Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Belezúgtam?
Torolt_felhasznalo_324231
Létrehozva: 2006. december 18. 11:29
Nem értem magam.
Házasságban élek, gyermekem van, sosem foglalkoztam senkivel a férjemen kívül.
Pár hete egy céges rendezvényen az egyik kollégám felkért táncolni és innentől úgy nem vagyok ura önmagamnak.
Napjában többször kapom magamat azon, hogy rá gondolok, hogy "érzem" ahogy akkor rám nézett, ahogy hozzám ért.
Ő egyedülálló, a férjemet ismeri.
Fogalmam sincs, hogy ki akar-e kezdeni velem, azért viselkedett így... egyszerűen nem értem, mivel érte el, hogy állandóan rá gondolok...
Közvetlen munkakapcsolatban nemv vagyunk, nem is találkozunk minden nap.
Nem akarok balhét a házasságomban, de képtelen vagyok kezelni ezt az érzést. Úgy érzem magam, mint egy tinilány, akihez először volt kedves egy férfi...
Segítsetek! HOgy tudnám túltenni magam ezen?
Sziasztok,
egy eleg kellemetlen helyzetbe kerültem.
6 eve vagyok együtt a parommal, együtt eltünk vegig, amikor en 2 honappal ezelött kaptam egy allast Ausztriaban. Elfogadtam, mert nagyon jo lehetöseg, amit hülyeseg lett volna elszalasztani. Az elsö egy-ket het nem volt tul jo, de mostanra belaktam magam:) Hetvegente talalkozunk a baratommal, ami azert nem olyan veszes. Persze nagy valtozas a napi rendszeresseghez kepest.
Egy honappal ezelött "bejelentkezett" nalam az egyik uj kollegam emailben (nem egy epületben dolgozunk, nincs napi kontakt), hogy menjünk el kavezni, segit ha nem tudok vmit stb. En nagyon passzivan reagaltam ezekre a dolgokra, mondtam neki, hogy kapcsolatban elek, haverkodason kivül nem lehet semmi. Ezt fel is fogta, aztan azota emailezgetünk egymassal napközben. Tök jol megertjük egymast, eleg hasonlo a felfogasunk a dolgokrol. Egyre jobban megismertem, aztan mar azt ereztem, hogy tök siman talalkozhatok vele, mert jo a viszony, nem lenne kinos. Tegnap meg is törtent a talalkozo..azota meg vagyok kattanva. Elmentünk egy kiallitasra, utana pedig beültünk egy kavezoba beszelgetni. Teljesen elvarazsolt...most tenyleg ugy erzem, hogy barmire kepes lennek vele. Nagyon nem jo ez igy, mert a baratomat nem akarom atvagni...lehet, hogy elmulik a dolog bennem es par het mulva nem fogok vele foglalkozni, de most annyira megmozditott bennem vmit, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Olyan vagyok , mint egy tinilany, allandoan azt varom, hogy mikor ir.
Köszi a türelmet, olyan jo volt kiadni magambol:)
R.
Nagyon jókat írtál, elgondolkodtató. Igen, sokszor csak háztartási robotnak érzem magam. Bár a visszajelzés férjem részéről azért megvan, érzem hogy még mindig vonzónak talál, mégha ezt nem is úgy adja tudtomra, ahogy én szeretném, hanem csak úgy a maga módján. Ez azért ennyi év után nem rossz.
Amúgy szerencsém van, mert azért nem híztam el gyerek után, nem vagyok "leharcolva". Jó, kozmetikus meg sminkelés nem igazán van, csak fodrász néha; de így is mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok. Ez mondjuk nem érdem, genetika. Anyámat is fiatalabbnak nézik állandóan.
Várom már az augusztust, a hosszabb szabimat. Remélem, sikerül feltöltődnöm és gatyába rázni magamat. Ezt a zűrzavart magamnak csináltam, csak magam tudok belőle kijönni.
Szóval akkor ti végül összejöttetek, de aztán nem mentek úgy a dolgok, mint gondoltad... Sajnálom. Mellesleg én nem is tudnám megoldani az esetleges találkákat, nem lenne fedősztorim, én csak dolgozni járok, aztán gyerekért oviba, semmi "mellékút".
Ááá, velünk úgyse fog semmi történni, én nem fogok lépni, sose kezdeményeztem, most se fogok; ő sem lépett eddig, így komolyabbra nem fog fordulni a dolog.
