Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké s holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni."
/Stendhal/
" Hogyha szeretsz, fogd a kezem
és ne kérdezd, hogy ki vezet,
ne kérdezd, hogy hová megyünk,
csak azt kívánd, hogy örökre együtt legyünk!"
/ Love Story /
"Nem tudod, mit rejt a sorsod
Mosolyt hoz-e, vagy könnyeket
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket"
/Hemingway/
Szép napot kivánok mindekinek!
Ady Endre - A gazdagság álma
Hűvös park, őszi reggelek:
Dér-ittasan leszállingóznak
Valakire
Vörhenyes tölgyfa-levelek.
Valakinek szeme ragyog,
Szórja a levelet marokkal
S cseng a szive:
»Halleluja, szép aranyok.«
Kél a nap s irigyen nevet:
Valaki boldog. Csönd a parkban
És hullanak
Garmadával a levelek.
“Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm - mert én is élni akarok!” (Mark Twain)
“Ha éhes vagy, nyalj sót - akkor majd szomjas leszel.” (zsidó közmondás)
“Ha csak két választásod van, válaszd a harmadikat.” (zsidó közmondás)
“Ha ki akarod zárni a bajt, csukd be a szádat.” (kínai közmondás)
“Ha nem akarsz semmit, bármikor megkaphatod.” (Calvin Coolidge)
Radnóti Miklós: Október délután
Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt kérte, őrizzem pihenését.
De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.
Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,
hogy ne beszéljek. Igy készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos esső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.
Várnai Zseni - Miattuk
Tudom, énnékem úgy rendeltetett
Ez életben, hogy gyermeket dajkáljak.
Hogy tőlük jöjjön az öröm, a bánat,
Az aggódás, a könnyeső és minden,
Énfájdalmamért egy jajszavam sincsen,
A magam bánata, keserve semmi,
Csak értük élni, csak miattuk lenni.
Ha fáj is az élet, miattuk élni,
És járni, kelni, mozogni, beszélni,
Szavakat mondani, idegen szókat,
Megkopogtatni idegen ajtókat,
És jéghideg szívek zárját verni,
S mindent miattuk, csak miattuk lenni.
Hogy kis életük bánatalom ne érje,
Cselédi lelkeknek lenni a cselédje,
És álorcás orcák titkait lesni...
Mindig félteni és mindig remegni,
A vágyam életét, jaj sohasem élni,
Lassan roskadni és lassan elégni,
Míg rám nem hajlik a bús, meddő este...
A lelkem úgy jut martalóc kezekre,
Mint drágakő, melyet nem őriz senki...
S csak lenni kell, miattuk lenni.
Egy polgár vallomásai
(részlet)
Most már tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerűen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem “viharos" életérzés, megtörténhetik velünk, mikor legkevésbé figyelünk reá s legtöbbször, mikor nem is készültünk fel hozzá s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez. Erők sodornak, melyekkel nem vitázol. Szenvedsz is tőle, kissé szégyelled is, szeretnél mielőbb túlesni rajta, “felnőtt"-nek lenni, szakállal, bajusszal, elvekkel és kegyetlen-félreérthetetlen emlékekkel. Egy napon felébredsz s más a világítás körülötted, más a tárgy jelentősége, a szavak értelme. Útleveleid adatai és tested erőtartalékai szerint még fiatal vagy; talán férfi sem lettél még közben, az igazi, a kiábrándult és felelős értelemben. De az első ifjúság, az a szendergés, az a sértődött-ártatlan állapot már megtörtént veled. Valami más kezdődött helyette, az élet egyik felvonásköze elmaradt. Varázslatból ébredsz és csodálkozol. Olyan “apres" érzés ez, nem hasonlít semmiféle testi élményhez, de penetráns-keserű, kiábrándultság illan az alján. Amíg tart, csaknem sebezhetetlen az ember.
Szép napot kivánok mindekinek!
Szabó Lőrinc:
Mindenütt megvagy: mint virágözönMindenütt ott vagy...
Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, öröm, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
az első vágy, s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol,
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!
Szép reggelt.
Garai Gábor: JÓKEDVET ADJJókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek, bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít újra a fegyelem, ha értelmét tudom és vállalom, s nem páncélzat, de szárny a vállamon. S hogy a holnap se legyen csupa gond, de kezdődő és folytatódó bolond kaland, mi egyszer véget ér ugyan - ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Egy falevél hullik árván.
Valahol távol egy harang zeng,
Hallkan, ahogy az esőcsepp pereg
Le az arcomon, könnyem mellett.
Elfútta időnket hej az öreg szél,
Megrótta arcunkat a sok bánatos év.
Csontjainkban megpihen a sok sok poros emlék,
Mely az hamuból lett, miből a gondolat levék'.
Halkan suhan alant a vöröslő levél.
Kecsesen száll alá az alkonyi fény.
Utoljára még hosszú felhők alatt,
Visszakacsint reám a vöröslő nap.
Fekete az északi égbolt,
Szürkül már a csendes horizont.
Éjszakára eső közeleg,
Csupasz csontú lábam, a földben didereg.
Felettem áll az a gyönyörű gesztenye,
Apró, barna szemeket hullajt kövemre.
Hideg esti szelek csipkézik a törzsét,
De itt a domb alatt nem érik gyökerét.
Elfútta indőnket hej az öreg szél,
Ki már régen elmúlt, az már nem remél.
Én azért még álmodok egy utolsót magamban,
Felettem a földben egy mag még kihajthat.
Szia!
Igy nem találom kevés az információ sajnálom.
Egy ember a kutyájával együtt halt meg. Az égbe érve, az arannyal kirakott úton mentek… Ismerős? Egy finom márványkert mellett haladtak. Felérve a tetőre, egy gyöngyből kirakott csodálatos kapuhoz értek, csak úgy csillogott a napfényben. Odaérve egy embert találtak, aki a küszöbön ült.
- Bocsánat” szólt a kutya gazdája,
- hol vagyunk”?
- A Mennyben” – válaszolta a kapus
Kaphatnánk egy pohár vizet”? - kérdezte a kutya gazdája
Természetesen” - volt a kapus válasza, “lépj be és kapsz hideg üdítőt”.
- A barátom is bejöhet”? – kérdezte tovább a látogató.
- Sajnálom” válaszolta a kapus. “Állatokat nem engedhetünk be”.
Az ember úgy döntött, ő is lemond a vízről, hívta a kutyáját és tovább mentek.
A további út nehézkes és poros volt. Egy egyszerű, kert nélküli fa kapuhoz értek. A kapus
a kapura támaszkodva egy könyvből olvasott
- Bocsánat”
– szólt a látogató.
- Kaphatnánk egy kis vizet”?
- Persze, szívesen, kérem jöjjenek be - válaszolta kedvesen a kapus.
Bementek, a közeli kút hideg vízéből ittak, annyit amennyit csak óhajtottak Köszönjük,
- Megmondaná nekünk hol vagyunk?
- A Mennyben” válaszolta a kapus.
- Teljesen össze vagyok zavarodva, az előbbi kapus is azt mondta, hogy az ő kapujánál
van a bejárat a Mennybe. - szólt a látogató.
- Ó, az aranyozott útra és a gyöngyös kapura gondol?
Nem, az a pokol”.
- És nem zavarja, hogy ott az önök nevére hivatkoznak”? - csodálkozott a kutya gazdája.
- Nem”, válaszolta a kapus. Mi örvendünk, hogy ők mind elveszik azokat,
akik beleegyeznek a barát elhagyásába, kint maradásába.
Várnai Zseni - Szerelem
Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény.
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!
Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltünt, messzeszállt
s talán már más szív fölött muzsikált.
Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve szerelem.
Ma van Várnai Zseni, József Attila-díjas költő halálának évfordulója.
Várnai Zseni - Virágos ág...
Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.
Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.
S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.
