Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hardanger
Kedves kézimunkázók,
a hardanger technikát egyre többen megszerették, de még mindig vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Azoknak, akik már profik, azoknak akik már próbálkoztak vele és azoknak is, akik csak érdeklődnek iránta, jön létre ez a topic.
Szorosan ide tartozik az azsúrozás is, így természetesen erről is szó lehet ebben a témában. Várok szeretettel minden érdeklődőt
Sziasztok
sajnos a kisfiam ma belázasodott, ma kapott oltást Remélem, holnapra jobban érzi magát majd és újra teli torokból kiabál majd nekem
Ercsu, kérhetek egy pár képet én is? Nagyon szép dolgokat mutattál itt ízelítőnek
Sziasztok! gyors beugrás:
a kis apró babákat (műanyag flakonból és pohárból) feltettem a képtáramba, a cím a bemen.
én is sorba állok érte
Sziasztok!
Annyi írtatok egy nap alatt,alig győzöm vissza olvasni,mikor veszem én így kezembe a terítőmet?De legalább gyönyörűségeket láttam.
Sziasztok!
Múlt hétvégén belevágtam első hardanger terítőmbe. (A tűpárnám varrásra vár ) Két nap alatt eddig jutottam vele (a cikkcakkos résszel körbeértem), de kicsit félre kellett tennem a karácsonyi ajándékok miatt, illetve néhány dísz is készült közben.
Annyira sajnos nem szép, ahol ki kellett vágni, kilátszanak a szálak. Így jár, aki színessel varr fehér anyagra
Ezek gyönyörűek!
Azt hittem, sorban álltok majd a mintáért! Ez egy egész füzet címlapja!
Mutatok még egy kis izelítőt.
Sziaztok !
Ma letelt a munkaidőm és jöttem csodálkozni !!
Ercsu ! Csodás !!! Esetleg ha sorsolás lesz beállnék a sorba , hátha megnyerem .
Manzana21 ! Ügyi vagy , megjött egy csomagod !
Folyamatosan pakolászom , ám ha valamelyik hasonlit gy rágebbire én ugy néztem van benne uj kép is . Tehát mégsem ugyanaz valahogy .
Holnap megy még jópár mappa .
Sziasztok!
Ehhez mit szóltok?
Végre befejeztem a másik újság scannelését is.Átfedéssel scanneltem, nehogy valaki elszámolja majd a mintát.(Persze ha valaki éppen ezeket a mintákat választja.)
Edelweis köszi az infót.Azonnal megpróbálom úgy, ahogy mondtad.
Gobi, jó sokat lehet majd képtárazni.
Üdv!
Mindenkinek!
Megyek zippelni (vagy rarozni?).
Sziasztok !
Itt vagyok , várom a mélcimet annélkül nem tudom küldeni a meghivót !!
A legeslegelső mappában vannak az alapok ott keressétek illetve van egy olyan mappa öltéstechika néven ahol az összes létező fajtának feltettem a képét .
Most eltünök mert vendégem jön utánna elásom magam a képtárban .
Nézd meg a hozzászólásaimat 188-tól. Az intermezzo újságodban is van néhány támpont.
Itt találsz az öltésekről útmutatót:
http://www.victoriasampler.com/VS_Club/Animati ons/index.asp
A képtáramba is kukkants be! Szukkulens ott is.
Szia!
1. kép
Valóban nem fed szépen, de a vékony fonal a hibás, ehhez az anyaghoz vastagabb kell, egyébként jó az anyag. Nem vágtál bele a hímzőfonalba véletlenül és azért engedte el?
2. kép, nem bumszli az, ilyennek kell lennie. Vagy persze vehetsz sűrűbb, vékonyabb szálú anyagot is, akkor kisebb, finomabb munkát kapsz, ha az jobban tetszik, csinálj olyat, csak azt vedd figyelembe, hogy az elkészült munka valamivel kisebb lesz, mint amit a vastagabb anyagra csináltál volna.
Sziasztok!
Wbarby!
Burda boltban van textilragasztó, meg szerintem más kézimunkaboltokban is kell(ene) lennie.
Itt megint én.OFF:nem tudja valaki, hogy miért nem megy el gmaillel a becsomagolt képmappám?Van valami nagyság, ami felett már nem küldi el a rendszer?Itt szenvedek vele már 1/2 órája.
Jó éjt!
Kicsit off.Nem tudjátok, hogy a képeket, hogy lehet bezippelni vagy rarba tenni?Mert a ricosat már el is tudnám küldeni Gobinak a képtárba.Csak ugye nem vagyok egy szakember etéren. Előre is köszi a segítséget!
Sziasztok!
Már nagyon régen voltam fenn a neten. Én leginkább a keresztszemesre szoktam írni. De már nagyon régóta szemezgetek ezzel a hardanger dologgal,így nagyon örültem amikor megláttam ez a topikot. Egy totál kezdőnek nincs valami alap könyv vagy bármi ami alapján ellehetne indulni? Milyen anyag kell és milyen fonal? Milyen eszközök? Annyira tetszik,hogy a jövőre gondolván már vettem egy intermezzo-s újságot is. Valami elképesztő milyen gyönyörű díszek vannak benne. Hétvégén beszkennelem és felteszem valami közösbe amiről írtatok.(Ha megkapom,hogy lehet elérni)
Nagyon köszönöm annak aki segít az elindulásban.
Juli
Ó, a manóba!
Viszont így már tudod, hogy mi tetszene neki Egy fonalat venni még nincs késő
Lefotóztam amit csináltam, aztán mikor fel akartam rakni a gépre derüt ki, hogy a gyerek a formatálás után elfelejtette feltelepíteni a programot. Jövő hét végén jön haza újból
Sziasztok lányok
a kisfiam jól alszik, így tudtam ma hímezni Tegnap be lettem engedve egy kicsit a Brico-ba, textil ragasztót kerestem, de nem kaptam Így aztán csak fonalat tudtam venni, amiből ma karácsonyi díszt varrtam. Jó lett volna, ha kapok ragasztót, mert akkor be tudtam volna fejezni az ajándékos kis terítőcském... Van valami javaslatotok, milyen fajta ragacsot használjak? Ha magamnak csinálnám, nem tötyörögnék rajta ennyit, de nem tudom, hogy fognak vele "bánni" ...
Sziasztok !
Itt vagyok én is , csak nem tudok irni mert kissé sok munkám akadt .
Lvica ! Tudom miről irsz azok az ujságok vannak a képtár elején .
Andi ! Gratulálok nagyon szép csillagot csináltál .
Ercsu ! Nem ismerős a kép , ám nehéz fejben tartani a közel 30 ujságnyi anyagot .
Köszönöm mindenkinek hogy hozzájárult a képtár bővitéséhez !
Aki kér meghivót irjon bátran és küldöm ahogy tudom .
Általában gyorsan végigszaladok a cimeken .
Azon igyekszem hogy minél elöbb feltegyem az összes ujságot amit küldötök nekem .
Szóval ha eltünnék annak az a oka , hogy vagy a tárral foglalkozom , vagy adminisztrálok a fiamnak .
További jó munkát kivánok .:
Kata
Sziasztok!
Még nem volt időm végignézni a képtárat, ezért megkérdezem: ez már megvan?