Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnék gyereket ám!
2003-07-02 12:131.
Létrehozva: 2003. július 2. 12:13
Sziasztok! Nektek talán elcsépelt a téma, de én most tartok itt. Már 4 éve együtt vagyok a párommal. Úgy éltünk, mint a giccses amerikai filmekben. Boldogan, izgalmasan. De én egyre türelmetlenebbül szeretnék gyereket. Ő pedig még nem. Persze én arra várok, hogy majd ő is érezze azt a vágyat egy baba után, amit én. De úgy érzem (((el sem hiszem, hogy ezt én mondom))), hogy fogy az időm. Lassan 30 leszek, és még esküvőről sem beszéltünk soha a nagy boldogságban. Mi legyen? Kezdjek pánikolni? Vagy mégse? Mondjatok okosat, kérlek!
Pusztan kerdesemmel azt szerettem volna erzekeltetni kedves Tunde- elfunknek hogy nagyon szep dolog a rafineria de nem mindenkinek van hozza kedve. . ezek a nehez esetek.
A gyerekkel valo trukkozest nem szeretem ennek mindig csak a baba szivja meg a levet.
Szal a rafinériánál nem az erőszakos "akkor is akarom és csak ezt akarom. . " dolgra és a másik becsapására gondoltam, hanem a rávezetésre. Már említettem, hogy magától engem sem kap el a hév egy gyermek után, de amikor a páromat látom babázni, akkor motoszkál a szívemben vmi és a kis agyamban is elindulnak a gondolatok. Mostanság egyre többet beszélgetünk a gyermekekről is, és nem arról, hogy milyen lenne, ha nekünk lenne, hanem arról, hogy egy gyermek milyen örömöket jelent és milyen felelősséggel jár, a barátoknak milyen "tipusú" babáik vannak, és néha az anyagiak is szóba kerülnek. . . . . Szal ízlelgeti velem a párom a témát és nem mondja állandóan, hogy neki KELL egy gyermek, meg már itt lenne az ideje. . . stb. Olyan jó érzés látni, mikor egy baba láttán az ő férfi szíve elérzékenyül:)) ettől én is más leszek:) Nem tudom, hogy sikerült e átadnom, amit én érzek és gondolok, de valahogy ez nálunk így van mostanság.
Igen, Manocha, én is így érzek, talán mind a mai napig, és mikor a párom anno 2 éve azt kérdezte, szeretnék-e gyermeikei anyjának lenni, megszűnt körülöttem a világ:)))Ezek éreztem úgy, ahogy írtál, Manocha. De mostanra tudatosult bennem, hogy mit is jelethet egy közös baba, ahogy közelebb kerülünk kisgyerekes ismerőseinkhez. Egyre inkább szeretnék babát. Azt hiszem, ezzel párom is így van. Csak az a kérdés, hogy ő mikor esik túl azon a határon, hogy egy közös baba már fontosabb, mint az anyagiak. Persze bizonyos kereteken túl, mert valamilyen anyagi háttér kell.
Mar 3-ara kezdek neki. . olyan rossz meg irni is rola igazabol :( En szeretnek babat. . . . parom meg varni akar :(
Igaz egy kicsit meg en is tudok varni, nem az, csak tudom hogy Ö nem veszi olyan komolyan mint en :(
Sajnalom hogy azert meg ennyien vannak ugyan ebbe a szituacioban . . de lesz ez nekunk is jobb :)
A helyzetünk hasonló az itt hosszászólókéhoz. Én már akár most is szeretnék babát, bár 22 éves vagyok. Párom 30. Ő másfél évvel ezelőtt már szeretett volna, akkor én még nem vettem komolyan, így először a főiskolát választottuk. Most meg türelmetlen vagyok. Ő szereti a gyerekeket, nagyon szeret velük játszani, nincs benne hiba. De konkrétan a tervezésről még nem beszélgettünk, illetve tavaly az anyagiakra hivatkozott. Ezzel kapcsolatban még kell pár év, hogy jobban álljunk, de az sem biztos.
Csak annyit akartam kifejezni, hogy én is szeretnék már babát, de még nem lehet.
Elf es mit mondannal annak aki nem rafineriaval szeretne ha a parja is babazni szeretne. . Mondjuk azonkivul hogy remenytelen eset. . .
Szóval azért hoztam fel példaként magamat, mert egy kapcsolatban nem tvszerű, hogy a nő szeretné a házasságot és a gyermeket, hanem fordítva is igaz. No most, annyit tudnék még elmondani, ill. már írtam is, hogy a párom gyermekekkel való kapcsolata tud engem "elgyengíteni". Talán a te Kedveseddel is sikerülne ez a kis rafinéria. Nem kell őt nyaggatni semmiféle esküvővel és gyermekkel, hanem csak egy kicsit "feltűnőbben" kellene a barátok babáit dajkálni, babusgatni, esetleg kezébe adni. . . talán őt is elvarázsolja egyszer ez az érzés, v. tetszel neki mikor babával a kezedben közelítesz feléje. . . . .