Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Reményik Sándor: Viszontlátásra
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év mulva.
S ha még akkor sem - hát ezer év mulva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán -
"Vidám viszontlátásra" mégis, mégis!
Reményik Sándor: A nagy piktor
Október, a piktorok Piktora
Már teljes lendülettel festeget.
Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
Húzza hervadó világok felett.
Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
Milyen könnyed és mily könyörtelen:
Szépséget s halált egyben osztogat.
A bágyadt lombra ahogy rálehel,
Irtóztató és hízelgő a hangja:
Meghalsz, - de utoljára szép leszel.
Tatiosz: A szív erényei
Szavaim időtlenek, márványlapra vésve élnek tovább. Hallgasd meg tanácsom:
1. Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat.
2. Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt.
3. Ember számára nem létezik nehéz helyzet, csupán helyzetek vannak. A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlennek tűnőhöz valamivel több.
4. Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.
5. Tudd, hogy szavadat félreérthetik. Olykor tetteidet is. A félreértés épp úgy hozzátartozik az emberhez, mint fához a levél, tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet. Az igazság aranyból van és kiállja az idő próbáját.
6. A hallgatás tudománya: az istenek tudománya.
7. Állj az igazság pártján, de ne védd mindenáron a magad igazát. Semmi sem oltalmaz jobban a tévedéstől a nyitott szemnél, az értő fülnél, a mások iránti figyelemnél.
8., Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.
9. A jót nehéz felismerni, ha nincs mihez viszonyítanunk. Az élet tanít meg erre a tudományra: kezedben a választás lehetősége jó és rossz között.
10. Az öröm képessége: az életrevalóság nagy képessége.
11. A jobb mindig a jó ellensége marad. Ne törekedj elsőségre, a dicsőség önelégültté, pökhendivé, lenézővé tesz. Akiket az élet mások fölé emelt, nagy árat fizettek érte. Légy kiváló hétköznapi életedben, és légy kiváló a szív erényeiben. A tülekedés meghasonlottá teszi a lelket: nem szép elsőség az, amelyet mások vére árán szereztünk meg.
12. Amikor a sors a szerencse trónusára ültet, akkor váltál a legszerencsétlenebbé... Fortuna kegyeltjének lenni múlandó királyság.
13. Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk. A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát.
14. Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen őket. Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel. Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni...
15. Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.
16. A nagy lélek megtisztul mások szeretete által és szeretetével másokat a fénybe emel. Élj a nagyság, e mindenki számára hozzáférhető formájával.
17. Nincs csodálatra méltóbb az embernél. Bánj vele ezen érdeme szerint.
Szia Mártika! Sziasztok! Szép napot kívánok mindenkinek!
Tatiosz: A szív törvénye
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.
Angyali üzenet:"A csodák mindig akkor jönnek el, ha már elengedtük a nehéz dolgokat."
"A halál nem szomorú. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él."
(Dan Millmann, A békés harcos útja)
„Szeretni: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van ránk, mint nekünk őreá.”
Paul Géraldy
Amikor egy ember eltávozott az élők sorából, Isten visszatekintett a múltba és megmutatta neki az életének fontosabb állomásait, közben magyarázatot adott hozzá:
-Látod azokat a lábnyomokat? Az egyik pár te vagy, a másik pár én. Ez azt jelenti, hogy én mindig melletted álltam, kísértelek az útjaidon.
A férfi később megkérdezte:
- És amikor bajban voltam, miért csak egy pár lábnyomot lehet látni?
- Mert amikor bajban voltál, a karomba vittelek. - felelte Isten.
"Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz."
/Mahatma Gandhi/
"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetelen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."
Kosztolányi Dezső :
Őszi reggeli
Ezt hozta az ősz.
Hűs gyümölcsöket
üvegtálon.
Nehéz sötét-smaragd szőlőt,
hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni.
Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.
DAL AZ ÖREG TÖLGYRŐL.
- 1892. -
Áll a százados tölgy erdő sűrüjében,
Karcsú hajtások közt kérges ősi fa;
Reszketeg lombjával úgy áll köztük éppen,
Mint kis unokák közt nyájas nagyapa.
