Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nyuszi, mint házi kedvenc
2003-04-18 18:501.
Torolt_felhasznalo_173562
Létrehozva: 2003. Április 18. 18:50
Sziasztok! Minden hozzászólást szívesen veszek, hogy tanuljak egy kicsit a tapsifülesekről, mielőtt esetleg veszek egyet. Ellentmondásos dolgokat olvastam a témáról. Leginkább az érdekelne, hogy mekkora ketrec kell neki? Mennyire kezes? Etetési szokások? Jellemző betegségek? stb. . . , mindenki véleménye, tapasztalata érdekel.
Fiú nyuszink, aki kb. 4 hónapos lespriccelte a falat és az ajtókat több helyen, a nadrágom mindkét szárát, miközben körbeugrált, valamint amerre járt foltokat hagyott a padlón is. Ezek sárga színű, szagtalan foltok voltak. Meglepődtem, mert másfél hónapja, mióta velünk van, most csinálta először. Ez azt jelenti, hogy ivarérett lett? Az ivartalanítással megszűnik a jelölgetés?
En ilyenkor szoktam osszeszedeni az ut szelen lekaszalt eleseget ami kiszaritok es telre jol jon a nyusszancsnak!
Dejo, hogy van egy ilyen topic! :-)
Az en nyuszikam kicsit tobb, mint egy eves es Szimat a neve, Szimat-szatyor :-)
A kedvence a kesudio es kimondottan puncsol erte!NAgyon jo arc!Viszont van egy fura szokasa;a fuggonybol kieszi az olomzsinort, az fuggony aljarol!Errol sajna nem tudom leszoktatni!Pedig biztosan nem egeszseges neki szegenykemnek!
Azt hiszem en is oldalaokn at tudnek rola meselni, mint ti is itt elottem! :)
Az elejen olvastam egy hozzaszolas!A mixomatozisrol!En ugy tudom a vedo-oltas fel evre ad vedettseget, nem pedig egy evre.
Udv mindenkienk:viki
Nekem egy törpe fekete lógófülű nyuszim van (Tóbiás, ja és persze nőstény). Azért eszik ilyen sokmindent, mert amikor készítem a reggelit nem tudom kivakarni a hűtőből. Persze a lista nem volt teljes, mert szinte mindent megenne amit mi eszünk. Egyszer kipróbáltam, hogy húst is enne-e hát megette:)))) Na de erre nem szoktatom rá. De például füvet alig eszik, pedig mindig van neki a ketrecében. Különben tökéletesen úgy viselkedik, mint egy kutya. Ha adok neki kekszet akkor a szájában viszi és perceket szaladgál vele, van egy lábtörlő amit most adtam neki, hogy azon aludjon (ne a hideg kövön), na ha megközelíted a lábtörlő v. 'uram bocsás' esetleg hozzáérsz, eltolod anyatigrisként ugrik neked védelmezve a tulajdonát. Különben minden OK nála:)))
Nekem két törpenyuszkóm van, és szeretnék majd utódokat :-) Tudnátok infóval szolgálni? Elsősorban az érdekelne, hogy mikortól ivarérett egy nyuszó. Előre is köszönöm!
Kaja: Nálunk a sárgarépa sosem volt nyerő, azt mi esszük a nyuszi helyett. . . :-)))
A Dropsot még nem próbáltam adni, de ezek után fogok venni. . .
Van egy fogkoptató, aminek sajna nem tudom a nevét, és csak 2x sikerült vennünk, azóta nem találok boltokban ilyet (valószínűleg nem ártana már egy állatkereskedésben megnézni!). Szóval ezt nagyon szereti, és a doki szerint néha nem is baj, ha ilyet rágcsál, csak ezt sem szabad túlzásba vinni! (hízlal)
Nekem az elején az okozott nagy problémát, hogy mennyi kaja kell neki?! A miénk éjjel-nappal enne, amíg csak van előtte, de gondolom, ezzel nem vagyunk egyedül! Szóval fű mindig van előtte (mi olyat is adunk neki, amit mi kaszáltunk a kertben, ez fű és lucerna keveréke, imádja. . . ), magból 1x adunk neki, kb. 2 kis marékkal, de van olyan is, hogy 2x adunk, akkor 2-szer 1 marék. A doki azt mondta, hogy friss levelekből annyit adjunk, hogy fél óra alatt megegye. Vagy a mi nyulunkkal van a baj, vagy a dokival, de nekünk ez az info nem jött be, uis a nyuszkónk fél óra alatt olyan mennyiséget meg bír enni, hogy az iszonyú!!! A favorit a karalábélevél, abból egy alkalommal/nap adok neki 2-3 kisebb levelet.
