Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Csecsemő - hurutos köhögés

salsa
Létrehozva: 2007. január 7. 10:17

Sziasztok!

4 hónapos kisfiam elkapott valamit, amitől vírusos torokgyulladása lett. Ez egy kicsit lehúzódott a felső légutaira és nehezen köhögi fel a nyákot, illetve náthás is. Voltunk dokinál és írt fel neki kúpot meg orrcseppet. Amit én beadtam, bár ne tettem volna! Ephedrin tartalmú mind a kettő, ami anabolikus szteroid és minden mellékhatás kijött a gyereken.  Szerencsére nem adtam neki sokat belőle, mert láttam, hogy valami nem stimmel. Viszont annyit nem adtam be neki, hogy a nyákot fel tudta volna oldani.

 Anyukám javasolta a disznózsíros dunsztkötést a mellkasára. 
Találtam itt a neten még baby luuf balzsamot, illetve a Naturlandnak is van egy bedörzsölője gyermekek részére, a korosztály nem volt megjelölve. Párologtatok még citromolajat, levendulát és erdei fenyőt.

Mit tudok még tenni a gyógyulás érdekében? Házi praktikák, népi gyógymódok érdekelnének, mert az ephedrin sztori után nem vagyok hajlandó semmilyen allopátiás gyógyszert beadni a gyereknek.

Köszönöm a segítségeteket. 

  1. 2007. január 7. 11:1226.

    Megyünk kedden a gyerekorvoshoz, mert aktuáli a 4 hós oltás. Az a baj, hogy nyakra-főre írnak fel a mindenfélét, amivel csak a tüneteket lehet enyhíteni, a kiváltó okot meg sem keresik.  Persze, komoly anyagi érdekük fűződik hozzá.  A gyerekem láztalan volt, azért vittem orvoshoz, mert öklendezett a köhögéstől. Nem lazult a váladék. Az ephedrin szteroid. Kúpot is és orrcseppet is kaptunk. Ezek voltak a mellékhatások: a gyerek úgy felpörgött, hogy délután öttől este fél 12-ig volt fent és nem tudtuk sehogysem lenyomni.  Megjegyzem, még mindig 3 órás a napirendünk és egy-másfél óránál még nem tud többet fent lenni és este nyolctól másnap hétig alszik egyhuzamban. Kézben vigyorgott, mint a tejbetök, az ágyban pedig üvöltve tombolt, rugdosta a kiságyat, járt a keze-lába, állandóan megfordult. Az idegrendszeri mellékhatás: ok nélkül úgy elkezdett sírni, mint aki nagyon megijedt. A kedvenc csörgőjének a hangjára úgy el kezdett visítani, mint a fába szorult féreg. Étvágya sem volt és emésztési zavarai is voltak: két napig nem volt széklete, pedig naponta kettő szokott neki lenni.  És úgy izzadt, mint a ló. Nem mertem kivinni őt, mert az arcán patakokban folyt a víz és féltem, hogy emiatt újra megfázik. Úgyhogy ennyit a számára felírt gyermekgyógyszerről. Nem vagyok neki hajlandó semmi ilyet beadni, sem antibiotikumot. Inkább homeopátiás orvoshoz viszem őt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800809 (17)
    2007-01-07  11:03
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 7. 11:1225.
    Sziasztok! Előszöris mindenképp beszélj újra a dokival, hátha ad v.mi jobbat. Nekem a kislányom 5hetes kapott el a fiamtól v.mi vírust, ami ráment a hörgőire. Szerencsére nagyon rendes orvosunk van, minden nap megnézte, hétvégén is. Ő felírt köptetőt a picinek, Spiropent-et. Aminek nagy hátránya, hogy a gyerek iszonyúan izgága lesz tőle (rossz értelemben), nem tud pihenni, amire viszont nagy szüksége lenne. Mi megúsztuk a kórházat... éppen csak. De tényleg azért, mert a köptetőt használtuk... nagyon nehéz átvészelni az izgága néhány napot, de muszáj....A dokid nem is említette a köptetőt (vagy ez a kúp volt?)? Próbálj beszélni vele, hogy szirupot írjon inkább.
    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  3. 2007. január 7. 11:1024.

