Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Forgalmi vizsga
2006-09-28 06:511.
Torolt_felhasznalo_460518
Létrehozva: 2006. szeptember 28. 06:51
Sziasztok!
Már a 12-ik pótóránál tartok, és még mindíg nem úgy megy, ahogyan kellene...legalábbis az oktatóm szerint.
Először a kereszteződés nem ment, lassan reagáltam.
Most a parkolással van egy kis gondom..amikor az autók egymás után állnak, és tolatva kell közéjük beállni.Tegnap harmadszorra sikerült megcsinálnom, de hozzátenném, hogy a tegnapi napot leszámítva talán ha 5-ször gyakoroltuk.
Arra lennék kíváncsi, hogy kinek hogy ment, illetve mennyi pótórát kellett vennie?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Már a 12-ik pótóránál tartok, és még mindíg nem úgy megy, ahogyan kellene...legalábbis az oktatóm szerint.
Először a kereszteződés nem ment, lassan reagáltam.
Most a parkolással van egy kis gondom..amikor az autók egymás után állnak, és tolatva kell közéjük beállni.Tegnap harmadszorra sikerült megcsinálnom, de hozzátenném, hogy a tegnapi napot leszámítva talán ha 5-ször gyakoroltuk.
Arra lennék kíváncsi, hogy kinek hogy ment, illetve mennyi pótórát kellett vennie?
Előre is köszönöm a válaszokat.
Örültem, hogy rátaláltam erre a topicra, mivel én is hasolnó cipőben járok, azaz hasonló helyzetekkel küzdök.
Június 27-én kezdtem a KRESZT, aug. 4-én a rutint, és szeptember végén a forgalmi oktatást. Eddig a kresz, és a rutin is meglett elsőre, igaz utóbbiból volt vagy 8 pótórám.. Szakmailag nagyon jó oktatóm van, de néha azt érzem, hogy túlon-túl maximalista és tökéletesre törkeszik. Na má rmost ez nálam még kb. 30 pótórát jelentene forgalomból, ami egy vagyon 2100 Ft-os óradíjjal.
Légyszi adjatok tanácsot, hogyan adagoljam be neki, hogy tanuljuk meg a fő feladatokat, és a rutin kialakulását hagyja rám a vizsga utánra.
Előre is köszönöm szépen a segítséget!
Ja még vmi: kötelező feladatokról tudna nekem küldeni vki egy listát. Eddig az 1 ívű megfordulsáról, és a két kocsi közé parkolásró tudok.
A közeljövőben vizsgázóknak sok sikert kívánok!!!!
Hú nagyon fogok szorítani!!
Én múlt csütörtökön voltam legutóbb, és most csütörtökön megyek az utolsó előtti órámra, szóval egy hét kihagyás lesz..már most úgy érzem, hogy elfelejtettem mindent
Még két alkalom és elvileg vége, aztán hónap vége fele már remélem vizsgázom. Már úgy vagyok vele, hogy a szerencsén kell hogy múljon, mert tudok vezetni, csakhát ha éppen olyan vizsgabiztos fogok ki, aki egy fejfordítás eltévesztése után megbuktat akkor bocsánat de cseszhetem az egészet Na szóval bízok magamban és abban hogy sikerülni fog, mert úgy érzem eleget gyakoroltam az útvonalakat, hogy menjenek
Kéz és lábtörést mindenkinek
17-én, azaz jővő hét kedden vizsgázom...nagyon-nagyon félek
Gondoljatok rám.
Naa, ki hogy áll a vezetéssel?
Szia!
Nálam ugyanez volt a gond, a figyelmetlenség. Az oktatóm mondta hogy jól vezetek, csak az apró dolgokra nem igazán figyelek, és sajnos mint tudjuk a vezetésben az is végzetes lehet!
Másodszorra sikerült a forgalmi vizsgám. Az nagyon fontos, hogy figyeld a tükröket (vizsgán legalább  , és a táblákra nagyon figyelj! Szerintem ezek majd ha vezetsz úgyis rutinná válnak, de nagyon fontos hogy jól rögzödjenek már most, mert később úgysem tartod be az összes dolgot, úgy mint az órákon.
Sok sikert neked is!!!!
Képzeld, én már a héten kezeim közé kapom a jogsimat, tegnap voltam az okmányirodába. Jaj, el sem hiszem! Azt mondták pénteken valószínű megkapom.
