Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A méhkaptár formájára emlékeztető sírépítmény 14,5 méter átmérőjű, magassága 13,2 méter: önmagában is csodálatot keltő méretű építmény. Ami azonban még fontosabb, térhatása újszerű, igazi térélmény forrása. A korábbi időkben az építészeti terek mindig zárt és kötött formájúak, jól érzékelhetően az építmény tömegéből kivájt "üregek". Atreusz kincsesháza fölé vékony burokként borul a szépen megformált, kváderkövekből összeillesztett álboltozat, mely lényegében a monumentális hatású teret burokkal vonja be. A tér tehát már nem következménye, sokkal inkább előidézője az építészeti formának. Hasonló szemléletű formálással csak sokkal később, a római birodalom késő időszakában találkozunk majd Rómában, a Pantheon épületén.
A mykénei várakat mindig magaslatra építették (29. ábra). A falakat három métert is meghaladó méretű kőtömbökből rakták össze, az erődítések fala sokszor a hét-nyolc méteres vastagságot is meghaladta. A szóhagyomány úgy tartotta, hogy e köveket földöntúli lények, "kyklopszok" rakták össze, innen a "ciklopfal" a kőfal ma is használt megnevezése. A kapuk előtt falszorost alakítottak ki, két oldalon álboltozattal fedett, kétoszlopos tornáccal: ezt a megoldást később a görög várak építői is átvették (propylaia). A legjobb állapotban fennmaradt várat Tirnysz városában találjuk (30. ábra).
A mykénei lakóház alapformájából alakult ki a megaron, a paloták reprezentatív dísztermének típusa. Egyterű, kő alapokra szárított téglából rakott építmény volt, közepén tűzhellyel, felette nyílással, mely valószínűleg a füst elvezetése mellett a belső tér megvilágítását is szolgálta. A korai görög építészet a megaron formáját pontosan átvette: a típus a görög templom közvetlen előképévé vált.
A mykénei társadalmat Kr.e. a 13. században a dór törzsek benyomulása sodorta el. A dórok építészete már a görög ókor történetének része: a görögök letelepedése a Peloponézosz félszigetén Kr.e., a 12. században vette kezdetét. A Balkán félszigeten a három görög törzs telepedett meg: a korintoszi földnyelve és a Peloponézosz keleti része dór uralom alá került, Attika és a közeli szigetek a jónoké lettek, a nyugati területek pedig nagyobb részt az eoloké.
A letelepedés utáni évszázadokban gyors egymásutánban megindult az egyes görög törzsek kirajzása. Először a közeli szigeteket népesítették be, majd Kisázsia nyugati partjait. Ezek a területek gyorsan beleépültek a görög társadalomba és kultúrába. Mivel a meghódított vidékek sem látszottak elégségesnek a letelepedésre, ezért a fokozódó földhiány egyre nagyobb ütemben gyorsította a "kolóniák" kialakítását, a gyarmatosítást. A "fejlett" Kisázsia meghódítása után a kevésbé kultúrált "nyugat" benépesítése is megindult. Az első nyugati telepesek Itália déli részé, Nápoly környékén telepedtek le, majd Szicíliában is megindult a városalapítás.
Érdekes az oszlopok kialakítása (27. ábra): törzsük alulról felfelé vastagodik: a gerendák megbízható, jó feltámasztását párnaszerű, gyűrűs fejezet és négyzetes átmeneti tagozat - abakusz - biztosítja. A szerkezeti megoldás láthatóan a függőleges és vízszintes tartószerkezet jó kapcsolatát szolgálta. Az oszlopok ilyenforma kialakításának azonban bizonyára más, eszmei jelentősége is lehetett, hiszen ez a jellegzetes oszlopforma a kő kapuk feletti teherelhárító kőlemezen, két oroszlán között is megjelent.
A krétai települések gazdag alaprajza Elő-Ázsia legkorábbi településeire - Catal-Hüyük - hasonlít. Hiányoznak a településszerkezetből a kitüntetett irányok, tengelyek, utcák és terek. Az épülettömegek a maguk természetes formájában és változatosságában kapcsolódnak egymáshoz és a környező tájhoz. A lakóházak építőanyagai is egyszerű, természetes anyagok voltak. Általában favázas épületeket építettek, a gerenda- és oszlopközök kitöltésére agyagot vagy tört követ használtak.