Talán mintha egy fokkal jobban érezném magam, most így egy hosszú hétvégés pihenés után.
Strandoltunk, gyerek nagyon élvezte, jó volt így együtt lenni kicsit. Szép lassan megpróbálom rendezni, helyretenni magamban a dolgokat.
Véletlenül nem lehet, hogy eddig a családodra koncentráltál nagyon?
Hogy jól menjen minden: háztartás, gyerek, a férjröl is gondoskodsz, a közeli rokonokról is...
Azt lehet, hogy most gondoltad: aha, oké... de rólam? ki gondoskodik rólam? Ki mondja nekem,hogy jó hogy vagy? jó hogy ilyen vagy?
Annyira megszokták, hogy te majd elintézel miondent, megcsinálsz mindent, azt a legkevesebbeket érdekli,hogy mi is van az emberrel magával...
Ezt tavaly mondtam így a férjemnek, hogy a jelképes poharam ürül. Mindig veszek ki belöle, jut mindenkinek, de bele nem tesz senki. -mert legyünk öszinték, az édes kevés, hogy a gyerekünk napjában 10x mondja, szeretlek anyu...
En nem tartom meghülyülésnek a dolgot, söt...
nézd, az elsö fontos szakasz a családalapítás gondolom nálatok is jó irányban halad. Azt most ideje, hogy magadra nézz. Most talán van idöd, és föleg szükséged, hogy észrevedd, ha a közértben a hentes rád kacsint... Ne szégyelld magad, ha jól esik.
En se tettem.
De ahogy kamina(hsz.5397) is írta neked: sok-sok könnyed fog érte folyni, ha nem állsz le...
En azt csinálom, hogy megyek moziba, ha érdekel valamilyen kurzus arra is elmegyek, vagy most pont ma voltam a kozmetikai üzletbe, és vettem magamnak kenceficét: alapozót, szemspirált, meg ilyesmit. Ha megyek valahová- márpedig igen ritkán, s a moziban is tök sötét van, de legalább egy kicsit hadd érezzemmár magam élönek, még ha nem is mondja senki...
Egyébként valahol olvastam/hallottam: nincsenek véletlenek.Csak idö kell hozzá, és megkapod a választ rá, hogy miért történik EZ-MOST-VELED.
Beszéltél már ilyesmiröl a férjeddel?
En szóba hoztam már. Erdekes, hogy mi jön ki belöle...
Kérdezz rá: mi lenne, ha ö találkozna egy ilyesmivel, mint mi most érzünk? (aki másként néz rá?)Es mondd, hogy ne a kötelezö dumát nyomja, hanem gondoljon bele, és válaszoljon öszintén. Ja, és ne parázz a válaszon. ;)
->férfi.
Amit mond, azt úgy is gondolja.
Se többet, se kevesebbet.
Szia!
Neked is köszi; jó volt olvasni, hogy mással is megtörténik hasonló, nemcsak velem.
Ez mind rendben meg oké, hogy beleképzelünk olyasmit valakibe, ami esetleg nincs is meg benne. Általában tényleg ilyenek a nők. De könyörgöm, én SOSE VOLTAM ILYEN!!! Kb. utálom is magam érte rendesen...
Általában mindenki azért irigyelt (főleg barátnők), mert 3 lábbal áltam a földön, mindent mérlegeltem és észérvek alapján hoztam döntéseket hideg fejjel. Miért pont most romlottam el???
És amit írsz, az én is megkérdezném a sorstól, hogy mire jó ez, miért történik??? Mert értelme semmi. Mindegy, legalább írok róla, mert elmondani senkinek se mertem eddig és nem is fogom.
Köszi, hogy leírtad a véleményedet!
Valahogy én is így gondolom mint te, hogy ezt kell tennem, mint látod, próbálkozom is átvinni az érzéseket, de ezt így leírni marha könnyű, aztán kivitelezni meg sokkal nehezebb. Az agyammal tudom, mit kell tennem. Azon vagyok, amit írtál, mert én se hiszem, hogy ennek valami jövője lehetne. Sokkal könnyebb lenne, ha kiderülne erről a pasiról valami negatívum.
