Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Mostanában rászoktam a bulgurra (tört búza). Egyszerű, gyors, finom.
Padlizsános bulgur
Bulgurt megfőzöm kétszeres vízben, sózom.
Padlizsánt feldarabolom, sózom, megpirítom.
Összekeverem a bulgurral, lila vagy újhagymát vágok bele.
Kevés olivaolajat citromlével és ízlés szerinti fűszerekkel (petrezselyem vagy bazsalikom, bors, de nekem az őrölt korianderrel is bejön) összekeverek és ráöntöm a padlizsános bulgurra. Isteni.
Ínyencek fetát vagy parmezánt is keverhetnek hozzá. Nekem parmezánnal jobb.
Szerintem padlizsán helyett cukkinivel is jó, de még nem próbáltam.
Zöldborsós csirkecomb
- csirkecombok felezve, só, bors ízesítéssel serpenyőben forró olajon, bőrös részével lefelé pár percig sütni , pirítani
- majd kevés víz alá és lefedve 20 percig párolni, közben pótolni a vizet, zsírjára pirítani
- ha megsült, akkor kevés vajat tenni és zöldborsót önteni bele, kevés víz és még 20 perc párolás, szaftosra sütni, végül petrezselyemmel megszórni
- köretnek petrezselymes rizs
Hagyma fasírt:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/vegetarianus -etelek/hagyma-fasirt
Zöldség fasírt:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/vegetarianus -etelek/zoldseg-fasirt
Bundás alma:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenyek_-ede ssegek/bundas-alma-es-ananasz
Banános csokis golyó:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenye k_-edessegek/bananos-csokis-golyokHagyma fasírt:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/vegetarianu s -etelek/hagyma-fasirt
Zöldség fasírt:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/vegetarianu s -etelek/zoldseg-fasirt
Bundás alma:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenyek_-ede ssegek/bundas-alma-es-ananasz
Banános csokis golyó:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemeny ek_-edessegek/bananos-csokis-golyok
Ez is elég gyors, és nagyon finom... eláll akár 1 hetet is HŰTŐBEN.. semmi baja
http://wiecek.biz/salatka_gyros.html
a képeket látjátok, a gyors receptje pedig a következő:
Mindent apróra vágunk, majd a húst gyros fűszerben megpuhítjuk és sütjük, aztán szépen sorba rétegesen el kezdjük rakni egymásra...
Jó étvágyat hozzá!!! Annyira isteni finom...
Olcsó és nagyon gyors:
5 PERCES FÁNK:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenye k_-edessegek/5-perces-fank
Máglyarakás
- 4 kifli karikára vágva és - 3 tojássárga, 5-10 deka cukor, 5 dkg vaj, 0,5 liter tej összekeverve - ebbe belemártogatjuk, majd egy kivajazott jénaiba rétegezzük
- alul kifli, majd almát reszelünk rá és lekvárral is megkenjük, újabb kiflisor, alma, lekvár és tetejére kifli, maradák tejet ráönteni és sütőben fél órát sütni, majd a felvert habot rákenni és még 10 perc míg szép pirosas lesz a hab
Lehet daráltmákot is szórni közé.
Csirkés szendvics - ha nincs idő főzni
- maradék sült husi apró kockára vágva, 1 nagyobb piroshúsú paprika szintén kockára vágva, fél fej saláta vékony csíkra laskára vágva, 2-3 főtt tojás hosszában és keresztben is felvágva tojásszelővel, annyi majonézzel öszekeverni, hogy szaftos legyen
- kenyér szeletek közé halmozni és akár átlósan kettévágva, uborkaszeletekkel is kínálhatjuk
Zöldséges grillkolbász
- 1-2 csomag grillkolbász 2 ujjnyira darabolva, 1 nagyobb cukkini kis kockára vágva, 1-1 fehér,piros,színes paprika kisebb darabokra szelve, 15 deka gomba cikkekre szelve, 1 csokor finomra vágott petrezselyem, só, bors, kakukkfű
- serpenyőben olívaolajon megsütni
Viszont hozok egy jópofa pizzát.
Olcsó és nagyon mutatós.
Pizza margarita:
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/pizzak/pi zza-margareta
Szai!
Sajnos már vége a pihenésnek.
Ma már dolgoztam.
Lecsós hús
-mellfilét apró kockára vágni és serpenyőben fehéredésig sütni, só, bors ízesítés
- majd kevés víz alá és fedő alatt kicsit párolni, teszünk bele feldarabolt paprikát, cukkinit is lehet, fedő alatt párolás, végén a feldarabolt paradicsommal készre főzzük, bazsalikommal ízesíteni még
- közben megfőzni a spagettit vagy rizst köretnek
Hová tűntek a hsz-ek ?
Viki! Jó pihenést még erre a pár napra!
Irene! Jó messze van a piac, nekem 5 percre van.
Borított körtetorta - nagyon egyszerű és nagyon finom
- 24 cm-es tortaformát kivajazni, 4 evőkanál cukrot beleszórni és 4 db körte hámozva vékonyabb cikkekre vágva, szépen elrendezni
- tetejére a tészta : 2 tojássárgát, 2 evőkanál cukorral habosra keverünk, majd 3-4 evőkanál tej, 6-8 dkg liszt, sütőpor és a felvert tojásfehérje - ezt rásimítjuk a körtére
- sütés : 3-as fokozat és 20-25 perc mikor már szép pirosas színű, ha kész késsel gyorsan a szélét körbevágjuk és egy nagyobb lapostányért vagy kerek tálcát ráteszünk és kiborítjuk
Almával is finom! Almával kicsit karamellásabbra sült.