S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...
sziasztok!
Nagyon régen keresek egy verset, egyszer a tv-ben hallttam, de csak a tartalma maradt meg, nem tudom ki írta, mi a címe és eddig még sehogy sem sikerült rátalálnom. Ha valaki tudná, nagyon-nagyon megköszönném:
Egy gyerekvers, egy kisgyerek rajzol mindenféle firkákat egy papírra, kör meg egy csimó vonal és mindig mondja, hogy micsoda, vagy kérdezi, hogy mit rajzoljon (?), azt hiszem a nagypapájától. És a végén már nem tudnak mit kitalálni és mondja a nagyapa, hogy rajzoljon polipot, mire a gyerek (aki eddig mindig kört meg csomó csápot rajzolt) sírva közli, hogy "Polipot azt nem tudok"
Annyira aranyos volt, az elején csak fél füllel figyletem, aztán megtetszett de a végén már nem mondták, hogy kinek a verse
Köszi ha valaki ráismer
Dsida Jenô :
Ősz
Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.
Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.
Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!
1923
Szia Anita!
Egy nagykalapal,,és kitartást kivánok a vizsgádhoz!
Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát.
Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki.
Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész.
Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom.
Ez is eljön.
Csak nagyon sokat kell fizetni érette.
/ Márai Sándor: Az igazi /
Szép napot kívánok mindenkinek!
Mostanában ritkán tudok jönni, pénzügy vizsgára készülök!
"....a jó dolgoknak véletlenül,
meglepetésszerűen
kell megtörténniük velünk.
Ha valaki után nagyon vágyakozunk,
úgy járunk, mint az,
aki túl erősen szorít magához
egy léggömböt:
az álom egyszer csak kipukkan,
s darabkái a semmibe hullanak.
/Virginai C. Anderws: Rain/
Egy mosoly többet ér, mint bármi más,
Egy pillanat, egy csöndes szemvillanás,
Egy kar, mely meleget ad, ha fázol,
Valaki, aki befogad, ha az élet elgázol.
Egy ölelés, mely biztos és meleg,
Egy szellő, mi suttogja neved,
Egy kicsit több szeretet, mint kérted,
Valaki, valahol csendben aggódik Érted.
Végh György
ŐSZI AKVARELL
Kék már az ősz akár a szilva hamva
maradj velem ne hagyj magamra
maholnap itt a hó a dér a harmat
szeress nagyon kívánlak és akarlak
még csillag nincs az este fénytelen
tenélküled minden reménytelen
Amott ezüst vitorla szárnya lebben
az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben
borzong a víz villózva száll a fodra
ha itt volnál ráhajlanék karodra
hol vagy ó merre vagy míly tájakon
átfogja torkomat a fájdalom
A felhők vére rőt s a vízbe csorran
kék sellő úszik itt a gyöngy habokban
egy templom tornya felkiált az égre
emlékezz mindíg rám szemem színére
az égen dél felé egy fecske száll
a boldogság a nyár oly messze már.
Szabó Lőrinc - Őszi fák
Láttalak, lomb, mikor születtél,
fiatalon!
Mint kívül a gesztenyefák,
ép oly magas az ablakom:
az ablakot a kék tavaszban
zöld ujjongásod lengte be
s még ráncos volt minden kis leveled,
mint az ujszülöttek keze.
Ráncos vagy most is, gesztenyelomb,
ráncos megint,
mint bőr vagy öreg papír zörögsz,
ha a szél megráz odakint,
de ha fele kincsed lent röpül is
a földön ide-oda,
még beragyogsz az ablakomon,
gesztenyefáim aranya.
Beragyogsz: ha kisüt a nap,
ezer meg ezer kis kezed
egyenkint markolja a fát
és fölgyujtja a végső perceket:
gyönyörű vagy! S akármilyen
reménytelen,
ez a tékozló szépség, ez a dac
tetszik nekem.