Nem mulandó ember -: a szabad természet
Volt elültetője sok száz év előtt;
Bölcsődala dörgés, zord dajkája vészek,
Ellenállva, küzdve, így kapott erőt.
Ha kihívó szélvész csattogott felette,
Fönséggel megrázta koronás fejét,
De ha kis madár jött, karjaira vette,
És titkolta mintegy zordon erejét.
Noha óriás volt, senkit meg nem sértett,
Nem kivánta gőggel soha senkitől,
Hogy hajtson előtte húnyászkodva térdet,
Ünnepelje rangját és dicsérje föl.
Nem vetett rabláncot kissebb szomszédokra,
Csúf bizakodással gyöngét nem gunyolt;
A nyíló vadonnak legsilányabb bokra
Vele mind egyenlő s hű barátja volt.
II
Egyszer egy király ment nagy kiséretével
Hő nyáron az erdő zeg-zugain át.
Küzködvén egész nap a sugárzó hévvel,
Kiszemelte nyomban sátrául a fát.
Árnyékos tövében lázasan szendergett,
Míg tovább nem indult nyughatatlanúl
- Mint akit a dicsvágy káprázata kerget -
Olthatatlan szomjjal a hatalmas úr.
És mikor tovább ment országok királya,
Bizon az öreg tölgy nem bókolt neki,
Sem hivalgó dölyffel, fák elébe állva,
Nagy kitüntetését nem kürtölte ki.
III.
Azután vándor jött, nótát fütyörészve,
Az is ott pihent meg a vén tölgy alatt;
Rongyos a ruhája, de vidám a képe,
Szíve, lába könnyű, amikor halad.
Friss erdei forrás buzgó, játszi kedve;
Jár mindig szegényen s mindig boldogan;
Most alszik, pompásan neki heveredve,
Mint dúsgazdagok közt nem igen sokan.
És a tölgy nem fordít megvetéssel hátat,
Nem rivall rá durván: "Vissza, nyomorult!
Vidd el innen rögtön foltozott condrádat!
Az imént árnyékom egy királyra hullt!"
"Vess szemet, csavargó, hozzád illő fára;
Zászlós úr, király néz kegyesen felém;
Én nem állok itten koldusok számára;
Csak uralkodókat fogadok el én!"
IV.
Nem! Nem! Aki fáradt s árnyékába fekszik,
Azt a százados tölgy el nem kergeti.
Rosszat szótalan tűr, jóval nem dicsekszik,
Sértést nem torol meg, bárhogy fáj neki.
Kővel megdobálta, sokszor tönkre-tette
Hálátlan suhanc-nép egy-egy szép galyát;
Hervadt levelekkel halkan eltemette,
S nem hallotta senki vádló sóhaját.
Mindenki tanuljon az öreg tölgyfától!
Szolgáljon hatalmast hízelgés nekűl,
Soha el ne űzze a szegényt magától,
Hogyha enyhülésért hozzá menekűl.
Nagyságát az ember, mint ő, hordja békén,
Társait súlyával ne igázza le;
Csellel ki ne fogjon mások gyöngeségén,
És szeresse azt, ki együtt él vele.
S ha követ dobnak rád, összetépik szárnyad',
Tégy úgy, mint az agg tölgy, kérges ősi fa:
Hints még több virágot, még több enyhe árnyat,
És ne adj sértőnek más választ soha!
Hézser Zoltán:A KULCS
Minden léleknek kulcsa van
Magától ki nem nyílik.
Kulcs nélkül bezártan marad,
Hiába is feszítik!
Bármely kísérlet mit sem ér,
Csak összezárul jobban,
De nyílni kezd, ha érzi, hogy
Egy szív érte is dobban.
Ha megnyitod a szíved úgy,
Hogy szereteted árad:
Ki tárul minden lélek, mert
A lelkek erre várnak!
Szép estét kivánok mindekinek!
Zelk Zoltán:
Ez már az ősz
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsuszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínü áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmult ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserü sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a büneit
igy hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy türni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
...az Élethez. Gabriel Garcia Marquez röviden és egyszerűen megmondta a "frankót"...
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezdet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
6. Sose felejts el mosolyogni! Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
7. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.
8. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse!
9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az Igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.
10. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!
11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet! Csak légy óvatos!
