Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Én is segítséget kérnék.
A főnököm nyugdíjba megy és egy idézetet keresnék.
Hihetetlenül tiszelem és becsülöm, ő egy EMBER és megtiszteltetés hogy dolgozhattam neki.
Tudnátok javasolni valamit?
Köszönöm
> >> híressé . Ezt a verset 100 éve írta és azóta is élünk !
> >>
> >>
> >> Ábrányi Emil
> >> Él a magyar
> >>
> >> Fessétek bár sötétre a jövőt,
> >> Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
> >> Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
> >> Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
> >> Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
> >> Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
> >> Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
> >> Többet ki küzdött és ki szenvedett?
> >> Hiszen vértenger, temető a mult!
> >> Vetettek rá halálos szolgaságot,
> >> Irtották szörnyen... ámde a levágott
> >> Törzsek helyén még szebb erdő virult.
> >> Ezért hiszem, akármit mondjatok,
> >> Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
> >> Ki a saját pártos dühét kiállta,
> >> Annak nem árthat többé idegen!
> >> Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
> >> S csak arra szolgált minden veresége,
> >> Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
> >> Ezért hiszem, akármit mondjatok,
> >> Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
> >> Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
> >> Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
> >> Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
> >> S melyért az Isten mindent megbocsát -
> >> Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
> >> Ezért hiszem, akármit mondjatok,
> >> Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
> >> Ha minden nemzet fásultan lemond,
> >> S a szent rajongás mindenütt kiég,
> >> S a büszke jognak minden vára megdől:
> >> A te szabadság-szerető szivedtől
> >> Új lángra gyúlad Európa még!
> >> Ezért hiszem, akármit mondjatok,
> >> Hogy a magyar örökre élni fog!
> >> Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
> >> Ki trónusán bírói széket űl!
> >> És hogyha minden búra, bajra válik,
> >> Romok között is hirdetem halálig,
> >> Erős, nagy hittel, rendületlenűl:
> >> Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
> >> Él a magyar s nem veszhet el soha!
> >>
Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,
egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban,
egyforma szó a szánkban,
torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,
zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.
Szabó Lőrinc - Káprázat
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én! - - Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
Találkozó a jászol mellett
Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk,
de most találkozót adunk,
és a jászolnál mind-mind ott leszünk.
A Királynak tisztességet teszünk,
a Királynak, aki lejött közénk,
s nem volt, hová fejét lehajtsa.
Mi, boldog népe,
odatérdepelünk elébe,
s meghallgatjuk, mi a parancsa:
Örömhírt vinni szerteszét!
Világosságot, mert nagy a sötét!
Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen!
Futni a fénnyel át az éjjelen!
Őrizni reggelig!
Szívünk a szent örömmel megtelik.
Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,
feledtet minden fájó veszteséget,
minden keserű könnyet letörül.
Karácsonyi béke ölel körül.
Győzve a távolságon, téren,
boldog betlehemi találkozóra
várlak, testvérem.
Túrmezei Erzsébet: Ősz
Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.
Üzensz sárguló levélen,
és elém írod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje.
Hadd mondjak, Uram, neked,
mindezért dicséretet.
Köszönetet a ködért is,
a lehulló levélért is,
minden gyümölcsért a fán.
Röptéért vándormadárnak.
Hirdessétek, könnyű szárnyak,
hogy van melegebb hazám!
Át a ködön, át az éjen
édes zengéssel kísérjen
dérbelepte réteken
őszi hálaénekem!
A Mosoly
A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem olyan
szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, sem kölcsönadni,
se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke,
ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni,
légy nagylelkű: ajándékozd meg
mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos,
mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni.
(René Remacle)
Daniel O. Christian: Álmodj szépeket
A nap elbújt, messze jár már régen
Helyébe Hold kel fel megint
S millió csillag gyúlik az égen
Némelyik némán-nevetve megérint
Fejedre furcsa-csillagos álmot hint
Képzeld, hogy egy álmot álmodsz ébren
Minden és minden valóra válik
Amit csak szíved kér éppen
Amire régóta várva vágyik:
Egy álomban bármit lehet látni!
Mert egy mesés álomban minden lehet
Álmaid határa: a képzeleted!
Álmodban másnak láthatod magad
Álmodban máshogy szólnak a szavak
Ott olyan vagy mint egy kismadár: szabad!
Elrepülhetsz merre csak szeretnél
Messzebre akár a messzinél.
El ne feledd viszont: itt várnak este
S egyvalaki most is itt van veled.
Egy kicsit távol, de álomban közel...
Tóth Attila: Álommanó
Lopva oson, fut az ágyon,
a szépen vetett noszolyákon.
Hogy ne vedd észre halkan lépdel,
azt fürkészi merre nézel.
Nagy zsák a vállán,
úgy áll a párnán.
Ott áll türelmesen várva,
így telik az éjszakája.
Amikor már ásításod látja,
kinyílik a mesék zsákja.
Van ott álom mesés, s fakó,
hogy mennyi szép nem is elmondható.
Szépen benyúl szűk zsebébe,
álomport vesz kis kezébe.
Esti álmod kiválasztja,
a szemedre ráragasztja,
meghinti szép álomporral,
aztán gyorsan tovanyargal.
A. A. Milne: A szél
Senki meg nem mondja, mit senkise tud
Hogy a szél honnan indul és hova fut
Szárnyal valahonnan, nagyon sebesen
Utol nem érem rohanva sem
De, ha sárkányomat elereszteném
Napokig repülne az ég peremén
Aztán megtalálnám ahol leesett
S tudnám hogy a szél is odaérkezett
Akkor megmondhatnám,hogy a szél hova fut
De hogy honnan indul, arról senkise tud
(Devecseri Gábor fordítása)
„Szeretni kell, mert szeretet nélkül az élet mit sem ér.
A szeretet az embernek olyan, mint a kenyér.
Az embert szeretni magáért az emberért lehet,
És nem az érdemeiért.
Aki az érdemekért szeret az csak rossz ember lehet,
De aki magáért az emberért szeret az csak jó ember lehet,
Az csak jó ember lehet, mert nem
Az érdemekért szeret.”
Szakács Zsóka
„A szív ragyogása fényesíti meg az életet.
Amikor a szíved valóban megnyílik, és életre kel,
akkor tudod igazán átérezni az élet szépségét, és örömét.
A teremtés a gondolattal indul, de a szív varázsolja valósággá.”A reklámok szerint hogyan is zajlana egy napunk.-:))
Csodálatos reggel első fénysugarai simítják végig háromdimenziósan borotvált arcunkat miközben feleségünk - természetesen meztelenül - tökéletes aromájú kávét főz a konyhában, és kedvesen mosolyogva zsírmentes margarinnal keni meg a friss pirítóst.
Arca gyönyörű, hiszen semleges PH értékű szappant használ, és a napfény vidáman táncol korpamentes kondicionált haján.
És csak most vesszük észre, hogy tartós frizuráját ma reggel vörösre festette. Milyen csodálatos ragyogó szín! Azt tervezi, hogy estére megint szőke lesz, mert megérdemli. Boldogan nevetünk, miközben a gyerekek lerohannak a lépcsőn egy rajzolt nyúllal, és énekelve kérnek magas tápértékű gabonapelyhet a friss kakaójukba.
Bár a szobájukban nagy a rendetlenség, ők ráfogják a nyuszira, és végül együtt tornáznak nagyi fittnes-kazettájára. Együtt indulunk dolgozni, és iskolába a család autójával, és büszkén nyugtázzuk, hogy megvan mind a négy légzsák, és a beépített extrák kifogástalanul működnek. A kutya ugyan megint levizelte az első kereket, de mi tudjuk, hogy csak azt szereti, és elvégre ez a mi autónk.