A mi nyuszink is sok mindent megeszik, csak én nem merek adni neki (a családom próbálkozott, amíg le nem toltam őket).
Zzsé! Nem semmi, amiket a nyuszkód eszik!!! Törpe vagy házinyuszi?!
Van egy kérdésem, de talán már írtam nektek?! Szóval, Ormi (a nyúl) annyit iszik mostanában, hogy megijeszt! Szerintetek mi lehet vele? Persze ez csak fölösleges aggódás, de kíváncsi is vagyok, hogy miért lehet, hogy kb dupla mennyiségét issza, mint korábban?
Nagy kalappal a vizsgához!!
Répa-káposzta nem favorit, de a saláta, karalábé-retekzöld igen.
Azt válaszd, amelyik jobban tetszik. :-) Nekem eddig csak lógófülűim meg magyar vadas óriásaim votak, a hollandot nem ismerem személyesen, de azt mondják, az is épp olyan aranyos, közvetlen.
Kaja: ha a Fóti Corába jársz néha vásárolni, az ottani állatosnál nagyon olcsó a mag kimérve, a vegyes rágcsáló és a sima nyúltáp (préselt lucerna) is. Utóbbit imádják. Mindig legyen előtte széna, h. kopjanak a fogai. Mindig legyen vize. A zöldségek-gyülölcsök terén meg majd kitapasztalod, mit szeret őkelme! Mert más ám az ízlésviláguk is.
A fiú nyuszi sem jelöl, ha egyedül van, illetve jelöl ő is, de nem bogyóval-pisivel, hanem a kis állát dörzsöli ode a tárgyakhoz. (Ennek mi nem érezzük a szagát). Ezt egyébként a lányok is csinálják, nagyon jópofa, mikor pl. a lábujjamat jelöli így meg, hogy ez az övé. :-)
Én úgy tudom, hogy kb. 6 évet élnek a törpenyuszik. Az biztos, hogy 2 évnél többet, mivel az enyém most két éves és egyátalán nem látszik öregnek.
Dodu!
Szerintem jobb ha kislány nyuszit veszel, mert az legalább nem jelölgeti össze-vissza a lakást.
Mi úgy oldottuk meg a kábel rágcsálás kérdést, hogy csak az előszobában tartózkodhat felügyelet nélkül (de itt aztán non-stop szabadon kóricál) és a szobába pedig akkor jöhet be, ha tudunk rá figyelni. Mi nem tartjuk ketrecben, így csak inni jár be és WC-ézni. Szerencsések vagyunk a szobatisztasággal, mivel egyátalán nem kellett rá szoktatni. Egyszerűen megsajnáltam, hogy bennt kuksol a ketrecben és az egyik nap úgy döntöttem, hogy nem rakom vissza és nyitva hagytam neki a ketrecet. Pár nap alatt hozzászokott az új módihoz és már nem tartott vissza menni a ketrecbe. (az a fontos, hogy a ketrecbe legyen valami motiváló dolog (itató, etető)ami oda szoktatja).
Sok sikert és szerintem ne hezitálj sokat, vágj bele, mert úgy sem fogod megbánni.
Sajna megint egy olyan kérdésed volt, amire nem én fogok választ adni:-((( Igaz, hogy van nyuszim, de én csak hozzá értek, és nem ismerem a fajtákat, ami miatt szégyellem is magam! Azt hallottam, hogy a törpenyuszik 2 évig is élnek, ha "jól tartják". Nyuszipanzióról még nem hallottam, de ha összebarátkozol valami nagy nyuszirajongóval (vagy tulajdonossal), akkor biztos szívesen vigyáz a tiédre néhány napig. Nincs a családodban olyan illető, aki vigyázna rá? A gyerekes családok még élvezik is, hogy van nyuszijuk egy rövid ideig.
Szerintem vágj bele!!! Biztos nem fogod megbánni, és ha bármilyen kérdésed van, a doktor bácsi vagy mi mindig kéznél leszünk:-))))
Erről jut eszembe (kérdés): szerintetek aggódjak vagy ne, mert nyulamfi mostanában rengeteget iszik, sokkal többet, mint pl. nyáron. Persze ki is jön belőle. . . Ez ilyen ingadozó?!
Üdv: Ildikó
Megtalálható egy tenyésztő címe a www. torpenyul. hu címen, (szóközök nélkül), de az állatkereskedőknél is mindig van nyuszi.