12. Légy jobb ember , és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki újjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged!
13. Ne küzdj túl erősen! A legjobb dolgok váratlanul történnek!
+ egy jótanács, ha esetleg elhagytak...
Isten azért vesz el Tőled valakit, hogy adjon helyette egy jobbat.
Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban, kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt: - a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft - a szobám rendberakásáért: 1000 Ft - mert elmentem tejért: 100 ft - mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft - mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft - mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft Összesen: 4800 Ft. Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta: - mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft - az összes átvirrasztott éjszakáért,amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft - a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft - könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft - mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft - minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft - az életért,amit minden nap neked adok: 0 Ft. Összesen: 0 Ft Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE. Ezután édesanyja nyakába ugrott és csókokkal halmozta el.
Az édesanya belép kislánya szobájába. A szoba üres, az ágyon egy boríték hever. A legrosszabbtól tartva felbontja a borítékot és a következőket olvassa:
Drága Édesanyám!
Sajnálom, hogy ezúton kell közölnöm, hogy elmentem hazulról legújabb kedvesemmel. Ő egy igazi szerelem, látnod kéne, mily kedves a testét borító tetkó, mily vonzóak piercingjei és elsősorban hatalmas a motorbiciklije!
Ez azonban, drága Édesanyám, nem minden. Terhes vagyok, és Abdul azt mondja, hogy majd gyönyörű életet élünk sivatagi vándortörzsével.
Ő sok-sok gyereket szeretne, nekem is ez az álmom. S mivel rájöttem, hogy a marihuana voltaképpen ártalmatlan, füvet fogok termeszteni barátaink számára is, hogy ne szenvedjenek olyan nagyon, amikor fogytán a koksz meg a heroin.
És bízom benne, hogy a tudomány felfedezi az AIDS gyógyszerét, már csak azért is, hogy Abdul jobban érezze magát, hisz annyira megérdemli! Édesanyám, ne aggódj, hiszen már 16 éves vagyok, tudok magamról gondoskodni. Remélem, hamarosan meg tudlak látogatni, hogy megismerkedhess a kedves unokákkal.
Szerető lányod.
P.S.:
Amit írtam, baromság. A szomszédban vagyok. Csak azt akartam mondani, hogy vannak az életben rosszabb dolgok, mint az éjjeliszekrényen található félévi bizonyítvány.
Szerető lányod.
Tóth János
Már vége a nyárnak
Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága
Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Láttam ma a szigetnek
S fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Legény-volt őszi szivemnek.
Nem vádolok és nem irigylek.
immár hat évvel,
Hat ősszel megcsatáztunk
S mégiscsak volt egy kis tavasznyi,
Kurta tavasznyi,
Kerülgető boldogságunk.
De, óh, mért nem kezdhetjük újra,
Újra és mindig
Regényét a szigetnek?
Fakó gyepét, kínlódó lombját,
Őszi virágát
Szégyenlem a szivemnek.
Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.
Sziasztok...
A.A. MILNE: HATÉVESEK LETTÜNKEgyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!
Fjodor Tyutcsev:
A szép őszi estében
A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.
/Szabó Lőrinc fordítása/
Szia Mártika!
"Igazi barátod az, aki a hátad mögött is csak jót mond rólad."
Sam Ewing
"Érdemesebb a barátságért élni, mint a szerelemért meghalni!"
Ismeretlen
"A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását."
Cicero
„Semmi sem éri meg a küzdelmet, csupán a nevetés és a barátok szeretete!”
Hilarie Bellac
Egy kis zene gyönyörü
http://www.youtube.com/watch?v=dHyR4ZzA2R0
Buddha egyszer megkérdezte Anandát:"Mit gondolsz,ki gyüjtött több érdemet,az az ember,aki száz éven át,egész életében a jótékonyságot gyakorolta,adakozott ahol csak tudott,mindenkit etetett-itatott,vagy pedig az,aki csak egyetlen pillanatra is teljes szívéből boldogságot kívánt az összes érző lénynek."Az utóbbi, válaszolta Ananda.Buddha helyeselt.
Egy 80 éves bácsi felveszi a kabátját és indulni készül otthonról.
Felesége utánaszól.
- Hová mész?