Örökké kellene élni, de
ha nem lehet,
küzdj bátran és búcsúzz vigan:
így veszni szebb;
küzdj és örülj s hogy buksz, nyugodj
büszkén bele, –
arany voltál, szemét leszel,
szépség szemete.
Küzdj s tékozolj! Arany levél,
halál lepkéje, gyúlj ki, szállj!
Most ég el a nyár, és nem is
szomorú ez a szép halál.
Küzdj s tékozolj! Ne bánd, milyen sírt
igér a szél s az út sara:
ragyogj, őszi lomb! – Bárcsak én is
így pusztulnék el valaha.
Teréz anya
Nobel-békedíjas, albán származású római katolikus apáca
1910. augusztus 27. — 1997. szeptember 5.
Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.
A szerelem olyan gyümölcs, aminek mindig szezonja van, és mindenki számára megszerezhető.
Mosolyogjatok egymásra, a férjetekre, a feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra - s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.
A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.
Szép délutánt kivánok mindekinek!
Kalkuttai Teréz anya
Boldoggá avatása
A Szentszék Teréz anya halálát követően elindította a boldoggá avatási eljárást, amely az első lépés a szentté avatás felé. Az avatás feltétele, hogy olyan csodákat ismerjen el, melyek bizonyítottan Teréz anya közbenjárására történtek. Ilyen volt az indiai Monica Besra esete, akinek hasi daganata volt és csodás gyógyulását Teréz anyának szóló imáinak köszönte. Ez idő tájt szerte Indiában még több hasonló eset is történt. Teréz anyát II. János Pál pápa a missziós világnapon, 2003. október 19-én Rómában csaknem negyedmillió zarándok jelenlétében boldoggá avatta. Az eseményen 27 ország képviseltette magát kormányszinten, de megjelentek a nagy világvallások, a misszionáriusok és a szegények képviselői is, akikért Teréz anya életében annyit tett
Teréz Anya: Az élet himnusza
Az élet himnusza
élet egyetlen - ezért vedd komolyan! Az élet szép - csodáld meg! Az élet boldogság - ízleld! Az élet álom - tedd valósággá! Az élet kihívás - fogadd el! Az élet kötelesség - teljesítsd! Az élet játék - játszd! Az élet vagyon - használd fel! Az élet szeretet - add át magad! Az élet titok - fejtsd meg! Az élet ígéret - teljesítsd! Az élet szomorúság - győzd le! Az élet dal - énekeld! Az élet küzdelem - harcold meg! Az élet kaland - vállald! Az élet jutalom - érdemeld ki! Az élet élet - éljed!
Bevallja, hogy ellopott egy pár értékes cipőt?
- Bevallom, de vegye figyelembe az enyhítő körülményt!
- És mi lenne az?
- A cipő két számmal kisebb volt, mint a lábam.
Az alkoholista bemegy a kocsmába a 10 éves fiával, kirendel neki egy féldecit, és azt mondja, hogy addig nem kelhet fel a pult elől, amíg meg nem issza. A gyerek szagolgatja, kortyolgatja, egy jó óra alatt el is fogy a pálinka. Akkor az apja megkérdezi:
- Milyen volt, fiam?
- Szörnyű, apa, iszonyatos!
- Na látod! Az a hülye anyád meg azt hiszi, hogy én szórakozni járok ide!
A pszichiáter várótermében két páciens álldogál. Kérdezi egyik a másiktól:
- Ön most érkezett, vagy már távozni készül?
- Kérem, ha én azt tudnám, akkor nem lennék itt.
Hallom, találtál melót - mondja az egyik munkanélküli a másiknak.
- Ja, ellenőr lettem.
- És mit ellenőrzöl?
- A kukákat, hogy van-e bennük valami ehető.
Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tünik fel, míg együt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk
A jók mennek el, s ránk száll az éj
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tünik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg öket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csak úgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
"Hajts - kiáltjuk -, az istenit!"
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
"Lassan - kiáltjuk - hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni...
de a kocsis csak hajt tovább.
Szabó Lőrinc
József Attila
Óh szív! Nyugodj!