A szomszédok a kertből egy kanapén ülve integetnek, és narancsitalt kortyolnak elégedetten, arcukon a jövő generáció emelkedett életérzése, haverok, buli, és tengerpart, vagy valami ilyesmi. Mikor autónk dugóba kerül a belvárosban, az előttünk várakozó gépjármű hátsó ablakában egy kisgyermek grimaszol, de mi nyugodt mosollyal az arcunkon kotorjuk elő az ülés alól a tegnapról maradt gyorséttermi sült krumplit, és élvezettel majszoljuk, miközben a kis rosszcsont arcáról lehervad a mosoly.
A hivatalban mindenki friss, és jókedvű - hála az olcsó és kiváló kávénak-, a munka olajozottan halad, csupán a női alkalmazottak nyughatatlansága okoz némi problémát, mikor 11-kor feltűnik az ablaktisztító modellfiú diétás kólát kortyolva, és még a mocskos üvegen át is jól kivehető dülledő borotvált mellkasa, és kockásra kidolgozott hasizma, melyet biztosan az otthoni használatra gyártott kondi eszközöknek, és a zsírégető teának köszönhet.
Mi is elgondolkozunk ezen, hiszen csak napi tíz perc az egész. Délben kiugrunk ebédelni a sarki gyorsétterembe, hiszen ott jó lenni, és az étel is friss és tápláló. Fogyasztás közben néhány fontos telefont bonyolítunk, és ezt már nyugodt szívvel tehetjük, hiszen már csúcsidőben sem kell aggódnunk a percdíjak miatt, elvégre ez a mi hangunk. Ebéd után bekapunk néhány drazsérágót, hogy szájüregünkben normalizálódjon a PH érték, persze alkalmanként egy-két mentolos cukorka is megteszi, pláne ha csak két kalória.
Hazafelé megállunk vásárolni a benzinkútnál, mert most ott érdemes venni csokit, habkönnyű pudingot a gyerekeknek, ha megették rendesen a vacsorát; pelenkát, és intimbetétet, persze a legnagyobb nedvszívó-képességűt, tartós elemet, háztartási gépeket, 2 in 1 sampont, arclemosót, sminket, és fogkrémet, ami háromszoros védelmet biztosít, szóval a legszükségesebb dolgokat.
Az utcára lépve összefutunk K István mosógépszerelővel, aki már 26 éve van a szakmában, és neki elhisszük, hogy valamit tennünk kell a vízkő ellen. Az este békés, és nyugodt.
Környezetbarát légfrissítő illata árad, és mi intelligens mosóporral tisztított pizsamánkba bújva, hitvesi csókot lehelünk feleségünk arcregeneráló krémjére, majd mély álomba merülünk.
Egy ember nagyon fél a szellemektől, egyszer mégis éjszaka egy temetőn
kell átmennie.
Óvatosan lépked, amikor egyszer kopácsolást hall.
Észreveszi, hogy az egyik sírnál egy munkásruhás fickó a sírkövet vési.
- Ó, csak maga túlórázik? A szívbajt hozta rám.
- Elírták a nevem, azt javítom.
"A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél,
aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem!
Csak tedd, amit jónak látsz!"
( Kevin Brooks )
Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!
Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni...
/számomra ismeretlen szerző/
Kedves fiam!
Lassan írom ezt a levelet, mert tudom, hogy lassan olvasol.
Amióta elmentél, történt itthon egy-két dolog. Mindenek előtt: elköltöztünk hazulról, mert apád olvasta egy újságban, hogy a közlekedési balesetek legnagyobb része a lakóhely 30 km-es körzetében történik. Az unokatestvéreid régi lakásába költöztünk, de sajnos a címünket nem tudom megadni, mert magukkal vitték a házszámot és az utcanév táblát, hogy az új helyükön is a régi címüket használhassák.
Az új lakásunkban mosógép is van! Első nap beletettem négy inget, megnyomtam egy kis kallantyút, és azóta nem láttam őket.
Az idő csodálatos, ezen a héten csak kétszer esett az eső. Először három napig, majd utána négyig.
Holnap küldöm postán a kabátot, amit kértél. Csak előbb levágom róla a gombokat, mert tartok tőle, hogy máskülönben túl nehéz lenne a csomag. Majd beteszem őket a kabát jobb zsebébe.
Hétfőn kaptunk egy fizetési felszólítást a temetkezési vállalattól. Azt írják, hogy ha nem fizetjük ki a nagymama temetésének utolsó részletét, akkor kihantolják és idehozzák.
Apropó, erről jut eszembe: apád fontos beosztásba került! 500 ember tartozik alá. Ő nyírja a füvet a temetőben.
A sógornődnek pedig éppen ma reggel született meg a gyereke. Még nem tudjuk, hogy kisfiú-e vagy kislány, úgyhogy majd legközelebb írom meg, hogy nagybácsija vagy nagynénje lettél-e.
Sajnos a Te nagybátyád belesett egy whiskyvel teli tartályba és megfulladt. Elhamvasztattuk, 3 napig égett.
Az elmúlt héten meg három falubeli egy kis teherautóval beborult a folyóba. A vezető letekerte az ablakot és szerencsésen kiúszott. A platón lévő két társa megfulladt, mert nem bírták kiakasztani a záróoldalt.
Más nemigen történt. Írjál gyakrabban.
Csók, anya
U.i. Szerettünk volna pénzt is küldeni, de a boríték közben le lett ragasztva.
Az embernek három korszaka van:
ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki".
egy kis humor....
Morzejelek a konyhából……………:-))
Tízemeletes tömbházunk emeletén lakom, ideális hallási viszonyok közepette. Azt is hallom, mikor a tetőn pelenkákat aggatnak a tévéantennákra, és azt is, mikor a rossz kép miatt a tévéjavítókat szidják a földszinten. Ugyancsak a modern technika révén pontos információk érkeznek hozzám arról, mi történik lakótársaim konyhájában. Először egy sípoló tejforraló került tömbházunkba. Ötletes portéka, másodpercnyi pontossággal jelzi, mikor kezd odakozmálni a tej. Szomszédom, reggel hatra megy munkába, s az ötórai éles sípszó tíz emelet negyven családjával közli, hogy gőzölgő, csíramentes táplálék várja a konyhában. Persze, a tömbház többi lakója sem akart lemaradni, mindenki legalább egyféle automata szerkentyűt vásárolt magának. Azóta valóságos információ-özönben lubickolok. Fél hatkor szokott megszólalni egy másik szomszédom speciális tojássütő berendezése, mely csirkecsipogást utánzó hangon közli, hogy elkészült a tojásrántotta. Hét órakor működésbe lép egy másik lakó villanypörkölőgépe, és két éles sípszóval tudatja, hogy megpirult a kétszersült. Ha hármat sípol, azt jelenti, hogy háromszorsült sikeredett, ez viszont azt is jelenti, ki kell nyitni a konyhaablakot, mert a füstben másként képtelenség megtalálni a szénné égett szeleteket. Tíz óra tájt az alattam lévő lakó sajtos metéltet szokott készíteni unokájának. A metélt elkészültét hersegő fűrész-hanggal jelzi a különleges készülék. Tizenegykor ti-ti-tá-tá-s morzejelek a második emeletről: megpuhult a szemesborsója. Déltájt éktelen tehénbőgés a tizedik emeletről: elkészült a gulyásleves. Egy óra felé röfögő hang a nyolcadik emeletről: levet engedett a tökfőzelék; két órakor gágogás a harmadikról: megpirult a libasült. De ezek mind csak rövid, ideig-óráig tartó jelzések, a másik közvetlen szomszédom készüléke produkál igazit. Oyan ötletes import szerkezetet vásárolt, mely folyamatos, fülrepesztő sivítással tudatja, hogy kamrájában percnyi kihagyás nélkül (immár hetek óta) forr a ribizlibor. Még szerencse, hogy mindennap délután kettőkor?! érvénybe lép a csendrendelet, melynek szigorára a házmester-gondnokunk félóránként ismétlődő szirénázással hívja fel a figyelmet
Weöres Sándor
Ki minek gondol
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Miért gondolsz különc, rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni homlokomra:
Te vagy magad ki e jelet vonja.
s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik.