Kicsit félek, mert vettem néhány hónapja egy autót, és még csak egyszer vezettem, vagyis gyakoroltam az elindulást, tolatást rajta, de teljesen máshogy működik mint az oktatóautó.... Fura lesz kimenni avval a forgalomba, na meg persze lépten-nyomon lefullad!
Szerintem kb. 2 hét és vizsgázhatsz. Ne izgulj! Hidd el, isteni érzés lesz túllenni rajta!
Szia bart!
Na, hogy állsz? Megkaptad már az időpontot?
Én Esztergomban tanulok vezetni...
Sziasztok!
Jaj de jó, hogy rátok találtam! Nekem még 2 pótalkalom van hátra a forgalmiig, 19-én vizsgázom..drukkoljunk egymásnak
Az első oktatóm engem is le akart húzni pótórákkal, elhitette velem, hogy mennyire béna vagyok..aztán a család biztatott fel, hogy váltsak, és kérjem meg a vizsgát, mert igenis jól megy Szóval a rutinvizsgát már egy másik pasival tettem le, elsőre, mondjuk az autóváltás miatt oda is kellett pótóra(összesen az előző oktatóéval együtt 10). Simán megúszhattam volna ráfizetés nélkül
A forgalomnál +10 pótórát "javasolt" az oktató,ami teljesen zsebbe ment, mondjuk nem mérgelődök, mert volt még mit gyakorolni. Viszont megőrülök, ha most nem megyek át két hét múlva, mert már kikészít, hogy 6-kor kelek a vezetések miatt, és utána még végig kell ülnöm az egyetemen 6-8 órákat..állandóan kimerült vagyok Meg már unom azt a 3-4 útvonalat, ahol mindig megyünk, plusz az oktatóm favicceit
Szóval Bart, ne aggódj, szinte mindenkinek kell egy csomó pótóra!
Amúgy aki közületek most megy vizsgázni, melyik autóssulinál van?
Viszonylag szűk helyre is be lehet parkolni, ha messziről indítod a parkolást (már kanyarodsz is!) és a parkoló autókhoz viszonylag közel van az autód oldala.
Nem csak az órák számától függ a jó felkészülés. Hagyni kell egy kis időt, hogy leülepedjen a tudás, vagyis, ha valaki 2 hónap alatt vett 100 órat az sokkal felkészületlenebb, mint aki 3-4 hónap alatt elvégzett 50 tanulóórát.
Egy kalappal neked a vizsgán! :-)
Tegnap sikerült a beparkolás hátramenetben.Talán még lesz 1-2 órám, utánna vizsga.
Mármint úgy értem a mellékutcákban közlekedj lassan. Oktatóm azt mondta, hogy elég ha 20km/h-val gurulgatok, mert könnyebben ki lehet védeni a dolgokat. Persze főútvonalon, 50-es táblánál azért tartsd a tempót!
Mindenképpen szoritok neked!
Hátramenetben sokkal könnyebb parkolni, mint előre! A külső tükrökbe kell nézni. Fontos, hogy milyen távolságra vagy az üres parkolóhelytől, amikor indítod a parkolást és az is, hogy a parkolóban álló kocsiktól milyen távolságra van az autód oldala, amikor megkezded a manővert.
Lesz még órád a vizsgáig? Mikor kezdted a tanulást?
éééén zavarbaaaa?????
én cvsak ma észreveszem a jeleket
Itt nálunk elég sok tanulóautó Suzuki..
Bart, most milyen kocsin vezetsz? Elvileg nem szabadna h gond legyen a kocsiváltás, de két ugyanolyan fajta kocsi között is van különbség. Pl én Suzukin tanultam, mikor új tanárhoz mentem is Suzukit vezettem, de más picit, pláne az én autóm ami mondjuk Suzuki, de 11 éves. A kocsiváltást sztem 1-2 óra alatt meg lehet szokni. Mert miben térhet el az előzőtől? Pl nem ott fog a kuplunk, erősebben kell tekerni a kormányt (bár manapság már minden tanulóautó szervós, az enyém meg nem, úgyhogy van h fél órát manőverezhetek ) erősebben fog a fék, vagy gyengébben, máshogy reagál az autó a gázpedál nyomásra... Vagy pl váltani is máshogy kell 1-2 autón (pl az Opeloknál tudom h máshogy működik a váltokar... pl tolatás)
Szóval ezek mind gyorsan megszokható dolgok... ettől nem kel félned. Ha mégis gondot jelentene, akkor magával a vezetéssel van gond sztem, nem az autóval...
hajrá!
Megpróbálok érdeklődni, hogy kihez mehetnék át...