Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bélflóra problémák

Torolt_felhasznalo_308087
Torolt_felhasznalo_308087
Létrehozva: 2006. szeptember 11. 14:35
Sziasztok!

Nem sok mindent hallok mostanában a bélflóra egyensúlyának fenntartásáról, (de javítsatok ki) pedig az orvosom szerint nagyon fontos a betegségmegelőzésben és a lelki egyensúly, de még az allergia elleni védekezésben is.
Kicsit össze szeretném vetni azt amit mondott, azzal, ami nektek már bejött egyszer vagy akár többször.
Ha van időtök, írjátok már meg, hogy Ti mit tesztek ennek érdekében.
Nekem mostanában jól jönne egy kis ilyen irányú figyelmesség.
Tip and tricks?

Köszi
sz
  1. 2006. október 10. 14:1876.

    A probiotikumok un. humán bélbarát tejsavbaktériumok melyek a vastagbélben fejtik ki hatásukat. A prebiotikumok olyan szénhidrátok melyek a probiotikumok kizárólagos tápanyagai s ezáltal lehetővé teszik a jó probiotikumok elszaporodását a  vastagbélbe a rosszindulató, káros baktériumokkal szemben.

    A prebiotikumok előállításának egyik főalapanyaga a tejcukor. Nos röviden ennyi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308087 (75)
    2006-10-10  13:40
  2. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 10. 13:4075.
    Mi a különbség a prebiotikumok és a probiotikumok között?
    Bocs, hogy csak kérdezgetek, de szeretném megérteni ezeket a dolgokat.
    előzmény:
    K.Kálmán (73)
    2006-10-10  13:30
  3. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 10. 13:3474.
    Én még azt is hallottam róla, ami nekem csekélyértelmű medvebocsnak magas, hogy a bélflóra és ezzel együtt az immunrendszer egyensúlyának a fenntartásával csökken az allergia veszélye.
    Szóval ez nekem egy kicsit érthetetlen.
    Hogyan függenek össze ezek a dolgok? El tudná valaki magyarázni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2006. október 10. 13:3073.

     Mielőtt valaki elkezdené önteni magába feleslegesen a joghurtokat,elmondom,hogy nekem is tönrement a bélflórám, ennek következménye lett egy másodlagos laktózérzékenység. És addig csak rosszabbul jártam, amíg a joghurtokkal próbáltam gyógyítani magam.

    Amikor nekem is tönkrement a bélflórám (egy Dalacin nevű gyógyszer miatt), azt tapasztaltam, hogy kefír és joghurt fogyasztás egyaránt hashajtó, gázosító hatást váltott ki, korgó/morgó/zuborgó bélhangokat. Holott az előző hónapokban épp kefírt reggeliztem nagy kedvvel, mivel kiválóan éreztem magam tőle.

    Próbáltam utána erőltetni, hozzászoktatni magam, de sajnos mintegy stabilizálódott ez a kellemetlen állapot, amellett rohadt a belem rendesen. Felmerült a tejcukorérzékenység gondolata is, csakhogy ezekben a termékekben a tejsavbaktériumok lebontják a tejcukrot, tehát elvileg minimális lehet benne, vagy semmi.

    Tejet már meg sem mertem próbálni, pedig kár volt tőle óvakodni, mert aztán kiderült, hogy tejfogyasztás viszont, ha meg nem is szüntette, de csillapította a tüneteket.

    Vagyis a tejcukorérzékenység felől megkönnyebbülhettem, viszont elképzelhető, hogy mivel a tejcukor táplálja a hasznos baktériumokat, ezáltal csökkentek a tünetek. (A tej prebiotikumnak számít.)

    előzmény:
    Szelima5 (65)
    2006-10-03  14:32
  5. 2006. október 10. 13:1072.

    Nem csak a mennyiség számít. A Normaflore olyan baktériumot tartalmaz, amely nagyrészt túléli a gyomorban a sósavat, majd az emésztőenzimeket, és valóban el is jut a helyére. Nem lehet véletlen, hogy többünk tapasztalata szerint is hatékonyabb, mint a joghurt.

    Mennyiséggel is lehet persze támadni (pl. ProGastro), mert minél több a baktérium, ha egy része el is pusztul, nagyobb eséllyel marad belőle több. Főleg, ha egyéb módon is védve van, mint például a Bonolact Re+general esetében, ami összesen 20 milliárd baktériumot tartalmaz kapszulánként, speciális baktériumvédelemmel ellátva.