Itélsz rólam mint bölcsről, badarról,
rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
mint tükröd vagyok leghűbb barátod.
Ujra eltávozott a téli zuzmara, a hajnalt betölti a madarak dala.
A százszorszép magja, az almafa ága, csodálatosan rügyedzik mostanara,
és orgonaillatú szellők hozzák a tavasz meleg, édes zamatát.
Újra beköltözik szivünkbe az első Húsvét reggelének öröme.
George Bush meghal és a pokolba kerül. Az ördög már várja.
- Nem tudom, mit tegyek, rajta vagy a listámon, de egyetlen szabad szobám sincs. De mivel neked mindenképpen a pokolban kell maradnod, valamilyen megoldást kell találnom. Van itt néhány különc, akik messze nem annyira rosszak, mint te. Egyet közülük szabadon fogok bocsátani, te pedig elfoglalod a helyét. Eldöntheted, kinek a helyére akarsz kerülni.
- Ez jól hangzik - gondolja Bush, így el is indulnak.
Az ördög kinyitja az első szoba ajtaját. A szobában egy nagy uszodában Reagan fuldoklik. Elmerül, felmerül, elmerül, felmerül...
- Á, nem - mondja Bush - ez nem nekem való, én nagyon rossz úszó vagyok.
Az ördög kinyitja a második ajtót. A szoba tele van sziklákkal és Nixon próbálja a köveket egy fakalapáccsal összetörni.
- Nem, nekem problémám van a vállammal, nagy kín lenne nap mint nap követ törni.
Az ördög kinyitja a harmadik ajtót. A szobában Clinton fekszik a hátán, kezénél és lábánál fogva a padlóhoz kötözve. Clinton fölött Monica Lewinsky guggol és elégíti ki orálisan. Bush tágra nyílt szemmel bámulja őket, majd megszólal:
- Na, ezt el tudnám viselni.
- Rendben van - röhög fel az ördög. - Szabad vagy, Monica!
Minden verskedvelő topiktársamnak Boldog Új Évet kívánok!
Mamóka
Mit kívánok
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
(Balogh József
Benned szikrázó halmazban hever
sosem sejtett világok ritka kincse,
kincs, mit szomjas kezem nem érhet el,
s azt sem hagyod, hogy szemem megtekintse.
Vagy csak káprázat ez? S tán nyoma sincs e
kincsnek, amivel fennen kérkedel...
Valaki rám fellegtrónusról int le,
kit én emeltem csak az égbe fel -
S hiába tettem, hisz nincs egy rövid
pillanat, mely közönyödben megingat.
Rejtélyes ujjak szorgosan szövik
életünk sötét s arany szálait.
Mosolygunk, míg az álom karja ringat
s felrettenünk, siratva álmainkat.
(Képes Géza)
Ja és az aktuális kedvencem, bár nem tudom kitől származik. Szintén angol:
Wherever you go, go with all your heart.
Bár le tudnám fordítani, inkább eredetiben írom be:
Henry Ford: Whether you think you can or think you cannot - you are right.
Pilinszky János
Francia fogoly
Csak azt feledném, azt a franciát, kit
hajnalfele a szállásunk előtt
a hátsó udvar sűrüjében láttam
lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.
Körülkutatva éppen visszanézett,
s hogy végre biztos rejteket talált:
övé lehet a zsákmánya egészen!
Akármi lesz is, nem mozdul odább.
S már ette is, már falta is a répát,
mit úgy lophatott rongyai alatt.
Nyers marharépát evett, de a torkán
még alig ért le, jött is a falat;
és undorral és gyönyörrel a nyelvén
az édes étel úgy találkozott,
mint telhetetlen testi mámorukban
a boldogok és boldogtalanok!
Csak azt a testet, reszkető lapockát,
a csupa bőr és csupa csont kezet,
a tenyerét, mely úgy tapadt a szájra
és úgy adott, hogy maga is evett!
Az egymás ellen keserülő szervek
reménytelen és dühödt szégyenét,
amint a végső összetartozást is
önönmaguktól kell, hogy elvegyék!
Az állatian makogó örömről
a suta lábát ahogy lemaradt,
és semmisülten kuporgott a testnek
vad gyönyöre és gyötrelme alatt!
A pillantását, - azt feledném egyszer!
Ha fuldokolva is, de falt tovább,
és egyre még, és mindegy már akármit,
csak enni bármit, ezt-azt, önmagát!
Minek folytassam? - Őrök jöttek érte;
a szomszéd fogolytáborból szökött.
S én bolyongok, mint akkor is a kertben
az itthoni kert árnyai között.
A jegyzetembe nézek és idézem:
"Csak azt feledném, azt a franciát..."
S a fülemből, a szememből, a számból
a heves emlék forrón rámkiált:
"Éhes vagyok!" - És egyszeriben érzem
a halhatatlan éhséget, amit
a nyomorult már réges-rég nem érez,
se földi táplálék nem csillapít.
Belőlem él! És egyre éhesebben!
És egyre kevesebb vagyok neki!
Ki el lett volna bármi eleségen:
most már a szívemet követeli.
Üszkösödik az ég, ősz hull a fákról,
elkékülnek az útszéli tüzek,
a szerelem is elfullad, csupa zápor,
de a fák még a szádtól füstösek.
A nyár a földről lehámlik, mint a lélek
a koponyáról, ha elalkonyul.
Ráncosodik a levegő, mint az érett
szilvák bőre, s a férges ősz lehull.
Most kellenél, az akácos harákol,
száz fa köhög, köpdösi a ködöt,
ragályos csönd száll, e tébécés tájból
nem futhatok el, csak ha megszűnök.
Most kellene a meztelen varázsló,
ki ellen bármily rettenet kevés,
ki, ha itt vagy, emberré varázsolsz,
s könnyebb az ősz, mint a megsemmisülés.
MI MINDIG BUCSUZUNK
Remenyik Sandor
Mondom nektek: mi mindig bucsuzunk.
Az ejtol reggel, a nappaltol este,
A szinektol, ha szurke por belepte,
A csondtol, mikor hang zavarta fel,
A hangtol, mikor csendbe halkul el,
Minden szotol, amit kimond a szank,
Minden mosolytol, mely sugarzott rank,
Minden sebtol, mely fajt es egetett,
Minden keptol, mely belenk melyedett,
Az almainktol, mik nem teljesultek,
A langjainktol, mik lassan kihultek,
A tuno tajtol, mit vonatrol lattunk,
A kemeny rogtol, min megallt a labunk.
Mert nincs napkelte ketto, ugyanaz,
Mert minden csond mas, - minden konny, - vigasz,
Elfut a perc, az orok ido varja,
Lelkunk, mint feher kendo, leng utana,
Sokszor konnyunk se hull, szivunk se faj.
Hidegen hagy az elhagyott taj,-
Hogy eltemettuk: rola nem tudunk.
Es megis mondom nektek:
Valamitol mi mindig bucsuzunk.
