Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretném elmondani!
Létrehozva: 2006. november 18. 10:57
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Béke
Békés csendre vágyom
léleksimogató csendesült percre,
hogy reszkető szívem
kínzó fájdalmát végre eleressze,
ajkamon megremeg a szó
melyet átadok csendben a múltnak,
mégis a fájó emlékek
lelkemhez simulva vissza vissza húznak,
bánatomat csupán
hulló könnyeimbe rejtem,
ők legalább kérnek,
könyörögnek értem,
lassan gördülnek arcomon
fájdalmam csendben nyomukban halad,
lelkemben mégis tombolnak
a feloldozásra vágyó szavak.
békére vágyom
egy csendesült pillanat ringató ölén,
hogy pilleszárnyú csend öleljen át
s megnyugvásra leljek Isten tenyerén.
Bíbor hajnal
Harmatcseppet dajkál a rét,
még árnyak sora ül a tájon,
a hűvös szél lágyan simogat
békés csend nyugszik a világon.
De nézd, lassan ébred a nap
éjtengerbe hullnak a fáradt csillagok,
és a bársony ég messzi peremén
lángoló hajnalpír ragyog.
Földre teríti szelíd sugarát
hangtalan érkezik nem ejt semmi neszt,
ébred a világ, fák füvek virágok
az út mentén az a magányos kereszt
mely hosszú évek óta áll
és rendületlen vár valakit,
ki ott azon az álombéli tájon
a fénnyel ölelt Mennyben lakozik.
Lágyan ölel a hajnali sugár
magával hozva egy új kezdetet,
a megújulás szép ígéretét,
csendesült vágyat és reményeket…..
Érted....
Ha fény lennél
én volnék az árnyék,
egy egész életen át
nyomodban járnék,
ha nap lennél
eső lennék érted,
szivárvánnyá változtatnám
csodálatos fényed,
ha te lennél a tűz
veled én is égnék,
forró lángjaimmal
teérted lobognék,
ha te lennél a jóság
én lennék a béke,
kérném a Jó Istent
vegyen tenyerére,
ha bűnös lélek volnál
imádságod lennék,
esdeklő szavakkal
feloldozás kérnék,
ha te lennél a hajnal
én lennék az éjjel,
hogy minden reggel átölelj
bíbor szerelemmel.
Mikor megérkeztél
Ölelt a pillanat,
ringatott,
ezernyi édes csodával megtöltve szívemet,
lelkemhez simult,
magába zárt,
lágy ölén valósággá vált minden képzelet .
Lassan,észrevétlen tárta ki szirmait
az a kristálytiszta,
igaz szeretet,
mely veled,
kit oly régóta vártam
egy csendesült percben megérkezett.
Az érzés hűs forrást fakasztott ,
léleksimogatót,
mely azóta szelíden éltet,
hűs forrást
melynek minden cseppje
maga a szeretet, maga az élet.
Kiteljesült,értelmet nyert minden,
reménnyel telt a jövő,
és valóvá vált a jelen,
megértettem abban a kegyelemmel telt percben
hogy a gyermek érkezése
mily’ sokat jelent,
mennyi nem ismert érzés
mennyi csupán elképzelt
csendben megvalósult álom,
az a túlcsorduló ,
el sem mondható szeretet
melyhez semmi sem fogható eme nagyvilágon,
és az a láthatatlan
mégis oly’ erős kötelék,
melyet nem téphet szét semmilyen erő,
mely nem múlik el soha,
mely szívünkben él
és egyre-egyre nő.
A Drága gyermek
ki az ég áldással adott,
remény-ajándéka,
a gyermek ,ki az életünk
hálával fogadott,
földre szállt csodája.
Egyszer....
Egyszer talán ha csillagszemmel nézem
e földi világot,
s nekem énekel minden madár,nekem üzennek
fák és virágok,
Egyszer talán ha a földi szíveknek reményt küldök
reszkető égi fénnyel,
átölelve szelíden a megnyugvásra vágyót
ezüst csillagtenyérrel.
egyszer talán megértem,megértem majd,
nem volt hiába semmi,
nem volt céltalan e gyötrődő világban
mindig EMBERNEK lenni,
volt értelme a hulló könnyeknek
az átvirrasztott éber éjszakéknak,
talán nem volt hiába,,talán adtam valamit
valami szépet a világnak.
Szeretni kell...