Óh szív! Nyugodj!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
http://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM 0
Csillagok
Csillagokra néz a gyermek:
"Adj közűlök jó anyám! -
Mond - hadd játszom vélek én is
Oly szépen néznek le rám."
"Gyermek! messze ég a csillag,
Emberkéz nem éri fel
Ott a szellemek hazája
Mély titokban ünnepel."
És a gyermek fájdalommal
Anyjának karára dűl:
"Mért is oly szép a csillag, ha
Ég elérhetetlenűl."
Föltekint könnyes szemekkel,
És a csillag ím leszáll,
Bájsugáru halvány arca
A gyermek könnyében áll.
Néz az ifjú lángszemekkel,
Vágyva szívet, vágyva hont,
És e két vezércsillaggal
Hévvel a csatába ront.
Ah, de látja, lány szerelme
Mint a csillag oly hideg,
S szolgabűnnel lelkeikben
Születnek az emberek.
Gyermekálma jő eszébe
Hű anyáért néz körűl.
Édes anyja már csak a föld,
Felzokog s ölébe dűl.
És leszáll a csillag újra,
Sírja ormán ott viraszt.
Óh való-e most, vagy újra
NYEKRASZOV
NEHÉZ IDŐBEN
DRÁGA TÁRSAM
Nehéz időben drága társam,
meglátogattam sírhelyed,
s hogy arcodat most újra látom,
minden vonása fényesebb.
Megtörten egykor annyi kínban,
elhagytam végképp magamat,
gyötört,meghajszolt napjaimban
komor voltam és hallgatag.
A nevetésed hangja sértett,
nem könnyítette lelkemet,
csak ingerelte víg beszéded
túlérzékeny kedélyemet.
Azt hittem,hogy ledér szívedben
részvétre nem találhatok,
s még inkább megnövelte bennem
e hit a tartós bánatot.
Ó tűnt idő! Az ifjúságnak
hibája, nem érti meg,
hogy könnyek nélkül is van bánat,
s lehet vidám, ki nem nevet.
Te meghaltál...És jöttek mások,
ismertem nőket, s könnyeket,
s gyakorta véltem kacagásod
hallani, s felidéztelek.
És most előttem egyre szebbek,
hogy rájuk visszagondolok,
nyugodt erővel teljesebbek
azok a bánatos napok.
Mért nem becsültem? Szemrehányón
és bánattal kérdezgetem,
s mindent feledve újra látom,
hogy jössz felém elevenen.
Nevetve mondod: " Légy vidámabb!"
Szemed ragyog, lobog hajad.
S víg hangodnak visszhangja támad,
mely könnyeknél fájdalmasabb.
(Lator László
Bertolt Brecht
Emlékezés
Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,
kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.
Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,
mint drága álmot, karjaim között.
A bűvös nyári égen a magasban,
rég észrevettem már, felhőcske állt.
Fénylő-fehéren és fönt, mérhetetlen,
midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.
Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,
s úszott el az időben csendesen.
A szilvafák közül sokat kivágtak,
s ha az kérdeznéd: hát a szerelem?
Azt mondanám: emlékem sincs felőle.
S habár kétkedve pislognál felém,
arcát nem tudnám semmiképp idézni,
csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.
S a csókot is feledtem volna régen,
ha az a felhő nem lett volna ott.
Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,
fénylő-fehér volt, s fentről villogott.
A szilvafák talán virágzanak még,
s a régi lány hetedszer szül talán.
De az a felhő percekig virult csak,
fölnéztem, és a szél elkapta már.
(Csorba Győző fordítása)
A gyermekek olyanok mint a tükör. Ha szeretettel veszik körül őket ők
is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit
sem tudnak visszaadni.
Anthony de Mello: A szív ébredése
A világ kölcsönviszonylatokon épül.
Aki kapni akar, annak először adnia kell.
Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája
Szeretnélek kibontani, s vigyázva összerakni újra, aztán, ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem.