Azt a holnapot
Istentelen gonosz világban élünk,
Minden nap remegünk, és félünk,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Mikor felébredünk, törjük az agyunkat,
Mit is adjunk enni, éhes családunknak,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Ezt kérdem én, minden nap az égtől,
Ezt kérdem én, a hiú reménytől,
Hogy, mit hoz majd a holnap?
Hoz-e nékünk fényt, és meleget,
Hoz-e nékünk gazdagságot eleget,
Ilyen lesz majd a holnap?
Megszűnik a bánat és a fájdalom,
A szegénységet felváltja a vígalom,
Az örök gondtalanság!
Így élem meg lelkemben a holnapot,
Ettől vagyok olyan boldog,
Amilyen vagyok, mert én még hiszem,
Igen, én hiszem, elérjük még azt a holnapot!
Te meg ki a tököm vagy, hogy bundában szeded itt a málnát!!!???
----
Agresszív kismalac beszorul a kamionjával a híd alá. Meglátja a
rendőr és odasétál:
-Mi van, Malacka, beszorultál?
-NEM, B*ZMEG, HÍDAT SZÁLLÍTOK!!!
----
Az agresszív kismalac bemegy a borbélyhoz.
- Hogyan nyírjam meg?
- Szó nélkül!
-------------------------------------------------- --------------
Egy szőke nő viszi az agresszív kismalacot a hóna alatt.
Találkozik
egy másikkal, aki így szól:
- Jaj de édes! Honnan van?
- VETTEM!!! - ordítja az agresszív kismalac.
------------------------------------------------ ----------------
Az agresszív kismalac pingál valamit a nyilvános WC falára.
Megkérdi a farkas:
- Mit csinálsz malac?
- A falra festem az ördögöt.
- Szarva van?
- MONDOM FESTVE!!!
------------------------------------------------ ----------------
Az agresszív kismalac a játékboltban:
- Kérek egy türelemjátékot. De kurva gyorsan ám!!!
---------------------------------------------------- ------------
Agresszív kismalac sétál az utcán.
- Rohadt nap, rohadt meleg, rohadt autók, rohadt emberek...
bárcsak
minden köddé válna!............ Rohadt köd!!!!
------------------------------------------------ ----------------
Agresszív kismalac beül egy taxiba.
- Nem zavarja, ha magamban beszélek? - kérdezi.
- Ó, dehogy - válaszolja a sofőr.
- Hozzád meg ki szólt, vazze?
--------------------------------------------------- -------------
Agresszív kismalacot felveszik eladónak egy ABC-be.
Bemegy a Nyuszika vásárolni, de a kismalac nem foglalkozik vele.
Mire a Nyuszika:
- Khmm... elnézést kérek!
- NEM TARTUNK!
A napos csibe.
Ki lehet a mosómedve eszményi társa?
A teknősbéka.
Miért rossz a tetűnek?
Mert hajszálon múlik az élete.
Miért tévednek kevesebbet az állatok?
Mert tévedni emberi dolog.
Mi az, 100 homokos a pincében?
Padlófűtés.
Mit tesz egy nő, ha a férje ki akar ugrani az ablakon?
Odaadja neki a szemetet.
Mi hasonlít legjobban az emberre?
A rendőr. Megszólalásig.
Miért rettegnek a szőkék a száj- és körömfájástól?
Ha elterjed: se duma, se manikűr.
Hogyan vetik terhelési próba alá az új hidakat?
Telerakják anyósokkal. Ha kibírja jó, ha nem, az is.
Mit mond az orosz a halálos ágyán?
Szentpétervár.
Mivel lepte meg Jimmy a vendégeit?
Egy ravasz húzással.
3 km hoszzú és kettő az IQ-ja, mi az?
Feminista tüntetés.
Miért jó az ejtőernyősöknek?
Mert esőben nem áznak.
Hogyan nevezik a vízen járó matrózt?
Tengerész gyalogos.
Hogy hívják a zöldruhás papot?
Környezetbarát.
Mi a különbség a Pekingben talált emberi csontváz és a mellett fekvő
agyagedény között?
Semmi, mindkettő egy kínai váza.
Mi a különbség a méh és a darázs között?
A darázs nem gyűjt vasat.
Mi az? Fekete, szikrázik és a plafonról lóg?
Szőke villanyszerelő.
Miért szór a szőke morzsát a WC-be?
Eteti a toalett-kacsát
Miért jobb az Alzheimer kór a Parkinson kórnál?
Inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, mint hogy kilötyögtessem.
Mit esznek a kannibálok ebéd után?
Cukormentes Norbit
Milyen a szőke kalóz?
Mindkét szemén kötés van
Ki az abszolút lusta férfi?
Aki vibrátort vesz a guminőjének
Melyik hely a legveszélyesebb a világon?
Az ágy, hiszen ott hal meg a lakosság 80%-a.
Mi a legveszélyesebb sütemény?
Az esküvői torta
Mit látsz, ha mélyen egy szöszi szemébe nézel?
A hajhagymáit
Mi az: kicsi,fekete, és nem bírja el a kaszát?
A halál fia
Mi lesz, ha elütnek egy matematikust?
Már nem számít
Melyik a legnépszerűbb télen űzött sportág?
A hosszútávfűtés
Mi a neve a kanos indiánnak?
Dugós Puska
Hogy dadog a süketnéma?
Remeg a keze
Hogy csodálkozik a leprás?
Leesik az álla
Mi a neve a nagyon kemény sajtnak?
Cementáli
Hogy hívják a szőke sebészt?
Boncmester
Kiknek prédikál az AIDS-es pap?
A híveknek.
Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944. április 30.
Szép vasárnapot
Lelkem mélyén él egy tündér
Ki mindig csak ad, soha nem kér
Békés, szelíd a tekintete
Apró, törékeny a termete
Kicsiny keze oly gyengéden
Puhán, melegen, megértően
Törölgeti verejtéked
Tudja, mit adhatna néked
Ismeri szíved vágyát
Valóra váltaná az álmát
Ha tehetné, fogná kezed
Bölcsőben ringatná lelked
S hintene békességet
Törődést és melegséget
Minden fűre, minden fára
S gyengéden nézne a világra
Megmutatná, hogyan szeress
Biztatna, lépted legyen egyenes
Figyeld a fényes csillagképeket
S merj álmodni merészeket
És nézd a csicsergő madarat
Mely szárnyal, mint a szabad akarat
Közben lassú dallamot dúdolna
Melytől szíved meglágyulna
Talán egyszer eljön az idő
S a tündér álma valósággá nő
A világban béke honol majd
Lesz, ki életednek értelmet ad
Aki helyette fogja kezed
S az éjben suttogja a neved
Szemedben kigyúlnak a fények
S valóra válnak a hiú remények
/szerzője számomra ismeretlen/
SAJO SANDOR
Van nekem egy könyvem…
Van nekem egy könyvem,
Régi kopott jószág:
Csupa zengő álom,
Csupa szép valóság.
Tízesztendős voltam:
Föléje hajoltam,
Belegyönyörödtem,
Belőle daloltam.
Büszke gyerekségem,
Érző ifjúságom, -
Benne van e könnyben
Egész magyarságom!
Álmodozva hajlok
Mostan is reája:
Áradj a szívembe
Ezer év csodája!
Áradj a szívembe
Örök szép magyarság:
Petőfi, Petőfi –
Szerelem, szabadság!
Igézet fog el egy
Szent emlékezetben –
S áldom az Istent, hogy
Magyarnak születtem…
Ha meggyötör az élet...
Ha meggyötör az élet,És azt hiszed, nincs tovább,
Tanuld meg feledni a rosszat,
És mindenáron lépj tovább.
