Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Waldorf-iskola
Torolt_felhasznalo_342040
Létrehozva: 2003. Április 28. 22:00
Szeptemberben Waldorf-iskola indul Pilisszentlászlón, Szentendrétől 4 km-re. Várunk mindenkit, aki gyerekének jó (hangulatú) iskolát, egyéni bánásmódot, rátermett tanárokat szeretne. 1-2-3-4. osztályba lehet jelentkezni. Ezúttal várom a hozzászólásokat olyanoktól is, akiknek van már tapasztalata a Waldorf-iskolákkal kapcsolatban, jó-rossz egyaránt. Minden segítséget köszönettel fogadunk!
sok sikert az életben, meglátod, így is lesz.
Mindenütt fogsz találni olyanokat, akik saját jelentéktelenségük miatt abban élik ki magukat, hogy másokat pocskondiáznak, ezt meg szoknod.
Ha bízol magadban, hogy sok jóra vagy képes (mert biztosan), valóban megint egyre többre leszel képes. Képes leszel rá.
Az osztályzat, az iskolai értékelés csak relatív. A hülyeség, az néha abszolút.
Szerintem, a legjobb, amit tehetsz, hogy most csendben a dolgaid után látsz. A Waldorf-harcot nem neked kell (most) vívnod. (Egyébként én sem hiszem azt, hogy az egyedül jó stratégia a W. lenne. Csupán erős kétségeim vannak az oktatás jelenlegi állapotával kapcsolatban, s feltűnt, hogy, hogy nem ezek a fránya Waldorfos gyerekek valahogy mások. Nekem nagyon tetszenek. . . )
Sok sikert mindenkinek. Ha majd ideje lesz, komolyan megfontolom, Waldorfba adjam-e a fiam. Régebben arra gondoltam, hogy, mint családunkból annyian, ő is zenei általánosba fog járni, mert azt mindenki nagyon szerette. De sajnos a suli áldozatul esett a modern kor szellemének: csináltak belőle egy elitista versenyistállót, ahol sok évtized után mára nmegint nincs felsőtagozaton zenei osztály. :(((
Hogy az a sok "érzékeny" lelkű stressztől úgymond megkímélt diák dolgozni is tudjon. Mert az iskola után jön ám csak az igazi!!!
Akkor majd lesz munkájuk a pszichiátereknek!!!
Nekem 3 gyerekem van, és minden délután hazahozom őket, nem hagyom a napköziben, és FOGLALKOZOM velük. Lehet, hogy ez a titka az egésznek. Odafigyelni a saját gyerekeitekre.
Nem mondom, hogy jó az álami oktatás, sőt! De a gyerekek szerintem nem attól stresszesek, hanem a szülőktől. Nem beszélgetnek velük otthon a problémákról, a gyerek egyedül marad a gondjaival.
Pl. az előzőekben olvastam, hogy Philoména 10 évesen a szart szedte ki a nagyapja alól. Hát nem csodálom, hogy nincs ki kerekre!
Több helyen olvastam, hogy Philoména - akit most kérek, hogy ne haragudjon meg - ilyen meg olyan jó tanuló volt. Engem a hozzászólásainak a nyelvi minősége erről egyáltalán nem győzött meg. (Helyesírási, fogalmazási nehézségekre, bizonytalan szóhasználatra, általános szövegértési nehézségekre gondolok itt elsősorban. ) Ilyen anyanyelvi elmaradottságok miatt pedig nem csak a magyarórákon lehet hátrányban.
(Bízom benne, hogy Philoména ezt sértés helyett inkább jóindulatú kritikának veszi, és arra gondol, hogy még éppen időben van, hogy Kunderát megalapozza. Most jön a vakáció, fiatal, ideje, mint a tenger. )
(hnoja)
Nos, kedves Maminti, remelem erted, mire celoztam ennek a hozzaszolasnak a bemasolasaval. . .
Nem örülök, hogy szinte ellenségnek tekintetek ebben a beszélgetésben.
Elhihetitek - nemcsak Philoména, hanem mindenki -, hogy nem a rossz szándék vezérelt, amikor megírtam az első hozzászólásomat. Ezt csupán azért tettem meg, mert - Kysslinához hasonlóan - én sem értem a problémamegoldási módszereteket. Próbáltam javaslatokat tenni, és érvelni ezek mellett, hátha kialakul itt egy tanulságos vita, de ez nemigen akar bekövetkezni.
