Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Új csapat kerestetik!
Sziasztok!
Azért indítom ezt a topicot, hátha összejön egy csapat, akik mostanában kezdik/kezdték a fogyókúrát/életmódváltást stb. Sokaknak bejött már, ha együtt diétáztak, mi is próbáljuk meg! Nem baj, ha nem egyformán állunk neki, csak figyeljük egymás grafikonját, tapasztalatait, egy kis bíztatás, dicséret soha sem árt. (és magamról tudom, hogy egy kis őszinte szidás is néha jól jönne, amikor meg akarom győzni magam, hogy ehetek nyugodtan pizzát este 9-kor..)
Tehát olyanokat várok, akik szeretnének segíteni egymásnak recept-ötletekkel, edzőtermekkel, programokkal, kozmetikussal.. stb, szóval mindennel, amitől a másik jobban érezheti magát a bőrében.
Nekem is szándékomban áll leszokni.Már meg is rendeltem a patikában a leszoktató csodaszert.
Egy netes teszt szerint nekem már orvosi segítség kell a leszokáshoz.Persze fogyikúra meg antinikotin kúra nehezen egyeztethető össze.
Kacsa:végül is nem írtad meg ki az ismerősöd.
Na végre tudok írni. Ugyanis az történt, hogy a kedves aranyos Nyuszika tegnap elrágta az internetkábelt. ááááá, azt hittem, hogy kinyírom...
Évi, örülök, hogy jól vagy, most hol építkeztek végül? Olyan kár hogy olyan régen nem találkozunk. szeptember végén megyünk haza újra
A tanfolyamot júliusban Laci csinálja, ugye? Érdemes hozzá menni, nagyon jó!
Kacsus, nem is tudtam, hogy költözni fogotk! De jó!!! Biztos fognak örülni a kutyák a szabadnak! És hova? Messze onnan, ahol most laktok?
Anna, az utóbbi időben én is igencsak leeresztettem, de most kezdek újra belelendülni, és képzeld, egy ideje én is beszereztem szobabringát is. Télen nagyon jól jött. De vhogy mindig te jutottál eszembe, amikor tekertem
Szia Évi! Beírtam a blogomba. Elmondja a lehetőségeket, és Te választhatod ki, amelyiket a legmegfelelőbbnek találod.
Békásmegyeren van a lakásom. Majd teszek fel fotókat, de még ma teszik a helyére az előszoba ajtót, meg a konyhaszekrényeket, képek sehol, lámpák sehol, csak egy villanykörte, de ettól még tökéletesen lakható.
Én nagyon szerettem építkezni, meg fogod látni, milyen jó.
Szia cica
komolyan lesz fűtés és víz ..nem tul nagy luxus???? na csak viccelek ám
jó lenne a tali nagyon
Szia Anna, hát igen minden idot és még azon felul is de megéri
Majd teszek fel uj képeket , hisz a kicsi már majdnem kétszer akkora mint az utolso feltett képen
Üdv mindenkinek Csajok! Zsud! Hát igen, x.-ik új munkahely... De ez már csak jó lesz. Szakmailag sokat ad és azt hiszem emberileg is.
Anna! Akkor meg tudnád adni annak a rendes hitelügyintézőnek az elérhetőségét? Nagyon kellene pörgetni a dolgokat most már nekünk is. És ha tudsz tegyél már fel légyszi képet a lakáskádról? Amúgy merre van?
Úgy tűnik fűtés és víz is lesz az új házikóba. De komolyan, ez valami hihetetlen melós dolog. Már az építkezés... Ma dúlják le az egész terepet, még szerencse, hogy nem látom, azért fáj a szívem... De ez a változás alapja.
Keriann! Örülök, hogy végre közelebb jutottál a munkahelyedhez, azért nagyon nem mindegy. Képzeld! Megint vezettem x hónap kihagyás után, elég jól ment. Szóval van remény! Ja, és készülődöm agykontrollra én is, július közepén lesz egy, arra.