Szeretni kell, mindig szeretni!
meglátni mindent ami szép,
szeretni kell, mindig szeretni!
hisz' azé a boldogság, ki szívét osztja szét!
szeretni kell, mindig szeretni!
nyíló vadvirágot,harmatos réteket,
szeretni az ég azúrkék színét,
s a légben úszó fellegeket.
szeretni a nap arany sugarát,
a csendben hulló esőcseppeket,
szeretni az élet ezernyi csodáját,
szeretni Istent, Hazát, Gyermeket.
és adni, mindig adni,
ölelést,mosolyt,megértő könnyeket,
adni jó szót, vigasztalást,
szív mélyről fakadó áldó szeretetet,
és nézni a "vetést" csendesült békével
ahogy lassan érik szépséges"kalásza "
és visszaadva szeretetet, jóságot
csendesen ráterül lelkünk asztalára.....
Isten meg én
Mikor összesimult lelkemben
a remény és a béke,
és éreztem hogy ez Isten
áldott békessége,
mikor egy szelíd perc ölén
hitem kibontotta égi szárnyait
újjáteremtve megujjúlt életem
megfakult régi álmait,
mikor csendesült nyugalom
járta át a szívem,
hűs forrást fakasztva
szomjas rejtekében,
mikor magához ölelt
és magasra emelt a remény,
tudtam hogy ketten vagyunk,
a Jó Isten meg én.
Emlékeim
Kezemet két kezébe fogta,
s tanította az élet dolgait,
úgy ahogy egy szerető lélek,
egy jóságos Nagyanya tanít.
Panaszkodtam sokat,sírtam is néha,
mert nehéznek tűnt az életnek súlya,
de ő szelíden vigasztalt:
-ne félj Drága,idő kell hogy az ember megtanulja-
és tanított, tanított ezernyi jóra,
békés tekintetében csillagok gyúltak,
s szeretetének puha bársonyszirmai
csendesen életemre hulltak,
fázós napokon ölébe bújtam,
s repített meseszárnyon a végtelen felé,
tündérország aranyló egéről
csillagok hulltak lábaim elé.
A nyugtalan órák, zajos nappalok
megnyugodtak lelke békés csendjében,
s gyermeki létem csodás virága
szelíden formálódott áldó tenyerében.
Keze már reszketőn ölében pihen
de szemében még csillagok égnek,
s ha mesélek újra visszatérnek
a szelíden ringató kedves gyermekévek,
harmatkönny csillan s gördül csendesen
a barázdákba rejtett emlékek között,
s a boldog békeidő könnyű pilleszárnyon
ott lebeg a csodás pillanat fölött,
átölel csendben egy szelíd perc
könnypára lebben szemem bársonyán,
s én hálát adok ezerszer a sorsnak,
hogy Ő az én Drága Nagyanyám.
Vajay Tiborné
A lepke és a bogár
( nem csak gyerekeknek)
Figyeljetek gyerekek
mesét mondok, kedveset,
zöld erdőnek lombruhája
készülődik már a nyárra,
szirmot bont sok szép virág
s szerteszórja illatát,
bársony levél zöld ölében
kerek erdő közepében,
kicsi hernyó született,
csodálkoztok gyerekek?
Elindult hát, lassan mászott,
ő még ilyet sosem látott.
Csodálkozott hol lehet,
vajon honnan érkezett?
Gondolkodott egymagában,
Egyedül van a világban?
Összeszedte bátorságát,
s felvette a kiskabátját.
Elindult hát, lassan mászott,
hogy keressen egy jó barátot.
találkozott bogarakkal,
ágon ülő madarakkal.
hiába szólt, nem feleltek,
kinevették, s elrepültek.
kicsi hernyónk bánatában
megpihent egy szép virágban.
Szólt a virág: - Mi bajod?
Könnyed miért hullatod?
- Csúnya vagyok! – szólt csendesen –
Egy barátom sincsen nekem!
Nem áll szóba velem senki!
Nem akarok hernyó lenni!
Mosolyog a kis virág:
- Néha csúnya a világ.
Külsőt nézi, nem a lelket,
nem érdekli mit is rejthet.
Ne sírj kicsi, meglátod,
lesz majd sok-sok barátod!
Szól a hernyó: - Könnyű neked,
látják csodás szépségedet!
-bennünk él a szép. a csoda
ha szívünk a szeretet otthona.
A kis hernyó gondolkodik,
az ő szívében mi lakozik?
a csúnya külső mit takar?
Tán egy pillét, szárnyakkal?
Elfáradt a kis barátunk,
megpihent egy zsenge ágon.
Mire újra felébredt,
nem hitt saját szemének!
Gyönyörű volt, mint az álom,
libbent könnyű pilleszárnyon!