    Szerintem ez tényleg jó, ilyen hatékonyságot joghurtnál soha nem tapasztaltam, sőt mióta a belem agyon lett vágva gyógyszerrel, bármiféle joghurt hatástalan volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535263 (49)
    2006-09-29  12:08
  6. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 9. 19:4471.
    A hatása alapján szerintem is hasznos utitárs lehet egy nyaraláskor.
    Pláne, ha az embernek lehetősége van egy kicsit egzotikusabb országot meglátogatni.
    Jövő nyáron én is szeretnék egy közel-keleti vidéket bebarangolni és arra nem akarok készületlenül indulni.
    Szerintem a bélflóra és az immunrendszer egyensúlyának fenntartása nagyon fontos ha nem akarunk külországbeli WC-n vakációzni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386511 (70)
    2006-10-08  22:24
  7. Torolt_felhasznalo_386511
    Torolt_felhasznalo_386511
    2006. október 8. 22:2470.
    Sziasztok!

    Én régi Normaflore-s vagyok.
    De nem csak én, hanem az egész családnak bevált.
    A gyerekeknek is adom antibiotikum vagy hasmenés esetén és én is használom már közel két éve a férjemmel.
    Nekem például rettenetesen érzékeny a gyomrom.
    Elég itt a határokon belül nyaralni menni és már az idegen csapvíztől is néha elindul. Na, olyankor előveszem és már másnapra kutyabajom.
    Szerintem kitűnő orvosság és igazán nem lehet ráfogni, hogy drága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 8. 18:4769.
    Az mit jelent, hogy nem minden OK?
    Meddig használtad? Végig csináltál egy kúrát vagy csak kipróbáltad?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932947 (68)
    2006-10-06  14:22
  9. Torolt_felhasznalo_932947
    Torolt_felhasznalo_932947
    2006. október 6. 14:2268.
    Hát, végül vettem egy Normaflore-t... Kipróbáltam... Azt nem mondom, hogy minden OK, de óriási a pozitív változás! Puffadás megszünt, széklet jónak tűnik..., és rendszeres.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308087 (57)
    2006-10-02  21:37
  10. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 6. 10:4967.
    Szerintem sincs minden minden rendben a legtöbb joghurttal, nekem is volt olyan, ami pont az ellenkezőjét váltotta ki, mint amit hirdettek róla.
    előzmény:
    Szelima5 (65)
    2006-10-03  14:32
  11. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2006. október 4. 22:1266.
    Köszi a válaszokat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2006. október 3. 14:3265.

    Székletvizsgálattal sztem az állapítható meg,h van e vér a székletben. A belgyógyászaton végeznek olyan vizsgálatot ami kifejezetten a bélflóra állapotát nézi. De! Mielőtt valaki elkezdené önteni magába feleslegesen a joghurtokat,elmondom,hogy nekem is tönrement a bélflórám, ennek következménye lett egy másodlagos laktózérzékenység. És addig csak rosszabbul jártam, amíg a joghurtokkal próbáltam gyógyítani magam.

     

    Másrészt, ha valakinek tünetei vannak, előbb belgyógyásszal beszéljen, mert a puffadás, hasmenés másnak is lehetnek tünetei....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. október 3. 12:5064.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308087 (62)
    2006-10-03  10:54
  14. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. október 3. 12:4663.

    Itt egy reszletes leiras, angolul: http://chetday.com/howtomakeyogurt.htm

    http://www.kefir .net/

    Alapelv: feltartos tejet, vagy forralt es utana szobahomersekletre lehutott tejet hasznalj.

    Keverd el benne az elozo joghurt egy reszet (kb negyed bogrenyit egy liter tejhez). Joghurthoz 42-44C homersekletet javasolnak, ezt en nem probaltam.

    Kefirnel a leszurt kefirgombakat teszed az uj tejbe es szobahon erjeszted.

    Mindket esetben a kesztermeket hutoben tarolhatod tobb mint egy hetig, es utana meg uj tenyeszetet indithatsz belole.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_308087 (62)
    2006-10-03  10:54
  15. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 3. 10:5462.
    Hogyan csináljátok?
    Megosztanátok velünk?
    És hogyan lehet azután a joghurt-kultúrát "életben tartani"?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535263 (60)
    2006-10-03  03:06
  16. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. október 3. 03:0861.

    %) hoona tudom, hogy a kefírem baktériummal vagy kefírgombával oltott-e? Melyik a gyakoribb? Annyi van ráírva, h élőflórás...

    Megkerdezed.

    Bocs, figyelmetlen voltam: ha kefir van rairva, akkor van benne baci es gomba egyutt, ha joghurt, akkor csak baci.
    Bakteriumok mindkettoben vannak, tulnyomo tobbsegben ok vannak mindkettoben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535263 (60)
    2006-10-03  03:06
  17. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. október 3. 03:0660.

    Az iparilag készített joghurtot már pasztőrözött tejből készítik?
    Tehát először pasztőrözés, utána a bacikultúra?
    Vagy a pasztőrözetlen tejet oltják be a baktériumkultúrával, és a kész joghurtot pasztőrözik?

    Ha a kesz joghurtot pasztorozik, akkor elpusztulank benne a bacik, es ebbol  szempontbol ertektelenne valik.
    En pasztorozott tejbol (vagy akar feltartos tejbol is) keszitek kefirt.