Amúgy se lehetne ebből semmi, mert ennyi idő alatt már jelezhette volna, ha bármit akarna a bámuláson kívül. Gondolom, ő jól elvan, nem agyal ezen ennyit, (sőt, semennyit!!!) mert máshogy van bekötve, férfi...
Úgyis lesz most pár nap szabim, meg augusztusban 2 teljes hét, addig nem fogom látni, kicsit kikapcsolódunk itthon, hátha segít.
Nahát...
velem is hasonló történt...
azt most ez a topik...
Oké, nálam 2 éve volt. A rövid verzió, hogy 12 éve laktam egy helyen, és mindig szerdán mentem jógára- a vonaton volt egy pasi, aki állandóan nézett.
úGY nézett. Hogy éreztem, hogy van valami jelentösége. Ha elhatároztam, hogy oké, köv.ben köszönök neki, akkor tuti, h köv.ben rám se nézett. Aztán azt köv. héten viszont megint nagyon.
Egy idö után elegem lett, meg el is költöztem.Sose szóltam.
Aztán 2 éve mentünk a sörfesztiválra (münchenbe), és ott volt a vonaton- hú basszus, nagyon jól nézett ki, mosolygott, én meg végre rákérdeztem: maga az, aki xxx helyen lakik? igen, ö.
Pár hétre rá felhívtam, hogy jön-e sétálni? Teljesen le volt döbbenve, de azonnal belement. Csak egy séta volt, de vibrált a levegö körülöttünk- naja....úgy éreztük magunkat, mint a szerelmes tinik.
Sokáig, nagyon sokáig nem tudtam kiverni a fejemböl, 2 évig pontosan- azt a stratégiát alkalmaztam, mint te, (azt képzeltem, hogy...) mégsem használt semmit.
nálam sajnos vagy szerencsére az idö segített. Felejteni.
Talán jobb is.
A mai napig sem tudom, hogy mi volt ez, meg mire volt jó.
De örülök, hogy elmúlott.
Szerintem mi nök tényleg nagyon hajlamosak vagyunk valamibe "belelátni/érezni" valamit, ami egy férfinak semmi jelentöséggel bír. Hogy azt gondoljuk, ahh, de jóvolt, ö meg nem gondol semmit. Nem is emlékszik rá.
ök egyszerüen másként ketyegnek.
Örülök,hogy ha lassan is,de túl leszel rajta!!Ha pedig már csak barátilag érzel iránta(vagy is Ő irántad,)nem is biztos,hogy szükségé érzitek a találkozásnak.
Hú,azért 15 hónap,sok idő,kicsit "turbózd fel magad" felejtésileg !!
(tudom nem könnyű,kíváncsi vagyok,én 15 hónap után hol tartanék?)
Hát sziasztok!
Én sem írtam,már nem is tudom mióta,de szorgalmaznám a topik felélesztését!!
Mi megvagyunk.
Hú,nagyon hosszan kellene kifejtenem,arra most nem lesz időm, de együtt vagyunk azóta is ,ami elsősorban az ő érdeme,egyszerűen nem enged el.
most épp abban a szakaszban vagyok,hogy viszonylag könnyebben viselem a kettős életét, aztán jön az az időszak,amikor kiborulok,sírok,és elhatározom magam- egyre sűrűbben-
Ő viszont a mai napig nem tudott dönteni. Ide jár ugyan úgy,talán a fiamhoz köezelebb is került,de a döntéshez nem.
És még most sem váltam el!
Szia!
Olvastam a másik topicban a sztoridat, és csak azt tudom mondani hogy a járt utat a járatlanért soha el ne hagyd. Főleg, ha ilyen jó férjed van, aki minden szempontból megfelelő. Szerintem csak hiányzik az izgalom az életedből, változatossága vágysz. De akkor keress új hobbit, beszélj a férjeddel, vigyetek színt az életetekbe, menjetek el nyaralni a gyerkőc nélkül. Fel kell éleszteni a tüzet.
Gondolj bele, megkapod ezt a pasit, belezúgsz, az elején minden szuper, de utána vele is jönnének a szürke 7köznapok, nem is ismered, nem tudod milyen, lehet úgy megcsalna mint a huzat. Ami kivülről jónak látszik, az lehet, hogy megismerve már nem az.