Mindegy, h. fiút v. lányt veszel, s ha egyedül van, nem kell ivartalaníttatni egyiket sem. Bár megjegyzem, vannak igazán szexmániás példányok, fiúk-lányok egyaránt, akik a gazdira is ráugrálnak, sőt, ismerek olyat, aki még a kutyákra is. . . :-))) Viszont nekem volt egy fiúnyuszkóm, akit ivartalaníttatunk, s még utána is "udvarolt" a kis feleségének, igaz, már csak havonta 1x.
A mieink a rágcsálásról elég jól leszoktak már, de ha nagyon tapétázik, végy neki egy tekercs festetlen fűrészporost, hadd egye kedvére.
2 napnál tovább ne hagyd egyedül soha, vagy legalább vki nézzen rá, nehogy kiessen az itatója, s kiszáradjon a drága!
Nem nagyon tudom, mire kell figyelni, gondolom olyasmikre, mint a kutyáknál: legyen élénk, tiszta szőrrel-szemmel.
Majd írj, ha megvan a kis vacak!!! :-)
Én a tenyésztőkről nem tudok írni, ezt a témát meghagyom másnak.
Amiben én nagyon jártas vagyok, az a vezetékek elrejtése! Sokat kínlódtunk vele, míg megoldottuk! Itt, a fórumon mondták nekem a többiek, hogy az Ikea-ban vegyek olyan műanyag csövet, amibe a vezetékeket be lehet húzni. Na, jó ezt nem így írták, de ilyet kerestem! Persze amit találtam, az merőben más volt: egy keskeny műanyag valami, ami tényleg védi a vezetékeket, de rengeteg kell belőle, és nem is túl esztétikus. Egyébként az Ikea-ban könnyen megtalálható, a lámpáknál, vezetékeknél van. Ha van díszléc a falnál (a fal és a parketta találkozását takarja), az alá be lehet tenni a vezetékeket, legalábbis mi ezt tettük! Nekünk hónapokba telt, amíg mindent kitapasztaltunk: mit szeret rágni (pl. a szék lába, a ruhaszárítóról lelógó ingujj, a nyitott konyhai polcon tárolt papírdobozos gyüm. lé, és minden, ami papír -újság, könyvek, térképek!, növények, egyelőre ennyi jut eszembe), hol szeret pihenni, stb.
Szerintem semmiképpen ne vedd meg a műtét előtt! A mi nyuszkónkat néha "leadjuk" a barátom szüleinek, ezek 2-3 napot jelentenek, de mindig érezzük, hogy elszokott tőlünk! Egyedül pedig semmiképp nem hagynám!
És szerintem gondolj arra is, hogy fogod-e tudni gondozni, miután felgyógyultál?! Nagyon jó, ha van társa az embernek, amikor egyedül ven, de neked majd hosszú hónapokon (remélhetőleg éveken) át kell gondoskodnod róla: heti 2x takarítás, állatorvos, etetés (ételek és alom beszerzése), stb!
Most "csak" ennyi jutott eszembe a hozzászólásoddal kapcsolatban!
Nem akarlak lebeszélni a nyusziról, mert nagyon kedves kis állat (és szobatiszta, ezt eddig nem írtam), de néha nem könnyű vele!
Nem a köröm miatt vittük nyulam-bulamot orvoshoz, hanem azért, mert szerettünk volna néhány dolgot megtudni, segítséget kérni. Be is oltotta Ormit, és megállapította a nemét, ami közben módosult?! Szóval szerintem mindenképpen érdemes elvinni állatorvoshoz! (nem kerül vagyonokba!)
Bolyhos: a mi nyuszkónk füle a mai napig nem konyult még le, pedig lógófülűnek vettük. Azt mondják, hogy egy pár hónapos kora után lekonyul, de nálunk nem így volt. . . Persze így is aranyos, mi imádjuk!
Ki tudja, hogy a kosorrú törpe nyussznak mennyi idős korában konyul le mindkét füle vagy esetleg előfordulhat az is, hogy sosem fog mindkettő lógni?
Csak emiatt vittétek, vagy volt valami bibi? vagy érdemes csak úgy, vizsgálatra elvinni orvoshoz?
nem olvastam végig az összes hozzászólást, úgyhgy elnézést ha olyat kérdezek, ami már volt téma. . .
a kérdésem az lenne, hogy ti vágjátok a nyuszi körmét? nyuszitartó könyveben olvastam, hogy kellene. április óta van nálunk Béla nyuszi, de én még nem szántam rá magam, elég rosszul tűri, ha lefogjuk, egyébként odabújik, a simizést is szereti. . .