    2) van olyan kefír, amit kefírgombával oltanak be, nem baktériummal....de akkor ennek nincsen pozitív hatása a bélflórára, nem?...ha nem is tartalmaz jótékony hatású baktériumokat...

    A "kefirgomba" tartalmazza a bakteriomokat is.

    3)Hol lehet kefír ill. joghurtkultúrát kapni?

    Veszel elofloras kefirt/joghurtot, vagy ismerostol, vagy az interneten. En mar sok embernek kuldtem abbol amit tizennegy eve kaptam.

    %) hoona tudom, hogy a kefírem baktériummal vagy kefírgombával oltott-e? Melyik a gyakoribb? Annyi van ráírva, h élőflórás...

    Megkerdezed.

    Utolsó kérdés: apám szobahőmérsékleten készít aludttejet? nem romlik így meg a tej?

    Nem, ha vannak benne lejsavbakteriumok, igy kell csinalni.
    Ha nincsenek benne (pl feltartos tej) akkor rakni kell bele, kulonben valoban megromlik.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (53)
    2006-10-02  21:21
  18. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 2. 22:2359.
    Szerintem csak székletvizsgálattal dönthető el, hogy mennyire károsodott a bélflórád.
    Ha ilyen tüneteid vannak, akkor majdnem biztos, hogy erről van szó.
    előzmény:
    erika48 (45)
    2006-09-28  16:06
  19. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 2. 21:5758.
    Húú, ez nehéz, kellene ide egy tejipari szaki
    Nekem a bolti tejből még aludtejet sem sikerül csinálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (53)
    2006-10-02  21:21
  20. Torolt_felhasznalo_308087
    Torolt_felhasznalo_308087
    2006. október 2. 21:3757.
    Ezt én sem értem teljesen.
    Bacikat számoltunk, persze, hogy nem elég rá a tíz újjunk.

    De hát arról volt itt szó, hogy hogyan rakjuk rendbe a bélflóránkat.
    Azt mondják az okosok, hogy a probiotikumok bejuttatása a szervezetbe erre kiváló módszer.
    Ez aztán történhet élőflórás joghurttal, de ha nagy a szükség és gyors megoldás kell, akkor lehet ez valamilyen készítmény is, ami határozottabb eredményt hoz.
    Nekem ez utóbbira bevált a Normaflore.
    1. nap: elmúlt a puffadás
    2. nap: már rendben volt a székletem
    3. nap: nyoma nem volt a korábbi hetek problémáinak
    4-5. nap: csak a rend kedvéért folytattam a kúrát
    6. nap: visszatértem a kedvenc joghurtomhoz és azóta is minden rendben

    Nem tudom mi más módon tarthatnám karban az emésztésemet.
    Most semmi baj nincs, de megint előjönnének a problémák, azért megnyugtató, hogy tudom a megoldást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932947 (51)
    2006-10-02  20:39
  21. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2006. október 2. 21:3056.
    Utolsó kérdés: apám szobahőmérsékleten készít aludttejet? nem romlik így meg a tej?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (55)
    2006-10-02  21:25
  22. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2006. október 2. 21:2555.
    %) hoona tudom, hogy a kefírem baktériummal vagy kefírgombával oltott-e? Melyik a gyakoribb? Annyi van ráírva, h élőflórás...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (54)
    2006-10-02  21:23
  23. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2006. október 2. 21:2354.
    2) van olyan kefír, amit kefírgombával oltanak be, nem baktériummal....de akkor ennek nincsen pozitív hatása a bélflórára, nem?...ha nem is tartalmaz jótékony hatású baktériumokat...


    3)Hol lehet kefír ill. joghurtkultúrát kapni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_333816 (53)
    2006-10-02  21:21
  24. Torolt_felhasznalo_333816
    Torolt_felhasznalo_333816
    2006. október 2. 21:2153.
    Szia, lehet, h buta a kérdés, de azért felteszem

    Az iparilag készített joghurtot már pasztőrözött tejből készítik?
    Tehát először pasztőrözés, utána a bacikultúra?
    Vagy a pasztőrözetlen tejet oltják be a baktériumkultúrával, és a kész joghurtot pasztőrözik?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_535263 (52)
    2006-10-02  20:58
  25. Torolt_felhasznalo_535263
    Torolt_felhasznalo_535263
    2006. október 2. 20:5852.

    1. a joghurtoknak is rendesen elkérik az árát...

    Igen.
    Keszithetsz magadnak tejbol, az olcsobb.
    2. én pl. utálom a joghurtokat, rá se bírok nézni...

    Akkor ne edd.
    Kefir?
    Aludttej?
    gyogyszerkeszitmeny?

    Amelyik finomabb az inyednek, azt fogyaszd.


    3. mi? mennyi?

    Az, annyi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932947 (51)
    2006-10-02  20:39

Címlap

top