Lepke lett a kicsi hernyó,
csodás szárnyú, égbe szálló.
Repült fára ,virágra,
aki látta csodálta.
Repült hozzá bogár, madár,
jó barátot mégsem talál!
Ahogy szálldos egymagában,
egy szép réti virágban,
csúnya bogár sírdogált,
mert barátot nem talált.
Mellészáll a csodás lepke,
kicsi bogár észrevette.
- Mit akarsz itt? – szól a bogár –
felém még a madár se jár!
Csúnya vagyok, nem szeretnek.
bántanak és félrelöknek.
- Nem számít, hogy szép vagy-e,
ha a lelked fekete!
Az fontos tudsz-e adni,
tudsz-e szépen vigasztalni!
Ismered e mi a jóság
mi az igaz hű barátság.
Nagyot néz a kis bogár
öröm bujkál mosolyán,
megértette mi a lényeg,
mitől szépül meg az élet,
megölelték egymást csendben,
szemükből egy könny is cseppen,
azóta jó barátok
bejárják a világot,
s mindenkinek megmutatják:
hogy szépségnél ,több a jóság!
A szó
Szavak,azt mondod csak szavak
melyeket távolba hord a hideg őszi szél,
szavak,néha penge élű szavak
melyek vérző sebhelye lelkünkben él,
és hiába múlik el ezernyi perc,
ezernyi boldog pillanat,
annak a bántó,gyötrelmes szónak
kínzó tövise örökre megmarad.
Ám ha szívünkkel simítjuk a szót
s a csendesült hang életre kél,
lehet áldás,vigasztalás
lehet lágyan simító bársonyos tenyér,
lehet pilleszárnyú béke
könnyekhez bújó lélek-ölelés,
az utolsó reménysugár
vagy nyugalmat adó gondviselés,
lehet hűs forrás, szomjoltó patak
lágyan ringató csendes víztükör,
melynek felszínén csillámot vetve
a lélek jósága szelíden tündököl....
Aki voltam
Ki valaha voltam
ma már messze jár,
az az álmokat kergető
dacos ifjú lány,
kinek lelkében lobogtak
vágyak és álmok,
ki megakarta váltani
az egész világot.
Kit űzött egyre űzött
a nyughatatlan lélek,
de bízva-bízott
hogy egyszer „ hazatérhet”
Ki valaha voltam
ma már messze jár,
egy ködbe vesző látomás
álom kép csupán,
már valami ringató,
édes csend ölel,
s nem jut a zűrzavar
szívemhez közel,
rám talált a csodás
pilleszárnyú béke,
hűs forrást fakasztott
szívem közepébe,
magába zárt
egy szelíd pillanat
és újrateremtette
álmaimat.
Csendfalak
Néha úgy vágyom
egy csendesült percre,
hogy lelkemet ölelje,
ringassa a béke,
hogy láthatatlan csendfalak
óvják szívemet,
távol tartva a viharos
zajos perceket.
Hogy ne halljak mást
csak csendesült szívemet,
s benne szelíd dalként
az áldó szeretetet,
s ne lássak mást
csak a bíbor pirkadatot
ahogy lángcsókkal köszönti
a felkelő napot,
hogy megtöltse lelkemet
égi lángolással,
megtöltse álmokkal
kristálytiszta vággyal,
úgy vágyom rá
hogy csend öleljen át,
és kitárja szívem
reményablakát.
A jóság maga….
Ott lennék vigasz
hol kihunyt a remény,
fénylőn lobogva
mint szelíd gyertyafény,
cseppnyi jóság lennék
a rosszak lelkében,
csupán villanásnyi szép
a szívek rejtekében.
Szeretnék forrás lenni
kies pusztaságon,
zsenge zöld levél
öreg korhadt ágon,
lennék szerető karoknak
féltő ölelése,
szerelmesek elcsendesült
szelíd szívverése,
szeretnék csend lenni
áldó vigasztalás,
jó szó, szeretet
vagy akármi más,
szeretnék hang lenni
mely lelkekhez ér,
mely szelíden simogat
mint a bársonyos tenyér,
szeretnék mindig adni
sohasem elvenni,
szeretnék, úgy szeretnék
a jóság maga lenni.