Ha azt érzed, kitépték a szíved,
És nem érted, mi történik veled,
Ne hullajts több könnyet értük,
Ne sírj, csak éld a saját életed.
Mondják az élet egyszer, majd
Még kárpótol Téged mindenért,
Felejts el hát minden rosszat,
S ezek után élj a holnapért!
Bocsáss meg, nem tehetsz mást,
Fogadd el, hogy az élet ilyen,
Ne törődj senkivel sem ezután,
Éld az életed, legyen az bármilyen.
(szerzője számomra ismeretlen)
TÚRÓCZY ZOLTÁN
-Tanulj!-Tanulj!!!!
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól örködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtöl, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy zenélj,
Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól s ha vállad súly nyomja,
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!
Gyönyörű ez a Túróczy vers!
Írjál még ilyeneket, örömmel olvasnám!
Szép napot minden kedves versszerető idelátogatónak
TÚRÓCZY ZOLTÁN:
TANÁCS
Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.
És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.
Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.
Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.
Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!
Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.
De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.
Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...
Mártika remélem jól vagy,régen jártál erre....
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körűl,
aztán part s tenger összevegyűl,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk,
s mi vagyunk a virág, az illat, a nap
s a lepkék bennünk párzanak; -
vagy a felhők vagyunk ott az égen: igen,
azok is oly tengerszerüen
lüktetnek és hullámzanak,
egymáson átáramlanak; -
vagy mit tudom én! - - Részeg vagyok,
hunyt szemmel apadok, áradok,
és ahogy a csókodba veszek,
a mindenséggel keveredek,
s a mondhatatlant mondanám,
de összevissza dadog a szám,
hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,
s szikrát vet a test és fellobban a perc -
óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? -
Villámok vad deltája szakad
lelkünkbe, s mi eltűnünk, mint a fény,
érzékeink káprázó tengerén.
5699. Varró Dániel:
Szösz néne
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi se búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.
Futnak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoznak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
„Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”
Kellemes vasárnap délutánt
Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!
/Varnai Zseni/
A perc-emberkék után
Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek -
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hivőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.
Griga Zsuzsanna:
Közös fohász Magyarországért
Édesanyánk Földanya!
Mitől maradsz fagyos?
Miért van ilyen hideg?
Miért nem jön a tavasz?
Hol bújnak a rügyek?
Édesapánk Univerzum!
Miért húnynak ki csillagok,
Miért fakulnak hajnalok?
Hova tűnt a tiszta fény?
A feketeség tengerén?
Te szép fényes Nap,
Az Isten jobb szeme!
Te szép, fényes Hold,
Az Isten bal szeme!
Hol bújkálsz,
Magyarok Istene?
" A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák,
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ" Weöres S.
"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz és imád,
és nem akar lenni csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy" Szabó Lőrinc
Benedek Elek: Jön a Jézuska!
Kedves hangok, ismerős hangok,
Csengnek-bongnak égi harangok,
Egész világon végigzúgva,
Eljutnak a legkisebb zugba:
Giling-galang, örüljetek,
Karácsonyra készüljetek.
Indulnak már az angyalok,
Ki a szárnyán, ki meg gyalog,
Ostorkák pattognak,
Patkócskák csattognak,
Fenyőfás kocsikák
Vágtatva robognak.
Szerteszéjjel, nappal, éjjel
Hangos a hegy, a völgy, a puszta:
Jön a Jézuska! Jön a Jézuska!
:))))))
El lehet vele lenni egy pár percet:
http://www.intezdel.hu/
Á
Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. (...) Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.
Wass Albert
Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.
Wass Albert
Az őzike és a vadász
Volt egy erdőszéli ház,
ott lakott a vén vadász.
Nappal mindig szundikált,
éjjel meg vadászni járt.
Egyszer, egyik éjszaka
későn érkezett haza.
Asszonykája már várta,
vacsorával kínálta.
De a vadász nem evett,
hamiskásan nevetett.
Megpödörte bajuszát,
elővett egy tarisznyát.
Asszonykája mérges lett,
ej, ki látott már ilyet?
A bolondját járatja?
Mozog ez a tarisznya!
Az öreg csak somolygott,
néhány csomót kioldott.
Kinyílott a tarisznya,
s előbújt egy őzgida!
Felesége kiáltott,
hát, ilyet meg ki látott?
Örömkönnyet hullatva
szaladt ki a konyhába.
Ölbe vette a gidát,
adott neki vacsorát.
Langyos tejjel kínálta,
bevitte a szobába.
Mikor késő este lett,
öreg vadász álmos lett,
de a hitvesi ágyban
asszonykája nem várta.
A vadász csak nevetett,
nahát, ilyen esetet!
Asszony helyett őzgida
nyújtózik az ágyamba.
Valakitől én azt tanultam,
a szeretetnek nincs határa,
nagy kék kabátban volt, hajára
hó hullt a sál mellett csokorban,
s kiment a ház nagy udvarába.
Ment lefelé a hóesésbe,
a lépés örök ütemével,
mint aki tudja, sose ér el
a tájba csúszó feledésbe,
de az ablakba mégse néz fel.
A sárgakockás sál világít
a szürkületben, mint lámpa,
lebeg a szélbe kék kabátja
s úgy halad tovább fától-fáig,
amíg a szem még visszarántja.
Tavasszal aztán mit sem értve
figyeltem a virágokat kint,
hogy nyílnak-e olyan nagyot, mint
ahogy valaki megígérte,
ki vállalta a legnagyobb kínt.
Azt mondta, hogy a szeretetnek
szabálya nincs, de mint a rózsa
kinyílik egyszer s elborítja
az utakat, a fát, a kertet
s levelét az ajtóba dobja.
Még óvni sem lehet a kíntól,
tövisek közt fog vágyakozni,
a földben nyugszik, százezernyi
kapától, daltól meg nem indul,
- egyszerűen fog fölfakadni.
A nyár úgy fekszik, mint a róka
a kert végében összegyűrve,
leégve aranyra, vörösre,
prémmé és szőrré kunkorodva,
a kertbe feküdt, mint egy ölbe.
A méz pedig öblös pohárban
áll a verandán tétovázva,
szilárdan s könnyen, mint egy ábra,
melyben jövő és elmúlás van
ikrás anyaggá összezárva.
Ki jöhet itt? Ki érti ezt meg?
A teljesült virág sem édes?
Az ember hitvány életéhez
kapott kölcsönbe kis szerelmet,
amit aztán holtáig érez?
Ne mondd, ne mondd! Az ősz kitárva,
mint egy kapu, a távoli
mezőkre és utakra ki,
a szeretetnek nincs határa,
ezt mondta egyszer valaki.
Virágok borítják a kertet
és azután a hóesés,
ott megy valaki. Lépked és
nagy ára van a szeretetnek,
nemcsak könny, nemcsak szenvedés.
Az udvarból az útra érünk,
ahol a kertek vége van,
mit meg kell tennünk, bárhogyan,
míg arra az ösvényre lépünk,
ahonnan már határtalan.
A SZÜLŐI HÁZ.
Ez a város, ez a ház, ez a kert
Egykor engem mind igen jól ismert!
Itt születtem, itt nevelt föl anyám,
Édes hangját mintha még hallanám,
Mintha látnám ott magában űlve,
Özvegyi gyász bújába merülve.
Kis hugommal itt futkostam, játszám,
Milyen szép volt, hogyan mosolygott rám,
S mit körűlbe szemem csak meglátott,
Szedtem neki gyümölcsöt, virágot,
S boszus apám ha megdorgált érte,
Velem együtt zokogott szegényke.
