Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Bántalmazott nők
Torolt_felhasznalo_903329
Létrehozva: 2007. január 1. 22:16
sziasztok!
ez a topic azért indul, hogy bántalmazott nők elmeséljék/megosszák problémájukat, tanácsokat adjanak egymásnak, és egyáltalán mindenki akit csak érint a téma, hozzászólhasson.
én magam is - sajnos - ebbe a "kategóriába" tartozom, a párom nem egyszer bántalmazott, most a szakításon töröm épp a fejem 
... és irigylem azokat, akiknek boldogabb élet jutott..
Szia! Én le nem írom, h mi történt velem... Ide nem mert el nem bírnám viselni, hogy ítélkezzenek felettem olyanok akik ebben nem voltak benne. (mint ahogy az ilyen témájú topicokban ez rendre előfordul
 
Miért töröd a szakításon a fejed? Félsz tőle, vagy még hiszel benne, hogy megváltozik? NEM FOG!!!
(Javaslom, hogy nézz bele a www.nane.hu oldal tájékoztatóiba... vagy akár hívd fel őket. Nekem sokat segítettek - helyére kerültek a dolgok: miért bánt? miért csinál úgy mintha az ő fantáziái tények lennének? mit tudsz tenni a féltékenységgel stb.)
Egyet biztosan tudok: ilyen embertől meg kell szabadulni.
Kitartást és sikert kívánok ehhez!
Sziasztok!
Én négy évig voltam bántalmazva... de nem csak fizikailag és a lelki terror volt a legrosszabb...
Már az első évben megvert úgy, hogy orvoshoz kellett mennem, de én hülye kitartottam, mert bocsánatot kért és azt mondta, nem teszi többet. De megtette. Viszont ha valaki szerelmes nagyon könnyen megbocsát, mint ahogy én. Többször szakítottunk, de valamiért mindig visszamentem vagy visszafogadtam. Megfenyegetett, hogy megöl, ha elhagyom. A végén már nem szerelem volt. Gyűlölet és félelem, hisz nem tudtam, tényleg megölne e. Akkor már terhes voltam és vigyázni akartam a babára. 30 hetesen hasbarugott. Akkor kijöttek a rendőrök, de mivel (hála istennek) a babával nem történt semmi, nem tettek semmit. Azt hittem végre felfogta, hogy ezt nem szabad. De nem
a szülés után is folytatta a lelki terrort, a féltékenykedést, mert nem kívántam vele az együttlétet, undorodtam tőle. Aztán mikor a pici 7 hónapos volt, úgy megütött, hogy ráestünk az ágyra (a kezemben volt a fiú
. Ekkor felhívtam egy barátomat, hogy tudna e segíteni.
Egy hét múlva jött és elvitt minket. Egy hét múlva visszamerészkedtem a cuccaimért, de megint megvert. Feljelentettem. Utána még 3 hónapig rettegtem. Fenyegetőzött. A városba sem mertem visszamenni. Végül mégiscsak visszajöttünk. Azóta eltelt majdnem 2 év. Nemrég volt az első tárgyalás! És még lesz...
Bár nem élek ilyen körülmények között, de a hsz-eket olvasva eszembe jutott valami. A gyerekek (pedagógusjelölt révén mi más is juthatna eszembe). Ők azok, akik ezeket a családi botrányokat a legjobban megszenvedik. Ha az apa sokat veri az anyukájukat, azt sokszor megútálják, nem táplának olyan szeretetet iránta, amilyet egy átlag gyerek érez az apukája iránt. Ebből kifolyólag nekik csak anyuci marad a védelmező, akit szeretni, tisztelni lehet, a MINDEN ezen a nagy világon. És amikor azt látják, hogy az ő MINDENüket valaki bántja, ők szenvednek a legjobban. Nálunk csak egyszer volt ilyen eset, kb. hat éves voltam, de minden pillanatra tisztán emlékszem. Nem is gondolnánk, hogy a picik milyen sokat értenek a nagyok világából.
A sírás kerülget, ahogy olvastam ezeket a szörnyű sorsokat. Ha tehetitek, fussatok! Minnél messzebbre. Ha van gyerek, ha nincs. Csak egyszer tud olyat lökni rajtatok a férjetek, hogy maradandó, esetleg halálos sérülést szerezzetek! Ezt nem szabad megvárnotok.
A költözéshez meg fogadjatok fel két kopasz kigyúrt állatot, azok majd megvédenek. Bár pénz, de legalább egyben maradtok és ez mindent megér. Sok-sok erőt és kitartást Nektek és egy ezerszer szebb életet, mint amilyenben eddig volt részetek!
Én is másfél évig bántalmazott nő voltam,(ennek már 5 éve vége)de tudom, hogy ezt egy életre visszük magunkkal.Még mindig nem hevertem ki, sőt, mostanában jutottam odáig, hogy egyáltalán beszélni tudok róla...