Cukkini köret
- 2-3 cukkini megmosva, fél centis karikára szelve, serpenyőben vajon pár percig pároljuk, majd 1 csokor finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk, só, bors ízesítés
- natúr sült hús mellé nagyon finom, jobb étvágyúak még rizst is tálaljanak mellé
Káposztasaláta
- 1 kis fej káposztát legyalulni és ecetes salátaöntetet önteni rá, majd egy éjjelre a hűtőben érlelni
- másnap a levének a felét leönteni és 1 csokor finomra vágott kaporral ízesíteni, majd 1 dl majonéz és 1 kis pohár tejföl keverékével összekeverni
lehűtve nagyon frissítő, akár önmagában is csemegézve
Gombás pirítós
- francia bagett lapjában elfelezve és megpirítjuk, majd megkenjük olívaolajjal és - 3 fokhagymagerezd átpréselve, só, bors és apróra vágott petrezselyem - keverékével
- 1 vöröshagyma finomra vágva, serpenyőben olajon megpirítjuk, majd teszünk bele fél kiló csiperkét apróra szelve és finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk, pár perc pirítás után lefedjük és pár percig pároljuk, végül 3-4 evőkanál vörösbor, kiskanál szétnyomott koriandermag, 2 kiskanál mézzel ízesítjük
- a pirítósokat ezzel megkenjük és olyan 5 centis darabokra szeljük
Turmix
- 3 barack, 25 dkg görögdinnye, 1 evőkanál citromlé, cukor, 2 dl ásványvíz - turmixolva és lehűtve porakban kínálni, a pohár szélére dinnyecsíkot tehetünk díszítésnek
Én most barackból, szederből, meg rózsából csináltam, de a szilva lesz a követekző.
Akkor ha csak ebben az 2-3 hónapban kell vigyáznod, szerintem nyugodtan megcsinálhatod pl a bodzát, mert az el is áll sokáig, hűvös, sötét helyen. De még majd szétnézek, hogy milyen receptjeim vannak és megírom majd neked.
Köszi a tippet! Nagyon kedves tőled, hogy segítesz! Kár hogy már a meggy leérett. Akkor most milyen gyümiből csináljam? Te milyent szoktál? Most szilva, barack, szőlő van a piacon.
Én sajnos megjártam már pár gyógyteával, mint a csalánnal is. De csak ebben a 2-3 hónapban kell rá figyelni, hogy mit ehetek, ihatok.
Átpaszírozni attól függ miből csinálod. Ha aprómagvas akkor igen, mert azt elég érdekes lenne inni. Ha nem akkor csak simán leszűröm (csak főzés közben nyomkodom szét egy kicsit hogy rostosabb legyen) az sosem baj ha egy kis rost is marad benne, annál igazibb.
Ha nem tudsz szedni citromfű vagy hasonlókat akkor azt gyógynöv.boltban is tudsz venni kb.200 ft egy zacskóval, abból elég sokat tudsz csinálni.
Az hogy parlagfű allergiád van az bizti hogy kizáró ok pl a bodzaszörp-ivászatból? Anyumnak is van (ő mindenféle fűre igen nagy mértékben allergiás) és tud inni ilyeneket. Vagy már próbáltad és gond volt?
Szia!
Azért ezt felírom a füzetembe, mert jól hangzik, csak épp nem tudok sehol szedni se citromfüvet, se egyebeket, azt is vennem kell. Nagyi egy nagy tálban cukrozta le a gyümit és úgy kavargatta pár napig, de aztán hogy lett belőle szörp, azt nem tudom.
Ha belefőzöm a gyümit, akkor azt át kell passzírozni, vagy nem?
A bodza nagyon izgatja a fantáziámat, csak parlagfű allergiám van és az valószínűleg nem jó, ezért nem ihatok gyógyteákat sem. Egyébként szárított citromfüvet mindig teszek az almakompótba, nagyon finom úgy. Mert imádom a kompót levét, így azt variálom a szilvától a barackig.
Szia!
Oké, köszi akkor az élesztőset sütöm inkább. Ma viszont gofrit sütök.
Étterembe én sem szeretek járni, mert válogatós vagyok és azok az olajban tocsogó kaják valahogy nem vonzanak, sokszor a gyerek menüből vmi gyümiset választok.
Anyuék ették a finom illatozó rántott pipit és nem tudtam ellenállni, akkor úgy éreztem ha nem kóstolom meg...de csak pár falatot tudtam enni, fájt tőle a gyomrom, teljesen elszokott a hústól és bíz csak így apránként, mindig egy picivel több mennyiséget ettem. Annak idején Anyukám is kétségbe esve kérdezte-gyerekem, akkor mit főzzek neked? Aztán megreformáltam az ő étkezésüket is, vagyis nem akart 2 félét főzni és sokkal több zöldséges ételeket ettek. Bevallom, hogy semmi magokat és ilyesmiket nem ettem.
Most búzacsírát akarok venni a B vitaminok miatt, mert ezeket a multivitaminos dolgokat nem szeretem.
Nem divatból lettem vega, hanem mert esősebb idő előtt úgy fájt kezem lábam, hogy sírtam, a fájdalomcsillapítók semmit sem értek. Pár hónap alatt, mint akit kicseréltek, semmi bajom nem volt.
Te miért döntöttél mellette?