Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnék gyereket ám!
2003-07-02 12:131.
Létrehozva: 2003. július 2. 12:13
Sziasztok! Nektek talán elcsépelt a téma, de én most tartok itt. Már 4 éve együtt vagyok a párommal. Úgy éltünk, mint a giccses amerikai filmekben. Boldogan, izgalmasan. De én egyre türelmetlenebbül szeretnék gyereket. Ő pedig még nem. Persze én arra várok, hogy majd ő is érezze azt a vágyat egy baba után, amit én. De úgy érzem (((el sem hiszem, hogy ezt én mondom))), hogy fogy az időm. Lassan 30 leszek, és még esküvőről sem beszéltünk soha a nagy boldogságban. Mi legyen? Kezdjek pánikolni? Vagy mégse? Mondjatok okosat, kérlek!
Majd jövök, csak döntünk... nehezen... PET CT szerint 13 áttét van a májon, 5 a tüdőben + még 6 kicsi ott, tehát nem vagyok műthető. Ma voltunk bent a Kékgolyóban, 2 lehetőség van: másfajta kemo vagy részt vehetek egy gyógyszerkísérletben, amiben 1% esély van rá, hogy elpatkolok a mellékhatások miatt. És mindezt holnapig kéne eldönteni...
Zsófi végignyalta a monitort Mesi képei láttán, hiába mondtam neki, hogy Mesi is lány, nem érdekelte
Márti, gratula a lányoknak, nagyon ügyesek! Vince mellett akkor ezek szerint sok szabadidőd nincs
Na megyek, megpróbálom levarázsolni apát az emeletről aztán összedugjuk a fejünket, hogy mi legyen...
Sziasztok
Pont aznap írtam egy hosszút amikor Márti. Mondanom se kell elszállt . És a gépnek is annyi lett. Apa feltettt valami progit ami galyra tette .
Márti akkor nem sikerült a fogadalom? Régen én is mindíg megfogadtam leszokom a cigirol és lefogyok de mire kijózanottam átértékeltem . Vincét akkor majd áprilisban is jól megköszöntjük!
Gratulálok a lányoknak nagyon okosak!
Zsebi Zsófi egy tündérke!Mesinek nagyon tetszik. Mondjám ám hogy babababababa Hogy ment a vizsgálat? Mikor költöztök haza?
Verusnak láttam iwiwen hogy megváltozott a munkahelye meg telefonszáma . Remélem hamar jön majd!
Nálunk minden rendben van. Mensi azóta is a holdban... a doki azt mondta ne aggódjunk a szoptatás miatt. MEsi meg egyre betyárabb. Pakol, terítot húzza le, semmi és senki nincs biztonságban. Néha pár másodpercig egyedül is megáll.
Töltök fel képet
Sziasztok!
Bocsánat, tényleg nem nagyon jött be az újévi fogadalom... pedig igyekszem ám
A gyerkőcök gyönyörűek, ha írni nem is, olvasni ,meg képeket nézegetni azért szoktam ám
Zsebi, mi az a PET? Én ennek csak a kisállat jelentését ismerem , de hogy orvosi értelemben mi ez, azt nem tudom. Műtétről van valami hír? Vagy majd ez is Pet után derül ki?
Kinga, nődokinál mi újság? Mensid megjött már? Vagy lehet, mégis gratulálhatunk? Mesi is édes, a punk-os kép nagyon jó!!! És köszönjük a névnapi köszöntést, elraktározzuk áprilisig A családi kupaktanács (vezetésemmel   úgy döntött, hogy a névnapját majd csak áprilisban tartjuk (ápr. 5-én is van Vince nap), mert sok lenne a jóból, ha egy hónapon belül lemenne a karácsony, a szülinap és a névnap is. Ez kitolás egy gyerekkel. ÍGy aztán a névnapot kicsit eltoltuk.
Egyébként nálunk minden Ok, két hete Lilla volt itthon egy hétig, múlt héten minden lány ovizott/iskolázott, mától Dóri van "szabin", úgyhogy zajlik az élet. Dóri bizonyítványa nagyon jó lett, az összes félévi dolgozata ötös lett (Ő volt az egyedüli az osztályban, akinek minden dogája ötös), és a félévi bizit úgy adták neki át, hogy Ő az egyik legokosabb az osztályban. Nagyon büszke magára, meg persze én is Rá A furulyakoncert is megvolt, nagyon izgult, és emiatt az első darabban tévesztett is, de a másodikat már hibátlanul eljátszotta, szóval ott is csak dícséretet érdemelt, ügyes csaj nagyon.
Lilla kicsit köhög, de még oviban van, remélem, nem betegszik le újra. Készül az iskolára, már tök jól olvas, teljesen magától tanult meg, illetve nézte, ahogy Dóri olvas, néha kérdezett egy-egy betűt, aztán egyszer csak hozott nekem egy mesekönyvet, és elolvasta a mese címét... meg a földgömbön néhány ország nevét. Én meg csak néztem... Azóta rendületlenül gyakorolja új tudományát, nagyon ügyes és főleg nagyon kitartó, imádom.
Vince meg kész haramia, továbbra is eszi a virágföldet, bemászik a mosogatógépbe, ha nyitva van az ajtaja, kirámol a szárítógépből, már simán felmászik a lépcsőn az emeletre, úgyhogy nem győzök futni utána. Lefelé még fejjel indul , próbálom neki tanítani a helyes technikát, de egyelőre nem vevő a dologra. Nincs félelemérzete, megy fejjel a falnak simán, a lányok azért ennél nyugisabbak voltak. Akaratban sincs hiány nála, tud hisztizni, ha valamit el szeretne érni, úgyhogy már edzem magam a dackorszak örömeire.