A mykénei építészet a 14-13. században érte el fejlődésének csúcspontját. A peloponézoszi félsziget lakói minden valószínűség szerint keleti irányból, Kis-Ázsiából érkeztek: újabban feltételezik, hogy a görögök betelepedésének első hullámával érkeztek. Körülményeik, letelepedési helyük merőben más volt a krétaiaknál és ez meghatározta társadalmuk felépítését, szokásaikat és építészeti stílusukat is. A félsziget mostohább viszonyai között zárt és szigorú katonai felépítésű társadalmi rend alakult ki. Kapcsolatuk Krétával igen szoros volt. Sok mindent átvettek a szigetlakók kultúrájából és életszokásaiból és azt sajátos körülményeikhez alkalmazták.
Az építészet feladata a magaslatokra épített vár, erődített település megépítése volt. Emellett jelentős sírépítményeik is fennmaradtak ebből a korból. Utóbbi legismertebb emlékei a mykénei vár közvetlen közelében található fejedelmi sír, mely Atreusz kincseskamrája néven vált ismertté. Míg a megalitikus kor Európájában általában közös sírba temetkeztek, addig Mykénében - elő-ázsiai és egyiptomi mintára - ismét egy-egy kiemelkedő egyéniség számára építettek monumentális síremléket. Atreusz kincsesháza kör alaprajzú kőépítmény, lefedése álboltozat - azaz egymás fölé előrenyúlóan - konzolosan - rakott, felfelé szűkülő, gyűrűs kősorok, melyek kiálló éleit aztán a kövek gondos megfaragásával sima, íves felületté alakítottak.
Schliemann előbb a hissarliki dombon Homérosz Trójájának romjait találta meg, majd néhány évvel később, 1876-ban a peloponézoszi Mykénén a Tróját ostromló fővezér, Agamemnon főhadiszállását tárta fel. 1884-ben Tirynsz erődjét ásta ki a földből. Felfedezéseivel az egész világ előtt bebizonyította, hogy a trójai háború megtörtént esemény volt. Ennek hatására indult meg Kréta szigetén is a kutatás. Minosz krétai király nyomait keresve 1900-ban az angol Arthur Evans feltárta Knosszosz palota-együttesének maradványait, majd egy francia kutatócsoport a sziget más, földben rejtőző ókori emlékeit is felfedezte. Ma már nem szorul bizonyításra, hogy Kréta és Mykéne történelemének ismerete nélkül sem a térség későbbi története, de építészeti fejlődése sem tanulmányozható.
Kréta szigete a Földközi tenger keleti részén fekszik, nagyjából egyforma távolságra a peloponézoszi félsziget , Kis-Ázsia és Egyiptom partjaitól. A sziget szerencsés elhelyezkedése tette lehetővé, hogy az itt élők ellenőrzésük alá vonják a Kr. e. 3 évezredben kibontakozó Földközi tengeri kereskedelmet. A kereskedelem vált aztán a sziget gazdagságának és kultúrájának egyik fő forrásává.
A krétai életre mindig a nyitottság és a köznép viszonylagos szabadsága és jóléte volt a meghatározó. Mindez a sziget építészetét is nagyban jellemezte. Az építészeti korszakokat "palotakorokra" szoktuk bontani, jelezve ezzel, hogy a fejedelmi palota és az a köré települő város megépítése és fejlesztése volt a krétai építészet legfontosabb feladata. Ezzel szemben templomot alig építettek, csupán egy-egy szentélyt állítottak fel. A krétai világkép alapját a természethit adta.
Az első palotakorszak emlékeit Kr.e. 1700 körül földrengés pusztította el. Homérosz története a második palotakor idejében játszódtak (17-15. évszázad Kr. e.). A palotákat a terep adottságaihoz igazodva, laza, oldott tömeggel, a rendeltetésnek legjobban megfelelő alaprajzi elrendezéssel építették. Ami az ókor más építészeti alkotásaitól alapvetően megkülönbözteti ezeket az épületeket, az a külső tér és természet felé való nyitottságuk, a nyílásokkal gazdagon ellátott külső homlokzatok.
A korszak egyik jellegzetes épületegyüttese a knosszoszi palota. A palota központjában 30x55 méteres nagy belső udvar helyezkedik el, ennek nyugati oldalán voltak a reprezentatív helyiségek - trónterem és két, középen két-két pillérrel alátámasztott térség - talán szentély vagy más, kultikus célokat szolgáló helyiség. Az épület több emeletes volt. A trónterem felett fogadótermek, máshol raktárak és a palota személyzetének lakóhelyiségei voltak találhatók. Maga a királyi lakosztály az udvartól délre kapott helyet, több szinten. Az egyes szinteket sajátos kialakítású lépcsőterek kötötték össze, ezeket oszlopfolyosókkal szegélyezett világító udvarok gazdagították. A palota helyiségeit fények, árnyékok, sajátos átlátások, különös térkapcsolatok gazdagították és adtak a belső terek sorának emberséges, barátságos hangulatot.
AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET
Világkép a görög ókorban: a káosz a jelenségek megjelenési formája, melyben a rendet a forma teremti meg . A kozmosz a formák összessége. A forma számmal mérhető illetve kifejezhető. A lét a szám képmása, felaprózott jelenségei megszámlálhatóak, számjegyekkel felírhatóak - mai kifejezéssel élve "digitalizálhatóak". A természet az ésszerű rend mintaképe, lemérhető arányokkal és pontos formákkal. A természetes formák egysége harmóniát alkot, utóbbi elérése alkotja az élet célját és ez a művészet alapvető, legfontosabb témája. A művészi mondanivaló kifejezéséhez elégséges kevés téma tökéletes kidolgozása (képzőművészetben az atléta alakjának tökéletes megformálása, építészetben a templomépítés). A tudás előjoga demokratizálódik. Az előtörténet: Kréta és Mykéne. A görög törzsek letelepedése. Földhiány, gyarmatosítás. Önálló városállamok alapítása, közös nyelv és kultúra fenntartása. Közös fellépés a támadó külső ellenség ellen. A görög városállamok szövetsége majd egyesülése a hellenizmus korában. Az ókori görög építészet előzményei. A krétai palota. Mykéne vár-város- és sírépítészete. A megaron típusának kialakulása a neolitikus lakóházból. A görög templom típusai a dór és jón templom példáinak összehasonlításával. Olymposz, Korfu, Selinus, Poszedonia, Delpho illetve Epheszosz, Aigina templomai. A színezett épület. Az "össz-görög" stílus kialakulása: Partheon és az athéni Akropolisz épületei. Az ókori görög város típusai: nőtt és tervezett -gyarmati - városok, a metropolisz kialakulása a gyarmatokon. A hellenizmus korának építészete.
Az ókori görög kultúra előtörténete a Földközi tenger barátságos szigetén, Krétán játszódik. Másik színhelye a Peloponézosz félszigete: Mykéne, Tirynsz és Argolisz. A görög kultúra virágzásának idején Kréta szigete csendes, jelentéktelen vidéki tartomány volt és Mykéne környékén is alig emlékeztet valami a korábbi idők gazdagságára és fontosságára. Csupán a szájhagyományban és a krónikákban, no meg az ókori görög irodalomban - mindenek előtt Homérosz Iliászában és Odisszeájában - emlékeztek meg e vidékek dicső múltjáról, e történeteket azonban maguk a görögök is csupán kitalált históriának tartották.
A korszak tárgyi emlékeinek felfedezését egy megszállott német kereskedőnek, Heinrich Schliemannak köszönhetjük. Schliemann korai ifjúsága óta vakon hitt a legendák igazságában, melyekhez később is makacs kitartással ragaszkodott. Ásatásokat szervezett, melyek sikerében a tudós világ soha nem hitt igazából. Kitartó következetessége és ember feletti fáradozásai 1870-ben végre meghozták az óhajtott sikert.
Akinek tudása van, az használja is ..
Akár önmagát is!!!!
(tecc tudni mire gondolok..)
Azzal nem laksz jól!:-))))
Tényleg, nekemi is kellene sütnöm, anyuék úgy is lejönnek este...
Most nem, mert lévén hogy a fejem is fájt, bevettem Adwil Ultra Fortet... abban meg lázcsillapító is van... De reggel volt lázam...
Na de jó, hogy jobban vagy Te is...
Annyira jó olvasni... nekednek is drukkolt a Csapat...
Remélem is hogy hat! Lázas is vagy?
Na, azt hiszem pihent eleget a fánk, nekilátok sütni.
Aztán utána loholok a háziorvoshoz, és mivel nagyon jól vagyok, jövő héten én is elkezdek dolgozni.
Hai!
Akkor már tudod hogyan hat....
Bepislog... köszönöm mindenkinek a jókívánságokat....
Viccen kívül, mint ha kezdenének hatni...
Jóregg..
Szomorúan olvasom!! Mielőbbi gyógyulást neked!!!
Hai!
Gyógyulást....
Szióka!
Jobbulást! Tudod, mézes pálinka és sok folyadék!
De alig ejtette ki ajka e gúnyos és hivalkodó szavakat, midőn Apollón és a nyájas Artemisz is megpendítette íját, és könyörtelen nyilaik leterítették Niobé leányait is, s egyik a másik után hullott le a réti virágok közé.
Már csak egyetlenegy leánya maradt meg Niobénak. A leányka anyja ölébe fúrta fonatos fejét. És ekkor Niobé könyörögni kezdett:
- Kegyetlen istenek! Csak ezt, csak a legkisebbet kíméljétek meg, és hagyjatok meg nekem vigaszul!