Annyi most a változás... Tegnap a vonaton volt szabad 20 perc. Mondta a férjem, hogy használjam ki ezt a gondtalan időszakot. Láblógattam, de tényleg.
Kacsus! Én is örültem, hogy beszéltünk, remélem valamikor megint össze tudunk hozni egy fórumos találkozót majd valamikor.
Szép napot Nektek!!
Tettem fel 1 fotót Bugiról. Rövid szőrrel.
Láttam, hogy 2 kutyu van, nagyon cukik, biztosan minden időtöket kitöltik. Jó lesz a kertes ház!
Légyszi segíts/segítsetek nekem. Honnan tudom letölteni a les mills féle body jam edzéseket? Már annyit kerestem hiába...
Csilla
Sziasztok csajok!
A segítségeteket kérem. Már itt emlegettétek a les mills féle body jam edzést, így találtam rátok. Kérlek írjátok le nekem, hogy honnan tudom letölteni az ilyen edzéseket. Légyszi segítsetek, már annyit kerestem hiába...
Előre is köszi annak aki válaszol.
Csilla
kérlek szépen segítsetek! honnan tudtátok leszedni a body jam edzéseket? müzlihez volt ajándékba egy 20 perces les mills body jam cd, de nagyon megtetszett és szeretnék egész edzéshez is hozzájutni.
ha vki tud nekem segíteni légyszi írjon.
csilla

Akkor jó , orulok hogy jó érzi magát a kutty..biztos nagyon hiányzik
Nekunk már ketto van , el lehet képzelni, a világon semmire nincs idom, de megéri ,amennyi szeretetet adnak ezek az ebek Tavasszal , ha minden igaz koltozunk családi házba...
Anna várom a képeket , én a picassát használom , nagyon jó kis dolog....
Szia Jucus..orulok ,hogy benéztél ..
Bizony tobben is johetnétek , csajok , Andi Te azt mondtad mindig olvasol, csak nem jossz ,hát gyere kérlek, és Zituska Te is...Nincs it egy trombita, osszetrombitálni a jónépet
Kicsit megkésett válasz:
baromi jó a lakásom, földszinti, kertkapcsolatos, 2 terasszal, kényelmes és jó hangulatú, délután süt oda a nap, amíg le nem megy. nagyon élvezem. és egyelőre azt is, hogy egyedül lakom. Sajnos a kutyit nem tudtam magammal hozni, a férjem vitte magával, de jól érzi ott magát. Néha meglátogatom, nagyon örül nekem.
Szeretettel Varunk mindenkit a WellnessGuru aerobik napon,
Időpont: 2009. június 6. (szombat) 9 óra
Helyszín: Sportmax-Hegyvidék rendezvénycsarnoka
Budapest XII., Csörsz utca 1416.
..... ahol többek között KATUS ATTILA SZENTGYÖRGYI ROMEO VARRÓ GYULA
és a guru jelöltek tartanak órát!
Sajnos nincs túl sok időm írni, úgyhogy gyors leszek.
Nagyon örülök, hogy megint így együtt:-) Azért vannak még páran, akiket hiányolok, remélem, majd néha ők is benéznek.
Magamról: sötétbarna lettem időközben, nem nőttem és nem is mentem össze:-) Jelenleg 58 kg vagyok, egy ideig sikerült tartanom az 56-57-et mindenféle odafigyelés nélkül, aztán felkúsztam 60 fölé észrevétlen. Na jó, persze ennek is megvan az oka. Most fogyogatom vissza:-)
Majd keresek új képet a blogba:-)
ma sajnos nem nagyon tudtam jonni , valami bibi volt a nettel meloban
E.gyros-hasábburgonya meg uborkasaláta
V.kobászos tojás (2 tojás meg 6-7karika kolbász)
és ennyi
Pedig ma feltett szándékom volt tanulmányozni az 5tibetit, érted rákeresni a neten.Ketyian neked véletlen nincs dvd-n meg???