Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zavar a párom exe

doracska79
Létrehozva: 2006. augusztus 30. 17:15

Sziasztok!

Szerintem nem vagyok egyedül, de lassan már megbolondulok a pasim ex nőjétől.

Nincs konkrétan jelen az életünkben, de a pasim barátjának tartja. Felmegy hozzá, elviszi vásárolni, segít neki. Ezt is elfogadnám, csakhát olyan vagyok, hogy szeretek ott lenni...hogy lássam mi a helyzet. S ex nő nem akar találkozni velem, engem nem akar beengedni az életébe, ki vagyok tiltva, s nem látom mi folyik ott.

Én meg eszem a kefét, pedig a pasim - mivel tudja hogy zavar - próbálja kulturáltan intézni a dolgait. Egyet kértem: mindig tudjak róla, ha találkozik vele. ezzel meg is lennénk, mégsem tudom elviselni. ááááááá...segítség!!! 

  1. 2006. augusztus 30. 19:10101.
    neked is ajánlom a majdan általam indítandó "jól elvertem" topikot, ott aztán meglátjuk, megtalálta-e a helyét   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615504 (99)
    2006-08-30  19:08
  2. 2006. augusztus 30. 19:09100.

    Azért légy résen, mert nekem, ahogy végigovastam hozzászólásaidat, egyértelművé vált, hogy az ex nem zárta le kapcsolatát a pároddal. Azt megértem hogy esetleg nincs senki akire számithatna, de ha csak barátságot akarna a párodtól, akkor nem zárna ki téget az életéből, az együtt töltött órákból. Mert ez igy nem fair...  Az más dolog, hogy lehet - sőt kell is! - barátság, jó viszonynak lenni az exek között, de ez esetben úgy érzem, nem erről van szó. Helyedben sürgősen elbeszélgetnék a leányzóval, és tisztáznék egy-két dolgot. Tedd neg, amig nem késő!

     

    előzmény:
    doracska79 (1)
    2006-08-30  17:15
  3. Torolt_felhasznalo_615504
    Torolt_felhasznalo_615504
    2006. augusztus 30. 19:0899.
    Bocsi, nem olvastam el, csak a nyitót, mert lusta vagyok.  Egyébként nem is tudom, hogyan is viszonyulnék egy ilyen kapcsolathoz... Na, most pár másodpercig gondolkoztam, és rájöttem.  Nem hagynám!!! Ha a pasimra barátként tekint egy nő, kötelezően muszáj velem is kommunikálnia, és úgy kezelnie, mint a barátja barátnőét. Ez nem azt jelenti, hogy barátkozzunk, csak annyit, hogy fogadja el, már kapcsolatban él Pistike.   Jól belegondolva, a férjemnek is van egy barát, nem inkább havernője, de ő nem zárkózik el előlem. Igaz, barátnők soha nem leszünk, (nem a férjem miatt). Szóval, ha idegesít a dolog, a pároddal kell megbeszélni, hogy mivel ti már összetartoztok valamilyen szinten, téged is vonjanak be a dolgaikba, mert így te érzed magad kívülállónak. Vagy még egy ötlet..., hívd el valahova, jól agyabugyáld meg, és magától is rájön, hol a helye.    
    előzmény:
    doracska79 (82)
    2006-08-30  18:53
  4. 2006. augusztus 30. 19:0898.
    en is neten leltem az enyemet  
    előzmény:
    doracska79 (96)
    2006-08-30  19:06
  5. 2006. augusztus 30. 19:0797.
    de egyébként akkor nálatok azóta is minden rendben...s tartják még a kapcsolatot?
    előzmény:
    Dike (94)
    2006-08-30  19:03
  6. 2006. augusztus 30. 19:0696.

    én is neten ismertem meg  

    azért ez durva kezdés lehetett!!! ezt azért tartom én is ... nem hisztizek, már látom azért, hogy ez a jobbik megoldás, hisz azóta sok minden megoldódott: pasi tudja, hogy én kezdeményező vagyok és jóindulattal vagyok az exe felé, s innentől ő az, aki nem érti, miért nem kedves énvelem!

    azért ez se rossz eredmény, de még fél siker úgy érzem 

    előzmény:
    Dike (94)
    2006-08-30  19:03
  7. 2006. augusztus 30. 19:0495.
    ha sor kerül rá, ígérem és színetek előtt fogadom, egyből - még kéken zölden - nyitom a topikot! aztán utána jöhetnek a kövezések!   
    előzmény:
    babasi (93)
    2006-08-30  19:02
  8. 2006. augusztus 30. 19:0394.
    EGy kis sztori a szilárd talajról:
    Én neten ismerkedtem meg a párommal, 250km volt köztünk. 3. találkozásunk karácsony után volt, jöttem fel hozzá szilveszterezni (ekkor voltam először nála) . Hazaérünk, ex itt alszik a hálóban, átjött tévézni Majd fölkel, köszön, turmixot csinál stb. Elég szarul éreztem magam, de egy büdös kurva szót sem szóltam. (Ill. mikor elment annyit, hogy nagyon szép az exbarátnőd. Tényleg csinosabb volt/annak éreztem mint én ) Ekkor már több mint fél éve szakítottak. De voltak még egyéb hasonló húzásai. De ritkán borultam ki, tudtam, csak saját magam alatt vágom a fát, ha hisztizek miatt. Elment, elmúlt, már én vagyok birtokon belül
    előzmény:
    doracska79 (42)
    2006-08-30  18:07
  9. 2006. augusztus 30. 19:0293.
    aaa, engem nem izgat nem a nezese erdekelne, (pasiparti vagyok) csak gondoltam nyithatnad a kovetkezo topikodat "jol elvertem " cimmel - sikeres topic lenne
    előzmény:
    doracska79 (87)
    2006-08-30  18:57
  10. 2006. augusztus 30. 19:0092.
    máshogy gondolkodnak tény...de azért ha szépen elmagyarázzuk, még idomíthatóak   
    előzmény:
    Pánikkifli (26)
    2006-08-30  17:47
  11. 2006. augusztus 30. 19:0091.
    Nem azt írta, hogy nem bízik a párjában, hanem, hogy ZAVARJA az ex jelenléte. Problémája van, meg akarja osztani, ilyenkor nem leordítani kéne a fejét,hogy hűűűűűűűűűű te mennyire hülye vagy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_964764 (2)
    2006-08-30  17:21
  12. 2006. augusztus 30. 18:5890.
    sztem nem nagyon értené...csak bámulna a nagy csokiszemeivel, hogy most miért...de hát...hogyan...izé...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_939933 (86)
    2006-08-30  18:57
  13. 2006. augusztus 30. 18:5889.

