Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hardanger

wbarby
Létrehozva: 2006. október 23. 13:09

Kedves kézimunkázók,

a hardanger technikát egyre többen megszerették, de még mindig vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Azoknak, akik már profik, azoknak akik már próbálkoztak vele és azoknak is, akik csak érdeklődnek iránta, jön létre ez a topic.

Szorosan ide tartozik az azsúrozás is, így természetesen erről is szó lehet ebben a témában. Várok szeretettel minden érdeklődőt  

  1. 2008. március 24. 20:511351.
    Mégiscsak találtam egy képet, ami rajta van a kis hardanger tojzlim :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. március 24. 20:331350.

    Sziasztok lányok,

    jelentem, én bizony tegnap éjjel "elkövettem" egy hardangeres tojzlit Tök gyorsan megvolt és nagyon nagy sikere volt. Új rendelést kaptam a férjemtől is Az van viszont, hogy nem tudom megmutatni, mert éjjel fél3-kor már nem volt erőm fotózni, reggel meg korán útra keltünk. De apukám a tulaja, úgyhogy ami késik, nem múlik Ha nektek sikerült valamit húsvétra alkotni, kéretik megmutatni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. március 22. 16:121349.

    Kívánok én is mindenkinek nagyon vidám, remélhetőleg nem havas, hanem tavaszváró ünnepeket

    Frenetikus, hogy a képek újra megjelennek, még ha nem is mind. Az új rendszerben feltöltötteket újra kell töltenem... 

    előzmény:
    izisz1 (1348)
    2008-03-22  07:43
  4. 2008. március 22. 07:431348.

    Sziasztok lányok!

     

    Kívánok mindenkinek  kellemes húsvéti ünnepeket!

     

     

    Láttátok? Visszakaptuk a képeinket! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. március 16. 20:081347.
    előzmény:
    izisz1 (1346)
    2008-03-16  18:55
  6. 2008. március 16. 18:551346.
    Még nem késő......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_494774
    Torolt_felhasznalo_494774
    2008. március 11. 19:001345.

    Szia!

    Képzeljétek, találtam egy szuper oldalt a Neten. Hihetetlen hogy milyen fantasztikus dolgok vannak rajta, még szülinapra, névnapra, Húsvéti ajándéknak is jók! Szerintem érdemes megnézned.

    www.webshop.cogenext.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. március 11. 08:501344.
    Köszike, megkaptam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727648 (1343)
    2008-03-10  19:33
  9. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 10. 19:331343.
    Ízisz! A bemoldalas címedre küldtem meghívókat. Majd jelezz már, hogy él-e még az a címed!
    előzmény:
    izisz1 (1341)
    2008-03-07  09:10
  10. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 7. 18:461342.

    Szia Ízisz!

    Te kértél tőlem meghívót a képtáramhoz? Küldtem én??? Ha nem szóljál, csak email címmel együtt, mert lehet hogy az elveszett. Bocsi ha te voltál. Vagy ha más, az sikítson, mert elfelejtettem, de nem volt szándékos!!

    előzmény:
    izisz1 (1341)
    2008-03-07  09:10
  11. 2008. március 7. 09:101341.

    Nagyon klassz, minőségi dolgokat vettél! Nem csodálom, hogy unod a ponchót, én is alig várnám, hogy belekezdhessek valamilyen szép hardiba.

    Itthon én sem tudok sokat varrni (bár az én gyerekeim már nagyobbak). Ha éjszakás vagyok, akkor tudok 1-2 órát lopva áldozni rá. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727648 (1340)
    2008-03-06  22:25
  12. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 6. 22:251340.

    Szóval itt az anyag és a fonak hozzá.

    Barby nagyon szép lett a kis terítőd!!

    Izisz: ez is nagyon szép kis darab lesz. Én most ponchót kötök, de már nagyon unom. Utána hardis ajándékot kell gyártanom az óvónéniknek, az évzáróra. De ehhez nekem már hozzá kell kezdenem, mert én bizony lassan haladok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. március 5. 21:301339.

    Izisz, azzal kezdem, hogy gratulálok a futódhoz!!!