Levente még Szegeden, újabb két hónappal (vagy fél évvel, még nem dőlt el) meghosszabbították a projektet, szóval egyelőre marad a tavalyi felállás... Ez van.
Vince nagyon csendben van, mennem kell...
Kinga, hogy vagytok? Ne hagyd Mesit garázdálkodni, bár tudom, könnyű ezt mondani
Verussal beszéltem, új munkahelye van, puszil mindenkit. Majd jön, ha lesz ideje, de egyelőre 12 órás műszakban dolgozik
Márti, veletek mizujs? Nem sikerült megvalósítani az újévi fogadalmat?
Nálunk semmi extra... Jövő kedden megyek PET/CT-re, addig semmi. Zsófi jól van, ezerrel jár a szája, általában halandzsázik, a legtöbbet használt szó az anya és az oda Volt nálunk baba-mama tali, Zsófi jókat puszilkodott a szerelmével, alig lehetett szétválasztani őket Tegnap meg jött a barátnőm a kisfiával, segítettek a bátyámnak autót szerelni
Jó bolond szél fúj már megint, ma sem megyünk ki...
Sziasztok
Rendre elszállnak a hozzászólásaim... Mesi mindíg kitalál valamit és mire visszérek....
Megmutattam neki Zsófit majnem írt is neki valamit.Megvolt a vizsgálat?
Mártival mi van???
Verus és te csak olvasóba?
Puszidobálás már nem nagyon megy, esetleg a bátyámnak, mikor megy dolgozni, most már csak simán adja, de azt sem boldog-boldogtalannak
Csak egyet kapsz többet nem érdemelsz?
Zsófi már milyen "nagy"lány Mesihez képest.Még mindíg dobál puszit?
Kemoból elvileg nincs több, ezt az egyet adták, biztos smucigok
Mi is megjártuk a védőnőt (kocsival, forgalmi nélkül ), kicsilány 11,28 kg és 83 centi, 3 hónap alatt 90 dkg-t hízott...
Tiltólistás dolgok: én figyeltem rá, hogy ne adjak neki olyat, amit még nem ajánlanak, nem azért mert könyv szerint nevelem, hanem mert később nehogy baja legyen belőle. Egyébként 8 hónaposan úgy tudom,már mehet a sajt
Ha még sokat szoptatsz, szvsz tök normális is lehet, hogy nov. óta nem volt mensid. De azért drukkolok, hogy minden okés legyen
De édes lehet!!!
Örülök hogy ilyen jól használ a kemo, mennyi van még?
Mesi 7440 lett azaz 170 gram 3 hét alatt antibiotikum mellett . persze nem árulkodtam a nééninek hogy a gyerek csupa tiltólistás dolgokat eszik . Ma sajtot tettem a főzelékbe és kinyitotta a száját.
Pénteken megyek nődokihoz.. nov volt utolsó mensim....teszt negatív úgyhogy semmi gratula!
Vincének meg utólag is boldog szülinapot kívánunk!
Nekem is van jó hírem ám! Múlt szerdán voltam májbiopszián, előtte a viziten megtapiztak a dokik és egybehangzóan közölték, hogy határozottan kisebb lett a ny.csomó és az anyajegy is a hátamon, mindezt 1 kemo után! Hét végére lesz biopszia eredmény, valamikor lesz PET/CT , aztán valami rádiófrekvenciás kütyüvel izélgetik a májamat (kivéve, ha mégis az 5%-ba esünk) és műtenek is - állítólag.
Zsófi megtanult mandarint hámozni, 1 napja csak mandarint eszik...
Hali
Mesi meggyógyult már van egy kis étvágya és büdös gézengúz mán megin.. Alig bírok a nyomába lenni ( ma megmentettem a wc papír evéstől, hajszárító kóstolás, pohátörés, forrósütő fogdosás stb...) Holnap megyünk mérni.
Mi újság coli-ügyben? Jobb a helyzet? Étvágya?
Zsófi, Ferkó, Belyus
Nagyon boldog karácsonyt kívánunk mi is mindenkinek!!!
Kinga és kicsi családja
Mi is nagyon boldog, békés karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Plussz Mesinek mielőbbi gyógyulást, Mártinak meg drukkolunk, hogy bejöjjön az újévi fogadalom!
zsebi és családja
Jó kis újévi fogadalom! A gyerkőcök tudnak róla?
Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek és időmilliomos újévet .
Huhh, Kinga, ez elég vadul hangzik
Jobbulást Mesinek, nagyon drukkolok, hogy az antibiotikumot bele tudjátok diktálni, és minél gyorsabban meggyógyuljon!!!
Mi országjárunk az ünnepek alatt, úgyhogy itthon előrehozottan, holnap tartjuk a szentestét, de Levente már ma is szabin van. Szóval tényleg csak annyira ugrottam be, hogy
Békés, meghitt karácsonyt, és boldog új évet kívánjak mindannyiótoknak!
24-én reggel elmegyünk itthonról, és csak 30-án este jövünk haza, úgyhogy valószínűleg már csak jövőre tudok jönni. Viszont 2007-ben új életet kezdek, úgy döntöttem, januártól megtanulom beosztani az időmet, és időmilliomos leszek, úgyhogy reszkessetek... Jövőre jövök!
Karácsonyra hozott a Jézuska egy vashiányos vérszegénységet húgyuti coli fertőzéssel bolondítva... Ezér nem eszik a gyerek.Kaptunk antibiotikumot plussz mellé normaflort, vasat meg c vitamint folsavat és a vitacolan nevű vitaminkomplexet. Csak azt nem tudom hogy adom be a szájzáras gyerekbe ezt a sok cuccot..
azért írd majd meg, hogy mi lett az eredmény, jó?