Szabó Lőrinc
Nyikolaj Gumiljov - Fák
Tudom, a fáknak adatott csupán
A létezés fensége, minekünk nem,
A földön, csillagok szelid hugán,
Ők itthon vannak, ám mi idegenben.
Őszvégi, elsivárult réteken
Állnak vörösréz alkonyat, borostyán
Hajnal színét ellesve, ékesen, -
Zöld és szabad nép tábora a pusztán.
Tölgyek között is vannak Mózesek,
S pálmák közt Máriák... A lelkük egyre
Egymásnak küldöz halk üdvözletet,
Rábízva éjben áramló vizekre.
S földmélyben, míg gyémántot köszörül,
Gránitba váj, arról fecseg a forrás,
Dalol, kiált - a tört szil merre dűl,
S hol lombosodnak épp a szikomorfák.
Ó, bárcsak én is lelnék oly hazát,
Hol nem kell énekelni és zokogni,
Csak végtelen évezredeken át
Némán az égi kékbe magasodni.
Szabó Lőrinc - Vasárnap
Az éjszaka tündér kezével
kihímezte a réteket.
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!
Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.
Köszöngetek és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!
Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,
ami jön, a vasárnapot:
míg volt remény, mindent gyülöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,
s most itt vagyok az Ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,
nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,
és letelepszem és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kivül,
túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.
Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén,
és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.
Szinte fáj, - de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, -
s egyszerre, boldogan, felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
lassankint vers lett a panaszból,
amit a fejem forgatott:
vers lett! s holnap pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, gyönyörű világ!
Szép jóreggelt Mártikám, és Mindenki.
Köszönöm a legujabb képeket a kicsi unokádról, és a szép megfogadandó idézeteket is, sok bennük az igazság.
Nagyon szép tiszta levegőjü idő van odakinn, de van már foga, az időjárásnak.
Kellemes hétvégét kivánok Mindenkinek és jó pihenést.
Vasas Mihály: Van mikor...
Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!
Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.
Van, mikor az erő hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.
Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.
Van, mikor tűrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.
Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály...
Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!
Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.
De benned élet... élet van!
S van, mikor elcsüggedsz...
Ne tedd!
Az élet szép! s Te élvezd ezt.
Szép estét kivánok mindekinek!
Dalailáma
1. Vedd számításba, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy kockázattal jár.
2. Mikor veszítesz, legalább a leckét tanuld meg.
3. Kövesd a három T-t: Tiszteld önmagad, Tisztelj másokat, és Tetteidért vállalj felelősséget.
4. Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.
5. Tanuld meg a szabályokat, hogy tudjad, hogyan lehet áthágni őket.
6. Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkre tegyen egy barátságot.
7. Mikor rádöbbensz, hogy hibát követtél el, azonnal tégy lépéseket a kijavítására.
8. Tölts mindennap egy kis időt magaddal.
9. Tárd ki karjaidat a változásoknak, de ne engedd el az értékeidet.
10. Emlékezz, hogy a csönd néha a legjobb válasz.
11. Élj jó, becsületes életet, akkor mikor öregebb leszel és visszagondolsz, képes leszel másodszorra is élvezni azt.
12. A szeretetteli légkör otthonodban megalapozza életedet.
13. Szeretteiddel való nézeteltérésed alkalmával foglalkozz csak az adott problémával, ne hánytorgasd fel a múltat.
14. Oszd meg a tudásod; ez egyik út a halhatatlansághoz.
15. Légy gyengéd a Földhöz.
16. Évente egyszer menj olyan helyre, ahol még nem voltál.
17. Emlékezz, hogy az a legjobb kapcsolat, melyben egymás iránti szeretetetek meghaladja egymással szembeni érdekeiteket.
18. Mérlegeld a sikeredet annak a fényében, hogy mit kellett feladnod azért, hogy elérd.
Szia Mártikám.
Nemrégen jöttem meg a három hetes üdülésemből.
Nem találtalak sehol sem, és igy utánanézem merre is lehetsz.