    Azon túl, amiket itt ajánlottak, vidd vissza a gyereket dokihoz, mondd meg, hogy kijöttek a mellékhatások. Ha még a tüdejére is lehúzódik, mit csinálsz? Én meg szoktam mondani a dokinknak, milyen szert nem fgook a gyereknek úgyse beadni, aztán mindig kötünk valami kompromisszumot. Ha a doki nem áll hozzá úgy, ahogy neked tetszik, itt az idő új dokit keresni, vannak pl. homeopátiás gyerekorvosok, mert a diagnózis miatt úgyis gyakran fog kelleni a doki szaktudása, de ha mindig olyan szert ajánl, amit te nem fogadsz el, vagy ha nem válik be, nem mész hozzá vissza, akkor mire mész vele?

    A disznózsírt különben nyugodtan rá lehet kenni a négy hónaposra, de ahogy itt írták, más zsíros krém is éppoly jó. 

    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  4. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2007. január 7. 11:0823.
    Ja, és én semmiképpen sem ajánlom a házigyógyszerelést...itt nem a disznózsírra gondolok...hanem köptető-Fenistil....a gyógyszer az gyógyszer, pláne ilyen picinél....
    Szóval szopik ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_681973 (19)
    2007-01-07  11:04
  5. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2007. január 7. 11:0722.
    Salvus-bocsanat az elütesekert.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_800809 (21)
    2007-01-07  11:06
  6. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2007. január 7. 11:0621.

    Tenyleg,a hidegparasito Slvus gyogyvizzel nagyon jo klimat csinal!

    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  7. 2007. január 7. 11:0420.
    Szia,
    a fenistil tényleg jó lehet, de azért inkább másik dokit is keressél fel.

    Hidegpárásítót nem próbáltátok? Nálunk, ha köhögés, taknyi van, akkor a párásító mindig megy. Nem is köhögnek annyit a gyerekek.

    + van köhögésre egy gyógyszertári kúpunk, amit úgy kell külön csinálni, nagyon jó nyákoldó.

    Orrcseppből használhatjátok a nasivint szerintem nyugodtan, nagyon jó az is. Ha taknyos, az orrát szívjátok mindenképpen. Előtte lehet anyatejet, sterimart, fiziológiás sóoldatot cseppenteni a nózijába, az kicsit feloldja a trutyit.

    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  8. Torolt_felhasznalo_681973
    Torolt_felhasznalo_681973
    2007. január 7. 11:0419.
    Szia!
    Én mindenképpen azt ajánlom, hogy keress fel gyerekorvost, ezúttal olyat, aki jó...tudom, hogy most azt fogod válaszolni, hogy jó-jó, de honnan tudjam, hogy jó?...menj addig, amíg nem találsz olyat, akiben megbízol és tudja kezelni a kicsidet. Mivel 4 hónapos, még bőven lesz alkalom, amikor hozzáértő orvosra lesz szükség.
    Azt nem tudom, hogy szoptatsz-e...bocsi, ha írtad, mindjárt visszaolvasok, csak az indítót olvastam...
    szil
    előzmény:
    salsa (16)
    2007-01-07  11:00
  9. 2007. január 7. 11:0418.
    A Fenistil megszünteti az allergiás reakciókat+ meggátolja a váladékképződést.
    És ha a babád rosszabbul van-főleg ilyen picinek-akkor meg keresnék egy másik orvost-de semmiképpen nem várnék.
    előzmény:
    salsa (16)
    2007-01-07  11:00
  10. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2007. január 7. 11:0317.

    Szia,

    Jessenek igaza van,vidd el dokihoz!Ha ehhez nem akarod,akkor egy masikhoz!

