Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Khm...félig.Folyamatban van a válásunk...10 évig voltunk együtt.Van két szépségem,lányok De el kell válnunk,mindenkinek jobb lesz igy...
Én a saját édesanyámmal se tudnék, nem, hogy a kedves mamával, de hála istennek nem is kell!
Szerintem, amennyi előnye lenne egy együttélésnek , legalább annyi hátránya is és csak a generációs különségek miatt
a realitásom, no meg az önbizóhiányom nem engedi hogy azt hinnem, hogy 20 vagyok, pedig áhhh de jó is lenne
én aztán valóban átmentem egy s máson, na de azt majd később
nos a 2 gyerekem is tett bennem némi "kárt", de ha kétszer ennyit tettek volna, akkor is megérte.
és igen, sajna apum is meghalt, lassan 6 éve
beértünk? én nem tom, talán a kölköcskéim születésével kezdődött a beérésem, de tán eltart vagy 60ig, ha még mindig ilyen kis 16 lelkű szentimentális naív ökör vagyok, de tán pont ezt szereti bennem a párom
családos vagy?
néha tulzásokba esem....
A tisztelet amit irtam teljes mértékban igaz.
de......még ennyi év után sem tudja elfogadni ,hogy a fiának családja van..
A párom szerint én nagyon elnéző és megbocsájtó vagyok az anyjával pedig a saját fia szerint nem ezt érdemli.
Sokszor megbántott...de azért vagyunk.Lakni együtt nem tudnék vele semmi pénzért.Ezért sajnálom azokat akik nem jól vannak az anyóssal de mégis egy házban kell,hogy éljenek.
Tisztelem és ez számit!Nem lehetett neki egyedül nevelni két gyereket.
Tudod én még a külső változást sem veszem észre,még mindig azt hiszem ugy nézek ki mint 20 évesen és hogy én semmit nem öregszem.A lelkem nekem is 16.ennyi.Szerintem most vagyunk abban a korban,hogy beértünk....vagy nem?
felnőttek lettünk,anyák,apák.Vesztettünk már el hozzátartozókat mert ezek aztán "ütik" rendesen az embert.
Sziasztok!
71-aug.20.Imádom a szülinapom!
Még akkor is,ha már a 35.volt
Igazad van,"monyoci",én is tök így érzekNah,ja...azért sztem nekünk még tartogat egy-s mást az élet
Én szűz vagyok de olyan távol áll tőlem a művészhajlam mint Makó Jeruzsálemtől.
Én is családcentrikusnak tartom magam és mások is annak tartanak.Mindig "terelem" egy helyre Őket,én vagyok ott rögtön ha baj van és bárki engem keres meg ha szomorú vagy csak egy jót akar dumcsizni.
Anyóst szeretem! (hiszen felnevelte életem párját----egyedül--- és olyan embert nevelt belőle amilyen lett amilyennek én szeretem.Ez a minimum,hogy tisztelem
október10-mérleg
asszem volt már ilyen topic, de sztem kihalt rég, nem lenne baj, ha ez maradna sokáig....
ez a 35 éves korosztály még olyan se nem közép- se nem fiatalkorú
így érziktek Ti is?
bár nekem a lelkem kölök
csak hát a kva tükre mán mást mutat
Akkor te --anyósom szerint---családcentrikus vagy.
Azért hangoztatja ezt állandóan mert Ő is RÁK
Sziasztok!
Július 22 - Az UTOLSÓ RÁK vagyok
Te tényleg telitalálat vagy ....nem elég,hogy 71-es vagy még májusi is??????
Szerintem is a legszebb hónap mert május 8-án volt az esküvőnk
Május 28
Az hagyján, hogy 71 a legjobb évjárat, de a május a legszebb hónap. A 28 meg egy igazán szép szám, nem ?
A párom már megint itt tusakodik,tényleg nem akar kimaradni....
Bárcsak a vacsi után is igy tusakodott volna a mosogató felé
Ő 71 április 8 KOS