Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdőbetűs játék

margaréta*
Létrehozva: 2007. január 23. 12:03
Kedves játékos kedvűek!

Itt egy új játék!
A lényege: Adni kell egy egy-vagy kétszótagú szót, amelynek a betűivel (sorrendben!) kell mondatot írni úgy, hogy az adott szó betűi a mondat szavainak kezdőbetűi legyenek.
Példa: csavar - Csókot akartam valakinek adni reggel.
anya -Aránylag nyugodtan aludtam.
eper- Egerem parányi egérlyukba rohant.

Szóval egy mondatot írjatok az adott szóval, majd adjatok egy másik szót, amivel a következő játékos ír mondatot!
Kellemes időtöltést!

Az első szó legyen: gyarló

  1. 2007. január 23. 12:4726.
    ügyes
    rejtvény
    eléggé gondolkodtató
    inkább
    nyújtózom,
    úúúgy
    lefárasztott
    előzmény:
    julia23 (19)
    2007-01-23  12:42
  2. 2007. január 23. 12:4725.
    Lihegve inaltam lila ingemért Olga mamához.
    előzmény:
    julia23 (16)
    2007-01-23  12:40
  3. 2007. január 23. 12:4724.

    ja, az új:

    várakozás

    előzmény:
    julia23 (23)
    2007-01-23  12:47
  4. 2007. január 23. 12:4723.

    kék órák ketyegését utánzom szerdán  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720019 (18)
    2007-01-23  12:41
  5. Torolt_felhasznalo_128093
    Torolt_felhasznalo_128093
    2007. január 23. 12:4522.

    lassú eszem jót tekergett őzikén

     

    kutya

    előzmény:
    margaréta* (21)
    2007-01-23  12:43
  6. 2007. január 23. 12:4321.
    Piros ágyban ringattam néma angyalkámat.

    lejtő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793085 (14)
    2007-01-23  12:38
  7. Torolt_felhasznalo_793085
    Torolt_felhasznalo_793085
    2007. január 23. 12:4320.

    Ez nem teljes csak a párn-ig van meg 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720019 (18)
    2007-01-23  12:41
  8. 2007. január 23. 12:4219.

    pár állat reggelig nem alszik

    üreginyúl

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793085 (14)
    2007-01-23  12:38
  9. Torolt_felhasznalo_720019
    Torolt_felhasznalo_720019
    2007. január 23. 12:4118.

    Papa ágya ronda naracssárga

    kókusz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793085 (14)
    2007-01-23  12:38
  10. 2007. január 23. 12:4117.
    Terebélyes izompacsirta terpeszkedik ott kint.

    szoknya
    előzmény:
    monyoci (12)
    2007-01-23  12:38
  11. 2007. január 23. 12:4016.

    Juila és Géza korán reggel Érdre megy

    liliom

    előzmény:
    margaréta* (13)
    2007-01-23  12:38
  12. Torolt_felhasznalo_720019
    Torolt_felhasznalo_720019
    2007. január 23. 12:3915.
    Zsolt eteti  Bélát 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_128093 (10)
    2007-01-23  12:37
  13. Torolt_felhasznalo_793085
    Torolt_felhasznalo_793085
    2007. január 23. 12:3814.

    Kellene egy csipet kakaó erre.

    párna

    előzmény:
    julia23 (5)
    2007-01-23  12:30
  14. 2007. január 23. 12:3813.
    Zsiráfodat elengedted bálba?

    jégkrém
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_128093 (10)
    2007-01-23  12:37
  15. 2007. január 23. 12:3812.
    pedig ritkán ér meglepetés

    titok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793085 (7)
    2007-01-23  12:33
  16. 2007. január 23. 12:3711.
    Követelek egy roppant engedelmes kecskét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_720019 (6)
    2007-01-23  12:31
  17. Torolt_felhasznalo_128093
    Torolt_felhasznalo_128093
    2007. január 23. 12:3710.

    pocsékul rémesen érzem magam

    zseb

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_793085 (7)
    2007-01-23  12:33
  18. 2007. január 23. 12:369.
    Korán elkezdtem csalamádét készíteni ebédre.
    előzmény:
    julia23 (5)
    2007-01-23  12:30
  19. 2007. január 23. 12:348.
    Miért akartad gyermekedet ablakba rakni?
    előzmény:
    zoilda (4)
    2007-01-23  12:29
  20. Torolt_felhasznalo_793085
    Torolt_felhasznalo_793085
    2007. január 23. 12:337.

    Csókolni akarom puha dundi arcodat.

    prém

    előzmény:
    margaréta* (3)
    2007-01-23  12:25
  21. Torolt_felhasznalo_720019
    Torolt_felhasznalo_720019
    2007. január 23. 12:316.

    Csak apa porolt dunyhát aznap

    kerek

    előzmény:
    margaréta* (3)
    2007-01-23  12:25
  22. 2007. január 23. 12:305.

    csütörtökön a padlóra dőlve aludtam

    kecske

    előzmény:
    margaréta* (3)
    2007-01-23  12:25
  23. 2007. január 23. 12:294.

    Csiga a patakhoz dúdolva andalog!

    magyar

    előzmény:
    margaréta* (3)
    2007-01-23  12:25
  24. 2007. január 23. 12:253.
    Pazarló a takarékostól igencsak követeli adósságát.

    csapda
    előzmény:
    oz75 (2)
    2007-01-23  12:23
  25. 2007. január 23. 12:232.
    Gyakran akartam rohanni loholva óráshoz.

    Patika
    előzmény:
    margaréta* (1)
    2007-01-23  12:03

Címlap

top