Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Új csapat kerestetik!
Sziasztok!
Azért indítom ezt a topicot, hátha összejön egy csapat, akik mostanában kezdik/kezdték a fogyókúrát/életmódváltást stb. Sokaknak bejött már, ha együtt diétáztak, mi is próbáljuk meg! Nem baj, ha nem egyformán állunk neki, csak figyeljük egymás grafikonját, tapasztalatait, egy kis bíztatás, dicséret soha sem árt. (és magamról tudom, hogy egy kis őszinte szidás is néha jól jönne, amikor meg akarom győzni magam, hogy ehetek nyugodtan pizzát este 9-kor..)
Tehát olyanokat várok, akik szeretnének segíteni egymásnak recept-ötletekkel, edzőtermekkel, programokkal, kozmetikussal.. stb, szóval mindennel, amitől a másik jobban érezheti magát a bőrében.
ebéd :gyros lesz hasábburgonyával.
vacsi...hu fogalmam nincs..ezek után már nem is kéne, de mivel gyogyszert szedek muszáj vagyok valamit kitalálni.
szia , neked is szép napot..
régen is mondtam hogy elméletben nagyon jó vagyok
egy kis teát??
Milyen az uj lakás??Hogy telnek a napjaid?Gombázni jársz még ...tavaly nyáron én is szedtem 3 félét megismerek, egy kedves csaj mutattade már a nevukre nem emlékszem ..jó mi ilyen szenilis vagyok
Tegnap este ananász helyett és kis marhagulyás volt..szigoruan kenyér nélkul
Ma
R.Két toji, libamájpástétom +kaliforniai piros paprika
Sziasztok!
Köszi, köszi a bíztatást, meg a szakirodalmat! Igazad van Keriann, én is mindenkinek ezt mondom, csak mi még önmagát betljesítő jóslatnak neveztük. Persze ha saját magunkról van szó, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy ez mindenre érvényes.
Szép napot mindenkinek!
Anna ezt most kerestem neked, mért is jó vizet inni
Orsi én majd a csipsznél használom a modzsered..régen szerettem , de most már útálom
Mi is megérkeztunk a mindennapi sétából , kicsit idehuppantam aztán megyek zuhanyozni.
Kerian orulok neki ,hogy nem kell anyit utazni , az rengeteg energiát felemészt...bár ezzel te tisztában vagy...
Ez jó ez az agykontrolos cucc, eddig nem de majd ezentul...ezt meg is fogadom ,bár konkrét dolog nincs
Ja nem cigizem május25-én volt 3hónapja
Zsudi Te még barnulsz , vagy visszatértél a szőkeségedhez...mondhat akárki bármit a blogodban az a haj az gyonyoru Az vagy te ...
Anna mindenképp probáld meg Orsi módszerét
jó éjszakát kivánok mindenkinek, remélem holnap is benéztek
Na végre hazaértünk.
Kacsus: mi még mindig németben vagyunk. Csak most átköltöztünk ide, egy kis faluba, a munkahelyemtől nem messze, szóval már nem kell napi 200 km-t utaznom. Csípem
Pralinee: a legfontosabb, hogy ne mondd azt, h te nem tudsz annyit inni. Ha szeretnél többet, akkor mondd azt, h eddig nem bírtam sokat inni, de most egyre többet és többet tudok. (agykontroll tanfolyamon voltam vagy mi a szösz, és állítólag nagyon fontosak az ilyen kis dolgok is )
ketyian: csak annyit, h az én "módszerem" mostanság a vacsora elhagyása. Ebéd után már nem eszem semmit (csak nagyon kivételes alkalmakkor). Nekem ez bejött, mert lassan, de mozog a mérleg lefelé, meg nekem ezt a legkönnyebb. Pedig hát semmit sem nélkülözök, meg most az elmúlt hónapban nem sokat mozogtam, a költözés miatt nem volt idő. Úgyhogy én ezt folytatom...
Erika Szlovákiábol származik Szimő(Zemné szintén komáromi járás.
Pont ma irtam neki egy rovidke levelet , sajnos rola sem tudok mostanság sokmindent...de sajnos kevés az ido, van hogy 100méterre lakó barátnomhoz se jutok el. pedig igérgetem aztán ég a pofám
Pedig a folyadék nagyon fontos , negondold ,hogy nekem konnyu betartani
Holnap már tudom mit fogok a munkába tanulmányozniAz 5 tibetit----van esetleg DVD kedves ketyian???
Mi most sétára indulunk
Ez tök jó, hogy itt találkoztok.
Kacsa! Erika Lábatlanban dolgozott és Szlovákiában lakott, vagy fordítva?
Ne nevessetek ki, de mi az az 5 tibeti?
Sziasztok! De jó, hogy benéztetek többen is!
Az elmúlt hónapokban rám is rámrohadtak a gyümölcsök. Sokszor nekigyűrkőztem, de néhány nap után beletört a bicskám a diétába. A gyümölcsök pedig mentek tönkre. De most kőkeményen tartom magam, bár még csak néhány napja.
Végül kb. 8-9 kg-ot szedtem fel, egyetlen nyári ruhám jött rám, kihíztam a nadrágjaimat, farmerjaimat is. Néhány régebbi ruhám jó csak rám, ez is ösztönzött, hogy összeszedjem magam, és komolyan odafigyeljek újra az étkezésemre.
És igyekszem minél többet itt lenni, nekem ez vált be a legjobban.
azon idotájt mikor ezt kérdezted pont kutyát etettemMunkából hazafele elsők ők
Búcson van is egy ismerősöm,majd leirom privátban ki az
mindennap elvégzed az 5tibetit?
nekem is kéne valami ilyesmi , ami jól kinyújt, mert néha rettenetes merev tudok lenni.
Ideultem egy kis arcpakolással (rizs és szakéezel az osszetevoi
Nagyon kis filligrán fitt kis nő lehetsz
én is
nekem nincs férjem , hanem élettársam, és két kutyusom.Dunaszerdahelyen élek
na hogy fellenditsuk egy kicsit a topikot beirom a mai menut
R.2sult tojás ,+ kalifornia piros paprika
E: Lasagne -paradicsomos , darált husis
V.talán ananász?????
Kozbe sok viz , tea
Szia Orsi, ugye csak hozzá kell szokni.
Jelenleg hol vagy melyik országban , sokat kell irnia mindenkinek mert eléggé lemaradtunk a torténésekrol
Anitáknak boldog szulinapot
Szaisztok!!!
na itt vagyok en is!
Eloszor is Anyecs, boldog nevnapot kivanok, ha erre jarsz!!!
Nos hat en ugy vagyok az ivassal, hogy regen alig ittam, nem tudtam elkepzelni napi 3 litert, most meg siman megiszok vagy 4-et naponta. Most meg csak delelott van, de maris bevegeztem a 1,5 literes asvanyvizemet...
hát nagyon kemény..figyelni kell , legjobb ha 2decis pohárat odakészitesz és óránként iszol egy pohárral.nem egyszeru dolog, és szokás kérdése.Fél 10van már megvan az 1liter , kozbeiktatok egy kis teázást.
Naplót is irtam rola az elején