Hasonló helyzetbe én is voltam. Megismertem egy nagyon kedves srácot, de sajna azt a tüzet nem éreztem nála. Közbe megismertem mégegy pasit, beleestem, a másikat otthagytam, és ez az új szépen megcsalt. Ugyhogy mérlegelned kell. Megérné kockáztatni a tökéletes életedet?
Szerintem kerüld el, és egy idő után el fogod felejteni, ha már nem találkozol vele.
Sziasztok!
Nemrég találtam rá a topikra, és elkezdtem olvasni, de még eléggé az elején tartok, de nagyon kiváncsi vígyok, mi lesz/van Veled Ovinene.
Már csak azért is, mert természetesen, mint itt annyian én is hasonló helyzetben vagyok, csak én persze hülyébb vagyok mindnyájótoknál...
Azért is jó erről olvasni, mert így legalább tudom, hogy mások is szenvednek néha ilyesmitől.
Röviden a történetem: 9 évnyi ismeretség, 6 évnyi házasság van a hátam mögött és egy 5 éves gyermek. Minden rendben van otthon, már ami a szexet illeti; persze vannak dolgok, amik hiányoznak, pl. ölelés, simogatás, gyengédség. Úgy értem, hogy ezek csak úgy, napközben hiányoznak, mert este persze megvan, hogy legyen szex. De nekem e nélkül is szükségem lenne ezekre, de egyszerűen hiába mondom, nem kapom meg. Merthogy úgyis szeret, blabla, nem kell ahhoz ölelgetni, ez a válasz mindig.
Én a 9 év alatt szinte rá se néztem senkire, csak a férjem létezett számomra. Ha egyszer-egyszer megláttam vkit, aki tetszett, akkor az kb. annyit jelentett, hogy volt egy jó napom, és másnapra már el is felejtettem az egészet.
Most viszont van valaki, aki nagyon tetszik, talán én is neki, de egyikünk se lép csak nézzük egymást ha találkozunk. Gyűrű van az ujján, tehát ő is valószínűleg házas. El akarom felejteni, de majdnem napi szinten látom, így nagyon nehéz. Most azt csinálom, hogy az iránta érzett érzéseimet rávetítem a férjemre, és otthon próbálom feldobni az életünket. De közben megszinte állandóan ezen a pasin jár az eszem, komolyan mondom, nem értem magam. Tizenévesen se voltam ilyen buggyant, épp most 30 felett kell meghülyülnöm...
Még annyit, hogy azt az igazi lángoló szerelmet soha nem éreztem még senki iránt, ha jött valaki, aki tetszett is, akkor jártunk, ha úgy éreztem/tük, mégse jó, akkor szakítottunk. A férjem nagyon odáig volt értem, és nála rendesebb férfit nem is ismertem még eddig, így úgy döntöttem, ő az, akivel le merem élni az életem és gyereket is merek szülni neki. Húszas éveim közepén ez tűnt a legjobb döntésnek, hiszen minek várjak arra a nagy szerelemre, ha esetleg úgyse jön... A férjem amúgy az élet minden területén tökéletes, mindent elintéz, talpraesett és áldott jó ember. Még egy ilyet nem találok, az tuti.
Kicsit hosszú lett, ha van kedvetek írni, tanácsot adni, amivel kirángattok ebből a helyzetből, azt szívesen veszem.
Igen, en is kivancsi lennek, hogy mi van mindenkivel:-)
Sziasztok, Szia Ovinene!
Hát ha megoldásnak lehet nevezni, hogy immár 15 hónapja szerelem (szerelmem) nélkül vagyok, de vagyok! Borzasztóan fájt a szakítás, pokoli hónapokat éltem meg, de el kellett fogadnom.
Ma már nem azzal kelek és fekszem, hogy beledöglök, de még fáj a hiánya. Még mindig szeretem őt. Ráadásul ő sem hagy teljesen "felejteni", időnként felhív, vagy emailt ír. Ezekről eszem szerint már lemondanék, de még képtelen vagyok teljesen elengedni, minthogy ő sem engem. Még találkozni is akar velem valamikor. Azt hiszem, ezzel megvárom, hogy már csak baráti "érzülettel" legyek iránta.
Próbálok a gyerekeimre (bár már nagyok), barátaimra és a "világra" koncentrálni, és újra szépnek látni az életet.
Lányok, Ovinene, veletek mi van?
Sziasztok!