Mint madárnak, fészkem volt ez a fa,
Oh mi sokszor pihentem alatta,
S olvasgattam egy nagy képes könyvben.
Ez a szellő, mely arcomra lebben,
E rezgő fény most is még a régi...
Gyermeki kedv édes szép emléki!
Hova pusztult a nagy kályha innen?
Mennyi boldog karácsont töltöttem,
Mig künn zugott, csattogott hó és szél,
Karszékében, vidám melegénél,
S együtt látva az egész családot,
Szivemben is örömtűz szikrázott.
Ez a küszöb! itten ölelt által
Édes anyám reszkető karával,
Mikor lelkem nyughatatlan vágya
Üzve űzött ki a nagy világba,
Itt sohajtá: látlak-e még vagy sem!
S hogy ne lásson, úgy akarta Isten.
Jó emberek, bár e ház tiétek,
Hogy nyugodjam benne, engedjétek
Multam kincsét, boldog gyermekségem'
Nem vevétek meg az árverésen:
E szobában, e kertben enyém még,
Amit bírtam, minden drága emlék.
1852
Szép hétvégét kivánok!
Reményik Sándor
Az utolsó barát
Egy pirosruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
Szép estét
Pilinszky János - A nap születése.
A nap születése
Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában.
A sötétségben ezidőtájt
nagyon egyedül vándorolt a föld.
Csupán kik egymás közelében laktak,
társalogtak egymással, közbe-közbe
félálomba merülve, vagy akár
az egész telet átaludva,
mély álomban és szomorú magányban.
A különféle állatok
alig ismerték egymást, és az ember
hallgatagon ült kunyhója előtt.
A felhők vaktában bolyongtak,
mint elszabadult bárkák a vizen,
s a madarak semmit se tudtak
a szárazföldek többi állatáról,
se a tengerben fürdőző halakról.
Hasonlóképpen a virágok se látták
egymás színét, egymás ruháját,
köznapi és ünnepi öltözékét.
A tavaszi és nyári záporok
nem tudták, hova hullanak,
és hasonlóan a hópelyhek,
a tél fehér gyönyörüsége
hamuesőként érkezett a földre,
és ott is szürke és sötét maradt.
Ekkor történt, hogy számos csillag
elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös
nagy fényességet varázsoljanak.
El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.
Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.
Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye.
Ünnep volt ez, valódi ünnep!
A tenger hullámai most először
láthatták meg a tengerpartot,
e hosszú-hosszú kikötőt, hová
a tenger szakadatlanul
befut - akár egy végtelen hajóraj -
gyönggyel megrakott hullámaival.
Megkezdődött tehát az ünnepély,
az első nappal ünnepélye,
a világosság kerek, óriási
és eddig szem-nem-látta asztalánál.
Rendre érkeztek a vendégek.
Legelsőnek a levegő
szellős, fényes, földig érő palástban,
együtt az öreg égbolttal, aki
- ha lehet - még hatalmasabb
palástot hordott roppant vállán,
lába körül gondosan igazgatva
azúrszínű, méltóságos redőit.
A harmadik felséges vendég
a tenger volt. Ezer hulláma,
akár egy sortűz, úgy dördült meg,
mikor mezítláb földre lépett,
ahogy a víz mindig is mezítláb jár,
legyen folyó vagy hóesés, eső
vagy akár tenger a neve.
Ki következett ezután?
Az erdő.
A nagy erdők és kecses ligetek.
A fák, zöldellő levélöltözékben,
rokon nyelven susogva a szelekkel,
az égbolttal s mindenfajta vizekkel.
Az ötödik vendég kisebb csoport.
De annál szebb. A virágok családja.
Merengő szemmel foglaltak helyet
a napvilág ünnepi asztalánál.
Valamennyien hallgatagok voltak,
de színük annál ékesebb.
Kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek,
fejükkel sűrűn bólogatva hozzá.
A füveknek az asztalvég jutott,
de semmivel se kevesebb a fényből,
az általános vigasságból.
Aztán jöttek az állatok,
nagy rajokban a madarak,
a fürge ló, a hűséges kutya,
erős oroszlán, sárga tigris,
törékeny őz, darazsak fellege.
Ki tudná valamennyit fölsorolni!
Közben a nap, az ünnep ragyogása
a tetőpontra hágott. S ebben a
fényességben, bár utolsónak érkezett,
egy sudár ifjú és egy szép leány
- az ünnepély királyi párjaként -
az asztalfőn foglalt helyet,
örömére a többi meghívottnak,
az asztalvégre húzódott füveknek,
a kékpalástú égnek és
a mezítlábas tengernek meg a
virágoknak, erdőknek, ligeteknek.
Úgy érezték mindannyian:
a delelő nap gyermekei ők.
Kedveltjei a fényes ég
most született birodalmának.
Ámde hirtelen,
a világosság kristálylépcsején,
a ragyogás bejáratában,
magányos árnyék tűnt fel, s éhesen
az ünnepség asztalához osont,
a vendégek lábához kuporodva.
Senki se törődött vele. "Egyék,
lakjék jól - gondolták magukban -,
ha másból nem, a fény lehulló,
asztal alá gurult morzsáiból."
De aztán, ahogy telt-múlt az idő:
újabb árnyékok lopakodtak, bújtak
az aranyszín abrosz alá.
"A sötétség gazdátlan ebei" -
szólalt meg a nagylelkű tenger.
"Ma mindenki kedvére ehetik,
részesülhet a boldogságból.
Ki irigyelné tőlük a lehulló
morzsát, mely után más úgyse hajol le?"
Igaz. De később egyre többen s többen
jelentek meg a bejáratban, s végül
elállták már a nappal kapuját.
Hívatlanul mind számosabban
vegyültek el a vendégek között,
s amire azok észbekaptak,
több volt az árnyék, mint a fény.
Az egyik árny kicsiny volt, mint a gyermek,
sőt kavicsnál is alighogy nagyobb.
A másik viszont, mint égi lajtorja,
olyan magas.
Mezítelen az egyik,
a másik földig érő, állig gombolt
posztókabátba burkolózott.
Az újszülött nap pislákolni kezdett,
mintha füst lepte volna erejét,
s az elébb még oly víg vendégsereglet
most megriadt és szinte menekült.
A székek ledőltek, az asztal
földre borult, s a nagy tolongásban
az aranyabrosz is porba merült.
Először a füvek hagyták el
a vendégséget, s utoljára
a tenger és a méltóságos égbolt.
Az ifjú emberpár maga maradt
az egyre hatalmasabb éjszakában.
De a fiú nem rettent meg szivében.
Szelíden átölelve kedvesét,
ily szavakat intézett a világhoz:
"Ne féljetek, tengerek és virágok,
ne féljetek, állatok és füvek,
az újszülött nap nem halott,
csak megpihen, hogy holnap újra keljen,
új erővel, megújult ragyogással."
Ezen az első éjszakán azonban
senki se hunyta le szemét,
se fű, se fa, se szél, se tenger.
Mindenki várt, mindenki várta,
vajon igaz, hogy visszatér a nap,
amint ifjú királyuk megigérte?
S amikor reggel palotája
kristálytermében fölébredt a fény,
s hosszan nyújtózva éledezni
és emelkedni kezdett - hirtelen
olyan ujjongás fogadta a földön,
nagyobb, mint az első nap öröme.
Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.
Egy ujjabb vicces jelenet. Kb az elöző emberke iq-jával verseng
http://asorik.uw.hu
Szép esős jó reggelt mindenkinek.
Ha már ilyen esős rossz idő van gondoltam feldobom a hangulatot egy jó kis viccel.