Néhány hozzászólásból azt éreztem, hogy én vagyok a gyerekek ellensége, aki nem látja be, hogy a legtöbbjüket halálra szekálják az iskolában. Holott én egyszer sem állítottam, hogy a rendszer hibátlan, tökéletes. Azt próbáltam megláttatni, hogy nem kellene ahhoz pénzes Waldorf-iskola, hogy mindenhol türelmesen, szeretettel bánjanak a gyerekekkel, csak határozott, felnőtt emberek, sok szülő. Azt az adott iskolák is beláthatják, hogy ha nincsenek ott a diákok, mert mindenki elment a Waldorfba, akkor nem lesz az az adott iskola sem. De ezt is írtam már.
Szerintem a szülő sokkal jobbat tesz a gyerekével, ha megmutatja, hogyan kell hathatósan problémát megoldani, mint azzal, ha - enélkül - beíratja Waldorf-iskolába.
(Bocsánat, csak beugrott egy előző hozzászólás kapcsán: az én egykori általános iskolámban órák, tanulás után nekem is volt lehetőségem mindenfélére, pl. bábszakkörre jártam, szőni, táncolni tanultam stb. Mindenhol megvan ezekre a lehetőség, csak észre kell venni. )
Maminti
Egyébként mindenkinek figyelmébe ajánlom Vekerdy Tamás könyvét: Milyen iskola kell a gyerekeknek?
Most, hogy írtad ezt a 45 mínusz 10 percet, eszembe jutott, hogy az én időmben még nem volt szokás stopperrel mérni, hány szótagot olvas 1 perc alatt a gyerek. Most már igen. :-(( Na merthogy, ugye minek alapján is lehetne megítélni egy pedagógus vagy egy gyerek munkáját, mint a perc/szótag :-))
És még valami. A legtöbb osztályban előfordul, hogy a legidősebb és a legfiatalabb gyerek között egy év a korkülönbség. Ebben a korban egy év, az iszonyú sok. És két azonos korú gyerek között is hatalmas különbség lehet, ami egy év alatt akár meg is fordulhat. Hát akkor miért kellene mindenkinek decemberre ugyanannyi szótagot olvasni?
És az írás, a másik nagy fájdalmam. Hiába sulykolja Vekerdy mindenféle tudósokra hivatkozva, hogy egy hat éves gyerek kézfeje nem alkalmas még a háromujjas ceruzafogásra, már az óvodában is rászorítják a gyereket, hogy "szépen" fogja a ceruzát. :-((
Ne felejtsük el, hogy Philoménának nagyon súlyos problémái voltak, amik idegösszeroppanáshoz vezettek, és még mindig kezelés alatt áll. És azt se felejtsük el, hogy előtte jó tanuló volt, és az általánosban nem is volt gondja az iskolával. A gondok akkor kezdődtek, amikor egy "versenyistálló" szellemű iskolába került.
Lehet, hogy a delikvens viselkedése valóban indokolttá tesz egy ilyen pánikszerű iskolaváltási hullámot. De lehet, hogy nem. Itt jöhet be az, amit annak idején, mikor magam is középiskolában tanítottam, nem egyszer tapasztaltam: az évközben ilyenolyan indokkal érkező gyerkőcöket mindig valamiféle gyanakvás övezte (tisztelet a kivételnek) és neki egy ilyen felfokozott, prejudikált helyzetben kellett bizonyítania.
Ha az iskola ráadásul nem válik be emiatt és onnan is tovább kell lépni, hát akkor egyértelmű, hogy a delikvenst megelőzi a híre. Egy ilyen helyzetből pedig már nagyon nehéz kitörni.
Az előbb említett sztorin túl van egy amolyan "csak lassan, precízen" stílusa a gyereknek, szinte minden téren ilyen. Ezt mostanában nem igazán tolerálják, pláne nem örülnek neki. Pedig annak idején, mikor anyukám egy kis falusi osztatlan alsóban tanított, követendő példa volt X. Pistike, aki csak, lassan, okosan, de mikor elkészült a feladatával, annak csodájára lehetett járni. Színjeles volt a kisfiú.
Tegnap egy ötödikes kislány elpanaszolta, hogy nem tudta befejezni az évvégi dolgozat összes feladatát. 45 mínusz 10 percre (adminisztráció!) jutott 13 matematikapélda, nem egyszerűek. Ő a hármasért próbált javítani.
Nem tudom elfogadni, hogy a lassabb munka nem értékes, márpedig sok helyen így tartják. Abban sem vagyok biztos, ha a gyereknek találok olyan iskolát, ahol ezt tolerálják, akkor a későbbi boldogulása ellen vétek. Mert ha a vérmérséklete ilyen, akkor később se fog "pörgősebb" pályák felé orientálódni. Vannak olyan foglalkozások, ahol kifejezetten bejön ez a fajta temperamentum, gondoljunk például arra, hogy a pl. legtöbb általam ismert fogorvost olyan nyugis szellem lengi körül, mint amilyennek a fiamat képzelem úgy 30-40 évvel idősebb kiadásban.