Álmaim
Ott ahol megbújnak
régi kedves álmok
és a végtelen csendesen
magához ölel.
hol csendfalak óvnak
a zajos világtól
s nem jut a fájdalom
szívemhez közel,
hova megpihenni
vissza-vissza vágyom
hol magához ölel
az áldó nyugalom,
hol pilleszárnyra kél
a szelíd szeretet
és remény-virág nyílik
a fájó bánaton,
ott azon a messzi
messzi tájon
hol lelkemhez simul
az örök szeretet,
ott azon a mennybéli
világon
hol Isten lelke száll
a mindenség felett,
hol csillagtengerbe hull
minden fájdalom
s a megfáradt lélek
újra szárnyra kél,
ott lakozik szívem
őrök békessége,
onnan hull földre
a tündöklő remény.
A bánat
A lélek fájdalmára legjobb gyógyír
a végtelenbe száguldó idő,
de van úgy,hogy nem múlik a bánat
lelket feszítve egyre-egyre nő,
s úgy érezzük a kínzó sebhely
elborítja lelkünk könnyező falát,
elkísér hűséges társként
egy egész küzdelemmel telt életen át.
S néha arra vágyunk, múljon el az érzés
mindegy hogyan de múljon végre el,
temesse el az idő vagy az élet
valami végre örökre temesse el,
hogy ne legyen ami fáj
ami kínozva mardos és gyötör,
mi a lélekben vérző sebet ejtve
a múló idővel csendben összetör.
Szeresd a gyermeket
Szeresd a gyermeket!
A gyermek égi fény,
őszinte szeretet,
öröm és remény,
szíved rejtekéből
elűz minden borút,
lelke virágából
fon köréd koszorút.
Szeresd a gyermeket!
A gyermek zsenge ág,
kivirul, széppé válik
tőle a világ.
Vigyázz rá mindig,
kísérd lépteit,
töröld le a gyermek
hulló könnyeit!
Szeresd a gyermeket!
Mert ő a szeretet,
minden szó az ajkán
gyógyítja lelkedet,
olyan mint egy angyal
égi glóriával,
hófehér lelkének
földi jóságával.
Szeresd a gyermeket!
hogy elérje álmait
hogy ne adja fel soha
csendesült vágyait
ringassa lágyan
szívednek jósága,
hiszen ő az életednek
földi boldogsága!
Szeretni
Ma szeretni kéne forró lángolással
s mint izzó parázs hamvadni el,
eggyé olvadva egy forró ölelésben
hogy szívem szíved dobbanásában pihenjen el.
Ma szeretni kéne szeretni úgy
mintha egyetlen nap volna a világ,
lassan lángolva úgy égni el,
ahogy a fénylőn lobbanó szelíd gyertyaláng.
Ma szeretni kéne csupán szeretni,
nem figyelni semmi-semmi másra,
csak a szerelem féltő ölelésében ringatózó,
elcsendesült szívdobbanásra.
Az enyém ez.
Varró Dániel verse
Hat jó játék kisbabáknak
Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.
Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.
Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.
Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.
Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.
Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.
Itt találtam: http://puhapaplan.wordpress.com/2013/07/03/hat-jo-jatek-ki sbabaknak/
Újra kezdeném….
Mi végre születtem
néha megkérdezem,
hogy volt e vele cél
volt e értelem,
bár tudom hogy az Úr
nem teremt hasztalan,
hisz' mindenkinek e földön
elrendelt dolga van.
Néha kicsit fáradt vagyok
de karom nem lankad el,
szívem szolgál és szeret
küzdelmét nem adja fel.
s gyötörnek olykor éber éjszakák
s párnám ráncai közt megbújnak sóhajok,
ám vigyáznak rám ott a kéklő messzeségben
a pilleszárnyú égi angyalok,
volt már életemben könnyes öröm
ezernyi boldog pillanat,
békével telnek napjaim
ahogy az idő lassan előre halad,
ifjúságom is elmúlik csendesen
de a szépség lánykáim arcáról visszanéz,
őket látva boldogság ölel
és az idő múlása nem olyan nehéz.
Néha súlyosabb a toll is kezemben
s néhány dolog is lassabban halad,
de kisfiam mosolyát nézve
szívem dobbanása új erőre kap,
hogy mi végre élek,mi végre születtem
egyszer Isten elmondja nekem,
ha szívem egy utolsó dobbanás után
megpihen a végtelen csillagtengeren,
hogy adtam annyi jót és szépet
amennyit csak lehet nem tudhatom én,
de azt tudom, biztosan tudom
hogy százszor ezerszer is újra kezdeném
Édesanyák
Ha léptei lassulnak
Drága Jó Anyádnak,
és a csendesült percek
hozzá gyakran eltalálnak,
ha két dolgos keze
csendben ölében pihen,
s elréved szeme
a végtelen csillagtengeren,
ha sokat kérdez
mégsem érti válaszod,
és régen nem ő már ,
erős támaszod,
légy te az ereje
te légy erős támasz,
ezer kérdésére te légy
szelíd válasz,
légy a türelem
az áldó szeretet,
légy csendesült nyugalom
élete felett,
válaszolj ha kell
százszor, ezerszer,
szelíd szavakkal
gyengéd türelemmel,
te légy a vigasz
mely féltőn ringat el,
te légy a boldogság
mely szeretőn ölel,
mert lesz idő, hogy válaszolnál
de nem lesz már kinek,
lesz idő mikor szeretnéd
de már nem lehet,
ölelnéd, féltőn
ahogyan ő ölelt,
felelnél szelíden
ahogy neked felelt,
és lelkedben őrzöd majd
a fájó könnyeket
hisz' szeretetét nem őrzi más:
csak az emlékezet.