Nagyon jól tudom, hogy innen a meleg, békés otthonomból nagyon könnyű okosnak lenni,de őszíntén szeretnék segíteni a sorstársaimon.
Lányok!!!!!Kérlek titeket, ha van rá lehetőségetek, hogy itt megosszátok velünk a bánatotokat, TEGYÉTEK MEG!!!!!Elég, ha csak beszélsz róla!!!(az az első lképcső!!!)Minden eset más, mindenki máshogy éli meg...
ÍRJÁTOK LE, hogy mit éreztek, meséljétek el az eseteket!!!!Senki más nem tud úgy segíteni nektek, csak az aki már átélte, és túl van rajta.Akit soha nem bántalmaztak könnyen legyint egyet, megmondja okosan, hogy TE tiszta hülye vagy, hogy tűröd,aztán hazamegy és elmeséli másnak is, hogy léphetnél de nem teszed(teszem hozzá lesajnáló nevetéssel...).
Beszéljetek sorstársakkal, nagyon sokat fog segíteni, higgyetek nekem!!!
A többi azután már jön magától!!!
Okosnak lenni ilyen esetben sajnos nem lehet, tanácsot nem lehet adni, a legtöbb amit tehetünk értetek BÁNTALMAZOTT BARÁTNŐIM :-), hogy MEGHALLGATUNK!!!
A válaszra, megoldásra TE fogsz rájönni!!(remélem)
Forumozo!
Nem tudom, hány éves vagy, de ne töltsd az időd. Ne pazarold méltatlan kapcsolatra. Mert ez csak rosszabb lehet az idő múlásával.
Merj lépni! Fogsz találni mást, aki majd valóban szeret és értékel.
Sok erőt hozzá!
Dr. Csernus - szerintem nagyon király amit csinál, és nem az a szívedbe osonok fajta módon oldja meg a dolgokat, de szerintem ha valaki nem terel, akkor normális marad.
Neked bejön?
Ja, hát ha így vesszük, akkor persze nem fekete-fehér.
Furcsa árukapcsolás. Kényelem+verekedős pasi.
mint az egyszeri néma borjú..........
és szerintem ebben az esetben jobban jön egy felrázós,megmndos barát, mintha az is beáll síránkozni
Inkább ne rajzoljunk a megszabaduláshoz folyamatábrát, de a dolog szerintem úgy kezdődik, hogy segítséget kell kérni valakitől. Rokontól, ismerőstől, szervezettől, karateedzőtől...
Sőt büszke vagyok Rád!
Mert ugye sokak nem merik meglépni!
Egyetértek.
A lakásos felvetésedre visszatérve, nagyon sok nő - nem bántani akarom őket - de nem tudtak maguknak egy lakást sem összehozni, de a kényelemhez a tetőhöza fejük fölött ragaszkodnának. Ezért írtam Marvannak, hogy nem fekete és fehér a dolog.
Remi !
bocsesz akkor módosítanám annyival, hogy aki úgyanabban a helyzetben van mint Remi volt 4 -éve fogadja meg a tanácsomat.
Mégegyszer elnézést , remélem nincs harag
én semértem, hogy anők mit paráznak annyira alakáselvesztéstől.....ha nem övék alakás,akkor naná, hogy nekik kell menni, ha akármelyik okból is véget ér a kapcsolat, ha az övék alakás,akkor tiszta sor, ha közös alakás és gyerek van,akkor is a nőé a lakás
vagy tán nem arról van szó, hogy a pasié a lakás,a lakása kellene, pasi meg nem?
ha meg valaki közvetlen életveszélyben van,akkor nem agyal,akkor szalad amerre lát, ez olyan dolog, ha fuldoklom, nem azon gondolkodom, hogy jaj elkenődik a sminkem, aki már ráér lakáskérdéseken agyalni,akkor annak már van energiája
van távolságtartás és van pofontörvény is már juliustól,számtalan segítség van,de az első lépést neked kell megtenned,nem fogja senki körbejárni aalkásokat, hogy bocsika jólvagy,nem kellene segítség??????
azzal,hogy nem szólsz senkinek,na pont azzal mész bele a játszmába,az elnyomósdiba,
Ha ennyire sarkítva nézzük igazad van azért is kezdtem azzal, hogy van amiben egyteértünk.
Hogyan? Kérek egy fekete fehér választ?
"Tudod az első pofon a legnagyobb,a többit megszokod.
Hihetetlen ,de az ember egy idő után elhiszi,hogy normális amiben van.
Kérj segítséget,ne szokd meg.
Nem kell lezárni a topikot, nem az a megoldás... , hogy megszívta hagyja magát veretni. A részletek fontosak, ha már tanácsot akarunk adni és nem fehér - fekete az élet, hanem vannak színek, árnyalatok!
Valszeg ebben a témában Neked és Nekem is csak a fekete - fehér lézetik, mert nincs tapasztalatunk, nem éltünk ilyen kapcsolatban. De aki benne van, érzelemmel, ezzel - azzal az azért más, ott aztán van színkavalkád!