" Ő Ted bácsikám. Nem volt ki mind a 4 kereke. Azt állította magáról,
hogy elrabolták a földönkívüliek. A földönkívüliek persze tagadták az egészet...."
A legegyszerűbb, és legszebb idézet számomra:
" Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz, de magyarul álmodsz, magyarul sírsz."
Zelk Zoltán - Ez már az ősz
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
Gyertyaláng
Hétlakatra zárták a Napot,
álomba merültek a tegnapok.
A falióra sem üti időnket már,
mutatója éjfélen áll.
Titkot suttognak félve,
s a csendben osonó árnyak képe
sötéten lebeg...
Fák leveleiről hideg könny pereg.
Temetőkert vadgesztenye fái alatt,
sírok közt, őszi szél jajong.
Gyertyaláng...
- mint apró lélekláng
mutatja a holtak otthonát.
Most nem megyek oda,
majd tavasszal viszek nekik orgonát.
Fáradt vagyok.
Ólomlábakon cipelem
magamba fojtott bánatom.
/ Ecsedi Eva /
Szép estét
jó pihenést
...........
AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM..
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kisvilágom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Boldogabb volnék én ottan
Egy alacsony kis kunyhóban,
Mint e zajos nagyvilágban
Cifra, fényes palotában.
Idegen itt nekem minden,
Más emberek vannak itten,
Más erkölcsök, más szokások...
Csillogások, csalfaságok.
A teremtés koronája
Itt a földnek rabszolgája.
Levetette égi arcát,
Úgy harcolja a lét harcát.
Hogy nyüzsögnek, hogy zajognak!
Egymásra hogy agyarkodnak!
Mindeniket űzi, hajtja:
Saját önző gondolatja.
Homlokukra, zászlajukra
A kedves "Én" van felírva.
Ezért készek csalni, lopni,
Mást, ha lehet, eltiporni.
Összetörik a szívedet,
Meggyilkolják a lelkedet.
Életedet kirabolják...
Az istent is megtagadják!
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kisvilágom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Ott az élet, a szép élet!
Egyszerű, mint a természet.
Ott fehérlik, ott honol a
A tiszta erkölcs lilioma.
Az istenben bízva, híve,
Nyugodt minden ember szíve.
Szeretetben, békességben
Foly le minden óra szépen.
Több öröm van ott egy házban,
Több boldogság, mint itt százban.
Istenem, ha köztük élnék:
A királlyal sem cserélnék!
Szívesebben őrzenék én
Nyájat ott az erdő szélén
A felhőkön elmélázva,
Fütyörészve, furolyázva!
Más világ van ott egészen,
Ragyogóbb a nap az égen.
Illatosabb a virág is,
Szebben dalol a madár is.
Ej, ha a sors engem innét
Valamikor hazavisz még:
De kisírom majd magamat,
Ha meglátom kis falumat!
. PÓSA LAJOS
NOGRAD NEPE 1956 NOV. 4
Nagy Istvan
INDUL A PESTI TUNTETES
A Petofi szobor felol, Kossuth utcajan ozonol
3 szin oltalma alatt, az ifju magyar aradat.
Szivekbol kinyilatkozo, egyseg ez itt, mindenhato,
Felulrol nem hazudhato, parancsra nem mozdithato,
Nem oldhato, nem ronthato, oktoberi tavaszt hozo
A Kossuth nota dallama, szilajul-szebb mint valaha.
Nyomul a 3 szinu sor egy ember furtos-balkonon
Zaszlo mereszkedik elo, konnyet ejt a jarokelo.
Feltamadasi kormenet vonul: hivo magyar sereg,
Millio resbol fenyre jo egesz orszagnyi tunteto.
Oh, forradalmi honfisag, osz harmatan kinyilt virag,
Te felelem es csalatas alol kivillano parazs,
Te csipkerozsa almu no, ily virradasra serkeno.
Te foldalatti szenvedely, igy bujtogass: magyar ne felj!
Hirrel hireszteld szerteszet a szabadsag jovetelet!
Idezet egy korabeli (56) ujsagbol:
A Forradalom Humora
Pillanatok alatt elterjedt Fehervarott a hir: A Szabad Nep nem jelenik meg tobbe! Megszunt a Szabad Nep, megszunt a Szabad Nep! kialtozta
valaki tegnap az utcan. Egy szembejovo humoros felhaborodassal vagott
vissza: Dehogy szunt meg, kerem! Eppen most jelent meg, de nem 700 ezres, hanem 10 millios peldanyban. De nem papiron!
Mentovics Éva:Bucsuzik a gólya
Lápi világból tér meg a gólya,
kéményre szállva körbetekint,
morcos szél már a földeket rója,
holnaptól újra ősz lesz megint.
Hajlongó nyárfa egyre csak súgja:
dér szitál álmos kertek felett,
indulni kell hát, szárnyalni újra,
minket a nyár most elfeledett.
Szélfútta lombok súgnak a tájnak:
érik a szőlő, földre pereg,
erdőket tépő szélvihar támad,
dér lepte fákon ősz kesereg.
Tétova szellő borzolja ingét,
dél fele szárnyal a gólyacsalád.
Árbocok mellett félve tekint szét,
onnan csodálja a Hold aranyát.
Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.
Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.
Tücskök, rigók
s egy csöpp pirók
elkísérték messze.
Erdő, mező
elszendergett
és észre sem vette.
A kék eget,
a meleget
mind becsomagolta
a fellegek
keseregnek,
siratják azóta.
Lápi világból tér meg a gólya,
kéményre szállva körbetekint,
morcos szél már a földeket rója,
holnaptól újra ősz lesz megint.
Hajlongó nyárfa egyre csak súgja:
dér szitál álmos kertek felett,
indulni kell hát, szárnyalni újra,
minket a nyár most elfeledett.
Szélfútta lombok súgnak a tájnak:
érik a szőlő, földre pereg,
erdőket tépő szélvihar támad,
dér lepte fákon ősz kesereg.
Tétova szellő borzolja ingét,
dél fele szárnyal a gólyacsalád.
Árbocok mellett félve tekint szét,
onnan csodálja a Hold aranyát.
Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.
Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.
Tücskök, rigók
s egy csöpp pirók
elkísérték messze.
Erdő, mező
elszendergett
és észre sem vette.
A kék eget,
a meleget
mind becsomagolta
a fellegek
keseregnek,
siratják azóta.
Szép napot kivánok!
Szép vasárnapot kivánok!
http://www.youtube.com/watch?v=wauGS_21x 9Q
http://www.youtube.com/watch?v=8pdgPYOqewk
Jó rendben!
Áprily Lajos
A ragyogó madár
Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörüség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...
S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!
Köszi a sétát
Én sétáltam veled:
Jössz te is?
http://www.youtube.com/watch?v=-NLuwkahK-o&feature=related
További szép napot!
SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZTövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.
Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,
add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.
Szép napot kínánok!
Petrőcz Mária
Ősz van
Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Szép estét
Móra Ferenc : Rózsák mellé....
Ha én lehetnék az idő,
de jó is lenne néked!
én téged, szépséges szívem,
szépséged teljességiben
jaj, hogy megőrzenélek!
Ha én lehetnék az idő,
fejed fölött megállnák,
hogy nyarad sohse múljon el,
hogy hozzád sohse jusson el
az ősz, a tél, az árnyék.
Ha én lehetnék az idő,
virág virágra kelne,
ahol a lábad földet ér
s az örök ifjúságodér'
mind téged irigyelne.
Ha én lehetnék az idő,
ó, éltem rózsaszála,
tisztán, fehéren és üdén
röpítenélek által én
a halhatatlanságba!