Igaz, már csak nagyon-nagyon ritkán, írtam, de nagyon örültem, hogy nélkülem is élt a topic... most látom, hogy igen régóta a süllyesztőben van... mindenkinek megoldódott az élete?
Szia Ötös!
Sajnálom, hogy a vállásod még mindig nem oldódott meg! Az bizony tényleg jól le tudja szívni az embert! Az is lehet, hogy ha az lezáródik az életedben már ezzel az esettel is könyebben megbírkózol.
Én nagyon drukkolok Neked! Előbb vagy utóbb minden megoldódik! Csak nem mindegy, hogy hogyan! Légy tekintettel magadra. Ne gondold azt, hogy ez a maximum, amit az élettől kaphatsz! Mert nem így van!
Kedves Virág!!
Igen,igen ezeket a megállapításokat már megtettük egy ideje, nincs új a nap alatt,vagyis a helyzet változatlan.
most pillanatnyilag ott tartok,hogy második hete nem tudom magam rávenni,hogy találkozzunk.
Ilyen-olyan indokokkal lemondom.Nem megy!
Az azért szükséges,hogy a napi kontaktus meglegyen, de nem bírom látni,mert azzal szembesülök,hogy ő nem ide tartozik.,hogy ő másé.
Ja ,és még valami: engem ember manipulálni még egyszer nem fog!!! Nem tűröm el senkinek, hogy hülyére vegyen,hogy leckét adjon,mert jogosan felhozok egy témát,besértődik,és akkor nem keres,mert ezt is megeteheti,mert szeretem.Nem !!
még akkor sem,ha szeretem.
A másik pedig az,hogy elég sok gondom adódik a válásom körül,és most megint az kerül előtérbe, teljesen leszívja az erőmet,úgyhogy nem is esik nagyon nehezemre hanyagolni.
Megesik, hogy az embert elhagyja a józan esze...És ennek is biztos oka van. Fontosak a "miértek"...
Szia ötös!
Ha nem akar válni, márpedig úgy tűnik, hogy neki ez a felállás nagyon bejön, akkor két dolgot tehetsz (MINDIG van választási lehetőséged, és milyen jó!!!! mert két rossz közül is az egyik mindig kevésbé rossz.): 1. mivel igényled a szeretetét, elfogadod ezt az életet, amit most éltek. Berendezkedsz erre az életvitelre, és eképp éled az életed: akkor jön hozzád, amikor erre lehetősége van, amikor megteheti. Ünnepekkor otthon van, te meg egyedül a gyerekeiddel. Ha szükséged van rá, ott van melletted, csak lehet, hogy nem azonnal, viszont ott a tudat, hogy nem vagy egyedül, mert van egy ember, aki szeret...a maga módján.
2. kidobod és keresel magadnak egy olyan férfit, akinek Te vagy az első és akiben Te is bízol. Vagy élsz társ nélkül, a gyerekeiddel, de abban a tudatban, hogy bármikor betoppanhat az az ember, akivel valóban boldog és elégedett lehetsz.
Neked kell eldöntened, hogy mi a fontosabb: az a "szeretetmiszlik", amit ettől az embertől kapsz, vagy egy teljes értékű szeretet lehetősége, ami lehet, hogy csak lehetőség marad, de nem kell azzal a nagyon megalázó tudattal együtt élned, hogy ott az a másik...is....(lefordítom: nem vagy elég egyedül ahhoz, hogy őt boldoggá tedd. Igaz, ez a feleségre is fennáll, de gondolom, hogy ez a tény téged nem boldogít)
Akkor elegedj meg ennyivel...es ne haborogj.
Igen, beszeljetek meg. Kerd meg, hogy egyenesen mondja ki, mig a a szandekai a jovore nezve.
Biztos nemet mondani nem mer...de mondjad, hogy azert lenne jobb, ha oszinte lenne, mert akkor nem izelgetned, elfogadnad, hogy ez van.
Bar tudom, volt par kiserleted erre is... viszont mondd meg, hogy idovel fel fogod adni, es akkor mar hiaba akar jonni, keso lesz.
Ezt elbuktam!!
Annyira sz..ul éreztem magam,hogy nem volt erőm belekezdeni.,és hát érezteti,hogy szeret,ezt soem tudnám elvitatni.
Levélben azért kértem őt,hogy beszéljük meg. Hátha..