    Másmilyen rugóra járnak a pasik, az tény...

    Női ésszel nehéz is megérteni őket. Nekem azt mondták mindig ilyenkor, hogy a "vele folytatott kapcsolatnak semmi köze kettőnkhöz, nem befolyásolja." Hát nekem ez akkor se tetszett.

    Jól választottál! 

    előzmény:
    Pánikkifli (26)
    2006-08-30  17:47
  14. 2006. augusztus 30. 18:5888.
    El tudjatok kepzelni, majd ha doracska tenyleg talizik a csajjal, aztan eszebe jutnak, miket irogattunk itt. Ott fog ulni vele szemben, es rohog a kepebe    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_939933 (85)
    2006-08-30  18:55
  15. 2006. augusztus 30. 18:5787.

    most kivel is kéne bunyóznom???  

    ha lesz, mindenképp küldök képeket...lehet, nem csak a férfiakat érdekli, ha ennyire sajnálod   

    előzmény:
    babasi (84)
    2006-08-30  18:55
  16. Torolt_felhasznalo_939933
    Torolt_felhasznalo_939933
    2006. augusztus 30. 18:5786.
    Azt elhiszem! Dagadna a melle a büszkeségtől, hogy két nő összeverekszik érte
    előzmény:
    babasi (81)
    2006-08-30  18:53
  17. Torolt_felhasznalo_939933
    Torolt_felhasznalo_939933
    2006. augusztus 30. 18:5585.
    mea culpa
    előzmény:
    babasi (78)
    2006-08-30  18:50
  18. 2006. augusztus 30. 18:5584.
    akkor nem lesz bunyo ?  
    előzmény:
    doracska79 (82)
    2006-08-30  18:53
  19. 2006. augusztus 30. 18:5583.
    akkor már inkább a szigeten tapasztaltakhoz hasonló csokibunyó! fürdőruha útban van  
    előzmény:
    babasi (81)
    2006-08-30  18:53
  20. 2006. augusztus 30. 18:5382.

    nehemmm, a gyerek azért nem tőle van  

    a barátság meg szerintem szent dolog...az én dolgom megbírkózni vele. ha fordított esetben eltiltana egy barátomtól, én rúgnám ki. ezért nem tiltok semmit, hanem próbálok megérteni.

    bizalomban nincs hiány, mint említettem, itt nem lesz ágyban fetrengés...itt csak egy lánnyal kell újra felvenni az elrontott fonalat. nem rossz ő, én se, pasim se...csak szarul indult.

    ex vagy nem ex...segítségre szorul!

    előzmény:
    irenehavas (76)
    2006-08-30  18:49
  21. 2006. augusztus 30. 18:5381.
    lehet hogy furcsak, de el tudod kepzelni, hogy a pasi hogy elvezne. Vidd a furdorucid doracska   iszapbunyo
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_939933 (80)
    2006-08-30  18:52
  22. Torolt_felhasznalo_939933
    Torolt_felhasznalo_939933
    2006. augusztus 30. 18:5280.
    Na de babasi a verekedő nők olyan....furcsák....
    előzmény:
    babasi (75)
    2006-08-30  18:47
  23. 2006. augusztus 30. 18:5079.

    kalapáljon csak, kifejezetten élvezem, hogy emlékeztetnek a másik nézőpontjára...hiszen ezt soha nem szabad elfelejteni...ha bármit is feljánlunk, mit szólna hozzá!

    igaza van, megtértem!  

    előzmény:
    babasi (75)
    2006-08-30  18:47
  24. 2006. augusztus 30. 18:5078.
    Nalam ???    hat en nem tudok rola...   ferjem is csak az elkovetkezendo 25 napban lesz   remelem nincs igazad, mert meg van egy ket dolog, amit el kell inteznem a golya elott. Ugy 3 ev meg kell legalabb  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_939933 (74)
    2006-08-30  18:45
  25. Torolt_felhasznalo_939933
    Torolt_felhasznalo_939933
    2006. augusztus 30. 18:4977.
    A babát egy babakocsiban el lehet tolni egy cukrászdába...mindent lehet, csak akarni kell
    előzmény:
    doracska79 (73)
    2006-08-30  18:45

Címlap

top