Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rühes lettem :-(
A doki szerint rühes lettem.
Rendszeresen fürdök, mosok, takaritok - mint mondta, ennek ellenére bárki elkaphatja. Elég, ha valaki hozzamér, aki rühes.
Nagyon szenvedek... Elolvastam amit a neten találtam, de jó lenne, ha valaki tudna tanácsot adni, hogy mivel enyhithetném ezt a kint. Persze a dokitól kapott kencével lekezeltem magam és a férjemet is, ahogy kell. (Rajta mellesleg egy pötty sincs, pedig minden este együtt alszunk, és nem pizsiben) Az is érdekelne, hogy meddig tart ez az egész, es mikortól várható némi javulás.
Már azon is törtem a fejem, hogy nem lehet-e, hogy más bajom van, mert pl. az egyik jellemző tünet nem is látható egyáltalan nálam, és az is furcsa, hogy a férjem még a kezelés elött miért nem kapta el tölem. Be is megyek ezért holnap ismét az ügyeletre, de azért addig szeretnék néhány házi gyógymódot megtudni, ha van ilyen.
Tudom enyhén szörnyen hangzik, de mit csináljak, nem tehetek róla, és valahogy át kell vészelnem.
Köszönök minden segitséget elöre is!
A fertőzés közvetlen érintkezéssel emberről emberre terjed, gyakran az egész családban. Az alig látható atkák gyakran együttalvás során szóródnak szét. A ruházat, az ágynemű és más közös tárgy ritkán terjeszti, az atkák élettartama rövid, és a szokásos mosás elpusztítja őket.
A nőstény atka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal atkák (lárvák) azután néhány napon belül kikelnek. A fertőzés heves viszketést okoz, feltehetően az atka kiváltotta allergiás reakció miatt.
Látomásra csinálta, és igazábol csak a kezemet, és a bokámat nézte meg.
A derakamat pl. egyaltalan nem, azt en mutattam meg neki, de nekem nagyon furcsa mint irtam, hogy foleg az oldalamon fut vegig.
Kérdeztem, hogy mehetek-e dolgozni, azt mondta, hogy igen. Holnap is kellene mennem, én viszont beteget jelentek, mert ezt képtelenség elviselni. Raadasul mindig attol félek, hogy mit gondolnak az emberek rolam, ha meglatjak a kézfejemen a pottyöket, vagy a csuklomon.
Ha tényleg rühös vagy, akkor ez nagyon gázul hangzik. Nekem már a fejem is viszket a témától.
Tünetek: A rühösség legjellemzőbb tünete az erős viszketés, amely éjszaka a legkínzóbb. Az atka járatai hullámos vonalként jelennek meg, körülbelül 10 mm hosszúak, néha apró göbbel a végükön. A járatok a leggyakoribbak az ujjak között, a csukló, a könyök, a hónalj táján, az emlőbimbókon, a férfi nemi szerveken, az övvonalban, és a farpofák alsó részén; a viszketés is itt a legerősebb. Az arc ritkán fertőzött, kivéve a kisgyermekeket, akiken vizes hólyagocskák formájában jelenhet meg a betegség. A járatok később már nem láthatók jól, mivel gyulladás vagy vakarásnyomok fedhetik el.
Szerintem ez egy jó kis allergia lesz inkább... amikor anno méregtelenítettem csalánteával akkor nálam is ilyen volt...asszem kicsit túlspiláztam anno a dolgot.. akkro az egész hátam olyan lett mintha csak hólyagokból állna... (aztán néhány nap alatt elmúlt mert abbahagytama kúrát)
Éjjel kapsz levegőt? Nem duzzad a nyálkahártyád?
Én másik dokihoz is elmennék.. ha tényleg rühesség akkro elég durván fertőtleníteni kell mindent és szerintem kevés az a kis kenőcs... főleg, hogy úgy tűnik nem is igazán működik nálad...
Olyan jo fejek vagytok, ebben a kényes és kellemetlen témában is hogy probáltok segiteni, nagyon köszi!
Ezerrel probalok irni, de lehet kicsit megkesve jonnek csak a valaszaim.
Az agynemüt én is lecseréltem, most pizsit huztam, vasalok, mosok, fertőtlenitek, cserélek mindent amit lehet naponta. A ruhákat plusszban még száritozgépezem is.
A doki is a kezemet nézte, az ujjam közeit, ott pl. egyáltalán nincs. Ma jelent meg a csuklomon, és a kézfejemen két-három pottyecske, de kicsike.
Nem tudom hogy himlös lennék-e, holnap bemegyek a korházba, ott szoktak csinálni labort is, persze fogalmam sincs, hogy erre kell-e, de biztos több mindent tudnak vizsgálni, mint a háziorvos.