    Az en kisfiam 27 honapos volt novemberben,elkezdett hurutosan köhögni....elvittem dokihoz,adott neki köptetöt,aminek a mellekhatasa,hogy hiperhisztis lesz töle a gyerek...ket hetig adtam,akkor ujra köhögni kezdett,lazas volt ejjelente,befulladt.Visszavittem a dokihoz,adott szteroidos kupot vesz esetere,merthogy ez biztosan krupp es adjam tovabb a köptetöt,mert ez egy megfazas....ezutan 3x fulladt be,az utolso annyira komoly volt,hogy egy szteriodos kupot kenytelen voltam beadni neki es alvittem egy masik dokihoz.Az megvizsgalta,rtg-t csinalt es a gyereknek ketoldali tüdögyulladasa+bronhitisze volt hetekig....kaptunk inhalalot+antibiotikumot es a hiperaktivitasra homeopatias szert.Mar az elsö napon 90%-os javulast latam a gyereken...meg ket hetig beteg volt,de nem fulladt be-kopp-kopp-kopp-es azota mar meg is gyogyult.Na,ennyit a dokikrol es a hazi szerekröl,mert a dokiban megbizva en is adtam neki hagymalevel teat,meg Baaby Luuf balzsamot,meg ilyeneket,de hiaba.Inkabb keress meg egy masik dokit!Jobbulast!

    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  11. 2007. január 7. 11:0016.

    De már voltunk orvosnál. Sajnos.   Többet ártott, mint használt. Lásd. az indító hsz-emet. Nem szeretnék neki semmi olyat beadni, ami nem természetes anyag. Azért köszönöm a segítségedet.

    előzmény:
    jesse03 (14)
    2007-01-07  10:55
  12. 2007. január 7. 10:5715.
    Persze,  hiszen nem vagyunk egyformák, ahányfélék vagyunk, egy szerre is annyiféleképpen reagálhat a szervezetünk. Persze, ez önvédelem is,  ezt ráírják mindegyikre, a zsíros bírósági perek elkerülése érdekében. 
    előzmény:
    SZ.A. (12)
    2007-01-07  10:53
  13. 2007. január 7. 10:5514.
    Szia

    Feltétlenül adj a babádnak Fenistil cseppet.Csepp/kg. mig el nem jutsz az orvoshoz-bár én a helyedben, biztos orvoshoz vinném-most.Nem várnék holnapig.
    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  14. sK8
    sK8
    2007. január 7. 10:5513.

    Orulok, hogy segithettem!

    Remelem hamar meggyogyul a babod!

    előzmény:
    salsa (11)
    2007-01-07  10:51
  15. 2007. január 7. 10:5312.
    Baby Luuf balzsam:
    Javaslatok:
    Csecsemöknek(3hónapos kortól)és három éves kor alatti kisgyermekeknek meghüléses megbetegedéseinek,köhögés,nátha,torokgyulladás külsöleges kezelésére.Kiegészitö kezelésként légcsőhurut(bronchitis)valamint ismétlödö hurutos állapotok esetén.

    Ez van az üvegen!A sogórnőm ajánlotta mikor a picim 3hónapos korában elöször befulladt(asztmás).És bevált!Ök is ezt használják.Nálunk a családban minden kisgyerek asztmás az Ö kisfia is.A Növérem a 11hónapos kisfiának is használja 5hónapos korától.

    Ez a készitmény csecsemöknek lett készitve!Allergiás reakció bármelyik gyógyszernél elöfordulhat.
    előzmény:
    salsa (4)
    2007-01-07  10:37
  16. 2007. január 7. 10:5111.
    Köszönöm a segítségedet!    
    előzmény:
    sK8 (9)
    2007-01-07  10:47
  17. sK8
    sK8
    2007. január 7. 10:4910.
    A popsikenoccsel kapcs pedig: az valsz teljesen megfelelo, en is volt mar, hogy babakremet hasznaltam, mikor az volt itthon. Tokeletes hatast valtott ki az is. 
    előzmény:
    salsa (6)
    2007-01-07  10:38
  18. sK8
    sK8
    2007. január 7. 10:479.