- Elmegyek AZ orvoshoz.
- Beteg vagy?
- Nem, csak gondoltam feliratok magamnak viagrát.
- Várj, én is jövök - kászálódik ki a néni a hintaszékből.
- Miért? Beteg vagy?
- Nem, csak kérek egy Tetanusz-oltást, ha előveszed azt a régi, rozsdás szerszámot.
Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.
Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.
A dal kérdezett: igazi dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.
Úgy ragyogott, mint a gyémánt-pecsét,
Átragyogta a költő kételyét.
A költeményen és a könnyön át,
A szépség találta meg önmagát.
(Reményik Sándor)
A teknős és a tiszavirág
A folyóparton egyedül üldögélt a százötven éves teknős. Már régóta itt élt, figyelte a víz áramlását, a kavicsok csiszolódását, a hold változásait. Egy nyári estén a teknős felfigyelt a tiszavirág különös szépségű táncára. Szárnyalt a tiszavirág a folyó felett, élete minden gyönyörűségét megmutatta repülésében. A teknős elbúsult, mikor a tiszavirág rövid életére gondolt.
- Miért sírsz? - tudakolta tőle a tiszavirág.
- Miattad könnyezem, szomorú a sorsod! - felelt a teknős.
- Ne engem sirass! Pár óra alatt többet élek, mint te százötven esztendő alatt. Táncolok, virulok, párt találok, míg te évtizedeken át magányosan, tétlenül bámulod a folyót. Melyikünk sorsa sírnivalóbb? - kérdezte a tiszavirág, és tovaszállt, hogy élete utolsó pillanatait is örömmel töltse.
Szép délutánt kivánok mindekinek!
Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek
(részlet)
„Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot?”
Ezel a szépesti muzsikával kivánok jó északát!
http://www.youtube.com/watch?v=_9HTDRGrMjw
Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.
Wass Albert
Mindennapok felhangjai:
„Egyedül a szándék nélküli hang tiszta –
az eső elsuttogja a titkokat,
miközben könnyeivel a föld rögeit veri.”
Szó-lánc:
A dicsérő szót könnyű elfogadni, a gyűlölködőt még könnyebb. Ha okos vagy, csak a saját fülednek hiszel – de vedd észre, hogy a beszélő szándéka mindig felismerhetetlen, mert míg az igazság csendes és megfoghatatlan, a hazugság a törvény és a vallás hangjával álcázza magát.
Ezt hallgattam:
Egy este anya és nyolcéves kislánya némán ült a sötétben. Üres lakásukat két bőrönd, míg a házuk előtti teret barna egyenruhás tömeg töltötte meg. Ezrek lélegeztek, éreztek és gondolkoztak egy ütemre, lelkük húrjain csak az a dallam hallatszott, melyet az emelvényen szónokló Vezér játszott. A nő hátát a falnak vetve, mereven bámulta a szoba közepén pislákoló gyertyalángot, ám tekintetét hiába töltötte ki a táncoló fénybogár, a gyomrában szűkölő rettegést nem tudta elnémítani.
Azonban lánya nem félt. Csendesen szemlélte az őrjöngő embereket, az üvöltéstől eltorzult vonásokat, s noha egy-egy arc a szomszédságból, az iskolából ismerősnek rémlett, most, a fáklyák fényében bábok viaszos maszkjának tűntek.
– Mi történt velük? – kérdezte halkan.
Az asszony mélyet sóhajtott, felemelkedett, és gyengéden átölelte őt.
– Megőrültek. Felkelt bennük a fenevad, mert ő – biccentett a köpcös figura felé –, hogy uralkodhasson rajtuk, letépte a lelkük mélyén acsargó szörnyetegek láncait.
– De hogyan tudta elvenni az eszüket?
– A szavaival.
A bajszos alak hangja fokozatosan felerősödött. Torkának ereje, mint a születendő vihar, egyre vadabb hullámokkal mosta át a teret, s amikor harsogása megremegtette az eget és a földet, a tömeg ritmikus kántálásba kezdett.
