Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretném elmondani!
Létrehozva: 2006. november 18. 10:57
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Biztosan mindenkinek van egy kedvenc verse, amit szeretne elmondani, de nincs rá lehetősége, nincs hallgatósága. Mondjuk el egymásnak!
Hallgassuk meg egymás kedvenc versét.
Arra gondoltam, hogy van magyarnóta topik, sok szép magyar nótával, de csak akkor tudjuk elénekelni, ha a dallamát is ismerjük. A vershez nem kell más, mint az, hogy szeressük.
Most a Karácsony közeledtével még inkább előtérbe kell, hogy kerüljön a szeretet, hiszen ez a szeretet ünnepe, hagyjunk fel egy kicsit a gyűlölködéssel.
Szeressük egymást! Szóljon ez a topik a szeretetről!
Az én kedvenc versem egyike:
Várnai Zseni:
Csendes éj…
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…
Szeretettel: Jutka
Agass valamit rá
Kicsinek és nagynak:
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.
Olyan boldog vagyok, hogy eszembe jutott ez a topik, mennyi gyönyörű vers van, amit én nem ismerek, vagy többen nem ismerünk.
Köszönöm Neked ezt a szép verset, és milyen igazat mond a szeretetről ugye?
Mikor még fiatalasszony voltam /21 éves/ és várandós lettem a második fiammal akkor attól féltem, hogy tudom-e szeretni ugyanúgy a másodikat, mint azt az egyet, amelyik akkor volt 2 éves. És tudtam, és négy fiút neveltem fel, rájöttem, hogy a szeretet az annál nagyobb, minél több fele osztódik.
Én azt is megfigyeltem, - biztosan Ti is voltatok már úgy - hogy ha valaki búskomor, barátságtalan az arca, gondokkal teli, rámosolyogtok, és visszamosolyog. Ez olyan jó érzés, és gondolom én annak is, aki vissza tud mosolyogni. Sokszor bizony nehéz, mert gondjaink vannak /hogyne lennének/ de még a testünket is gyógyítja, ha a lelkünk gyógyult és a mosoly a vidámság nem engedi a betegséget felülkerekedni.
Te megint szép verssel leptél meg bennünket, és ezek benned születnek meg? Legalábbis úgy értettem. Sok verset írtál már?
Kérdezted a Karácsony-várást. Én úgy vagyok vele - és talán ez a topik is annak köszönheti létét, hogy ilyenkor karácsonykor talán még egy kicsivel több szeretet tölti el a szívemet és talán a környezetemben is több szeretetre vágyom. Sajnos mostanában ez a zűrös politikai állapot egy kicsit az embereket befelefordította, még családokat is is megosztva.
Ne hagyjuk, főleg mi asszonyok, hogy ez így legyen. Nekem a két középső unokám azt kérdezte egymástól, hogy "Ti Mszp-sek, vagy Fideszesek vagytok" - ne engedjük. Amennyire lehet ne a gyerekek előtt beszéljük meg a politikai, gazdasági helyzetet, politikai hovatartozásunkat.
Nekünk asszonyoknak kell a Karácsonyt is meghitté, bensőségessé tenni.
Ne engedjünk azt sem, hogy a szeretet ünnepe, a Karácsony elanyagiasodjon.
Ahol szeretet uralkodik a családokon belül, ott lehet szerényebb az ünnep, de annál fényesebb és annál érzelemgazdagabb.
A Karácsony a legszebb ünnep egész évben, és bár már évek óta nagy műfenyőt állítunk a férjemmel - mert mindig én voltam a beszerző és már bizony sokszor nehéz volt hazaszállítanom - de amikor kigyúlnak a fények rajta, és a négy unokám körülállja, valahogy a világ leggazdagabb emberével nem cserélnék. Nekünk ez a boldogság!
Ha van szép karácsonyi versetek mondjátok el, mert azok a legcsodálatosabbak.
Egy nyugdíjas egyesület kultúrcsoportjában mi minden évben megünnepeljük a karácsonyt, minden évben egy helyi lelkészt is meghívunk, aki kis rövid beszédével az ünnepség meghittségét még inkább fokozza.
Mi is szerepelünk volt, hogy betlehemest a templomban is előadhattuk. Ezek a napok felejthetetlenek.
