Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnék gyereket ám!
2003-07-02 12:131.
Létrehozva: 2003. július 2. 12:13
Sziasztok! Nektek talán elcsépelt a téma, de én most tartok itt. Már 4 éve együtt vagyok a párommal. Úgy éltünk, mint a giccses amerikai filmekben. Boldogan, izgalmasan. De én egyre türelmetlenebbül szeretnék gyereket. Ő pedig még nem. Persze én arra várok, hogy majd ő is érezze azt a vágyat egy baba után, amit én. De úgy érzem (((el sem hiszem, hogy ezt én mondom))), hogy fogy az időm. Lassan 30 leszek, és még esküvőről sem beszéltünk soha a nagy boldogságban. Mi legyen? Kezdjek pánikolni? Vagy mégse? Mondjatok okosat, kérlek!
Nem is lehet ezen dűlőre jutni, ezek azok az érzések, amiket nem lehet megmagyarázni és nem érezni:))
:)))
Csak titokban. :-)
Én sem szeretem a fantasy filmeket.
Hat az egyfajta tarsasjatek es szinjatek kevereke. . . Nehez megmagyarazni. Ha olvastak mar fantazy konyveket, sot a Gyuruk ura is egy jatek alapkove lett.
Egyetértek veletek, rávenni nem szabad, azaz ha nem akarja, isten ments, hogy az legyen, hogy ha majd lesz baba, akkor majd megszereti!
Viszont így van, előhozni belőlük az apai érzést, azt lehet. Persze finoman. Azzal, hogy gyerekekkel vagytok, nem tervezetten, hogy a pozítív és természetesen a neg. oldalát is lássa. Az érzést próbálja meg észrevenni, hogy mennyi mindent tud adni egy baba a szüleinek!
De biztos vannak olyan férfiak, akik valamiért alapból gyerekellenesek, neveltetés, rossz tapasztalat, akármi. Nehéz, de szerintem nincs lehetetlen, jöhet bármi véletlen, és finomulhatnak az elképzelései.
Én azt mondom:sosem lehet tudni, mikor mondja, adja tudtomra valahogy a párom, hogy apa szeretne lenni. Lehet, hogy jövő héten, lehet, hogy 2 év múlva. De azt tudom, hogy fogja, és ez a lényeg!:))
Vegulis egy parkapcsolat errol, szol nem?Hogyan tudsz a masikhoz tokeletesen alkalmazkodni.
elf-tunde szerepjatekosoknal, ezert kerdeztem hatha te is jatszol.
En is igy vagyok, mar lopva babazom az ismerosoknel. Annyira bant hogy ot bantja. . hogy meg nem adhatja meg amit szeretnek.
Inkább legyen gyerek, mint egy komor felnőtt 23 évesen! Szerintem mi sem úgy viselkedünk, mint két komoly felnőtt, hanem elég lazán vesszük az életet:)) ha komolyan vennénk, akkor mindenen marakodhatnánk, az meg kinek hiányzik. Persze ehhez mindegyikünknek engednie kellett, no és időre is szükség volt.
der Elf=Tündér :) Ez én vagyok:)) Nem is vagyok szerény, mi?:))
Elf tanácsai elméletben jók, csak az én páromnál már nem jönnek be. Ahogy azt tegnap már megbeszéltük Elffel. Pedig frankón, soha nem jöttem a "hú milyen jó lenne már egy gyerek + szempilla rebezgetés" módszerrel. Normális beszélgetések alkalmával (4, 5 év alatt!!) kiderült, hogy én szeretnék, ő meg MÉG nem. Bennem ez ugye nem változik, mert attól, hogy ő nem, én még igen. Ezért amikor babázok, már eleve lelkiismeretfurdalása és rossz érzése van. . . Na, innen hogy legyek okos?
Megkerdezhetem honnan az elf becenev?