– Látod – mosolyodott el kesernyésen a nő –, a szó a leghatalmasabb fegyver a földön: egy ember ezrek életét, milliók szabadságát veheti el vele. S míg mi a puskától félünk, az önmagában nem öl meg senkit sem. A ravaszt mozgató kéz, a kezet irányító szándék pusztít… de egyetlen gyermek, férfi vagy nő sem tud hivatásból ölni, amíg egy hang gyilkossá nem teszi.
– De miért nem kapnak észbe az emberek?!
– Mert túl buták, vagy túl okosak.
– Mert túl buták, vagy túl okosak.
A kislány összeráncolta homlokát.
– Nem értem.
A nő leguggolt, majd amikor az arcuk egy vonalba ért, megszólalt:
– Ha nagyon buta vagy, azért kerülsz a Vezér szavainak a hatása alá, mert kapsz egy bűnbakot. Egy felelőst. Tudod, bölcsőtől a sírig menekülünk tetteink következménye elől. Nem merünk szembenézni azzal, hogy gondjaink a saját döntéseinkből gyökereznek. Mivel civilizált embernek akarunk látszani, fennhangon ritkán átkozzuk a többieket, de a lelkünk mélyén mindig mást okolunk… S amikor egyszer valakit nyíltan hibáztathatunk, előtör a sok elfojtott indulat, és gondolkodás nélkül a másik torkának ugrunk.
Foly köv:
– De ha nagyon okos vagyok, miért nem jövök rá erre?
– Rájössz. Ezért a Vezér veled lágyabb hangot üt meg: nem erőltet rád semmit, látszólag hagyja, hogy szabadon válassz. Ám döntésed csak illúzió, mert olyan féligazságokat, a valóságot csak leheletnyit eltorzító információkat ad neked, melyek hatására azt hiszed, hogy a fejedben megjelenő gondolat, a szívedben megszülető érzelem a tiéd. Azért nem veszed észre, hogy megvezettek, mert a gondolkodásmódod a sajátod és igaz – épp csak az alap, ahonnan kiindultál, az másé és hamis.
A lányka nem szólt többet. Egy ideig nézte a macskaköveken masírozó embereket, majd hirtelen megfordult, és elindult a szoba közepén árválkodó csomagjaik felé. Megragadta a kisebbik bőrönd fülét, és mereven az anyja szemébe nézett.
– Akkor soha ne bízzak senkiben?
– Ó, dehogynem! Ha nem bízol az emberekben, a saját gyanakvásod zár falak közé; ha nem hiszel a másik szándékában és szeretetében, a világ szavak nélkül pusztít el! Bízzál, kicsim! Lehet, hogy egyszer-kétszer fájdalom lesz a vége, de míg az élet fájdalmában benne van a boldogság lehetősége, a gyanakvás zárkája nem ad mást, csak a közöny örök szürkületét.
(Forrás: Édesvíz Kiadó
Anthony de Mello - A szív ébredése
Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy boldog embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé.
Legyen szép heted neked és mindekinek!
Szia Andi!
Köszönöm!
Szepes Mária - Haikuk
KORÁN KELTEM
Életálmom nappalától káprázik a szemem.
Nem lát. Az őstenger magzatvizében árnyak kísértenek.
Csak éjszaka ismerem fel az igazat, de elfelejtem.
ALÁZATTAL KÉREM
vigyázzatok rám, akik intézitek sorsom.
Kockázatos út ez. Felidézem a Kylkhórt.
Ahol kötöttem, a törvény szerint ott oldok.
KÖZJÁTÉK
Lidércek tánca már nem hitet el.
Földünk a pokol vesztőhelye lett.
Álmomban anyagon túlra lesek.
GYÓGYÍTÓ
Szűrd ki a reményből, vedd be.
Folyékony fényét ontsd minden sejtedbe.
Dúdoljon benned a felhők éneke.
TALÁLKOZÓ
Hosszú az alagút. Egyedül ballagsz.
A végén azonban világosság csillan.
Ők várnak ott felszabadultan.
BEISMERÉS
Mindenem megvan, csak elrejtőzik,
Hiányuktól néha a lelkem is fázik,
míg önvalóm lángja a lényembe aranyat gurít.
HÁLA
Boldogító a magánytalan magány.
A csend selyempalástom az életfán.
Ki törődik azzal, hogy drága érte a vám.
Szép délutánt.
Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell…Hívj engem.
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni…De sírhatok Veled.
Ha egy nap el akarsz futni…Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek, állj meg…De futhatok Veled.
Ha egy napig senkit se akarsz hallani…Hívj engem.
Ígérem Veled leszek. És ígérem nagyon csendben.
De ha egy nap hívsz…És nincs válasz…
Gyere gyorsan, látogass meg. Lehet, nekem van Rád szükségem.
/Ismeretlen/
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember. Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre, akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle.
- Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek?
- Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe, amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg. Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel.
Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz. Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe. A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította. Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket. Egyik nap már alkonyodni kezdett, o fáradtan hajladozott, amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében. Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal, és a forró kő elmerült a tóban.
Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel, és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban.
(Szepes Mária)
Sziasztok..
Martika, orulok, hogy visszatertel...es nagyon szepet kuldtel...
koszonom...
El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat, éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok váltakozását is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt.
(Hemingway)
Őszi falevelek
Jajgat
az őszi reggel,
csörömpölnek
a száraz
falevelek.
Feljajdulnak
sorsuk ellen.
Nem oly rég még,
büszke zöldben
ékeskedtek.
Eső mosta
üde szépre,
most iszapban
hemperegnek.
Mégis...
mennyi csendes
béke ért meg,
a fényben fürdött
levelekben.
Hány emlék
kering
a szélben,
múló álom
fáj a csendben...
Bűvös
Pogány Zoltán
Szeretlek, ősz...
Szeretlek, ősz… mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed,
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.
Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.
Tudom, a tavasz, nyár, tél… gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek
mély boldogságba - oh, dallamos dizőz! -
mert ősz-létemben míg csenghet ének,
mindig és örök vággyal szeretlek, ősz…
Szép estét kivánok Nektek ! Ma itt voltam, hozok egy kis érdekeset, TÖK JÓ VOLT.
http://www.kismadar.hu/index.php?diashow=5042
Az élet olyan, mint a kisöcsém:
mindig visszaüt, de azért szeretem.
.
http://www.youtube.com/watch?v=NmscFwj22vg
http://w ww.youtube.com/watch?v=_Y5ikAyE64Y
Simon András - Bűn-szeretet
A bűn becserkész,
a szeretet befogad.
a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.
A bűn megköt,
a szeretet megtart.
A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.
A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis ,,önmagadból'' és összetör:
Csakhogy felemelhessen.
A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.
A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.
A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.
A szeretet ,,egy-ügyű'',
A bűn agyafúrt.
A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.
Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.
Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.
A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.
A bűn csábít,
a szeretet vonz.
A bűn érzéki,
A bűn forral,A szeretet érzékelő.
a szeretet hevít. A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.
A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn ,,felhajtja'' magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.
A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.
A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.
A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.
http://www.youtube.com/watch?v=_D9a9JSAftQ
"Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt.
Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmégy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak.
Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba…"
(Márai Sándor - Füves könyv)
Köszönöm neked is ,hogy megtisztelsz a jelenlétedel!
Móra Ferenc - Zengő ABC
Aranyalma ághegyen.
Bari bég a zöld gyepen.
Cirmos cica egerész.
Csengő csikó heverész.
Dongó darázs döngicsél.
Esik eső, fúj a szél.
Füsti fecske ficsereg.
Gerle, galamb kesereg.
Gyom között gyors gyík szalad.
Harmatos hajnal hasad.
Itt van már a zivatar!
Jó az anya, jót akar.
Kivirít a kikelet.
Leveles lesz a liget.
Lyukas fazék fekete.
Mese, mese, meskete...
Nádat a szél legyezi.
Nyúl a fülét hegyezi.
Orgonafán méhike.
Összerezzen őzike.
Patakparton pipitér.
Róka szava kicsit ér.
Susog a sok sasmadár.
Szilvafára szarka száll.
Tücsök tarlón hegedül.
Tyúk az árkon átrepül.
Uccu, csípd meg, hóha, hó!
Ürgét fogott a Sajó.
Vércse vijjog délelőtt.
Zörgetik a vasfedőt.
Zsindelyezik a tetőt.
Hipp-hopp, itt vagyok,
jó napot!
kipp-kopp, fitt vagyok,
gyógyítok.