Hát igen, joga mindenkinek van. . .
Ki mondta, hogy minden esetben megfutamodás? Ugye, nem én? Mert én azt akartam megvilágítani Philoménának, hogy nem úgy tudja megvédeni magát, ha mindenhonnan lelécel. Ennek kellene a végső megoldásnak lenni. A megoldható gondokat meg kell oldani. Legalábbis szerintem. És főleg egy iskola esetében nem így kellene reagálni, ahol sok ember jövője formálódik.
Persze, tőlem mehet Waldorf-iskolába is, végső soron ő tudja.
De mindent fenntartok továbbra is, amit eddig írtam.
Te viszont ezt írtad – "pedig ha iskola helyett rajzszakkörre járt volna, most nem lenne akadémikus. . . " Amit odamásoltál, az nem az én hozzászólásom volt hanem a cikk része, csak éppen nem az akadémikus szavai szó szerint, hanem az újságíróé.
Szerencsés vagy, hogy ilyen kellemes emlékeid vannak az olvasás tanulásról, de sajnos ezzel sokan nem így vannak. :-((
Mindenki másként próbál segíteni a gyerekének. Mivel nálunk van Waldorf iskola, nekem kézenfekvő volt, hogy a legjobban úgy tudok segíteni, ha Waldorf iskolába íratom.
Azzal sem értek egyet, hogy minden esetben megfutamodás, ha valaki elmegy egy olyan helyről, ahol neki rossz. Lehet, hogy jogos, és szükséges önvédelem. Valóban nem járhat minden gyerek Waldorf iskolába, de a szülőknek joguk van olyan iskolába járatni a gyereküket amilyent a számára legjobbnak tartanak. És joguk van ilyen iskolákat létrehozni, illetve joguk van tiltakozni, ha azt tapasztalják, hogy egy iskolában a gyerek ellen súlyosan vétenek.
Az oktatás változásainak nem biztos, hogy a tanárok "teljesítménykényszere" az oka. Ott van többek között a tanári szakma megbecsültsége, ami például a tanári fizetéseken is látszik. Ebbe viszont nem akarok itt belemenni.
A gyors, felszínes tanulásnak én sem vagyok híve, mint ahogy annak sem, hogy az óvodába való bekerülésnek alapfeltétele a kétismeretlenes egyenletek megoldása (bár ez utóbbi éppen nem a hagyományos óvodák jellemzője, ezt az elmúlt években találták ki). De az a véleményem, hogy egy bizonyos életkorra egy bizonyos tudásnak azért mégiscsak a birtokába kell jutni, így vagy úgy: ha az iskola csődöt mond, a szülői odafigyelés, törődés sokat segíthet.
És például az olvasás megtanulásához nem kell középkori kínzóeszközökre gondolni (értsd: olvasókönyv, a kisgyerekek is könnyen beláthatják az olvasás (vagy akár a számolás) hasznosságát tévézés, vásárlás, séta közben stb.
(Személyes: nekem könnyű dolgom volt, én tényleg tudtam óvodásan olvasni, a szüleimtől tanultam. Egyszerűen érdekelt, mit jelentenek azok a titokzatos jelek, amelyeket apukám olyan elmélyülten tanulmányoz nap mint nap. Megkérdeztem, és néhány hét múlva ismertem az összes betűt, újabb néhány hét múlva pedig viszonylag folyékonyan olvastam. Nem kényszerített rá senki, nem görnyedtem olvasókönyvek felett. Ja, és a mai napig is tudok olvasni, pedig rém gyorsan tanultam meg. . . :-)
Egy kisgyerek érdeklődését könnyű felkelteni, hiszen szeretné megismerni a világot. Ha ez megvan, a sikerélmények sorra jönnek.
A gyerek nem tanulógép, ez is biztos. De az olyan, élethez szükséges alapismereteket, mint az olvasás, meg lehet tanítani jól és biztosan, akár rövid idő alatt is. Egy kis odafigyeléssel, törődéssel.
A Waldorf-iskola már csak azért sem megoldás, mert az rendben van, hogy Philoména átmegy egy ilyen intézménybe, de mi lesz azzal a rengeteg gyerekkel, akiknek a szülei egyszerűen nem tehetik meg, hogy átíratják őket Waldorf-iskolába? Ezért írtam azt, hogy az ilyen helyzetekben inkább össze kellene fogni, és tenni valamit az elmenekülés helyett.