Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ez így van! Én mint "öreg" mondom ezt.
És nem csak a mozgásról beszélek, ám!!!!
A testem sem reagál már úgy ,mint annak idején. Kimaradt 2 vacsi, lement 2 kg. Most megszakadok, hogy a mérlegen 30-40 dkg meglátszódjon.Rajtam meg semmi nem látszik...
Velem is ez a baj, imádok enni.
Most kipróbálom ezt a fogyi étrendet hátha be tudom tartani, hogy mást nem eszek Csak attól a 10 kg-tól akarok megszabadulni
És még most mert ahogy múlnak az évek annál nehezebb
Nálam a nagy 18 éves múlt a kicsi pedig 7 éves.
Csinálj magadnak zenét a stepre. 5-6 perc lassúbbal kezd, az a bemelegítés utána 15-18 perc pörgősebb és végűl megint lassúbb levezetésnek. Így jobban fog menni.
Szerintem igen.
Nem vagyok egy számolgatós fajta, a kalória számolgatás nem az én világom. Norbit alapból nem szeretem. A diétás rendeléses kaják nem jöttek be, mert egy idő után vhogy mindennek egyforma íze lett.(Nem beszélve az anyagiakról...)
Enni szeretek - persze ez a baj...
A 90 naposnál nekem az volt jó, hogy tudtam előre mikor mit kell ennem.
Ételfajta, mennyiség, idő. Ennyi...Nekem akkor bevált, csak miután abbahagytam egy idő után elkanászodtam...
Nem tudtam megállni a nassolásokat, egy kis gyümijoghurt,1/4 óra múlva sajtocska, megint 1/2 óra múlva sonkácska...
Alapjában véve "jókat" ettem, csak sokat és egymás után.
Most erre akarok egy kicsit odafigyelni és ÖNMEGTARTÓZTATNI!
Kb. két hete "agyalok" rajta mert azt megtanultam az előző fogyinál , hogy mindenképpen agyban kell elkezdeni
mennyi idősek a gyerkőceid? nekem márciusban lesznek 3 és 1 évesek, lányok.
megyek és steppelek 30 percet!
Milyen diétát rendeltél magadnak?
Szia!
Most is 90 napost fogsz csinálni?
Sziasztok "LÁNYOK"!
ÉN 40 éves vagyok. Még beférek?
Másfél évvel ezelőtt fogytam a 90 napossal 17 kg-t. Mostanra ebből 9 visszajött de most ismét nekifogok. Most 89 kg vagyok, szeretnék lemenni 75-re...
ÚJ ÉV - ÚJ ÉLET! H A J R Á . . .!!!!
Én nem vagyok otthon tornázos mert két gyerek meg egy férj mellett ritkán akad szabad fél-egy óra maikor nincs valamelyiknek valami nyűgje. Inkább eljárok valahova.
Azt hittem steppes kazid van. Már csodálkoztam is mert nem tudok róla.
Általában ezek a kazetták inkább az erősítésre és alakformálásra mennek rá de nem annyira égetnek zsírt.
nincsennek, mért olyan is létezik? nagyon le vagyok maradva
Van Bíró Macám (1), meg Cindy C (1-2), Rubint Réka meg Norbi nekem elég nehéz, az is megvan, de még soha nem tudtam végigcsinálni.
Te eljársz tornázni?
steppad nagyon jó.
Heti négyszer 30 perc kezdésnek megfelelő. Lefogyni igazán csak aerob mozgástól lehet. Az égeti a zsírt nem a torna és az erősítés.
Steppadra való kazettáid vannak?
Szia Timi!
mindenképpen akarok mozogni is, de csak itthon, mert a kicsivel még itthon vagyok. Futni nem szeretek, de van 1 steppadom. meg néhány ezer éves videókazim, és ki vagyok esve az edzésből rendesen. Fénykoromban rendszeresen tornáztam, és most is akarok mozogni, mert abban hiszek, hogy a kettő együtt hatásos.
Te miket csinálsz, van ötleted a számomra?
Szia Vera!
Üdv a topikban.
Itt adhatjuk egymásnak a jó tanácsokat. Én tornában tudok segíteni.
Sziasztok!
Én is sokszor megpróbáltam a múlt évben, de most valóban nekikezdek! A korom és a súlyom is megfelel a topik elvárásainak
162cm/82kg és hamarosan 31 éves leszek. A célom, egy hosszútávú kitartó egészséges életmódváltozás! szeretném, ha 1 év alatt 15 lemenne, ha 20 sikerülne,akkor pedig elérném lánykori magamat!
Jó lenne, ha segítenénk itt együtt egymást. Én debreceni vagyok, van még itt valaki a civisvárosból?
Hát akkor kalóriaszegény boldog új évet kívánok mindenkinek!
Üdv
vera
SZIA timi37
Szivemből örülök, hogy nincs más probléma !
szia
bodagyongyi71 Szia!
Melyik megyéből írsz?
Én ZALÁBól,
Új Év hátakkor, hogy csináljuk?
Szerintem kezdetnek eléglessz(mára) ha nem eszünk annyít mint az elmult napokban.Tudom hogy megmardt a sok kaja maradék de kivele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!
szia
Szia!
Itt vagyok! Biztos, hogy attól volt mert augusztus óta, mióta nem szedem egy dekát sem híztam. Szoktam járni kivizsgálásokra /nem hanyagolom el / nincs semmi betegségem ami okozhatta volna.
Pest megyéből írok.
Szia timi37!
Beszéltél errről a házi orvosoddal? Nem biztos hogy, ez miatt híztál meg .Nekem nagyon jó orvosom van bármit megtudunk beszélni szerintem látogasd meg az orvost lehet hogy, elküld kivizsgálásra.
szia,irj /melyik megyéből vagy?/
Szia!
Én is fogyókúrával szeretném kezdeni az évet
Amúgy 39/168/72 a paramétereim. Egy évvel ezelőtt még csak 60 kg voltam . Vettem magamnak olyan szépítő vitamint Vivida vagy mi a fene, gondoltam nem árt így negyven felé. Na attól pattant fel fél év alatt ez a plusz 10-12 kiló. Pedig nem ettem többet és még tornázgattam is mellette. Augusztusban abbahagytam ezt a vitamint mert rájöttem, hogy attőól híztam meg, de azóta sem tudtam leadni a kilókat.
Most diétával meg tornával megpróbálom
Köszönöm a válaszát!
B.U.É.K !
Szia!
Nem szántam viccnek, csak bosszant amit eggyes fotókon látok!
Vannak lányok akikkel nagyon szívessen cserélnék ,bár ha elküldött fotó valóban magukról készült!
Nagyon fiatalok és szerintem semmi felesleg nincs rajtuk.
Érdemes bele nézni a naplójukba.
Szia!
Szia
Én sem egy 18 éves és nem 45 kg-os vagyok remélem hogy nem uncsiból irtál. B.U.É.K!!!!