Csitt, most vágom és
hallgatok,
itt-ott látom is,
vághatok.
Járok fákat és
kérgeket,
rágok bábokat,
férgeket.
Hársfán, görcs mögött
két kukac,
lám, lám, több kijött
hét kupac!
Álljon két hetet, s
itt vagyok,
várjon, névjegyet
itt hagyok!
Harkály, rektor és,
kiváló
gyógyász, doktor és
favágó.
Mártika ! Örülök, hogy megjöttél, szeretettel köszöntelek !
Megjötem sajnos nem volt jó a gépem virusvolt sajnos annyira nem értek hozá segitséget kelet hivjak mára javitoták meg.Köszönöm a kedves szavakat jó esik,hogy szeretek ide jöni köszöszöszönöm!
Horváth István - Alázat
Nem repül a sasnál
madár magasabban,
a rigó a füttyben
felülmúlhatatlan,
de van miben első
a szürke veréb lett,
nincs, ki jobban örül
nála a kevésnek
Történt egyszer hajdanán,
Megszületett egy pici lány.
Anyja, apja elhagyta,
Így maradt egy otthonban.
Mindenkit anyunak szólított,
S erre mindenki csak bólintott.
Nem tudta pontosan,
Miért bántják őt oly sokan.
Mikor felnőtt a leányka,
Magára maradt, hisz nem volt családja.
Közömbössé vált az idők során,
Nem is csoda, ennyi bántás után.
Szeretetet nem kapott soha,
Nem is volt kitől, hisz mindenki mostoha.
Így nőtt fel egy pici lányka,
Kit elhagyott az anyukája.
Ha terhed már egyedül nem birod
s részvétre vágyol, szánalomtól remélve
enyhülést, - ha embertársad részvétére
vágyol - naiv szenvedő! nem szenvedhetsz
kedvükre eleget! Megilletődve hallgatják
felidézett gyötrelmedet - de másnap már
többet kell mondanod, az emberek
hamar megszokják s gyorsan legyürik
a te fájdalmaidat. Másodszor már nem jó
ugyanaz a bánat, ha részvétükre
vágyol, mindennap friss fájdalommal
kell csillogni nekik, mert gyenge
szánalmuk gyorsan kifárad, s lankadó
figyelmüket okos müvészettel
kell életben tartanod.
A valóság kevés nekik. Átélni nem birnák,
még nézni se. De egyszer szivesen
meghallgatják: mit éreztél te
mig kiálltad, - ám a leborzalmasabb
valóság is könnyen unalmas lesz
s elfakul, mint napra tett ponyva;
lám, lám - mennyit kell küzdened!
mily óvatosan, s ravaszul komédiáznod
egy kicsi részvét enyhületéért...
Ne képzelődj! nem rólad van szó!
ki akar itt sajnálni téged?
Az ember áldozatkész teremtmény,
s a szenvedőnek lelkesen kinál
oly szolgálatot, mely bajának enyhitésére
szembeszökően nem alkalmas.
S mig nagylelkü szavakat szór eléd,
elháritásra felkészülten arcodról
hálás köszöneted lesi, - nem, nem rólad
van szó hiu szenvedő! Az emberek
saját jóságukat ünneplik bajodban
s mig körülkóstolják bánatodat,
megrendülnek a szivükben lakozó
részvét nagyszerüségén.
CXVI
Nem igaz: -- hű lelkek násza nem ismer
Akadályt! Szerelem a szerelem,
Amely hőfokot más hőfok szerint nyer
Vagy ár-apályt játszik készségesen?
Ó, nem; az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;
Minden vándor hajók csillaga ő,
Magasságát mérhetik, erejét nem.
A szerelem nem az Idő bolondja,
Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,
Szerelmet nem merít ki hét vagy óra,
Ítéletnapig szilárdan kitart.
Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,
Sose írtam s szív sose szeretett.
Sziasztok...
Martikanak kicsit rendetlenkedik a gepe...talan ma estere mar megjavitjak...
addig is egy versecske...
A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.
Torma Judit: Mondd,. . . ?
Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára,
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?
És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?
Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?
Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
Kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?
Mondd, -és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek-:
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?
Puszi mindenkinek, Andi