    Eztán jelzem, hogy privi nem jött. Most nem is tudok többet írni, mert a kölök a nadrágomon csimpaszkodik.......

    előzmény:
    izisz1 (1338)
    2008-03-05  20:23
  14. 2008. március 5. 20:231338.

    Barby küldtem privit!

    Azért jelzem itt, mert az x-szemesen is többen reklamálták, hogy elszálltak az üzeneteik, ill. nem érkeztek meg.  

     

    A futót befejeztem, pontosan 2 hónap alatt.

    Most ő lesz a következő áldozat. A méreteit át kell még variálnom, mert eredetileg ez csak 40x40 cm-es.  

     

    Most elteszem magam holnapra, szép, jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    wbarby (1335)
    2008-03-04  20:58
  15. 2008. március 5. 09:441337.

    Én szeretek számomra új dolgokat próbálgatni, az biztos. Ilyen terítő alapokat vettem a cseh gyártótól olcsó pénzért, van egy csomó Ez az Anchor fonal meg iszonyat drága, több mint 400 ft egy darab. De nagyon szép, fényes. Vettem más színekben is, otthagytam vagy 8ezret 20 db-ért

    Ha kell valakinek ilyen csipkével leszegett előfestett terítő alap, tudom magam ajánlani Van fehér, krém és natúr színben...

    előzmény:
    izisz1 (1336)
    2008-03-05  09:09
  16. 2008. március 5. 09:091336.

    Barby nagyon szépek ezek a terítők! Elegánsak! Úgy látom te is szeretsz kipróbálni mindenfélét.

     

    Ha a megnyitott képekre 2x rákattintotok, akkor teljes nagyságában lehet őket látni (mint régen).

    előzmény:
    wbarby (1334)
    2008-03-04  20:53
  17. 2008. március 4. 20:581335.
    Ja, és még azt akartam mondani, hogy a Hungaropressnél 10%-al olcsóbban lehet előfizetni mindenféle külföldi lapra. Keresőbe beírandó a kézimunka szócska, van ott hardangeres újság is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. március 4. 20:531334.

    Szia Andi, most már felteheted, működik ollé

    Én is felteszek valamit, igaz nem hardanger, de tetszik nagyon És én csináltam Alig vártam, hogy ez a képfeltltés működjön...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 4. 11:111333.
    Na sejtettem hát akkor majd később megmutizom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 4. 11:101332.

    Sziasztok!

    Megpróbálom feltenni a tűvarázstól rendelt anyagaimat és cérnát. Nagyon jó minőségű mind. Majd terítő lesz belőle , egyszer.

    Nem biztos hogy fog látszani, mert piros x van a helyén...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2008. március 2. 10:451331.
    Kár volt ... én lesikáltam a bemről a képeimet ,ugyanis eltüntek az enyémek is Bár  nem most , de a képtáramba feltöltöttem az összest   . Ott legalább normális méretben látszik .
    előzmény:
    wbarby (1330)
    2008-03-02  10:25
  22. 2008. március 2. 10:251330.

    Még jó, hogy mindjárt első este elkezdtem galériákba rendezni a képeket. Most semmi sem látszik belőle

    Még azért kipróbálom ezt az új képfeltöltést... nagyon tetszik, hogy megjelenik a kicsinyített kép a hsz-nál. 

    előzmény:
    catstitch (1329)
    2008-03-01  15:59
  23. 2008. március 1. 15:591329.

    Sziasztok !
    Izisz ! Nem törölték , azt irták majd mindenki visszakapja .

    Azt ne kérdezd mikor ......

    Az enyém ugyan látszik , de nem időrendben van .....  

    előzmény:
    izisz1 (1327)
    2008-03-01  08:46
  24. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2008. március 1. 15:501328.
    Írni jobb az biztos, de elég nagyok a fejlécek, és elveszlik benne a hozzászólás. Elég nehéz mondjuk keresgélni a szövegekben. Első ránézésre a régi jobban áttekinthető volt, szerintem is! Képek látszanak.
    előzmény:
    izisz1 (1327)
    2008-03-01  08:46
  25. 2008. március 1. 08:461327.

    Ez borzasztó (mármint az új arculat)!

    Nem találok semmit, megint  újra kell tanulnom mindent.

    Jól látom, hogy nem látom a bemoldalamon lévő képeket? Nálatok is törlődtek? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top