Gyógyfürdőben voltam a párommal délelőtt, most ebédeltünk meg és már itt is vagyok, csak visszalapoztam, nagyon sok szép verset hoztatok, elég lesz elolvasni, lementegetni. Nagyon szépen köszönöm, legyen kellemes a délutánunk!
Szeretettel: Jutka
Szia Jutka !
,
Mi ugyan más helyről már ismerjük egymást. de azért eljöttem, hogy meglátogassalak, mint háziasszonyt.
Ameddig a történet csillaga Röpíti a multakba sugarát:
A szem saját kezünkben mindenütt Saját szivünkre célzó gyilkot lát,
S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!…
Isten csodája, hogy még áll hazánk Igy hordozunk sok százados sebet,
Keblünk soha be nem gyógyúlhatott; Mérget kellett mindenkor innia, Ki sebeinkre önte balzsamot.
Valami rosz szellemtől származánk! Isten csodája, hogy még áll hazánk.
S míg egymást martuk szennyes koncokért,
Mint a szeméten a silány ebek,
Azt vettük észre csak, hogy ezalatt
Az oroszlánok itt termettenek;
Jött a tatár, jött a török reánk.
Isten csodája, hogy még áll hazánk.
József Attila: (Csak az olvassa...)
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.
József Attila: Légy ostoba
Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát.
Légy ostoba. A jóság és a béke
csak ostobaság. Ami rend lehet,
majd így ülepszik le szíved felett,
mint medrében a folyó söpredéke.
Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
Légy oly ostoba, mint majd a halál.
Nem lehet soha nem igaz szavad -
jó leszel, erős, békés és szabad
vendég mult s jövő asztalainál.
József Attila: Téli éjszaka
Légy fegyelmezett!
A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.
A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.
Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.
A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.
Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.
Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.
Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.
A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.
Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?
A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben - -
varjucsapat ing-leng a ködben.
Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.
A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.
A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.
A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.
A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél...
Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.
Szabó Lőrinc
KÉTSZÁZ NAPJA
Nem tudtalak megtartani. Sirodban
kétszáz nap roncsol már azóta, hogy
kioltottad fájó öntudatod:
kétszáz napja nem voltam a karodban,
s ez csak a kezdet. Szöktél, szép halottam,
szöktél előlem? Búcsúd én vagyok,
az is, akihez szólok, s válaszod,
s a rémes éj, s ami most még soron van
s amit jó lett volna kerűlni. Jaj,
de rossz kivűled! Vagy még? Eh, hamar
a sötét csöndet, az jól eltakar!
Te sem tudsz megtartani, még te se!
Kétszáz nap. Mi vagy? S én mi?! Kezdete
két külön útnak szét a semmibe.
MOST CSAK LÉLEKBEN
Jó volt, míg éltél: most, bárhogy szeretlek,
nagyon hiányzik testi meleged,
hozzámbújásod, a tekinteted
és hangod selyme, s az állati selymek,
a bőrödéi, s mozgásod, a melled,
s mind, ami voltál, kéz, láb, szív, szemek,
agy, száj, fül: ha csak vártam jöttödet,
érzékeim már veled töltekeztek,
s ha csókoltál, ettelek-ittalak,
hús, csont, ideg, száz szájjal szívtalak,
s huszonöt évig meg nem untalak;
most csak lélekben tudunk keveredni
s meztelenséged is csak képzeletnyi:
nem bírod inged, a halált, levetni!
...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...
Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...
akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem
mindent, ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincskezem nyújtom feléd
nincshangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha átttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mint imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
sohanemvolt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet
és egyre hangosabb...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: mostmár mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed
és feléd nyújtom vankezem
és neked adom életem
mindenem...
örökkön örökké
ámen
Öri István - Mondd mi lesz
Szabó Lőrinc: Az elképzelt halál
351
...kilátón...
kiviszlek még egyszer a Balaton
fölé, a kilátóra. Arcodon
a szél csókja: én vagyok! Nagy, kerek
hold száll a csorba Badacsony felett,
s vízi fényhídja majdnem ide ér.
Hallod, hogy cirpel a szentséges éj?
