Én szeretem a suzukit mielőtt bárki bármit mondana. És ez ráadásul türkizkék metál, extra felszereltségű és nagyon szép Úgyhogy hamarosan vele fogok szaladgálni... Már alig várom...
Igen fogytam vele 2 kg-ot de muszáj volt ennem .Salátát ettem öntet nélkül és 3x kis adagot.Így is működött és közben nem voltam éhes.
És fogytál is vele, vagy csak megszenvedtél vele?
Hogysmint? Úgy látom a már ígért hidegfront elmaradt
Képzeljétek, tegnap befűtöttek a házunkba! Már épp ideje volt, mert a lakásban csak 19 (!!!) fok volt, brrrrrr. Annyira örültem,h.az Uram ki is röhögött Kellemes 22 fokra fel is fűtöttük a lakást
Helló!
Még nincs kész, jövő hét végére lesz meg 3-4 rajz, és azokból választhatok. Egy szikla, benne egy kard, egy rátekeredő kobra, és lángok... biztos jó lesz, de még 2-3 hét, mire "hordhatom".
Nekem jó hétvégém volt Alonso nyert, a foci-válogatott szintén... más nem is kell a boldogsághoz
Sehol senki?
Kyra, milyen lett a tetkód?
nekünk egész nap nem volt net, azért csak most jövök.
7végén otthon voltunk, főzikélés, kajálgatás... ejnye-bejnyézés ma reggel a mérlegen
Múlt héten ismét voltam Lorenzával Pilatesen... Hátttttizzzéééé
Nem fejlődtem sokat a múlt héthez képest, még most egyszer elmegyek vele, utoljára aztán meglátjuk, mi lesz az eredménye
Nálatok mi a helyzet? Nekem a hétvégén még nutella is volt, úgyhogy nem csoda, hogy egy milligrammot se fogytam
De most annyira nem érdekel ez a dolog, hiszen tornáztam is, és néhány okosság (pl. radiátorfestés) is készülget otthon
Na szépnap mindenkinek
Kiváncsi vagyok,h.fog tetszeni!
A jobb bokám fölé szeretnék, és hogy milyet... hát... mit mond neked az, hogy "wadjet"? Ő egyiptomi kígyóisten.
Szóval az eredeti terv az volt, hogy egy égő rózsára tekeredő kígyó, de azt mondja egy barátom, hogy az égő virág rossz ómen. Úgyhogy a virág lehet, hogy lemarad. De a tűz és a kígyó mindenképp lesz. Ezt beszéljük meg ma, hogy mikor, stb.
Aztán ha tetszik, akkor jövő tavasszal, nyár elején a derekamra szeretnék egy kitárt szárnyú turulmadarat.
Tetováláááás? Azt hiszem lemaradtam valamiről?
Hova, milyet, miért??
Jó reggelt csajok!
Ma megyek a tetoválós pasihoz megbeszélni a részleteket
Én is utálom a hideget! Garbóba üldögélek, de a kezem már ráfagyott a billentyőzetre!
Én már csak azt nem értem a léböjttel kapcsolatban, ha nem esztek, akkor hogy nem vagytok éhesek? Sorry,h.ilyen tudatlan vagyok, még sosem csináltam ilyet
Egyébként az 5 kiló az nagyon kecsegtető/hét.... Lehet,h. a végén még én is kedvet kapok?
SZIASZTOK!
hát, 2 hetet még én sem próbáltam, eddig a 8 nap volt a leghosszabb. de miért ájulnál el ? ha egy hét alatt nem ájulsz el ?? egyébként az a lényege, h nem szabad éhezni, csak éppen enni sem
egyébként majd csak 7végén kezdem, mert egyelőre itt a melóhelyen szörnyű zűrös minden, és legalább az elején legyek nyugalomban ,
NAGYON UNOM EZT A HIDEGET !!!!!