De még ki sem mondhatta a szavakat, midőn ez is, a legkisebb és a leggyengébb is eleresztette anyja ruhájának redőit, és piros vérét mohón itta be az irigy föld…
Niobé ekkor érezte át igazán a sorsát. Arcát lassan elhagyta a vér, teste megdermedt. Szemei mozdulatlanul ültek szomorú orcái fölött, s nem mozdult többé sem a keze, sem a lába: hideg kővé vált a szerencsétlen anya. Csak a könnyei hullottak tovább is, szakadatlanul. Ekkor hirtelen erős szél kerekedett, amely nagy erővel közeledett. Odaérvén, felragadta Niobé kővé vált alakját, s elvitte régi hazájába, Lüdiába, és letette ott az egyik hegy csúcsán.
Az utasok, akik arra járnak, ma is látják, amint a kő – az egykor nagyravágyó Niobé – márványszeméből hullanak, peregnek a könnyek szakadatlan…
- Ne búsulj, anyám, és a bánat tolakodó árnyait hessegesd el magadtól! – szólalt meg szárnyas szavakkal. – Ígérem, kemény bosszút állunk sérelmedért!
Elhangzott a szó, s követte a tett. Niobé fiai éppen szokott kedvteléseikkel szórakoztak, és nem is sejtették, hogy Apollón bosszút esküdött ellenük. A legidősebb, Iszmenosz, lovát idomította, és éppen térdre kényszerítette a tajtékzó paripát, midőn szívét nyíl fúrta keresztül: Apollón ezüst nyila. Testvére, Szipülosz, vad vágtára ösztökélte ménjét, de Apollón dárdája csakhamar lesújtotta, és a nyakán ejtett seben gyorsan illant el a fiatal élet. Tantalosz és Phaidimón egymással birkóztak, és átölelve tartották egymást, amikor Apollón nyila elérte őket. Egyazon nyílvessző ütötte át mindkettejük domború mellét. Az ötödik fivér, Aphenor, kétségbeesetten igyekezett melengetni testvérei hűlő tetemét, de néhány pillanat múlva ő maga is elterült, és elterült Damasztikhthón, majd a legfiatalabb fiú, Ilioneusz is…
Niobé, amikor eljutott hozzá az első hír, el sem akarta hinni. De hamar látnia kellett, hogy az istenek bosszúja elérte. Könnyeit hullatva csókolgatta fiait, de életre már nem kelthette őket. Azonban még most is, még ebben a boldogtalan percben is elfogta a kérkedés, és gúnyosan kiáltotta Létó felé:
Szép csüti napot Kedveseim!
Egy kis görög monda: A kővé vált anya
Thébai királyának Amphiónnak, a gyönyörűséges Nióbé volt a felesége, az, aki a földkerekség legboldogabb asszonya lehetett volna, ha a nagyravágyás, a kevélység meg nem zavarja, és a földkerekség legszerencsétlenebb asszonyává nem teszi…
Tizennégy gyermeke volt, hét fia és hét lánya. Valamennyien engedelmes, szelíd gyermekek, erősek és szépek, ügyesek, és szerények.
Egyszer Thébai serény és jámbor asszonyai ünnepi áldozatot készültek bemutatni Létó istenasszony és gyermekei,k Apollón és Artemisz istenek tiszteletére. Midőn látta Niobé a thébai asszonyok készülődését, hajukban a babérkoszorút, úrrá lett rajta a nagyravágyás, és eképp szólt az ünneplőbe öltözött asszonyokhoz:
- Ó, ti vakok és esztelenek! Sóvár szemeteket ugyan miért emelitek az égi istenek felé? Áldozatotokkal ugyan miért akartok Létónak és gyermekeinek hódolni? Vajon különb Létó énnálam? Vagy nem tudjátok, hogy magam is isteni származású vagyok, és nekem hódol Phrügia minden népe? Hát elfeledtétek, hogy Létónak csak két gyermeke van, nekem meg tizennégy? Szedjétek hát le homlokotokról a babérkoszorút, hagyjátok abba oktalan serénykedésteket, térjetek haza, és ne is gondoljatok Létó ünnepére!
A jámbor thébai asszonyok döbbenten hallgatták végig Nióbé káromló szavait, majd hazatértek, de otthon, a lefüggönyzött szobában kérve kérleltél esdő szavaikkal a hatalmas isteneket: vajha ne hallották volna meg Nióbé kihívó szavait, és ha igen, akkor felejtsék el könyörületesen…