Nyílik a lélek: magát figyeli,
de ráfonódnak a tér idegei,
s végtelen mélység s magasság között
fortisszimóba csap át a tücsök:
szikrázik az i és pendül az ű,
ü-rű-krű, kri-kri: telten s oly sürűn,
oly visszhangosan, s úgy gyürűzve, mint
sziget körűl a hab ostroma: mind
teltebben, ahogy tavaly s azelőtt
s ahogy mindig fog: sződd magadba, sződd
bele magad a szövetébe és
sóhaj leszel és megkönnyebbülés,
352
...a nagy, kék réten...
hisz máris az vagy, csupa suhogás
a föld s az ég, álomtánc, tűzvarázs,
s szemed lehúnyod, szél csókol megint,
egymásba szédűl a bent és a kint
és zeng a hang és zsongva ring a rét,
s ahogy szíved átveszi ütemét,
mintha egy gömb fénytág felületén
robbanna rólad, úgy hagy el az Én,
úgy rohan, úgy nő az egeken át,
és csak mikor már benne a világ,
csak amikor már ő a burka, csak
akkor látod meg újra magadat,
az eltűnt parányt, mikor kerete
vagy már mindennek s minden csak a te
belsőséged... egyszerre isteni
biztonságba hal földi tudatod,
s a nagy, kék réten kezdik mennyei
tücsökzenéjüket a csillagok.
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a teli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
Tóth Árpád - Álarcosan
Emőd Tamás: Karácsonyi ének
Szánd meg Uram Isten
A sírót,a kérőt,
Adj egy karácsonyfát,
Egy egekig érőt.
Minden tűlevelét
Rakd meg ezer jóval:
Mazsolával, fánkkal,
Mannával, dióval.
Minden ágabogát
Tetejesen rakd meg,
A kalácsot, kolbászt,
Sonkát se tagadd meg.
Agass pár millió
Öltönykét is rája,
Meg vagy száz magazin
Kis topánt alája.
Agass valamit rá
Kicsinek és nagynak:
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.
Gyűjtsd alá a Népek
Apraját és nagyját,
Aztán Uram Isten
Rázd meg azt a nagy fát...
Sziasztok!
Kedves kislányok! A világ minden Erzsébetének nagyon boldog névnapot kívánok!! Ez alól természetesen nem kivételek a topik tagjai!!Sőt!!Isten éltesse őket nagyon sokáig!
E szép verssel köszöntöm őket:
Túrmezei Erzsébet: A harmadikValamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
Kapcsolódó képek:· kapcsolódó kép 1.egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
· kapcsolódó kép
Köszönöm Jutka, és mindenki, akinek ez a topik tetszik. Mert jó. Mert kell. Mert művészet nélkül nem lenne ilyen gazdagon hintett, szépségekkel a világ.
Olvastam valahol, és megérintett, hogy Mózes, amikor a sziklából vizet fakasztott, tulajdonképpen jelképesen a művészi hajlamot nyitotta meg az Emberekben. Te mit gondolsz erről Jutka?
És ti?
Hol tartotok az Ünnepvárásban?
Karácsonyi csillag
Karácsony
Fénylő csillaga,
Szikrázva ragyog reánk
Az Úr küldte le hozzánk,
Első szülött fiát.
Ragyogj kicsi csillag!
Szórj ránk szeretetet!
Fényesítsd belülről,
kihülő szívünket.
Legyen áldott véled,
A szent Karácsony Éj!
Mert a kisded személyében,
Megszületett a Remény.
Rákoskeresztúr, 2oo3 o1. o3 jakabanikó
És az Útkeresés, ugye milyen rögös?
KI IS VAGYOK ÉN?
Vízcsepp vagyok, forrásból eredő.
Fénysugár vagyok, Napból születő.
Szeretet vagyok, és ott égek benned,
én vagyok a Te tükörképed.
Ha jó vagyok, azt mondod:
szeretsz engem.
Ha már nem, el kell engedned!
De visszavezet utam
Tehozzád Uram!
Ki is vagyok én:
még járom az utam.
Kispest, 2oo4 o4. o3. jakabanikó
Korai még a konty nekem
/Kormos István fordítása/
Gyöngécske lány vagyok még,
Ijeszt is fű-fa, uram,
Férfi ágyában engem
A hideg rázna, uram.
Korai még, korai még,
Korai még a konty nekem,
Korai még....bűn lenne ám,
Ha elcsavarná a fejem.
Anyám varratta új ruhám,
Templomba mék megáldani,
Ha lefeküdnénk, jó uram,
Hová lennének fodrai?