Hiányzol nekem, hiányoznak a szép verseid, és képeid , kedvességed, szerénységed..... és a tiszta szived és lelked.
Nagyon szép napot kivánok kellemes időt, és jóétvágyat az ebédhez. Puszillak szeretettel Anikó
- Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? - kérdeztem egyszer anyát.
- Magról vetik - nevetett rám.
- És honnan szerzik hozzá a magot?
- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.
- Öntözni nem is kell?
- Dehogynem. Jó szóval.
- Nem könnyel?
- Ments ég. A könny sós, és a só kimarja a kis szeretpalánta hajtásait.
- Hát palántázni kell a szeretetet?
- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet, kihűl a föld.
- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmi se?
- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.
- Az élet már ilyen. A mohamedán szőnyegszövők, ha elvétik a mintát, meg sem kísérlik kijavítani a hibát, mert tudják, hogy csak Allah tökéletes.
- Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes.
(Részlet, Kun Erzsébet: Családmesék - A szeretet c. kötetből)Gállai Juli: Erdélyt látni………,
és visszavágyni!
valamit tudnak ők, az erdélyiek, amit mi már régen elfelejtettünk.
Valamit tudnak.
Emlékeznek még rá, mi az, hogy összetartozás,
és becsület, ismerik az egyenes ;startbubbletimer(); href="http://www2.keymedia.hu/keymediaclick.cgi?site=index&id=746931" target=_blank>gerinc keserves útját,
és tudják azt is, mi az igazi gazdagság a szegénység küszöbén.
…és tudnak énekelni,
ünneplőbe öltözött szívvel;
de nem is ének az, hanem zengés,
a ;startbubbletimer(); href="http://www2.keymedia.hu/keymediaclick.cgi?site=index&id=313045" target=_blank>lélek zengése, amely felmagasztal a föld rabságából!
…és tudnak hinni!
Hinni Istenben, nemzetben, hazában, és az eljövendő jóban!
És tudnak még hinni a testvérszeretetben,
és megbocsátani az elutasítottságot,
megérteni szegény magyarokat!
Valamit tudnak ők, amit mi rég feledtünk, saját nagyságunk gúzsba-kötöző tévtudata alatt.
Csendre vágyunk, melegségre,
s csendben várunk az estére,
hogy majd a négyes gyertyafényben
élet születik a reményben.
Arcunk sima, rezzenetlen,
s mosoly repül az üzenetben,
halkan suhanva szerte a tájon,
hogy a szép még szebbé váljon.
Szeretve lentről felemelnek,
és csak szeretetből követelnek,
mert örülnek, hogy szerethetnek,
s hogy teret adnak a szeretetnek.
Kedves kezünk egymásba olvad,
szép a ma, s még szebb lesz a holnap,
csodák mennek végbe az éjben:
élet születik a reményben.
HÁHÁHÁ-HÁHÁHÁ-HÁHÁHÁ
A kisfiú hazaérkezik fáradtan és éhesen az iskolából.
- Anyu, mit eszünk?
- Ma, drága fiam, semmit.
A gyerek a kalitkában szundikáló papagájra néz
- És ha megennénk a papagájt rizzsel ?
- Nincsen rizs.
- És ha megsütnénk?
- Nincsen gáz.
- És ha a mikróban ?
- Nincsen áram.
- És ha kirántanád?
- Olajunk sincsen.
Erre a papagáj örömittasan felkiált:
- Éljen Gyurcsány, éljen soká!!
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
1907
Szép estét!
Egy kis estimese
Benedek Elek
A FIÚ SZIKLÁJA
Erdélyben, Guraszáda nevű falu felett van egy magas szikla. Fiú sziklája a neve. Ennek a sziklának a tetején olyan csudafű terem, hogy az öregeket megfiatalítja, s a nehéz betegeket meggyógyítja.