Gyertek egy sétára velem
http://www.youtube.com/watch?v=0Pxki97nu7cKívá nok szép napokat!
Gyulai Pál:
A hősök sírja
Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl,
S mintha volna végitélet,
Mindent egy hang kiált túl.
Mintha trombiták harsognák
Nem veszett el a szabadság,
Az igazság ünnepel!
Lelkünk szélyeljár a légben,
Örök bíró él az égben,
Nem estünk hiába el!
http://www.youtube.com/watch?v=ovmDX4KJlo4
A radi Vértanúk Emlékére és TiszteletéreAmennyi könny van a szemekben,
Hulljon ki lassan, permetegben,
S elsírva mind, kezdd ujra még;
Siratni őket nincs elég!
Nő, könnyeid peregjenek,
Mint szerte hulló gyöngyszemek.
S te férfi-szív, zord mint a kő,
Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő!
Légy forrás, szirtből szökkenő.
Hulljon ki mind, gyász árjakint,
Amennyi könny van a szemekben!
Ahány fohászt szűl ember ajka,
A legnemesbbet fölsohajtva,
Mit a tusázó szív terem,
Mikor szent búja végtelen...
Fohász, a mélyek mélyiből:
Értük szakadjon égre föl!
Istent, ha alszik, verje fel
A gyász s iszony regéivel!...
Vihar gyanánt zokogja el
E nap setét történetét
Ahány fohászt szűl ember ajka!
Ahány virágot kéz letéphet,
Még hervadatlant, ifjat, épet,
Díszitni a halált vele:
Jövel! tegyük kövükre le.
Mosolygó, szép menyasszony, add
Mirtusból font koszorudat.
Oltárra fűzött friss virág
Jer méltóbb helyre: fonjad át
Kilenc bitó talapzatát!
Itt haltak, itt! E helyre vidd
Ahány virágot kéz letéphet!
Amennyi villám van az égben,
Szülemlő rémes, vad sötétben,
Mikor a nemző fergeteg
A bősz felhőt csókolja meg
S nász-táncot jár a föld pora:
Sújtson le, mint nyíl zápora!
Ahány bakó, ahány cseléd
Az árulást szolgálja még:
Szakgassa, törje, zúzza szét!
Álljon e rút fajon boszút
Amennyi villám van az égben!
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Márai Sándor
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.
A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.
Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!
Alekszej Apuhtyin:Őszi levelek
Elszállt a nyár...Az őszirózsa holt... Izzó, nehéz terhe alatt a búnak ülök, alattam régi pad, s a zúgó lomb-fejek felettem összebúnak, regélve szörnyű sorsukat: "Színünk nemrég a hév, sugárzó nyárban égett s immár a múlás fenyeget, kevés időt hagyott a végzet, kevés napfényt és meleget. Hát mit tegyünk? Fagy-karját végre fonja a fürge tél testünkre már: most boldogok vagyunk a fény-karéjba vonva, s drágább a lét a búcsúnál. Nézd, kertünkön milyen dús-arany ragyogás van, a haldokló világ mily boldogan ragyog! Nézd, milyen ünnepélyes gyászban tüzel a süllyedő nap ott! Jól tudjuk, hogy az ősz elfoszlik, mint az álom, s nem mindörökre ölt havas lepelt a rét, minden köröskörül életre kel e tájon - de mi...felébredünk-e még? Itt, árnyak sátrának alatta, hol most alom hever a porban, száraz ág, nemrég a rózsa nyílt, dúsan fakadva, s pompázó bokros orgonák. Jött új tavasz: új rózsák diadalmát zengte, mint hajdan, a madár, de szegény orgona, fagy marta szét a szirmát, ki nem virult az újra már... S ha új életre kél a hársak sűrű lombja, azt már nem érhetjük mi meg, helyettünk szebb, jobb lombok árja ontja talán a tűző fényeket. - Hát mit tegyünk! Fagy-karját végre fonja a fürge tél testünkre már: most boldogok vagyunk e sápadt fénybe fonva, s drágább a lét a búcsúnál. Várj még, halál! Kell még egy boldog óra! Aztán a fűz hegyén cikázó szélvihar leráz kegyetlenül a porba ijesztő rohamaival... Hárs-ágaink alá hullunk sárgára válva... S te is, rólunk ki oly búsan ábrándozol, betegen állsz fel e padról, tűnődve, s oly csordultig tölt a gondok árja, hogy lábad óvatlan reánk tipor." /Ford.: Molnár Imre/
Panaszom van kelmed ellen, Hallja kend, nap uram! Mi dolog az, sugarával Bánni olyan fukaran? Elballag kelmed fölöttem Minden istenadta nap. Kis szobám kelmedtől mégis Egy sziporka fényt se kap. Oly sötét van benne, mint a... Majd kimondtam, hogy mibe': Legyen egy kis embersége, S nézzen kelmed néha be. Hiszen azt, hogy versírás a Mesterségem, tudja tán, Azt is tudja, ily esetben Nem lehet pompás szobám. Hogyne tudná, 'sz hajdanában Kelmed szinte lantot vert, Még mikor le nem rudalták Az Olympról Jupitert. Szánjon meg tehát kegyelmed Kedves kollega uram, S mátul fogva sugarával Ne bánjék oly fukaran.Petőfi Sándor (egy nem annyira ismert verse)
A HEGYEK KÖZT
Ott alant, alant, a mélyben,A kék messzeség ködében,
Ott a város... csak ugy rémlik,
Mint a múlt, amelyet félig
Átadott immár a lélek
A felejtés éjjelének.
Kinn vagyok a természetben,
Fönn magasra nőtt hegyekben;
Magas e hely, itt pihen meg
Koronként a vándor felleg,
S ha itt volnék éjjelenként,
Csillagokkal beszélgetnék.
Lenn a völgyben, lenn a mélyben,
A kék messzeség ködében,
A város távol zajában
Hagytam gondod, hazám s házam!
Ott lenn hagytam minden gondot,
Mely szívem fölött borongott,
Melynek sötét árnyékában
Mint rideg kőszikla álltam.
Ne bántsatok, ne bántsatok,
Ha egy rövid napot lopok
A magam mulatságának,
Hisz eleget élek másnak!...
Minden lenn maradt, ami bánt,
Nem hoztam föl magammal mást,
Csak ami boldogságot ad,
Kedvesemet és lantomat.
Kedvesem, ki egy személyben
Asszony s gyermek, örömében
Jön és megyen, pillangót űz,
Virágot szed, koszorút fűz,
Majd eltűnik, majd előjön;
Ugy lebeg a hegytetőkön,
Mint egy álom tüneménye,
Mint e rengeteg tündére.
Én merengve, oh természet,
Örök szépségidre nézek,
S szemeimnek bámultában
Néma, de szent imádság van.
Mint felém repeső szivek,
Rezgenek a falevelek,
S ábrándos suttogásukban
Mennyi kedves, szép titok van!
Fáktól vagyok körülvéve,
S mint édes fia fejére
Áldó keze az atyának,
Ugy hajolnak rám az ágak.
Istenem, de boldog vagyok!
Majd, hogy sírva nem fakadok.
A NAGY PIKTOR
Oktober, a piktorok Piktora
Mar teljes lendulettel festeget.
Ecsetjet arany-tengerekbe martva
Huzza hervado vilagok felett.
Nezzetek, milyen biztos mozdulat!
Milyen konnyed es mily konyortelen:
Szepseget s halalt egyben osztogat.
A bagyadt lombra ahogy ralehel,
Irtoztato es hizelgo a hangja:
Meghalsz, - de utoljara szep leszel.
Remenyik Sandor