Régen elmúlt már Mindszent,
Hosszú a téli éj, uram,
Hogy én egy ágyban önnel, -
Jaj, nem merek, nem én, uram.
Süvít a szél és lombtalan,
Tar ágakat csupál, uram,
De hogyha nyáron erre jár,
Idősebb leszek már, uram.
Ezt a versét egy irodalmi délután adtam elő sikerrel.
Most megvacsoráztattam a kisunokámat és visszajöttem. Nagyon szépen köszönöm mindannyiótoknak mert igazán sok szép verset hoztatok, nem is gondoltam arra, hogy erre a topikra ennyire szükség volt.
Anikó! Szépek a verseid, csak így tovább! Van nekem is egy barátnőm aki ugyancsak műkedvelőként irogat verseket, most én is hozok egyet:
É h e z é s
Gyerekektől s felnőttektől gyakran hallom:
"Ezt nem kérem, mert nem szeretem, utálom!"
Látom: iskolások rugdalják a zsemlét!
Feldereng bennem a gyerekkori emlék,
és mikor az unokám nálunk válogat,
elbeszélem neki átélt nyomorunkat.
Figyel, de azt hiszi, talán csak mesélek,
én Aranyt idézem: "Nem mese az, gyermek!"
Kisgyermekként néha olyan éhes voltam,
az elvetett magot a földből kiloptam!
Nem utáltam a piszkos, kikapart magot,
napraforgót, földimogyorót, tökmagot.
Aki földjét felszántotta, bevetette,
azt minden bizonnyal föl sem tételezte,
hogy egy éhes gyerek a magot kiszedi
és kínzó éhségét azokkal enyhíti!
A maglopás nem, de más bántott engemet:
jegyre kaptunk akkor élelmiszereket,
s a boltban sort állva én úgy megéheztem,
hogy hazafelé a kenyeret megettem!
Nem fájt, hogy a falánkságomért kikaptam,
csak az, hogy igazából jól se lakhattam!
Sérelmeztem a szidást és a korholást,
és az azt követő kényszerű koplalást!
Félárvák, szegények, de boldogok voltunk!
Mezítláb játszottunk, de vidámak voltunk!
Ritkán kaptunk bármit, de annak örültünk!
Nagyon szerényen, de szeretetben éltünk!
T.Gáborné Gizike
J. L. Borges
Vágyakozás a jelenre
Egy bizonyos pillanatban azt gondolta a férfi:
Mit nem adnék a boldogságért,
ha Izlandon most melletted lehetnék
a nagy mozdulatlan nap alatt
és megoszthatnám veled ezt a percet
ahogy osztozunk a zenén
vagy egy gyümölcs ízén.
Ugyanebben a bizonyos pillanatban
a férfi ott állt mellette Izlandon.
Somlyó Gy. ford.
J. L. Borges
Boldogság
Aki a nőt megcsókolja, Ádám. A nő pedig Éva.
Minden először történik.
Valami fehéret láttam az égen. Azt mondják, a
hold az, de mit kezdjek szavakkal és
mitológiákkal.
Kicsit félek a fáktól. Olyan gyönyörűek.
A békés barmok elibém járulnak, hogy nevet
adjak nekik.
A könyvtári könyvekben nincsenek betűk. Ki kell
nyitnom őket, hogy előtűnjenek.
Az Atlasz lapjait forgatva én formálom meg
Szumátra alakját.
Aki a sötétben gyufát gyújt, feltalálja a tüzet.
A tükörből valaki más néz vissza rám.
Aki a tengert nézi, meglátja Angliát.
Én álmodtam meg Karthágót és a Karthágót
feldúló légiókat.
Én álmodtam a kardot és a mérleget.
Dícsértessék a szerelem, amelyben nincs birtokló
és birtokolt, mert mindkettő önként adja
magát.
Dícsértessék a lázálom, mert megtudjuk tőle,
hogy poklot is teremthetünk.
Aki a folyóhoz indul, a Gangeszhez indul.
Aki a homokórát nézi, egy birodalom pusztulását
látja.
Aki tőrrel játszadozik, Caesar halálát jövendöli.
Aki alszik, olyan, mint minden ember.
A sivatagban láttam a frissen faragott ifjú
Szfinxet.
Semmi sem olyan régi a nap alatt.
Minden először történik, de minden mindörökre.
E szavakat az találja ki, aki olvassa őket.
Sonlyó György fordítása