A csend „ hangjai”
Csendes lépteimet nem hallja más
csak a bíbor lángú békés alkonyat,
s a látóhatár szélén éjtengerbe hulló
szelíden lenyugvó napsugarak,
hosszúra nyúlnak az árnyak
csillagport szitál köröttem az éj,
elcsitul a világ és a természetet
szelíd nyugalommal lelkemhez ér.
Magas bércre vágyom,hol felhőket ölelnek
a zordon fenyvesek,
hol csupán a szél zúgását hallom,
azt a kóborló, süvöltő szelet,
hol a lét csupán egy végtelen álom
csendesült örök nyugalom,
hol a csillagok fénylő mécsvilága
elszunnyad a fáradt lombokon,
hol egy égi dallam éled
szelíd hangokkal lelkem rejtekén,
hol nincs más, senki más:
csak a Jó Isten meg én.
A vers
Úgy születik a vers
ahogy harmatcsepp születik
harsány rétek ölén,
Ahogy csillagok gyúlnak
szikrázón, fényesen
az ében éj bársony tenyerén.
Ahogy szirmot bont a virág
szétszórva méz-édes
bódító illatát,
szó nélkül érkezik
kibontva csodás pilleszárnyait
s lelkemen lopva illan át.
A bánat
A lélek fájdalmára legjobb gyógyír
a végtelenbe száguldó idő,
de van úgy,hogy nem múlik a bánat
lelket feszítve egyre-egyre nő,
s úgy érezzük a kínzó sebhely
elborítja lelkünk könnyező falát,
elkísér hűséges társként
egy egész küzdelemmel telt életen át.
S néha arra vágyunk, múljon el az érzés
mindegy hogyan de múljon végre el,
temesse el az idő vagy az élet
valami végre örökre temesse el,
hogy ne legyen ami fáj
ami kínozva mardos és gyötör,
mi a lélekben vérző sebet ejtve
a múló idővel csendben összetör.
Mit ér
Mit ér a szó
ha sebhelyet szakít,
s fájdalmat hagy örökül
mely nem múlik soha.
Mit ér a lélek
ha nem a szeretet
csendesen ringató
szelíd otthona.
Mit ér a kar
ha nem ölel,
ha nem vár oltalmában
béke és nyugalom.
Mit ér a szív
ha kőkemény,
ha nem lágyítja könny
részvét és fájdalom.
Mit ér a dal
ha hamis hangon szól,
ha nem hallik benne
a lélek zenéje.
Mit ér a hit
ha nem lángot hordoz,
ha nem világlik benne
a Jó Isten fénye.
Mit ér az éj
csillagok nélkül,
mit ér a láng
ha nem melegít,
mit ér az imádság
ha nincs benne hit
mely esdekel érted
s szeretni tanít.
Megérkeztél
Mikor megérkeztél
szárnyra kelt a lélek,
megértettem mitől válik
teljessé egy élet,
szemed kristályvizű
tiszta sugarában
életem kiteljesült
boldogságát láttam,
körül ölelt léted
apró kis csodája,
s fellobbant lelkemben
a szeretet lángja,
egy érted lobogó
örök fényű láng,
mely életre hívta
a szerető ANYÁT.
Magához ölelt,
ringatott a lét,
mert megkaptam életem
szép ígéretét,
megkaptalak Téged,
az áhított gyermeket,
ki napfényes boldogságom,
életem fénye lett.
Szirmot bontott szívemben,
a szeretet virága,
hálát adva, hogy megérkeztél
e gyönyörű világra,
oly boldog voltam,
boldog mint még soha,
szíved dobbanásának,
szívem lett otthona,
szárnyra kelt a lélek,
boldogság ölelt,
s e csendesült békében,
egy angyal énekelt.