Remélem örömmel olvasod, nem vagy egyedül. Az én nyuszkóm, Füles a kosorrú törpe, nyáron került hozzánk. Kezdettől fogva kint lakott egy direkt neki, illetve az előző házi nyuszinknak, aki már az örök répamezőkön lakik, kialakított kert részben. Az állatkereskedésben nekem azt mondták, hogy télen hozzam be őt a házba, így kapott egy jó nagy ketrecet, mi télipalotának hívjuk, és most abban szundizik.
És most visszatérek levelem elejéhez. Füles is nagyon félős, már a kinti helyén sem hagyta, hogy simizzem, csak akkor, ha vittem neki kaját. Ha szabadon szaldgál, megfogni csak a férjem tudja, mert oly fürge és ficánkolós. Remélem, most, hogy benti nyuszkó lett jobban megszokik majd. (Már konkrét jelek kezdtek mutatkozni. )
A kinti tartásról annyit még, hogy a házi nyuszink télen is kint lakott de ő genetikailag már erre "edzve" volt. A törpe nyuszik pedig eleve hobbi manók, szinte mindenhol lakásban élnek és nem hiszem, hogy jól bírná a hideget.
Kevésbé radikális: férjet puhítani, nyuszit beengedni!:-)))
Férjet lecserélni, nyulat lakásba behozni :)))
Nekünk kb fél éve van nyuszkónk, és velünk is elég bizalmatlan volt eleinte, de sokat foglalkoztunk vele, és megszeretett minket. Mostmár az ágyra is felugrik (ha hívjuk), bemegy a helyére (ha ráparancsolunk), hallgat a nevére, és ami a legjobb: hízeleg!
Sajnálom, hogy nem lehet bent a lakásban! Nyáron mi is kint tartottuk (vagyis bent lakott, de csak kint, az erkélyen lehetett szabadon), de amióta hűvösebb van, "nyúlbiztossá" alakítottuk a lakást, és hihetetlenül megváltozott a nyuszink! Nagyon vidám attól, hogy köztünk szaladgálhat, jöhet utánunk, nézheti, hogy mit csinálunk, stb!
Én félteném kint tartani télen! Azt hallottam, hogy nagyon érzékenyek és könnyen megfáznak.
Persze minden, amit írtam, törpenyuszira vonatkozik, mert házinyúllal más a helyzet:-)))
kb. 1 hónapja van egy törpenyuszink, akit (mivel férjem nem tűr meg lakásban állatot) kint tartunk a kb. 10 nm-es erkélyen. Itt szabadon garázdálkodhat, rohangálhat vagy bebújhat a kuckójába. A tenyésztő azt mondta, hogyha szélvédett hekyen van, nyugodtan kint maradhat télen is. Szerintetek is ? Gondolkoztam, hogy vennénk neki egy társat is (a tenyésztő szerint teljesen felesleges) részben hogy ne unatkozzon és legyen kihez odabújnia. Egyedüli gondunk csak Töpikével, hogy nem szereti, ha simogatjuk. Ha kimegyünk hozzá, rögtön kiváncsiságból odajön, de ha lehajolok hozzá, szalad el. Kivéve ha a kezemből adom neki a zöldet marad ott és elviseli ha simogatom, de ha leszakít egy darabot, inkább 1 méterrel odébb fogyasztja el. Ez mindig így lesz?
Orommel jelentem, hogy voltunk doki bacsinal Gasparral, es kiderult, hogy kutya baja, csak a szore rasztasodott annyira ossze, hogy azt hittuk, hogy a bore is benne van a csomoban. De meguszta egy kis szortepkedessel, amit nagyon zokon vett, es egesz este nem volt hajlando szoba allni velunk:-) Koszi mindenkinek az aggodast!
szeretnék segítséget kérni tőletek! Már fél éve gazdit keresek a nyuszkómnak (logófülü, kosorrú, fiú, mimden oltás megvan)Már nagyon a szívünkhöz nőtt, ezért egy igazi MELEGSZÍVŰ, NYÚLBOLOND gazdit keresünk! Ha tudtok ilyet kérlek szóljatok!
Tel 06 70 532 95 16
buuuuu@freemail. hu
ui: aki jön a TIT-re okt 4-5-én, ott találkozhat velünk a kis lurkóval, a mamájával és a nővérével (Picur-maszat, Maja és Bice) Ott találkozunk! Gyere Vegetable!!!
KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGETEKET!! A Picur-maszat nevében is!
üdv buu
Nekem egy himem van, a kep. tar. hu/vegetable honlap Sprinter könyvtárában üldögél :o)
Egyébként javaslom a www. torpenyul. hu oldalt, ott sok minden van egészség, tartások, ilyesmi témakörökben :o)
És az utsó kérdésemre tudsz válaszolni?
Neked hány nyuszid van?