Élt réges-régen ezen a környéken egy szegény szántó-vető ember. Nehéz betegségbe esett, jártak hozzá mindenféle javasasszonyok, kuruzslók, kenték a testét mindenféle csudaírral, de nem tudták meggyógyítani. Azt mondja egyszer egy javasasszony a beteg embernek:
- Elpróbáltuk már mindenféle csudafűvel, ami a Maros két partján terem. Itt már több csudafű nincs. Hanem látja-e kend azt a magas sziklát? Annak a tetején terem olyan csudafű, hogy az meggyógyítaná kendet.
Hiszen teremhetett annak a sziklának a tetején akármilyen csudafű, mikor az olyan meredek, olyan magas volt, hogy oda csak a madár repült fel, ember ott még nem járt soha.
Volt a szegény embernek egy növendék fia. Hallja, hogy mit mond a javasasszony. Szerette az apját erősen, hogyne szerette volna, s föltette magában: egy élete, egy halála, felmászik arra a sziklára. Mondta az apja:
- Hagyjad, fiam, meg sem próbáld, úgyis hiábavaló.
Jöttek a szomszédok, jöttek a falubeliek mind, hogy lebeszéljék. De hiába, ment a fiú, s az Isten megsegítette, fölmászott a szikla tetejére. Hát csakugyan a szikla tetején tenger sok füvet talált, olyant, amilyent még nem látott soha. Leszedett egy jó csomót, aztán indult vissza.
Azám, de csak akkor látta, hogy föl csak fölmászhatott valahogy, de lemenni nem lehet. Mit csináljon, hogy vigye le a füvet! Egyet gondolt, karját kinyújtotta, s meglobogtatta a marék füvet, hadd lássák a falubeliek, akik ott állottak a szikla aljában. Azután bedugta a kebelébe, s abban a szempillantásban leugrott a szikla tetejéről. Szörnyű halált halt a szegény fiú, de a csudafű meggyógyította az édesapját.
Azóta hívják azt a sziklát Fiú sziklájának.
Szilágyi Domonkos: Ragyogj
Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek
Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni
rád
az éber csak így nem csalja meg
magát
A levelek fölött
álmos fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak
Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt
Kosztolányi Dezső – Kedves
Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
álarcodat magadra szoritod,
s nem tudja senki, hogy voltál titok,
hogy voltál nékem ismeretlen oltár.
Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,
élő titok egy még nagyobb titokba.
Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,
napos, ártatlan, fáradt, graciőz,
kis fákkal és kis bárányfellegekkel
és végtelen és bús, akár a tenger,
és megkuszálja hullámos hajad,
szemed alá rak szarkalábakat.
S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,
ijedve kérded: micsoda zenél?
És este búgni, bőgni fog a kályha
és künn az utcán fújni fog a szél.
Te sírva szólitod a Véghetetlent,
s felelni fog a föld és a göröngy.
Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,
és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy
Reményik Sándor - Névtelen bánat
Sokszor úgy van, hogy nevén szólítod
A bút, mely beléd karolt s megy veled,
S szólasz: Betegség, Nyomor, Szerelem.
S szólasz: Mindannyit régről ismerem:
A bánatodat megkereszteled.
Tudod: a tövis minek tövise,
Tudod: hol termett, melyik rózsa mellett,
Tudod, hogy a gyönyörnek ára van
És azt is tudod, hogy fizetni kellett.
De néha jó egy névtelen lovag
S válladra teszi vaskesztyűs kezét,
Jő arcát eltakarva egy barát:
Mint Anonymus áll a bú eléd.
Szívedbe ír egy komor krónikát,
Lobogó, izzó, vérző sorokat,
Míg Ő, a Jegyző, homályban marad.
Nem tudod, honnan jő, hová megyen.
Ha megérinted, menten összefoly,
Alakja köd, derengő sejtelem.
Tán messziről jött, nagyon messziről,
Tán idegen – nem is tied talán - ,
Talán csak besurrant egy alkonyatkor
Érzékeny szíved titok-kapuján.
Sóhaj, mely gazdátlanul lebegett
A mindenségben… új gazdára várva,
Tövis, amelynek nincsen rózsafája.