    Persze, hogy nem mindegy, hogy milyen az a krem amit rakensz, ezert is irtam kb a vegleteket [nivea krem - vaj], hogy a lenyeg, hogy kenheto allagu zsiros anyag legyen [na ezt jol megaszondtam], aztan hogy mit lehet kenni egy ilyen csopp baba borere azt mar Te tudod.

    Amig rajta a dunszt, jol be fog melegedni a mellkasa, de ez a normalis. Amikor leveszed rola a zacsit, erdemes meg egy kicsit [amig lehul] melegebben tartani, de semmikepp sem epp akkor priznicelni - mar ha ez szukseges lenne. Pont ugy, mint az infra lampa hasznalatakor [ha tudod milyen], hogy ott is fokozatosan erdemes huteni az adott testfeluletet es nem rogton rohanni vele ki a hidegbe.

    előzmény:
    salsa (6)
    2007-01-07  10:38
  19. 2007. január 7. 10:428.

    A mi dokinéninkkel meg azt hiszem, hogy én fogok csodákat művelni!  

    előzmény:
    mimo70 (5)
    2007-01-07  10:37
  20. 2007. január 7. 10:407.

    Köszi! Sterimart használunk, meg homeos orrcseppet.  

    Csak nem voltam biztos benne, hogy rákenhetem-e a disznózsírt a 4 hónapos gyerekem mellkasára. 

    előzmény:
    mimo70 (5)
    2007-01-07  10:37
  21. 2007. január 7. 10:386.

    Köszi, hogy szóltál, hogy nem muszáj a disznózsír. 

    Baba lévén szó nem mindegy az sem, hogy milyen az a zsíros krém.  Viszont akkor megpróbálkozom a gyógyszertári popsikenőccsel! 

    előzmény:
    sK8 (2)
    2007-01-07  10:34
  22. 2007. január 7. 10:375.
    Anyukád nagyon jól mondta!Próbáld csak ki,nekem a dokink ajánlotta,mondta,h csodákat tud művelni!
    Úgy tudom ilyen piciknek nem lehet kámforos,mentolos dolgokat használni.Orrcsepp helyett anyatej,vagy sósvizes orrspray,az korlátlanul használható.
    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  23. 2007. január 7. 10:374.
    Igen, ezt nekem is mondta, hogy sem eukaliptusz, sem kámfor, sem mentol egy ilyen picinek, mert fordítva sülhet el.  Viszont azt olvastam, hogy a babyluufban pont nincsenek ezek, hanem a kinderluufban vannak benne.
    előzmény:
    SZ.A. (3)
    2007-01-07  10:35
  24. 2007. január 7. 10:353.
    Szia!A baby luuf az jó!Mi is azt használjuk a kisfiamnál.6hónapos!De vigyázz vele!Mert a Dr.nénink mondta hogy van olyan kisbaba aki nem birja az erös mentolt és még jobban köhög töle!
    A Dr.nö nem írt fel köptetöt?
    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17
  25. sK8
    sK8
    2007. január 7. 10:342.

    Szia!

    Nekem nincs babam, igy csupan sajat tapasztalatot tudok irni. Amit anyud javasolt [a disznozsiros dunsztkotes] nekem is bevalt, annyi kulonbseggel, hogy nem kell hozza feltetlen disznozsir, hanem barmilyen zsirosabb anyag, ami amugy nem art a bornek alkalmazhato. En alt. nivea kremmel szoktam, de volt mar, hogy ahol epp voltam nem volt mas lehetoseg es vajat kentem a mellkasomra. Erre teszek egy neylon zacsit es kesz is. En egy ejjelre szoktam magamon hagyni es eddig mindig segitett!

    Arra figyelj ha ilyet alkalmazol, hogy a zacskon ne legyen minta [vagy ha van forditsd ki], mert konnyen megfogja a bőrt.

    A babadnak mielobbi jobbulast, Neked pedig kitartast! 

    előzmény:
    salsa (1)
    2007-01-07  10:17

Címlap

top